Tudósítások a múltból | Fiziker Róbert: Leleplezett történelem

Posted on 2015. október 22. csütörtök Szerző:

0


Fiziker_Leleplezett-tortenelem-bor200Bogárdi Iván |

Szívesen olvasok olyan könyveket, amelyek­nek a segítségével magabiztosabban látok át a propagandisztikus történelemhamisításokon. A 20. század első fele újraéled manapság. Eszmék, amelyekről már rég bebizonyosodott, hogy pusztulásba visznek, és rossz emlékű vezető politikusok, akik nélkül jobb lehetett volna a világ, haláluk után sok évvel mintha ismét részt vennének a politikában. Azt hittük, két világháború szörnyűségei legalább annyi jót hoztak, hogy az emberiség végleg belátta, hová vezet a népek elleni uszítás és a gyűlölködés.

Megint erősödik a „dicsőség”, az „ezeréves állam”, a „Nagy-Magyarország” felhány­torgatása. De nem elég legyintéssel reagálni ordas összeesküvés-elméletekre, hazugságok ellen csak tényekkel lehet érvelni.

Fiziker Róbert történész nem foglalkozik a történelem hamisítóival, csak a tényeivel a könyvében. Amint a Leleplezett történelem bevezetőjében írja, meggyőződése, „hogy a történelem – gyakran politikai indíttatású – újraírásával, saját szempontoknak alárendelt újraértelmezésével szemben elengedhetetlen a történések alapos, érzelmektől mentes, azok értékelését az olvasóra bízó felidézése.”

Fiziker nem tart kronológiai sorrendet, hanem kisesszéket kínál eseményekről, amelyek szinte kivétel nélkül a 20. század első felében történtek. Az itt olvasható különálló cikkek – az elmúlt másfél évtized termése – az Élet és Tudományban jelentek meg. Ez meghatározza az írások jellegét: népszerű, olvasmányos, ugyanakkor tudományos megalapozottságú ismeretterjesztést kapunk.

A könyv elolvasása után jobban megértjük napjaink eseményeinek előzményeit. Tisza István kígyós oroszlánnal ékesített, ormótlan szobra most már nem csak Ady szavait – „bujtó, új kan Báthory Erzsébet”, „vad geszti bolond”, „gyujtogató, csóvás ember” – juttatják eszembe. Hiszen ez ugyebár „csak” költészet, a pedig költő lehet indulatos, elfogult, lázadó, ez a dolga. De Tisza – ez kiderül a tényekből – alaposan rászolgált a jelzőkre. Még akkor is, ha Orbán Viktor a kellemetlen szobor avatásán mondott beszéde szerint Tisza tisztán látta, hogy a háborúba nem kellene belépni, és hogy a monarchia agyaglábakon áll.

Fiziker könyvében egy szó sincs Orbánról és napjaink politikájáról, de Tisza kijelentéseiből és levelezéséből tényszerűen kiderül, hogy mi volt a szerepe az első világháború kirobbantásában. II. Vilmos német császár sürgősen akart végezni Szerbiával, mert az útjában állt a németek keleti terjeszkedésének. Tisza eleinte valóban ellenkezett, de nem a békevágy fűtötte. Attól félt, hogy Románia felől még nem volt elég erős az ország védelmi vonala. Bécs és Berlin egyetértett, már csak a magyar miniszterelnököt kellett meggyőzni. A meggyőzés sikerét jelzi a német nagykövetnek tett kijelentése: hogy „szilárdan meggyőződött a háború szükségességéről”, s ezzel kivívta a császár vállveregetését: „Mégiscsak férfi.” Férfiasságának bizonyítéka félmillió magyar katona halála lett, továbbá másfél millió sebesült, nem is beszélve a fogságba esettekről, a civil áldozatokról és az egész ország tönkretételéről. Villámháborút képzelt Tisza, de még négy év után, a háború elvesztésének évében is így fenyegetőzött Szarajevóban: „Magyarország elég erős arra, hogy ellenségeit szétzúzza, mielőtt maga is elpusztulna”. Ez az öngyilkos-gyilkos fanatizmus a negyedszázaddal későbbi, következő háború propagandistáinak mélységeit előlegezi meg. De alig egy hónappal később elhangzott híres beszéde, amelyben igazat adott Károlyi Mihálynak, hogy a háborút elvesztettük. (Károlyi szobra viszont nem maradhatott a Kossuth téren. Tiszának kellett a hely.)

Tisza István három merényletet élt túl, a negyedik sikeres volt. Hogy kik voltak a katonák, akik behatoltak a villájába, ma sem tudjuk. „Miattad rohadtam a lövész­árokban négy évig!” kiáltással eldördült a halálos lövés.

A szerző bemutatja Teleki Pált is. Jól jellemzi Horthy kormányzását Teleki közismert búcsúlevele, aki második miniszterelnökségét és életét 1941-ben öngyilkossággal zárta le: „…A gazemberek oldalára álltunk … Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.” Belátása azonban nem terjedt odáig, hogy megbánja antiszemitizmusát, holott következményeit már akkor is láthatta.

A Teleki Pálról szóló fejezet felkészíti az olvasót a 2. magyar hadsereg Don-kanyari pusztulásának történetére. Mint a fejezet címe összefoglalja, „idegen földön idegen érdekekért” szenvedtek, sebesültek meg és rokkantak meg. Amikor Horthy csillogó mellszobrát látjuk a Szabadság téren (még ha a túlzott figyelem elől hátrébb vonva is), vagy az őróla újonnan elnevezett utakon, parkokban sétálunk, gondolhatunk arra a levelére, amit az 1942-es tavaszi hadjárat előtt írt Hitlernek: „…lelkesedéssel veszünk részt a tavaszi offenzívában, amennyire csak a felfegyverzés, a mezőgazdaság és a bennünket körülvevő ellenség ezt lehetővé teszi…” Aztán nem törődött azzal, hogy a felfegyverzés lehetővé tegye a részvételt a hadjáratban. Az ország minden részéből gyűjtötték a tartalékosokat és a munkaszolgálatosokat, de sem fegyverrel, sem ruhával nem tudták őket ellátni. A lőszerutánpótlás elmaradt, hetenként csak egy lövést adhattak le. A téli fagyban bakancsuk sem volt, és a századnak mindössze 36 bekecset küldtek el. Tömegesen fordultak elő lábfagyásos sérülések. A követelmény az életük feláldozása volt: „Legfelsőbb hadurunk elrendeli: ellenséges támadás esetén a saját állásokat és támpontokat feltétlenül tartani kell. Visszamenni senkinek sem szabad. Nincs hátra, csak előre van.” Ez a vezérkari főnök rendelkezése volt 1942 decemberének utolsó napjaiban, amikor már ő is úgy látta, hogy a németek nem nyerhetik meg a háborút

Minthogy a kormányzó, aki belekormányozta Magyarországot a pokolba, 1944 októberében megpróbált kiugrani a háborúból, a nürnbergi bíróságon megúszta, hogy háborús bűnösként ítéljék el. Szálasi hatalomátvétele után száműzetésben élt háborítatlanul Portugáliában. Fiziker cikket szentelt ennek is. „Miklóspapa” száműze­tésében sem látta be bűneit, csupán egyetlen kérdésben volt kissé önironikus. Egy régi fotót nézegetve elismerte, hogy zubbonyán számtalan kitüntetésével „úgy festett, mint egy feldíszített karácsonyfa”.

Az osztrák történelem egy szakaszába is bepillantanak azok az írások, amelyek IV. (Habsburg) Károlyról, az utolsó magyar királyról és osztrák császárról szólnak. Ő 1918 novemberében veszítette el mindkét koronáját, és ezzel véget ért a dinasztia uralkodása. Károly két kísérletet is tett, hogy visszakerüljön a trónra. Békeszerető, jóindulatú de ügyetlen fiatalembernek ismerjük meg, aki 35 éves korában már meg is halt. Ennek ellenére a magyar államforma hivatalosan királyság maradt egészen 1946-ig. Mostanában királyság ügyben is buzog a nemzeti nosztalgia, amióta a köztársaságot eltörölték, a Szent Korona múzeumi tárgyból díszőrséggel őrzött hatalmi szimbólum lett a Parlamentben, a címer is koronás. Károly 1922-ben hunyt el, de karrierje utóéletében teljesedett ki, amikor a pápa 2002-ben boldoggá nyilvánította. Egy másik fejezet pedig fiát, Habsburg Ottót méltatja, akit viszont munkásságáért az egész világ tisztel.

Ha a könyv időrendet követne, akkor kezdő fejezete a tiszaeszlári vérvádról szóló lenne. Fiziker bemutatja azt az országos hisztériát, ami kizárólag az egyetlen „tanú”, egy négyéves kisfiú vallomására, meg az elképesztő előítéletekre épült. A zsidókat megvádolták azzal, hogy rituális gyilkosságokat követnek el, és ennek nyomán antiszemita zavargásokra, lincselésekre került sor, zsidók lakásainak és üzleteinek ablakait törték be. Még az sem segített hogy a Tiszában megtalálták az áldozat sértetlen holttestét. A 46 napig tartó pert az egész világ figyelte. Egy francia lap arról írt, hogy „Kossuth szabad, nemes országa remélhetőleg nem fogja századunkat meggyalázni”. Eötvös Károly ügyvéd, a függetlenségi ellenzék vezére hétórás védőbeszédében megcáfolta a vádpontokat, és a vádat ejtették. Ennek ellenére „Kossuth nemes országa” nemcsak azt a századot gyalázta meg, hanem a következőt is, sőt nemrég a Parlamentben valaki komolyan vetette föl a 130 évvel ezelőtti vérvádat.

Nehéz összefoglalóan írni a könyvről, amiben Hitler, Eichmann, Rudolf Hess éppúgy szerepel, mint az ellenük megmozdult Fehér rózsa szervezet. Ezek a kevésbé ismert német fiatalok életük kockáztatásával és feláldozásával harcoltak a náci vezér (és kancellár) hatalma ellen. Megtudhatunk tényeket Raoul Wallenbergről, Rejtő Jenőről is. Mata Harira még mindig a kifürkészhetetlen kémnő őstípusaként emlékezünk, pedig a valóságban nem is volt olyan szép, és nem igazán sok kikémlelt titok fűződik hozzá. Matuska Szilveszter neve sem halványul, a biatorbágyi merényletről is olvashatunk.

A Harmattan Kiadó elsősorban tudományos munkákat jelentet meg, nem túl nagy példányszámban. Vigyáznak a szakmai színvonalra. Fiziker Róbert könyve sok ember érdeklődését ragadhatja meg, ha legalább a tartalomjegyzék elolvasásáig eljutnak. De akárhányan olvassák is, mindenképpen jót tesz kollektív emlékezetünknek.

Fiziker Róbert

Fiziker Róbert

Fiziker Róbert: Leleplezett történelem –
39 história a huszadik századból
L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2015
370 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft
ISBN 978 963 236 9495

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Bécs, 1913. A képei eladásából élő operarajongó hobbifestő, egy férfiszállás huszonnégy éves lakója a nagynémet egység megteremtéséről ábrándozva felszáll a Münchenbe tartó vonatra. A negyvenöt éves szárnysegéd, szabadidejében ugyancsak az ecset és a paletta rabja, arcképet fest uralkodójáról és megfogadja, hogy őt híven szolgálja és akár az életét is adja érte. A lelkes régiséggyűjtő trónörökös a Belvedere-kastélyban – az ötvenedik születésnapjára készült emlékérmet nézegetve – a soknemzetiségű Monarchia átalakításán és a nagyhatalmi háborús konfliktus elkerülésén fáradozik.

Huszonöt évvel később a király nélküli Magyar Királyság kormányzójává lett szárnysegéd barátként köszöntötte a Bécsbe visszatért festőt, a Német Birodalom kancellárját. A Szarajevóban meggyilkolt trónörökös fiait, akiket a Heldenplatzon őrjöngő tömeg első sorába kényszerítettek, hamarosan Dachauba deportálták.

Huszadik századi históriák a Habsburgokról, Hitlerről, Horthyról és másokról, harminckilenc tételben elbeszélve.