Fiziker Róbert: Leleplezett történelem (részlet)

Posted on 2015. október 21. szerda Szerző:

0


Fiziker_Leleplezett-tortenelem-bor200Miklóspapa Portugáliában
| Horthy emigrációs évei

Horthy Miklós kormányzó az 1944. októberi sikertelen kiugrási kísérlet után előbb német, majd amerikai védőőrizetbe került. Bár tanúskodott Nürnbergben, többször találkozott Habsburg Ottóval, és Estorilban befejezte emlékiratait is, a múlttal, Magyarország második világháborús szereplésével és az abban játszott személyes szerepével való őszinte és kritikus szembenézés elmaradt. A jó erőnek örvendő idős admirális az 1956-os hazai események hatására elvesztette életkedvét, és 1957. február 9-én elhunyt.

Horthy kormányzói működésének vitatható állomásait, többek között az 1919-es gyilkosságokért, az antiszemita törvénykezés melletti asszisztálásáért és két hadba lépésért viselt személyes felelősségét, a kiugrási kísérlet kudarcának okait mint érzékeny témákat a legtöbb esetben – a rendszerváltás és az ezredforduló körüli évek publikációi ellenére is – kerüli a történészszakma. Az admirális emigrációs éveinek bemutatása valamilyen érthetetlen történészi szemérmesség, vagy hanyagság okán még kevésbé áll a kutatók érdeklődésének középpontjában. Ez azonban oda vezet, hogy az önjelölt szerecsenmosdatók által formált egyoldalú kép rögzül a laikus, de a szakmai közvélemény egy részében is, ilyen módon még a pozitív vonások is háttérbe szorulhatnak.

L. Nagy Zsuzsa történész szerint Horthy 1944 októberében „saját rendszerének és az országnak a romjait” hagyta maga mögött, amikor a németek a Bajor-Alpokban, Weilheim közelében lévő Hirschberg kastélyba internálták. Hivatali vonata, a Turán Kelenföldről vitte a száműzetésbe a kormányzót. (…)

Cseberből vederbe

A nemzetiszocialista állam kezelésébe vett kastélyban, a Zugspitze szomszédságában – ahol 1943-ban három napot töltött a bukott olasz diktátor, Benito Mussolini is – a külvilágtól teljesen elzárva, szögesdrótok mögött egy SS-század, a Gestapo különleges részlege és farkaskutyák vigyáztak a (Budapestről hozott személyzettel együtt) majd’ tucatnyi emberre. Egy idő után Hitler tudtával leveleket sem kézbesítettek a családnak. Gosztonyi Péter történész szerint ennek az is oka lehetett, hogy Horthy október 18-án este Reményi-Schneller Lajosnak, a magyar Quisling-kormány régi-új pénzügyminiszterének címezve – mivel a németek a megállapodás ellenére nem bocsátották szabadon fiát – visszavonta Szálasi „zsarolás útján létrejött” miniszterelnöki kinevezését, a nemzetvezető pedig a „Horthy-féle irományt” Hitlernél tett decemberi látogatásán méltatlankodva szóvá is tette.

A reggeli után fürdéssel, írással, olvasással töltötték az időt, majd ebéd előtt rövid séta következett Gestapo-kísérettel. Pótkávé, cigaretta, német és magyar hírek a müncheni rádióban, majd az ötórai tea után römi, bridzs, sakk, társasjáték, asztalitenisz, és a vacsora előtti, a budai Várban megszokott átöltözés jellemezte a hat és fél hónapnyi időszakot. Pár hónappal később csatlakozott hozzájuk az oroszok elől kimenekített telivér kancáit kereső Horthy Jenő, a volt kormányzó öccse is, aki az egyre rosszabb ellátás ellen tiltakozásul „a moslékra emlékeztető ételek érkezésekor, a disznókat utánozva mindig hangosan csámcsogni kezdett”. Volt nála egy kis rádiókészülék is, melyen már titokban angol és amerikai hírekhez is hozzájutottak. Emlékiratai második kötetében Horthy Istvánné, a kormányzóhelyettes özvegye leírja, hogy az ún. fürdőnapokon azt is megbeszélték, kinek milyen meleg volt a vize, és hogyan használta azt fel.

1945. április 27-én az amerikaiak közeledésének hírére a Gestapo-őrség elmenekült, utolsóként a parancsnok, Klein Oberführer távozott. Tálcán kis poharakban italt hozott a „majdhogynem szívélyes” búcsúra. A biztonsági rendőrség emberei azt is közölték velük, hogy Heinrich Himmler parancsa értelmében minden politikai foglyot ki kellett volna végezni, de ezt Klein, illetve Hellenthal főkonzul, a külügyi hivatal tisztviselője az SS-parancsnokkal, Lange Sturmbannführerrel szembeszegülve nem hajtotta végre. Adolf Hitler öngyilkosságának napján megjelentek az amerikaiak, „némelyik katonának négy karóra volt a karján”. Másnap Horthy az amerikai Alexander McCarrell Patch tábornok, a 7. hadsereg parancsnokának főhadiszállására indult, de Göppingenbe, egy ideiglenesen fogháznak berendezett villába szállították, és három hétig fogolyként tartották. Egy héttel később csak csomagolni tért vissza. Nem azt várta, hogy a másik oldal bebörtönzi, hiszen – ahogy azt később elmondta – „senkinek Európában Hitlerrel annyi összeütközése nem volt, mint neki, vagy senki nem szállt szembe vele többször vagy tagadta meg követeléseit, mint ő”. Különböző hadifogolytáborokban, változó körülmények között tartották fogva mintegy nyolc hónapig. Lakott egyszerű munkásházban, de a belgiumi Lesbioles kastélyban zongorázhatott, sőt biliárdozott és sakkozott is Franz von Papen német követtel. Beszélgetéseiket minden bizonnyal lehallgatták. Horthy visszaemlékezései szerint „jó társaságba jutott”, amikor többek között azzal a Maximilian von Weichs báró vezértábornaggyal helyezték el egy szálláson, aki a doni katasztrófa idején német részről a 2. magyar hadsereg fölött parancsnokolt, és ő volt a Magyarországot megszálló Wehrmacht csapatok főparancsnoka is. Később Wiesbadenban többek között Karl Dönitz tengernaggyal ismerkedett meg

Horthy Augsburgban tudta meg a rádióból, hogy Miklós fiát Dél-Tirolban kiszabadították az amerikaiak. A család csak egy évvel Szálasi hatalomátvétele után kapott levelet az ifjabb Horthytól, akit Otto Skorzeny kommandója rabolt el a Várból a Mickey Mouse akció keretében. A hadművelet fedőneve eredetileg „Maus” volt, de Skorzeny főhadiszállásán az ifjabb Horthy becenevének (Nicky) elhallása új nevet eredményezett. A Horthy család egyetlen életben maradt, legkisebb gyermeke Mauthausenben (majd Dachauban) raboskodott, zárkája a krematórium fölött, a kínzókamrák mellett volt. Léon Blum francia szocialista exkormányfővel, Kurt von Schuschnigg korábbi osztrák kancellárral, illetve Kállay Miklóssal együtt szabadult a fogságból. Capri szigetén három hónapot töltött amerikai őrizetben, de 1945 karácsonyát már a családdal tölthette.

Horthy 1945 májusában levelet írt Winston Churchill brit miniszterelnöknek és VI. György angol királynak, melyet a külügyminisztérium tisztviselői végül nem továbbítottak a címzetteknek. Egy feljegyzés szerint ugyanis Horthyt „egy kissé bolond, félrevezetett, de nem teljességgel ellenszenves figurának” tartották. A levélben az önmagát továbbra is Magyarország törvényes vezetőjének tartó admirális (álláspontját a magyar királyi Kúria nyugalmazott elnöke, Töreky Géza is megerősítette) indítványozta, hogy hallgassák meg a békekonferencián, javaslatot tett a „hálátlan német nemzetiségű magyar alattvalók” kitelepítésére, sőt véleménye szerint az összes többi nemzetiséget is „magyarokra lehetne kicserélni”. Végül biztosította az uralkodót arról a meggyőződéséről, hogy „csupán az angol és a magyar az igazi gentleman fajta. Felség, Önben is van magyar vér”. Ernest Bevin külügyminiszternek 1946 áprilisában írott levelében javasolta az ezeréves történelmi Magyarország visszaállítását, Fiume visszaadását, hogy „Magyarország ne maradjon Trianon által megcsonkított nemzet”. Később a nyugati hatalmak londoni külügyminiszteri konferenciájának figyelmét próbálta felhívni a szovjet hadifogságba került magyarok sorsára. (…)

„Gond nélkül”

Időközben a hazátlanná vált (DP – displaced persons) család átköltözött a Pollingerstrasse 25-be, Ohnesorg (neve „gond nélkülit” jelent) pékmester lefoglalt házába. Később néha olyan leveleket is kaptak, melyeket „Villa Ohne Sorge” névre címeztek. Pedig az ellátásuk eléggé szűkös volt. John Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok korábbi nagykövete pénzalapot szervezett a család megsegítésére Amerikában, Chorin Ferenc és Weiss Jenő nagyiparosok, Páthy László korábbi diplomata volt az első adományozók között. Támogatta a családot XII. Pius pápa is, aki bíboros államtitkár korában az 1938-as eucharisztikus kongresszus alkalmával Budapest vendége volt. Kaptak amerikai szeretetcsomagokat, Horthy menye munkát vállalt a Vöröskeresztnél, és megillette őket a Németország nyugati megszállási zónájában a hontalanokká váltaknak járó ellátás is. Később a személyzet visszatért Budapestre.

Horthy – menye visszaemlékezése szerint – soha nem panaszkodott, még az ágyazásban is segített, levelekre válaszolt, és elkezdte írni – magyarul és részben németül – emlékiratait is. Kezdetben állítólag nehezen találtak kiadót, mert – ahogy ez Sebők János könyvében olvasható – egy korabeli újság szerint a kézirat unalmas, nem mond semmi újat, csak „mosakodik és tisztázni igyekszik szerepét”. A zord bajor klíma miatt a tengernagy felesége összesen négyszer kapott tüdőgyulladást, ezért a család úgy döntött, hogy enyhébb éghajlatú országba költöznek. Erről Horthy egy emigráns hetilapban is beszámolt. Horthy Istvánnénak sikerült iratok nélkül kijutnia Svájcba, ahol a család összes tagja számára portugál beutazási vízumot szerzett. Korábban a Spiegel még arról írt, hogy Horthy és családja egy Buenos Aires-i vadászkastélyba költözik egy argentin diplomata, egykori gödöllői vadásztárs jóvoltából, vagy fiát követi Brazíliába.

Genovából 1949 elején indult az Ana C nevű hajó, mely Antonio de Oliveira Salazar diktátor Portugáliájába vitte őket. Magyarország utolsó „uralkodója” II. Umberto, a száműzött olasz, Károly, román király, továbbá Don Juan, a spanyol trónörökös és fia, a későbbi uralkodó, János Károly szomszédságában, Estorilban, az egyemeletes Chalet Ramuntchóban, majd később a Casa San Joséban telepedett le. Horthy gyakran kijárt a lisszaboni kikötőbe, hogy megfigyelje a hajók kikötési manővereit, az unokájával gyakran úszott a hideg tengerben, moziba és opera-előadásokra járt, kártyázott, vagy a kertben dolgozott. Estorilt később úgy emlegette, mint „az egész világon talán a legszebb helyet”. Megpróbálta visszaszerezni azt a jachtot is, amelyet Hitlertől kapott ajándékba – sikertelenül. Ügyeinek, levelezésének intézését „sofőre, belügy-, külügy- és pénzügyminisztere”, a menye segítette.

Horthy kontra Habsburg

Az emigráció egységének demonstrálása érdekében – Bakách-Bessenyei György báró, volt svájci követ javaslatára – vette fel egymással a kapcsolatot Habsburg Ottó és Horthy Miklós. A főherceg később úgy emlékezett, hogy nem azért fogott kezet Horthyval, hogy „barátkozzon vele”, hiszen a kormányzó fegyveres erővel állította meg apját, IV. Károlyt 1921-ben Budaörsnél, sokan a kormányzóhelyettesi tisztség létrehozásában – nem teljesen alaptalanul – Horthy dinasztiaalapítási szándékát vélték felfedezni, és az, hogy a trónörökös nem térhetett haza, de még csak nem is látogathatott Magyarországra, 1944-ig, Horthynak volt köszönhető. Mégis az admirális, bár „a múltban talán nem egészen úgy viselkedett”, ahogy Ottó kívánta volna, olyan emigráns tényező volt, akivel az egységes fellépés érdekében számolni és tárgyalni is kellett. Horthy arra is hajlandó volt, hogy ő tegye meg a kezdő lépést, és levelében – bár ezt helytelennek tartotta – az „Őfelsége” megszólítást használta. Horthy István özvegyének visszaemlékezése szerint Ottó cserében „Miklóspapát is kormányzónak tituálná”. (sic!) Horthy levelében arról biztosította a főherceget, hogy ő mindig is a korona helytartójának tartotta magát, és hűséges volt az uralkodóház iránt. Ottó a pár évvel később született válaszlevelében kitartott az apja által is használt megszólítás mellett, az admirálist „Kedves Horthy”-nak szólította. Végül 1949 májusában Horthy felkereste a Portugáliában tartózkodó Ottót, az ötvenperces találkozón a múltat nem hozták szóba, és Horthy szerint „nagyon jól ment minden”. A viszontlátogatásra 1953 áprilisában került sor. A találkozó után Horthy állítólag megjegyezte: „Milyen nehéz lehetett ez neki!” Később Ottó is Bajorországban, a Starnbergi-tó közelében telepedett le, és Magyarországon mindig a Gellért Szállóban foglalt magának szobát, ott, ahol Horthy főhadiszállása volt 1919-es budapesti bevonulásakor. (…)

1956, 1957, 1993

Az 1956-os forradalom Horthyt új reménnyel töltötte el. Október 28-án az időközben ismét megházasodott és Skóciában letelepedett menye arról írt az idős admirálisnak, hogy „milyen közel érzi magát hozzá akkor, amikor egy újabb fehér hadsereg formálódik otthon”. November 4. után Horthy már nem hallgatott rádiót és nem olvasott újságot sem. Ettől kezdve „mindent egyfajta gépiességgel csinált, minden kezdeményezőkészség nélkül”. Időnként öntudatlanul felkelt az ágyból azzal, hogy fel kell öltöznie, mert „haza kell menni”. 1957 februárjában hunyt el. Magyarország volt kormányzóját tengernagyi egyenruhájában ravatalozták fel, a lisszaboni brit katonai temetőben talált ideiglenes nyugalomra. A szovjet csapatok magyarországi kivonását követően, 1993 szeptemberében temették újra Kenderesen, a családi kriptában. Az eseményt a közszolgálati televízió közvetítette, és azon a kormány tagjai is megjelentek.

Vele szimpatizáló kortársai közül is sokan naiv, hiszékeny és befolyásolható embernek tartották. Az amúgy megnyerő személyiségű és kormányzása idején népszerű Horthy (kilátótornyot is elneveztek róla) hibái közül Thomas Sakmyster történész szerint az önkritikára való képtelensége volt a legszembetűnőbb. Élete végéig úgy vélte, hogy nem volt más út a magyar vezetés előtt, mint „a Szovjet ellen fegyverrel, a nácizmus élettér-igényei ellenében pedig a diplomáciával küzdeni”.

Fiziker Róbert

Fiziker Róbert

C. A. Macartney edinburgh-i történész professzor, aki 1945 júliusában hosszú interjút készített Horthyval, úgy vélte, hogy az exkormányzó „egyáltalán nem érzi, hogy saját magát vádolnia kellene – éppen ellenkezőleg. És agya, minthogy bűntudattól nem kiélezett, nem túlzottan kifinomult.” Letartóztatásáról is „olyan palástolatlanul igyekezett beszélni, mint ahogy más az emésztési zavarairól beszél”. Bár azt is kijelentette, hogy ha az 1944. márciusi klessheimi találkozón „a revolvere vele lett volna, lelövi Hitlert, és sajnálja, hogy nem tette”.

(…) Ez az „alapvetően jóindulatú, bár kissé korlátolt” ember (Ungváry Krisztián történész minősítése) negyedszázadon keresztül állt az ország élén, és két totalitárius rendszer között egyensúlyozva próbálta meg elérni legfőbb célját, a trianoni békediktátum felülvizsgálatát.

Fiziker Róbert: Leleplezett történelem – 39 história a huszadik századból
L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2015