A mese, amiből a valóság vére ömlik | Radek Rak: A kígyószív legendája

kistibi |

Ki ez az író, aki egyszerre csak itt terem, és mindent tud, amit a mesélésről tudni lehet? Radek Rak egyszerre csak megjelent, és átírt, újraértelmezett mindent, amit mágikus realizmusról, mítoszról, ősi meséről és történetmondásról tudtunk. Jól tette.

Úgy olvasni történelmi regényt, hogy közben a mese folyóján csordogálunk, úgy olvasni mesét, hogy időnkét mellbe rúg a történelem kegyetlensége, úgy olvasni egyáltalán regényt, hogy nem idősíkok között vándorlunk modern utazóként, hanem azt sem tudjuk néha, hol vagyunk: a mesében vagy a valóságban – de egy idő után mindegy is. A történet hömpölyög, akit szerettünk, az ellenséggé vált-válik, majd újra jóbaráttá, az ellenséget meg muszáj megértenünk és együttérezni vele. Minden teljes és tragikusan szép, mint egy ógörög drámában. Azt hiszem, először találkoztam olyan művel, ahol a párhuzamos síkokban nem idők, szereplők, helyszínek váltakoznak, hanem a mesevilág és a valóság váltogatja egymást, sőt: tükröződik is egymásban. Az olvasó olykor nem tudja, mi a való és mi az álom, de néha a szereplő sem. És e kettő ősi mágiájú valósággá ötvöződik. Ha meg kellene határoznom, mi is ez, azt mondanám: tündéri realizmus.

Na, tényleg, kicsoda Radek Rak? Negyvenéves sincs. Vállig érő haj, bajusz, szakáll. Ez ugyan csak a külső, de már az is jelent valamit. Állatorvos, elbeszélései már nagyon fiatalon megjelennek, első regényét huszonhét évesen publikálja. A Kígyószív olyan sikeres, hogy opera is készült belőle, már be is mutatták Krakkóban, librettóját szintén ő írta, elkelt a megfilmesítés joga is. Rak a lázadó, aki képes volt újrateremteni a történetmesélést. Abban az életkorban írt egy remekművet, amelyről a bölcsek azt mondják: még nem a prózaírói kor.

De ez a csodálatos a művészetben! Vannak kánonok, amelyeket némely szaktudósok, filozófusok, esztéták megdönthetetlennek vélnek, aztán jön valaki, művével felrúgja a szabályokat, de ennek ellenére a mű működik, él, virul, és fittyet hány a kánonokra. Mint Olga Tokarczuk, úgy indul Rak. A kígyószív legendája elnyeri a legfontosabb lengyel irodalmi díjat, a Nikét. De nem áll meg itt, besöpri a Jerzy Żuławski irodalmi nagydíjat is, valamint a Janusz A. Zajdel-díjat, amit sci-fi tematikájú regényeknek, novelláknak adnak – pedig a Kígyószív egyáltalán nem sci-fi…

Kígyószív is, legenda is! Ígéretesek a cím elemei, tehát mítosz-mesét várunk. De helyette a tragikus és valóságos történelem lopakodik elő a meséből.

A történet helyszíne a valóságos Galícia, főszereplője is valóságos alak: Jakób (ejtsd: Jakub) Szela. Ő vezette az 1846-os galíciai parasztfelkelést: mintegy 500 nemesi uradalom vált romhalmazzá vagy lángok martalékává, és körülbelül 1000 nemest gyilkoltak meg. Az előzmények: Lengyelország 1772-es első felosztása után Galícia az Osztrák–Magyar Monarchia része lesz. Német, elnémetesedett cseh hivatalnokok vezetik az országrészt, ahol az arisztokrácia nagyrészt lengyel, a parasztság főleg ukrán és rutén. Bécs kiválóan alkalmazta az ’Oszd meg és uralkodj!’ elvét, a parasztságot használva a lengyel nemesség szabadságvágyának, függetlenedési szándékának megfékezésére.

A fiatal Jakób Szela sábeszgoj (nem zsidó szolga) egy zsidó kocsmáros házában. Erős, fiatal ember. A gazda lánya felajánlja számára szívét, de ő nem fogadja el. Beteszi a párnája alá, mert a szív erős dobogása zavarja az alvását. Lépteit a Vén Myszka irányítgatja, aki szolga, akárcsak ő, de egy élet tapasztalatával a háta mögött. A valóságos világban és Jakób lelkében az első törést a Vén Myszkával történtek okozzák, aki vesszőgyűjtéskor csak délig bírta a munkát, utána már nem. Szerencsétlenségére Wiktoryn Bogusz tekintetes úr, mindkettőjük gazdája épp akkor lovagolt arra. Rövid eszmecsere után mindkét parasztot megbotoztatta, aztán: „a Vén Myszkának pedig egy hosszú szíjjal összeköttette a csuklóit, a szíj másik végét pedig saját fakójának szárához kötötte. A vén Myszka nyöszörgött, nyáladzott, sírt. Wiktoryn úr, elundorodva attól, hogy néznie kelljen, fürgén felpattant a lovára, és végigügetett vele a szomorúfüzek mentén oda és vissza, aztán még egyszer, és még egyszer.” A Vén Myszka ezt természetesen nem élte túl. „Szegénysírba temették, csak úgy az üres földbe a temetőkerítés túloldalán, ugyanis zsidónál szolgált.”

Talán ez a történet mutatja meg legpontosabban, hogy az 1840-es évek Galíciájában mennyit ér egy paraszt, aki legfeljebb csak vagyontárgy, beszélő szerszám. Robotol, adót fizet, joga, akarata nincs. A földesúr bármit tehet vele, következmények nélkül meg is ölheti. Socha gazda kétnapi robottal van elmaradva. Az uraság kimondja, hogyan kell pótolni: lányokkal, gabonával vagy almával. „Ezért hát Socha öt botütést kapott a pucér hátára a számadótól, az asszonya hármat; ezek után felálltak, és megcsókolták az uraság gyűrűjét, majd szentül megígérték, hogy másnap hajnalban jelentkeznek munkára.”

Jakóbban a gyűlölet nem is elsősorban a megveretés-megalázás miatt alakul ki. Mályvát szereti, aki felszolgál a kocsmában. De a lányt épp Wiktoryn tekintetes úr fogdossa: „Elindult vissza az udvaron keresztül, hogy átvágja a tekintetes úr torkát, meg mindenkiét, aki csak útjába áll. (…) Kóba [Jakób beceneve] válaszul kettétépte magán az inget, és markolatig a saját mellkasába vágta a kést… benyúlt a vérző sebbe, és kivette onnan a szívét. Ott dobogott a kezében, feketén az éj sötétjében, köpködte magából a vért és az alvadt darabkákat. Kóba egy szó nélkül átnyújtotta Mályvának a szívét.”

Jakób szív nélkül nem lehet úr, pedig ez egyetlen vágya. A kígyókhoz fordul tanácsért, és megtudja, hogy meg kell szereznie a Kígyókirály szívét. „Csak azt ne feledd, hogy ha tényleg meg akarod találni a szívedet, ne tékozold az időt, és ne hajszold a hírnevet! De most aludj, és bízz a kígyók hálájában!”

• Olvass bele!

Aki úr akar lenni, nem maradhat sábeszgoj. El is tűnik az erdőben, azt beszélik, betyárnak áll. De olyan történetek is szólnak róla, hogy a legnagyobb hóesésben, fagyban úgy ment meg egy parasztot, hogy felvágja egy ökör oldalát, és a kibuggyanó belek helyére beküldi a parasztot, aki ott benn, a melegben kényelmesen alszik egyet, mire felébred, az ökör hazaér vele.

Aki meg akarja szerezni a Kígyókirály szívét, annak rengeteg mindent kell tudnia. Sława, az erdei varázslónő tanítja Jakóbot. Először bükkmakká változtatja, éltető nedvek keringenek benne, szárba szökken, évtizedeken keresztül igyekszik a napfény felé: „a kunyhóba visszatérvén, Jakób még akkor is magában hordja az erdőt.” „– Nincs szíved, tehát nem vagy önmagad. És mivel nem vagy önmagad, lehet belőled akárki. – mondogatta Sława gyakorta.” Rengeteg alakot kipróbál, harmatcsepptől farkasig. „Minden alak tetszett Jakóbnak, a követ kivéve. A kő ugyanis tökéletes teremtmény, se eleje, se vége nincs, kívül belül eszményien ugyanaz, és nincs szüksége senkire és semmire, még önmagára sincs.”

A tanulás, a kalandok a varázslatok világában mind közelebb viszi Jakóbot önmagához, céljához. Sława vélt elvesztése után így töpreng: „megpróbált eljutni a gonosz kezdőpontjáig, ahonnan a jelenlegi helyzetébe, nyomorba és számkivetettségbe jutott. (…) fejében a bajok összes lemállott, leszáradt burka Wiktoryn Bogusz tekintetes úr személyéhez vezette el.” Nincs más megoldás, Wiktorynná kell válni!

Ahogy a csodák világában Jakób Szela egyre közelebb jut céljaihoz, úgy a történelem is feljegyzi a parasztvezér tetteit. Fontos állomás, hogy földesurát megkerülve a német elöljárónál pert nyer Wiktoryn ellen, aki jogtalanul vet ki és hajt be különböző adókat. Külön jelenetben láthatjuk azt is, hogy Szela hogyan csonkítja meg magát, mert nem akar tizennégy évig a Kajzer [ti. a német császár] seregében szolgálni.

A regény két részre oszlik. Az első: A szív, a második: A parasztok. Rak elmesélésében a reális világ legnehezebb, legnyomorultabb történetei válnak gyönyörűségesen líraivá. A felkelés előtti télen már iszonyatos a nyomor. Jakób, a felesége meg a gyerekek ülnek együtt otthon, a semmiben, jó ideje éhezve. És akkor Jakób dönt: „Ki kell menned az Átokföldre, anyjuk.” Egyszeriben megelevenedik a Sokan voltunk világa, de itt nincs tyúkfőzés, készülődés, rituálé. Az asszony fogja a báránybundát, és elindul a havas erdőbe. „Az utolsó, ami benne kialudt, a legeslegközepében, a legmélyebben lüktető rózsafüzér volt, ott, ahol Salcia jóval nagyobb volt Salciánál. Lehetséges, hogy vele volt Isten, mert az ő szeretete nagyon különös és érthetetlen. Aztán a rózsafüzér is elpattant, és a szemek beleszóródtak az ürességbe; és ennyi volt az egész.”

A felkelés két hónapja alatt tombol a kegyetlenség. Lángolnak az udvarházak, a parasztok pénzt és sót kaptak az osztrákoktól a nemesek levágott fejéért, levágott kezeiért. Jakób Szela a felkelést Wiktoryn uradalmából irányítja. Aztán a regénybeli és a történelmi vég azonos. Jakób Szela kiirtja addigi urának családját, s a felkelés bukása után letartóztatják. De később az osztrákok szabadon engedik, még ki is tüntetik, Bukovinában kap földet!

Rak nem változtatja meg a történelem valóságos menetét, legfeljebb más útvonalon, más kacskaringókkal jut el A pontból B pontba – és mivel a történet egyéb forrásokból is pontosan ismerhető, nem tekinthető hibának, hogy vázlatosan ismertettem.

A művet Hermann Péter és Keresztes Gábor fordította, kiválóan.

Radek Rak: A kígyószív legendája
Fordította: Hermann Péter és Keresztes Gáspár
Metropolis Media Kiadó, 2023
472 oldal, a könyvre nyomtatott ár 5990 Ft
online ár a galaktikabolt.hu-n 4493 Ft
ISBN 978 963 551 1181

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Radek Rak műve a galíciai felkelés legendás parasztvezérének, Jakub Szelának sorsát meséli el. Tényeket keverve fantasztikus elemekkel, történelem és mítosz között egyensúlyozva, csodákból sző legendákat a főszereplő alakja köré. Különleges mesevilágba csöppenünk, melyben egy parasztfiú elindul szerencsét próbálni, hogy megszerezze magának a titokzatos, szépséges leányt, úr akar lenni, ehhez próbákat kell kiállnia, elveszti a szívét, és csak a Kígyókirályhoz eljutva szerezheti vissza.
A költői szöveg tele van burjánzó erotikával, iróniával és humorral, amelyet mind-mind az emberi szívek homálya táplál. Ez a regény a mindnyájunkban benne rejlő jóról és gonoszról, az egyenlőtlen esélyekről, Galíciáról és Lengyelországról, az urasági korbács ütéseiről, elvesztett szívekről szól, és arról, hogy mindenkinek meg kell harcolnia a maga küzdelmét. A mese törvényeivel ugyanis nem lehet szembeszállni, a hősnek valójában önmagát kell legyőznie.