Nádudvari Anna Inkább költemény az Égre írt könyv, mint regény. Ha Király Levente korábban megjelent hat kötetét tekintem: három verskötet, egy paródiák, egy meg novellák gyűjteménye, egy pedig regény. De a címben ez utóbbinál is ott az „ének” szó, a teljes cím Énekek éneke. Prózában íródott az Égre írt könyv, s három szereplő sorsát követhetjük […]
2013.09.26.
OP Kern András ismét az Orlai Produkcióval dolgozik a két sikerszéria, A kellékes és A 88. utca foglyai után. A Hitted volna? című történetben Hernádi Judit partnereként jelenik meg a Belvárosi Színház színpadán, Verebes István rendezésében. Amikor a Vígszínházon kívül lép színpadra, mit keres? Nekem valót, érdekeset, olyat, ami igazán megszólítja a közönséget. Néha meg […]
2013.09.25.
Egy gyilkos naplója | 2006. november, kedd Sohasem éreztem magam ennyire boldognak, tele energiával és élni akarással, mint éppen ma, amikor életemben először követtem el gyilkosságot. Annyira abszurdnak hangzik – mintha egy komédiából vettem volna. Pedig ebben nincs semmi nevetséges, valójában inkább tragikus. Tragikus az egész elfuserált életem, magánnyal és megaláztatással kikövezve, tragikus volt a […]
2013.09.25.
Szőcs Henriette Végy egy szimpatikus nyomozót, mint Poirot. Azért nem árt, ha nincs már pödrött bajusza és némi haj is van a fején, részint, mert előbbi már nem divat, másrészt a történet Svédországban játszódik. Bár a modern skandináv krimikben kötelező, ennek ellenére felügyelőnk, Conny Sjöberg, mégse legyen depressziós, se alkoholista, se kiégett, magányos rendőr. Szeresse […]
2013.09.24.
Novics János Nagy melléfogás volt Kertész Imre részéről alig egy évtizede, hogy nem adta oda a Sorstalanság megfilmesítési jogát Szász Jánosnak, attól félve, hogy Szász holokauszt-giccset készít belőle. Azért tartott ettől, mert Szász korábban dolgozott egy dokumentum-projekten, amelynek Spielberg volt a producere és szerette volna megelőzni, hogy a Sorstalanságból magyar Schindler legyen. Én meg attól […]
2013.09.23.
A budapesti Szépművészeti Múzeum, a wrocławi Nemzeti Múzeum és a bécsi Kunsthistorisches Museum együttműködésében, valamint az osztrák színházi társulat, a wenn es soweit ist („ha eljött az ideje”) rendezésében egyedülálló színházi produkciónak lehetnek részesei az érdeklődők hét alkalommal, 2013 októbere és novembere között, a Szépművészeti Múzeumban. 12 festmény, 12 irodalmi szöveg, 12 színész Az osztrák […]
2013.09.21.
Bedő J. István Minden feladat megtalálja a megvalósítóját (ha rossz a cél, a végrehajtóját). Wallenberget is a feladat találta meg, aki ismeri A Gyűrűk Urát, szintén tudja, miről van szó. Josh Aronson olyan történetet vitt filmre, ami az idősebb generáció emlékezetében élő valóság, a fiatalabbaknak legenda, amit hisznek is, nem is. Paradox módon a Menekültek […]
2013.09.18.
Bedő J. István Lazításnak szánta a Karinthy Színház a két amerikai bohózatiparos komédiáját, és tényleg sikerül ellazulni tőle. Ron Clark és Sam Bobrick 1979-es mókája nagyon amerikai, nagyon sit-com, és változó sikerekkel sok helyen bemutatták az Újvilágban. A magyarításban kapott címe lényegesen jobb az eredetinél (Gyilkosság a Howard Johnson’s-nál), és megelőlegezi a klasszikus háromszög felállást. […]
2013.09.17.
| 1 | Visszatérés Helsinkibe Friari doktor eleven tekintete az első emlékem. Kikeményített pamutvászon suhogását hallottam előbb, majd kék fényudvarban felsejlett a doktor, aki engem nézett. De sérült szemem folyékony magmájával nem tudtam kivenni arcának körvonalait. Mintha valami sűrű folyadékba merült volna minden, ami lelassította a mozdulatokat és elnyelte a zajokat. Mozdulatlan napok következtek, felszínüket […]
2013.09.28.
0