A »csak« jellemző esetei | Verena Rossbacher: Sóvárgás sárkányra

Cserhalmi Imre

Olyan utószóval még nem találkoztam, amelyet ne előszóként használtam volna. Arra már volt példa, bár nem túl gyakran, hogy a mű után az utószót másodszor is elolvastam, de arra még nem, mint most, hogy azt gondoltam: az utószó után tulajdonképpen már felesleges is a művet elolvasnom. Mert a fiatal írónemzedék izgalmas tehetségű tagja, Szécsi Noémi utószava ugyancsak írói produktum: nem üzleti ajánló, nem műmagyarázó, még csak nem is kritika. E három elegye inkább: írói hozzászólás. És a Sóvárgás sárkányra olvasásakor bebizonyosodik, hogy lényeglátóan az. Pedig, mondom, nem racionálisan értelmező szándék vezeti, inkább annak a hangulati-érzelmi-gondolkodói világnak, annak a nagyon sajátos írói eszköztárnak a helyeslő megsejtetése, ami a regényt jellemzi.

Helyeslőn idézem én is Szécsit, aki a többi közt találóan ködöt említ, hiszen ebben a sajátos közegben a látási viszonyok korlátozottak lehetnek, a kontúrok elmosódottak, a kiutak is bizonytalanok, ha egyáltalán fellelhetők, bizony itt az élet önmaga monotóniájába fulladhat. Nem lennék meglepve, ha akadna másfajta olvasata is ennek a regénynek. Mindenesetre a szereplők, a helyzetek számtalan miértjére nincs benne válasz. Miért mondod, teszed, hiszed, kérded, felejted, kívánod, zavarod, vállalod, szereted? A válasz tulajdonképpen nagyon sokszor kimondatlanul is mindössze ennyi: csak. De az az olvasó, aki hajlandó és képes is belehelyezkedni ennek az ábrázolásmódnak a világába, ezekben a – lényegében! – csakokban előbb-utóbb felfedezheti a rendkívül erőteljes mondandó lényegét. És attól kezdve a ködöt, ha nem is megszereti, de érti, s a monotóniában, ha nem is szokványizgalmat, de érdekes következetességet, majdnem azt mondtam: mozgalmasságot, dinamizmust talál.

Verena Rossbacher jellemző eszközei közül a számomra különösen érzékletesek és élvezetesek voltak az igazából drámai dialógusok. Drámaiak, persze, abban az értelemben, ahogyan a színpadra írt szövegek is, amelyek – hadd mondjam így – nem arról szólnak, amiről szólnak. Ugyanis igazi tartalmuk a szöveg mögöttesében rejtőzik, ezeket a kódokat a színházi néző dekódolja, éppen ez a műélvezetének egyik feltétele s forrása. Ha e regény dialógusai, tehát egyenes idézetei mellől kihagynám a többnyire metakommunikatív funkciójú megjegyzéseket – mondta, nevetett, az ajtóhoz ment, rámosolygott, kérdezte, pillantott rá, meghökkenve, félretolta, kezdte stb. –, akárha színművet olvasnék.

Egyébként a Sóvárgás sárkányra arról szól, hogy van egy kávéház, abban előfordul néhány érdekes figura, és persze egy Klara nevű pincérnő, aki – milyen legyen egy pincérnő? – állhatatlan és titokzatos, ráadásul (!) titokzatos és állhatatlan. Akad a környékén néhány pasas, egyik furcsább, mint a másik – és akkor még finoman fejeztem ki magam. Igaz, hogy a végén Klara nélkül is találkoznak, de ettől még… Itt abbahagyom, mert így nem is lehet jól elmondanom, miről szól az a regény, ami a szó hagyományos értelmében jóformán semmiről se. Ugyanakkor, persze, az élet nagy kérdéseiről – ráadásul pokolian érdekesen. De csak azok számára, akik hajlandóak megbirkózni vele. Ne tagadjuk: ínyenceknek való.

Őket is segítheti Szijj Ferenc egészen bravúros fordítása.

Verena Rossbacher: Sóvárgás sárkányra
L’Harmattan Kiadó, 2013
442 oldal, 3750 Ft
ISBN 978 963 236 6661

• Olvass bele!

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Neugröschl Kávéházban ott ül a város minden eredeti figurája, talán mert a tulajdonos kedve szerint nyit és zár. Az események gyújtópontja Klara, a kisegítő pincérnő, akinek titokzatossága rabul ejti a férfiakat, és kifordítja őket önmagukból.

Amikor a feltaláló és széltoló Roth újabb ötlete fut zátonyra, új személyiség mögé rejtőzik. Mindeközben nem jön ki Klara lánya barátjával, egy kertésszel sem, aki ráadásul vegetáriánus. Ám jön a pálfordulás, Roth megtér a zöld gondolat számára, Klarára és a Valentinre pedig csodálatos időszak köszönt, amit elkerülhetetlen csalódás követ, Klara pedig továbbáll, hogy Stanjic mellett keresse tovább a boldogságot. Stanjic nagyvárosi cowboy, aki Schubert-interpretációk felett mereng, lemezboltban dolgozik, és akinek hamar szembesülnie kell Klara állhatatlanságával. Klara következő állomása Lenau, az ásványgyűjtő, virágszakértő és egyetemes autodidakta, aki emellett egy bárban és a Wurlich zenekarban zongorázik.

Mindannyian a Neugröschl gyakori vendégei, és a végén mindannyian összetalálkoznak de már Klara nélkül. Ám más közös is van bennük: önfejűek, az érdeklődési körük bizarr, a személyiségük pedig labilis.

Verena Rossbacher (1979) osztrák író, drámaíró. Zürichben filozófiát, germanisztikát és teológiát tanult, majd a lipcsei Német Irodalmi Intézetben folytatta tanulmányait. Művei folyóiratokban és antológiákban jelentek meg, drámáit több színház műsorra tűzte. A Sóvárgás sárkányra az első regénye. 2009-ben megkapta a svájci Internationale Bodenseekonferenz (IBK) alkotói díját.