Habzóbor | Bengt Ahlfors: Színházkomédia / IISZT Szentendre

Posted on 2017. május 2. kedd Szerző:

0


Az ügyelővé hátrált bonviván és a szebb napokat énekelt primadonna (Kertész Péter, Ábrahám Edit)

Bedő J. István |

Komédia bemutatójával ünnepelte magát a tízéves szentendrei Ivancsics-társulat, Koltai Róbert, mint minden komédiási tudandók tudója rendezte a finn Bengt Ahlfors vígjátékát. Még csak nem is elhibázott a választás, hiszen a színjátszás történetében gyakran kijátszott kártya a színfalak mögött zajló valódi élet, ami izgalmasabb lehet a színlelt játéknál. (Ha nem tévedek, már William mester is régebbről kölcsönözte a Hamlet által rendezett színjátékot.)

A vígjátéki világban számos efféle vándorló megoldás van, kezdve darabon, a szereplőkön, azok tálentumán, a hivatalok packázásain és a felkészülés konfliktusain át a sikeres bemutatóig. Ahlfors ügyesen gyúrta bele ezeket a nyersanyagokat a Színházkomédia című művébe. A kisvárosi színház társulata polgárpukkasztó előadásra készül, Az asszony meg a lánya címmel (melynek az egybeesésen kívül semmi köze Moravia könyvéhez). Van abban minden vastagon, szerelem, szeretkezés, megcsalás, szinte-megőrülés, elcsábítás, kevés híján incesztus is – csak éppen befejezve nincsen.

A rendező/művészeti vezető (Matilda – Nagy Enikő) híján van a koncepciónak, a szerző a tehetségnek, és a színészek is ebben a cipőben járnak… Az ifjú titánok között (akik nem igazán félistenek) némi balkézi szerelmecske is fennforog, átmenetileg. Súgó nincs, üdvöskének (Lotta – Farkasházi Réka) a szerepe mellett súgnia kéne, de ez neki megalázó. Végül pedig hiányzik brancsból az érett korosztály, pedig az egyik címszerep az első virágzásán már túl lévő hölgyre vár.

Győztes rendező, hálás szerző (Nagy Enikő, Szalma Tamás)

Ez utóbbira a már visszavonult fővárosi művésznőt, Linda Molint kérik fel. Honthy Hanna mondta egyszer rezignáltan, talán Vitray Tamásnak, hogy ő szívesen megtanítaná a primadonnai eszközöket, de ezek a fiatalabbakat nem érdeklik. Hát Ábrahám Edit nagyon figyelt, és belezsúfolta Lindába az összes közismert primadonnai eszközt, a pontatlanságtól a hisztizésig, a magakellető kivagyiságtól az önhittségig (meg a civil entyempentyemig az ifjú főszereplővel). Ahogy egy utóvirágzásra vágyó művésznőtől ez várható. (Ennek semmi köze ahhoz a párhuzamossághoz, hogy Ábrahám Edit számára ez a nagy visszatérés, mert bő másfél évtized után kiszállt a tengeri kígyó hosszúságú tévésorozatból – az még jobban elhasználja a színészt, és képernyős népszerűséggel öli meg a színpadi népszerűséget.)

Mellesleg a színházba beesik egy földbuta háziasszonyka, csipogással, vihogással, ruhakölcsönzési szándékkal, végül ottragad.

Ebben a kedélytelen őrültekházában van egy ügyelő, kiöregedett egykori bonviván – és mit tesz Isten (helyett: Ahlfors), valamikor együtt kente-vágta az operettszakmát Lindával. Ez az Oscar, a higgadt, vén komédiás, Kertész Péter az egyik legjobb dobás a színre vitelben. Koltai egy kicsit saját magának szánhatta a szerepet, szinte minden poén nála csattan. Oscar eleven figura a skiccek között. Többet tud a színházról, mint a többiek együtt, nem is fukarkodik az okos szentenciákkal. (Általában nagy nevektől idéz, habár ezek hitelessége megkérdőjelezhető…)

És végül a folyamatos alkotói (alkohológiai) válságban tántorgó, szintén középszerű író, aki akkor lenne képes befejezni ezt a boldogtalan darabot, ha valaki megvilágosítaná, hogy mit is akarhat elérni a közreadásával. (Pedig egy jó színházi előadáshoz nem árt, ha mondani akar valamit a darab vagy a szerző. De a finn lapályon dramaturgra sem telik.) Ez a Szalma Tamás által nagyon plasztikusan megformált balfácán a másik leghihetőbb figura, még ha ő is, mint mindenki: karikatúra. Szerencsétlenkedése, majdnem-liezonja az ifjú színésznővel, a gátlástalan gesztus, hogy ellopja a fiatalok veszekedésének szövegét – végtelenül ismerős. (Sajnos más darabokból.)

Civil konfliktus súgói asszisztenciával (Szirtes Balázs, Ivancsics Ilona, Farkasházi Réka)

Ivancsics Ilona bölcsen hátrahúzódva bújt az elviselhetetlenül színházmániás dilettáns szerepébe. Ő lett a falon lógó puska, mert a néző nemigen hiszi, hogy tényleg csak jelmezt kölcsönözni jött a Hawaii rózsájához (pedig de!, vagyis a puska már az elején eldurrant). Ivancsics viszont a jeleneten kívül ülve, súgás helyett és közben kötögetve főszerepet csinált Jansonnéból. Főszereplő ugyanis az, akire figyelünk.

A Suomi-külső-alsó fiatal színészeit Király Adrián (Harry) és Szirtes Balázs (Per) adják. Per gyilkos kritikát kap az indításkor, és a próbákon be is bizonyítja, hogy tényleg vacak színész, amit Szirtes ragyogóan játszik el. Király Adrián viszont nem túl sok színnel rajzolja meg a magánéletét a próbákra hurcoló negyedtehetséget.

Kissé disszonáns a darab lezárása: Az asszony meg a lánya dörgő tapsvihart arat, holott a színpadi Bengt (őt is így hívják, hogy ne tudjunk kikecmeregni a kint/bent helyzetből), vagyis Szalma nyomatékosan kifejti, hogy a darabja szar. A Színházkomédia utolsó perceit, a sikeres bemutatót követő pezsgőzést és Oscar moralizálását egy jobb érzésű dramaturg kihúzta volna. Így azonban néhány Coelho (vagy Oravecz Nóra) szintű közhelyes bölcsességet hallunk a színház és a valóság időtlen viszonyáról.

Siker, tabló, karcsú poharak

De mivel elhangzottak, felidézik a közismert mondást, mely szerint nincsenek régi viccek, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden vicc új. A komédia végén pezsgőt bontanak, de a Színházkomédia – inkább csak habzóbor. Pezseg és elillan.

Ahlfors eljött megnézni Európa-szerte sikerrel játszott darabjának bemutatóját. Ha nem hallottuk volna a kissé idegenszerű neveket, azt hihetnénk, valamelyik hazai megyeszékhelyen járt a hetvenes években.

Bengt Ahlfors: Színházkomédia
Vígjáték két részben
Fordította: Márton András
Rendezte: Koltai Róbert

Ivancsics Ilona és Színtársai
Szentendre Pest Megyei Könyvtár (PMK)
2000 Szentendre, Pátriárka u. 7.

Jegyvásárlás

 

Fotók: WPHOTO