Emlékek, veszteségek | Helene Uri: Szavak a múltból

Posted on 2015. november 4. szerda Szerző:

0


UriHel_Szavak-a-multbol-bor200Somogyi András |

Furcsa könyv ez. Két elkülönülő történetről van szó, és két főhősről. Az egyik valóságos, magáról a szerzőről, Helene Uriról szól, a másik az általa kitalált alak regénye, illetve a regény születésének története. A fülszöveg szerint „a különböző történetek egy elragadó regényben fonódnak össze…”. Ebből az elragadó biztosan igaz.

A szerző (Helene Uri) hivatásos író, családos, férje és két kislánya van, a kitalált alak Ellinor, a negyven körüli, elvált, magányos nő, munkája szerint nyelvész. A készülő regény szerint megbízást kap az egyetemtől, hogy egy projekt keretében tanulmányozza a helyszínen, és jelentésben dokumentálja az észak-norvégiai lappok – számik – kihaló nyelvét. Ez a helyszín Európa északi csücske, Finnmark. Demenciával küzdő apját egy kórházban, Oslóban kell hagynia.

Az Ellinor számára bérelt lakás jeges, rideg, kietlen. A kutatásai is nehezen indulnak. Hamar rájön, hogy Norvégiában lappnak, azaz száminak lenni egyenlő a kitaszítottsággal; a társadalom legalsó rétegének tekintik őket. A számik többnyire titkolják származásukat, családjuk múltját – ők a „kisebbségiek” Észak-Norvégiában. „A norvégokkal összehasonlítva olybá tűnik – jellemezte a számikat 1906-ban, egy neves norvég földrajztudós –, hogy visszamaradtak a fejlődésben, mind szellemi, mind testi szempontból.” Ellinor egyik számi származású interjúalanya – későbbi idős barátnője, Anna – ezt mondja: „Tudod, a rangsorolás sohasem volt kétséges. Először az emberek, aztán a lappok, így mondták.” Ellinor magánélete kusza. Megismerkedik egy férfival, akivel időnként megosztja magányát, közben állandóan aggódik Oslóban hagyott apjáért, akit később el is veszít, és ez szinte elviselhetetlen fájdalmat okoz neki.

A szerző élete csendben, családiasan folyik. Írja a regényét, de érzi, hogy kitalált főhőse egyre inkább kicsúszik a kezéből. Egy távoli rokontól tudja meg, hogy saját apai dédapja számi volt. Ettől kezdve szenvedélyesen kutatni kezdi a családfáját. Egymás után bukkannak fel az élő és már elhunyt, közeli és távoli rokonok, majd részben a személyes találkozások nyomán, részben régi iratokból, felmerülő valóságos és kitalált emlékek alapján végül arcot ölt a keresett dédapa.

Uri megtervezi Ellinor további életútját, egyetemi karrierjét – de öntörvényű főhőse nem ezt választja. Az utolsó pillanatban, mikor már vissza kellene térnie Oslóba, mégis Finnmark mellett dönt – és itt megszakad a történet. További életét már maga Ellinor alakítja, a szerző akarata ellenére és az olvasó képzeletére bízva.

Itt az ideje, hogy feltegyük a kérdést: miről is szól Helene Uri könyve? Leginkább a veszteségekről. Fájdalmas személyes veszteségekről, amelyeket a természet törvényei szerint mindnyájunknak el kell szenvedni. De ugyanilyen erővel a kollektív veszteségekről is: nyelvek kihalásáról, pedig a nyelvek az egész emberiség kincsei. Helene Uri tucatnál több nyelvet sorol fel, amelynek utolsó művelője – vagyis az, aki még az adott nyelven beszélt – elhunyt. Nem kisebb veszteség ez, mint az ősi kultúrák elhamvadása – vagy megsemmisítése –, az esőerdők vagy állatfajok eltűnése, törzsi népcsoportok asszimilációja.

Szól még a könyv szegregációról is: egy népcsoport érdemtelen kitaszítottságáról és lenézettségéről. Nem tudtuk, hogy ez a fajta rasszista (etnicista) elkülönítés Norvégiát is sújtotta – ha ma már nem is olyan erőszakos módon, mint a múlt század első felében. És ami érdekes: a visszahúzódás, a szégyen, a származás eltitkolása ma is él.

Végül pedig, de nem utolsósorban szépen rajzolja meg Helene Uri a meleg családi otthont, a vérségi kötelékek erejét, a boldog gyermekkort – és persze a felnőttkor viszontagságait. Az ő életének eseményei előbb vagy utóbb felbukkannak Ellinor életében. A fülszövegben említett összefonódás az olvasó fejében megy végbe, habár nem tudom, célszerű-e ilyen felelősségteljes feladatot az olvasóra bízni…

Szép és értékes könyv a Szavak a múltból, Vaskó Ildikó ihletett fordításában. Azért kapcsolódnak ide kritikai megjegyzések is. Az Uri családfa le- és elágazásaiból származó, hihetetlen mennyiségű norvég nevet követni nem mindennapi feladat. Sokat segített volna egy, a kiadó által készített családfa a mű végén. A másik a könyvben közölt képeket illeti. Sajnálatos módon egyiknek sincs aláírása, így inkább csak sejtjük, hogy a tengeri számikat kutató néprajzosok fotói lehetnek. Vagy Helene Uri megtalált őseiről készültek…

Uri Helene Uri

Helene Uri

Helene Uri: Szavak a múltból
L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2015
ISBN 978 963 236 9945,
278 oldal, teljes bolti ár 2490 Ft

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Egy Európa északi peremén évezredek óta számkivetetten élő néphez, egy eltűnőben lévő világba visz ez a regény. A nyelvész Ellinor Smidt váratlanul ajánlatot kap, egy tudományos állást kínálnak fel neki az észak-norvég Finnmark megyében. Megbízatása szerint a tengeri számik (más néven lappok) nyelvét kell tanulmányoznia.

A könyv szerzőjét, Helene Urit szintén váratlan telefonhívás zaklatja fel. Egy hang a vonal másik végén rokonaként mutatkozik be. A telefonbeszélgetés alatt kiderül, hogy Helene Uri dédapja szintén tengeri számi volt, de erről a családban soha senki nem beszélt, sötét titokként hallgattak róla. Az egyik fonal fikció, a másik valóság. A múlt eseményei átszövik a regény kitalált hőseinek hétköznapjait is. Ezek a különböző történetek egy elragadó regényben fonódnak össze, dél-norvég emberekről, északi fényről, nyelvről és családról, szavakról és hovatartozásról. És arról, hogy a dolgok és az emberek örökre elveszhetnek.

Magával ragadó, közvetlen elbeszélés mindarról, amit elveszíthetünk. Regény a nyelvről és a családról, a szavakról és a hovatartozásról