Tankönyv hobbiszakácsoknak | Így főz Bernáth József – stílusosan, lezseren

Posted on 2017. május 4. csütörtök Szerző:

0


Lengyel Szilvia | 

Bernáth József neve ismerősen és jól cseng a szakácsműsorok kedvelőinek, és tavaly óta már az ilyen témájú könyveket forgatóknak is. Nem ma kezdte a szakmát, pontosabban annak népszerűsítését a tévé képernyőjén keresztül. Első könyvével azt bizonyítja, hogy az írott műfajban is megállja a helyét.

És hogy miben is különbözik ez a gyűjtemény a többitől, mitől lehet más, hiszen oly sokan adnak ki manapság receptgyűjteményeket? Bizony sokban és lényeges pontokban.

Először is, ebben a könyvben emberi fogyasztásra alkalmas ételek vannak. Persze ez túlzó fogalmazás, hiszen mindent meg lehet enni. Módosítok inkább: elkészítésre alkalmas receptekről van szó. És az sem mindegy, hogy az alapanyagok elérhetők-e nálunk, megfizethetők-e, és hogy megfelelnek-e a magyar ízlésnek – még ha a hagyma-paprika-zsír szentháromságán felnőtt nemzedékek ízlése dinamikusan változik is.

Bernáth József jó érzéssel találja meg a középutat ebben a kiadványban. Amiket készít, épp csak annyira újítják meg hagyományos ételeinket, ami még belefér a magyarosnak mondott konyhához ragaszkodóbb háziasszonyoknak is. Vagy a férjüknek. (Jaj, ezt ne tessék a konzervatív szereposztás előrángatásának tekinteni!) Van tehát krumplis tészta, ami „lezser”, túrógombóc, ami karamellás, a legtöbb fogás azonban alaposan bejáratott hazai étel. Az elkészítés folyamata viszont végigkövethető, a munka fázisait képek támasztják alá, vagyis a kötet igen hasznos olvasmány és kézikönyv a kezdő főzőcskézőknek. Jó régen találkoztam a tényleg nulláról indulóknak szóló receptekkel: a paprikás krumplival, tejbegrízzel, paradicsomlevessel. Mert ha ezeket egy ügyeskezű és tanító kedvű szülő (akár apa is, igen) nem tanítja meg, akkor ezek igenis komoly feladat elé állítják a kezdőt. Aztán ha belejöttünk, a megszerzett tudás alapjaira építve kiteljesedhetünk valami bonyolultabb produkcióban is.

Az ételfotózás sajátos szakma, számos buktatóval. Gondoltak már arra, milyen nehéz jól bevilágítani egy ételt, amelyik hűlés közben még a vonzerejét is képes elveszíteni? Szendeff Lőrinc képei minden tekintetben profi művek. Az asztalon épp csak annyi hozzávaló van, amennyit az adott recepthez felhasználunk, a fázisok áttekinthetőek, és a végeredmény megindítja a nyálmirigyek működését…

Bernáth József könyvének filozófiája nagyon emlékeztet a hatvanas években feltűnt zenekarokéhoz: „ő egy közülünk, a szomszéd fiú”. Ugyanis igen praktikus az ars culinariája: „kevés ráfordított idővel készítsünk remek ételt”. Gyűjteménye hűen követi a hitvallását, ami egyben sietős hétköznapjaink konyhai jelmondata. Gyorsan – jót, elsőre mindig nehéz ügy. A könyv ezért ötleteket ad kezdő kamasznak és konyhába cseppent háziembernek (férfi, nő, egyre megy), akinek eddig kifordult a fakanál a kezéből.

Bernáth gondolkodik helyettünk. A mi dolgunk csak annyi, hogy kiválasszuk a jövő heti menüt, és lezseren megfőzzük. Jó étvágyat hozzá!

Bernáth József

Bernáth József: Így főz Bernáth József
– stílusosan, lezseren

35 recept A KONYHAFŐNÖK séfjétől
Szendeff Lőrinc fotóival
Kossuth Kiadó, Budapest, 2015
208 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
kedvezményes webshop ár 4242 Ft,
ISBN 978 963 098 3235

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Első szakácskönyvében Bernáth József kedvenc receptjein keresztül megmutatja, miként tudunk egy alapételből három különböző fogást elkészíteni úgy, hogy az megfeleljen a magyar ízlésnek (és kissé formálja is), miközben hatékonyan használjuk fel a rendelkezésre álló alapanyagokat és a konyhában eltöltött időt. Mindebben fázisfotókkal is segíti az olvasót, hogy a sikerélmény a lehető legteljesebb lehessen.

Bernáth József kreatív séfként London egyik vezető catering cégének a tagja. (…) „Ha valaki igazán széles látókörű és tanult séffé akar válni, muszáj néhány évet külföldön töltenie” – vallja. Tavaly a párizsi Museé d’Orsay éttermében három hónapon keresztül az ő menüjének a tolmácsolásában ismerkedhettek meg a látogatók a magyaros ízekkel.