A japán alvilág ismeretlen arca | Martina Baradel: Jakuza blues

Vajda Villő |

Sok téves elképzelés él a jakuzáról. Számos sorozat, anime és manga épült rájuk, azonban mivel többnyire ezek a kiszínezett, dramatizált reprezentációk jutnak ki az országból, nem csoda, hogy a róla alkotott képünk is erősen torzított. A jakuza a világ egyik legnagyobb, sőt: legkiterjedtebb bűnszervezete, ami több kisebb klánból áll. Nem teljes titokban működnek, szerves részei a helyi és országos életnek. Szigorú kódex szabályozza az életüket, a tagok pedig teljesen alávetik magukat a csoport érdekeinek és akaratának. Szinte mindennel foglalkoznak: legális vállalkozásokkal csakúgy, mint szerencsejátékokkal és kábítószer-kereskedelemmel.

Martina Baradel olasz szociológus, az Oxfordi Egyetem tanára. Fő kutatási területe a jakuza, illetve a szervezett bűnözés. Könyvét személyesen lefolytatott interjúkból rakta össze – beszélt a jakuza egyes tagjaival, újságírókkal, rendőrökkel, majd a történeteikből megalkotta Dzsunicsiró Tanakát, egy fiktív jakuza főnököt, akinek az alakjában megelevenedik minden, amit a szervezet képvisel. A kettejük fiktív, mégis valóságos „beszélgetései” révén ismerkedünk meg a tagok mindennapjaival, szabályrendszerükkel, hierarchiájukkal, tevékenységükkel. A könyv kitér a jakuza történelmi hátterére, végigkövetjük egy főnök felemelkedését és életútját, és szentel egy fejezetet a szervezethez így-úgy kapcsolódó nőknek is.

A jakuza önmagáról alkotott képe leginkább modern Robin Hoodot idéz – erkölcsi irányelveik sajátos dualitással működnek. Gyakran „nyújtanak védelmet” a helyi üzleteknek és vendéglőknek – megkérdőjelezhető, hogy azok mennyire önkéntesen igénylik –, és mekkora árat szabnak meg érte (mert természetesen ingyen semmit se adnak). Nem tartanak prostituáltakat, de nem tekintik problémának, ha üzletelni kell velük. A drog használatát megvetendőnek tartják, de azért részt vesznek kereskedelmében. Természetesnek tekintik, hogy egyre magasabb árat kérjenek el a szolgálataikért, de úgy gondolják, erkölcsileg felette állnak az egyszerű rablásnak. Baradel kutatómunkáját valószínűleg nagyban gátolta ez a hozzáállás, és az olvasót is figyelmezteti: „Amikor szervezett bűnözésről beszélünk, könnyen abba a hibába eshetünk, hogy hagyjuk, hogy a főszereplők történetei elragadják a képzeletünket.” Ki kellett szűrnie, mennyi igaz abból, amit hall. Hamar felismerte: a jakuza főnökök ezt a fajta képet akarják láttatni magukról. Sőt: egyenesen sértőnek tartják, ha más, szerintük alantasabb szervezetekhez hasonlítják őket – például a motoros bandákhoz, amelyekből szintén sok található Japánban.

• Olvass bele!

Baradel első kézből ismeri meg a szabályrendszert, amely meghatározza a tagok mindennapjait. A beavatás hosszú, kimerítő feladat, akár hónapokig is eltarthat. Bizonyítaniuk kell a teljes elköteleződést, hiszen immár a szervezet lesz az új családjuk. „A jakuzában az ojabun és a kobun között szorosabb kapcsolat van, mint apa és fia között. Bármennyire irracionális, abszurd vagy kegyetlen legyen is a parancs, a kobunnak végre kell hajtania, akkor is, ha nem ért egyet vele.” Megdöbbentő az az elhivatottság, ami áthatja a jakuzák működését. Értékrendjüket és elveiket rendkívül komolyan veszik, és keményen betartatják az összes taggal – komoly szankcióval járhat, ha valaki beszennyezi a jakuza jó hírnevét. „A maffiacsoportok különféle szimbólumokat és rituálékat használnak a kötelékek megerősítésére, a kollektív identitás kialakítására, valamint arra, hogy rávegyék a tagokat a klán szigorú szabályrendszerének, illetve szankcióinak betartására és elfogadására.” Ha mindezek egy szekta működésére emlékeztetnek, nem csoda: ugyan Baradel nem von egyértelmű párhuzamot, felismerhetünk bizonyos kapcsolódási pontokat. Fontosak viszont a különbségek: az új tag a csoporthoz kötelezi el magát, nem pedig egy személyhez, illetve a jelentkezők önként csatlakoznak a közösséghez. Meg is szűrik, kiket vesznek fel; igyekeznek lebeszélni azt, akit nem tartanak elég kompetensnek. Az alkalmassághoz tulajdonképpen meg kell ütni egy bizonyos szintet.

Baradel az interjúkból összegyúrt történetet tárja az olvasó elé, mintha ott ülnénk mi is Tanaka-szannal szemközt. Olvasóként közelebb kerülünk Japánhoz is – szokásokat, hagyományokat és ételeket ismerünk meg. Európaiként nem igényel előzetes ismereteket a Jakuza blues, Baradel minden szükséges információval ellátja az olvasót: az ismeretlen kifejezéseket elmagyarázza, a japán szavak jelentését függelék formájában találjuk meg a kötet végén. Természetesen ettől függetlenül (vagy éppen ezért) a könyv inkább beavató, ismertető jellegű – ha valaki akció jelenetekre és véres harcokra számít, máshol kell keresgélnie. A szerző célja, hogy lerombolja a jakuzával kapcsolatos tévhiteket, és megmutassa, mi is a valóság. Ennek megfelelően hangot ad az egyet nem értésének is. Világossá teszi, hogy a jakuzák visszaszorítását több dolog akadályozza: elsősorban a japán jogrendszer gyengesége, továbbá a mindenkire kötelező illemszabályok. Habár általában jóságos keresztapaként tekintenek rájuk, mégse legyenek illúzióink: a jakuza változatlanul bűnszervezet, csak éppen ügyesebben alkalmazkodott a világ változásaihoz.

„Tisztában vagyok vele, hogy a kutatási témám szokatlan, és különösen kényes: ezért mielőtt megkezdtem volna a terepmunkát, gondosan el kellett sajátítanom a megfelelő módszertani eszközöket, szilárd etikai kutatási protokollokat, valamint technikai és nyelvi ismereteket” – válaszolta, amikor egy szemináriumon kutatásainak módszereiről kérdezték. A japán alvilág nagy része még így is rejtve marad előttünk, de Martina Baradelnek köszönhetően egy résnyire kinyílt az ablak. A Jakuza blues részletgazdag, izgalmas portré az egyik legnagyobb távol-keleti bűnszervezetről.

Martina Baradel: Jakuza blues
Fordította: Tekulics Judit
Corvina Kiadó, Budapest, 2026
336 oldal, teljes bolti ár 7990 Ft,
online ár a kiadónál 7190 Ft,
e-könyv változat 5599 Ft
ISBN 978 963 137 1871 (papír)
ISBN 978 963 137 2007 (e-könyv)

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

Martina Baradel, a japán szervezett bűnözés egyik legkiválóbb szakértője nemcsak rekonstruálja a jakuza történetét, de számos sztereotípiát is lerombol. Ugyanis Japán nemcsak a világ egyik legbiztonságosabb országa, hanem egy évszázados múltra visszatekintő, hatalmas, burjánzó maffia szülőhelye is. A jakuza, a japán maffia tevékenysége szorosan összefügg az ország életével, azaz gondoskodik az állam által elfeledett polgárokról, részt vesz a gazdasági életben, és legfőképp: szabályozza a bűnözői világot. A könyv a rendkívül rendezett japán társadalom árnyékos oldalán élők vallomásain alapul, és Baradelnek sikerült az egyik legnagyobb jakuza család főnökével, Tanaka Dzsunicsiróval is kapcsolatot teremtenie, aki elmeséli életét, sikereit és kudarcait, ezáltal lehetővé teszi számára, hogy rekonstruálja a jakuza elmúlt hetven évének hihetetlenül szövevényes és izgalmas történetét.