Csernus Anikó | Az Év Gyermekkönyve díjas sorozat – A holdfény őrei – folytatódik, az „őrök” ezúttal télen látogatnak el kedvenc szigetükre. Érdemes, sőt erősen ajánlott ezt az univerzumot az első résszel kezdve megismerni, de a második rész önállóan is olvasható. Pifkó Célia könnyed humora tudatos történetvezetéssel párosul, s a kettő együtt pillanatok alatt magához […]
március 5, 2026 Írta: olvassbele.com
1. fejezet ~~ A távirat – Erinus, drágám! Egy kicsit le tudnád halkítani a zenét? Olyan, mintha valaki kalapáccsal püfölné az agykérgemet. Így nem igazán tudok koncentrálni a sütőporra, és semmiképp sem szeretnék úgy járni, mint tavaly, amikor a mézeskalácstészta kinyomta a sütőajtót – dörzsölte a halántékát elgyötörten a keverőtál fölé roskadó Melica. – Persica, […]
augusztus 2, 2023 Írta: olvassbele.com
kistibi | Még fél éve sincs, hogy olvastam Amelia Mellor könyvét, A világ legnagyobb könyvesházát. Most az előtörténet jelent meg, és az első jó néhány oldal azt a világot mutatja be, amit ebből a második kötetből pontosan és részletesen ismerek. A mágikus könyvárus történetében nagyon érdekesen ötvöződik a valóság, a kaland és a mágia. A […]
augusztus 2, 2023 Írta: olvassbele.com
Első fejezet ~~ Vásári forgatag A Paddy’s Market nevű vásártér mindig hangos, szagos és zajos volt. Billy Pyke pedig éppen ezért imádta a piacot, ami minden szombaton betöltötte a fiú fülét állatok visításával, zenével és tucatnyi különböző akcentussal megszólaló emberi hanggal. Beburkolta a gázlámpák fénye, mely visszatükröződött a dús gyümölcsökről, a friss halról és a zsebtolvajok […]
április 28, 2023 Írta: olvassbele.com
D. Magyari Imre | A Krisztina tér 4-be kell menni, de ilyen házszám nincs (vagy mi nem találjuk). Tanácstalanul téblábolunk néhányan a krisztinavárosi templom mellett, míg aztán váratlanul nyílik a szomszédos iskola kapuja, és lemehetünk a pincébe: a Buborék Színház két tagja, Pásztor Orsi és Szuromi Dániel itt fogja játszani Karinthy Ferenc Dunakanyar című darabját. Kicsit aggódom, […]
november 24, 2022 Írta: olvassbele.com
Eszéki Erzsébet | A svéd kortárs szerző legújabb kötetét ezzel a fölvezetéssel mutatta be fordítója a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon: egykönyves íróról van szó, aki valójában ugyanazt írja, csak mindig új történetekkel. Aki olvasta Jonasson regényeit, pontosan tudhatja, mire számíthat. A történetek felépítése hasonló: az előző kötetekben például a százéves vagy az analfabéta, most pedig a […]
november 24, 2022 Írta: olvassbele.com
Első rész A világvége előtt 1. fejezet 2011 nyara Johan kedves volt. Segítőkész. És mérsékelten tehetséges. Sok mindent nem tudott. Például azt, hogy a bátyja nem a legjobb bátyó a világon. Csak két évvel volt idősebb nála, de Johan úgy nézett föl rá, mintha az apja lett volna. Pedig apja egyiküknek sem volt. Jobban mondva: […]
november 12, 2022 Írta: olvassbele.com
Fazekas Erzsébet | A tévés munkásságát végigkísérő, a nagyon is jövedelmező vállalkozása alapjait megteremtő, és egyben az élete értelmét jelentő kalandjairól írta ezt a könyvet Bear Grylls – aki a szónak nagyon is valódi értelmében a könyv „hőse”. (Ez a munka a Tűzön-vízen át! című opuszának folytatása.) Ki hinné, létezik a Kígyómarás Túlélők Klubja – és mivel […]
november 12, 2022 Írta: olvassbele.com
Előhang Újra az órámra pillantok. 09:33. Azt mondják, hogy az idő meg tud állni. Ez így nem igaz. Az azonban biztos, hogy néha úgy tűnik, mintha megállt volna. Hajnali négy óta ébren vagyok, és két óra alvás sosem elég. Már az is nagy kihívást jelentett, hogy ideérjek. Fáradt vagyok. De ugyanakkor fel is vagyok pörögve. […]
május 8, 2018 Írta: olvassbele.com
L. Horváth Katalin | Új bemutatóra készül a Katona József Színház: május 19-étől látható az Ithaka. A mű Homérosz Odüsszeiájának parafrázisa, Závada Péter és Szabó-Székely Ármin szövegkönyve alapján, Székely Kriszta rendezésében. A leleményes Odüsszeuszt Nagy Ervin játssza. A héroszok hérosza, a férfiideál, filozófus, politikus, apa, férj és szoknyapecér húsz éven át bolyong, mert bár haza, […]
november 9, 2017 Írta: olvassbele.com
Tizenötödik fejezet | Aurora Borealis (részlet) – Beszéld el hát, szerelmem, hogy milyen az a te hazád, amely után annyit sóhajtozol vissza? – ezt kérdezhette a leány. És akkor aztán regélhetett neki Benyovszky végeszakadatlan ábrándokat (…) egy valóban létező tündérországról. …a hol mindennap feljön a nap az égre; de még olyankor is ott ragyog a […]
november 9, 2017 Írta: olvassbele.com
Bogárdi Iván | Élt valaha egy magyar, akinek az életéből egy minden eddiginél nagyobb szabású filmet lehetne csinálni. Hős, aki sebezhetetlen ugyan nem volt, mint James Bond, de 17 sebből vérezve is át tudott gyalogolni Oroszországon, Szentpétervártól Szibériáig. Verhetetlen sakkozó, és összeesküvőként az uraival és az árulókkal szemben is voltak remek sakkhúzásai. Ráadásul valóságos történelmi […]
március 5, 2026 Írta: olvassbele.com
0