Somogyi András | Furcsa könyv ez. Két elkülönülő történetről van szó, és két főhősről. Az egyik valóságos, magáról a szerzőről, Helene Uriról szól, a másik az általa kitalált alak regénye, illetve a regény születésének története. A fülszöveg szerint „a különböző történetek egy elragadó regényben fonódnak össze…”. Ebből az elragadó biztosan igaz. A szerző (Helene Uri) […]
október 22, 2015 Írta: olvassbele
Bogárdi Iván | Szívesen olvasok olyan könyveket, amelyeknek a segítségével magabiztosabban látok át a propagandisztikus történelemhamisításokon. A 20. század első fele újraéled manapság. Eszmék, amelyekről már rég bebizonyosodott, hogy pusztulásba visznek, és rossz emlékű vezető politikusok, akik nélkül jobb lehetett volna a világ, haláluk után sok évvel mintha ismét részt vennének a politikában. Azt hittük, […]
október 21, 2015 Írta: olvassbele
Miklóspapa Portugáliában | Horthy emigrációs évei Horthy Miklós kormányzó az 1944. októberi sikertelen kiugrási kísérlet után előbb német, majd amerikai védőőrizetbe került. Bár tanúskodott Nürnbergben, többször találkozott Habsburg Ottóval, és Estorilban befejezte emlékiratait is, a múlttal, Magyarország második világháborús szereplésével és az abban játszott személyes szerepével való őszinte és kritikus szembenézés elmaradt. A jó erőnek […]
július 31, 2015 Írta: olvassbele
M. Dalnoki Fanni | Kétéves kislányom azonnal kivette a kezemből a könyvet, amikor a könyvbemutatóról hazaértem, és vagy fél órán keresztül nézegette, lapozgatta. Olvasni azért még nem tud, de megmutatta a rajzokon a kabátot, a madarat, a kislányt. Nem lehet elég korán kezdeni. „Apa nem félt a pókoktól. Csak a mama. Apa szerint, akinek nyolc […]
augusztus 16, 2014 Írta: olvassbele
rókatündér Pici ház, óriás erdő. Bogarak románca a fák alatt. Levélbe vont szélvihar. Rókatündér alszik, álmos, hallgatag. Ma nem nyílnak virágok, ma emberek jönnek. Játszanak. Kicsit gyilkosost, kicsit elárulósat. Vadakat céloznak meg, puska sóhaja dereng a dombon túlról. Ma emberek jönnek. Csizmákban, kabátban taposni az avart. Szertefújni a félhold sugarát, eltépni a hajszálvékony nyarat. Húst […]
augusztus 16, 2014 Írta: olvassbele
Tóth Zsuzsanna | Szabó Imola Julianna kötete csupa tánc. Mondhatják persze, hogy Jónás Tamás fülszövege inspirált erre a kijelentésre, de nem. Magamtól jutottam erre a megállapításra, mielőtt azt elolvastam volna. Még csak nem is az utalás okozta ezt a táncművész Pina Bauschra – hanem a Varratok mondataiban lüktető, remegő táncérzet. A szövegek, amelyek ebben a […]
április 25, 2014 Írta: olvassbele
Hotel Havanna Már alig várta, hogy újra otthon lehessen. Ez a négy nap adta neki az erőt, hogy elviselje a hétköznapokat Németországban. Hiába keresett sokkal többet, hiába fejlődött jobban a szakmájában, hiába volt már autója fél évvel a munkába állása után, itt minden annyira más volt. Nyáron a nap nem sütött olyan vakítóan, hogy az […]
április 25, 2014 Írta: olvassbele
Eszéki Erzsébet | Ritkán találkozhatunk ilyen pontos (al)címadással (Tizenhat szelíd történet). Akkor is, ha az olvasó, aki előzetes információ nélkül kezdené olvasni ezeket, azt hihetné a „szelíd” szó kapcsán, hogy valami szép világba menekülhet. Igaz, már a kötet borítója – a fej nélküli játékbaba egy óriási széken – is mást sejtet. Az igazán figyelmes olvasó […]
október 13, 2013 Írta: olvassbele
IDE JÖN AZ OLVASNIVALÓ Fordította: Szijj Ferenc Verena Rossbacher: Sóvárgás sárkányra L’Harmattan Kiadó, 2013 442 oldal, 3750 Ft ISBN 978 963 236 6661 Recenziónk: A »csak« jellemző esetei
október 13, 2013 Írta: olvassbele
Cserhalmi Imre Olyan utószóval még nem találkoztam, amelyet ne előszóként használtam volna. Arra már volt példa, bár nem túl gyakran, hogy a mű után az utószót másodszor is elolvastam, de arra még nem, mint most, hogy azt gondoltam: az utószó után tulajdonképpen már felesleges is a művet elolvasnom. Mert a fiatal írónemzedék izgalmas tehetségű tagja, […]
szeptember 29, 2013 Írta: olvassbele
Kedves Barátom! Egy ügynök visszaemlékezései, 1960 körül A szöveg oktatási segédanyagként készült, amelyet a rendőrtiszti Akadémia Politikai Nyomozó Tanszékén hasznosíthattak. Keletkezésének pontos idejét nem lehet meghatározni, mert dátum nem szerepel rajta, a szövegben pedig az ügynök hol nyolc-, hol pedig tízéves hálózati tevékenységre hivatkozik, ami alapján 1959-ben vagy 1961-ben készülhetett. A kronológiai rendet felrúgva azért […]
szeptember 29, 2013 Írta: olvassbele
Cserhalmi Imre Amikor valamely letűnt társadalmi korszakot jellemző ügy, esemény, módszer stb., az utókor boncasztalára kerül, akkor többnyire azok a vizsgálatok és feltárások élveznek elsőbbséget, amelyekkel a legplasztikusabban kimutathatok az elődök és utódok közti különbségek, illetve a legegyszerűbben, tehát leggyorsabban indokolhatók az utódok olykor radikális teendői is. Maradva a hasonlatnál: a kéz, a láb, a […]
szeptember 28, 2013 Írta: olvassbele
1 | Montanus Vágd el a bika torkát! Vérét szomjazza a föld, szarva közt a Hold emelkedik, bőrébe bújva örökkön élsz. Rég álmodott már a felirattal. Álmában soha nem tudta kibetűzni, értelmetlen, csonka szavak hullámoztak a szentély falán. A vér megvadult folyóként dobálta ide-oda a szűk sikátorok közt. Rendszerint arra ébredt, hogy alámerül, kiáltana, de […]
szeptember 28, 2013 Írta: olvassbele
Nádudvari Anna Inkább költemény az Égre írt könyv, mint regény. Ha Király Levente korábban megjelent hat kötetét tekintem: három verskötet, egy paródiák, egy meg novellák gyűjteménye, egy pedig regény. De a címben ez utóbbinál is ott az „ének” szó, a teljes cím Énekek éneke. Prózában íródott az Égre írt könyv, s három szereplő sorsát követhetjük […]
május 26, 2013 Írta: olvassbele
A regényben, amely egy város, Belgrád regénye, valamint egy szerelem és két különváló, majd újra összetalálkozó életút története is, két idő másolódik egymásra: az utólag aranykornak tűnő nyolcvanas évek viszonylagos szabadságáé és a kilencvenes éveké, amikor a hatalmon lévők által gátlástalanul manipulált szerb társadalom egyre mélyebbre süllyedt a gyűlölet és a sértett nárcizmus spirálja mentén. […]
május 26, 2013 Írta: olvassbele
| 1. Törött tükrök darabjai | Hogy lehet az, hogy csak két tükör van ebben a lakásban? – gurult ki Dora hangja a fürdőszobából. Reggeli fürdőszobai szertartásai rendszerint nem tartottak sokáig, de a mai nap kivétel volt. Úgy döntött, hogy sminkkel tünteti el a horzsolásokkal szegélyezett sötét véraláfutásokat az arcán. Meg kell mondani, nem bánt […]
november 4, 2015 Írta: olvassbele
0