Már akinek… ǀ L. Ritók Nóra: Minden gyerek számít

D. Magyari Imre ǀ

A könyvet bevezető idézet a legjobb helyről való, Ferge Zsuzsától. Sajnos, nem derül ki, hogy a szociológus egy tanulmányából vették-e, vagy külön e könyv számára fogalmazta-e meg, mindenesetre amilyen rövid, olyan tartalmas és illúziótlan – de rengeteg tudás meg tapasztalat hitelesíti: „Teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyerekek sorsa a jövő Magyarországának legfontosabb kérdése… Aki rossz helyre született, még rosszabbra kerülhet, de jobbra csak csoda folytán. Az »elitnek« meg nem kell aggódnia. Oktatási kiváltságaikat is egyre erősebb védelem veszi körül.”

Ennek jegyében én is három, számomra rendkívül fontos, megvilágító erejű citátummal kezdeném írásomat. Az első kettő Ladányi Jánostól, az egyik legkiválóbb – Ferge Zsuzsánál jóval fiatalabb, az írást abbahagyni nem tudó, új műfajokkal kísérletező – szociológustól való. Tíz évvel ezelőtti könyvének már a címe is sokkoló: Leselejtezettek.* Benne ezt találjuk: „A piacgazdasági átmenet időszakában … jelentősen megnőtt a gettósodó települések és településrészek, valamint az ott élő népesség száma és aránya, sőt – Magyarország történetében először határozottan kirajzolódnak egész, egymással többé-kevésbé összefüggő gettósodó térségek körvonalai is.”

Ladányi újabb művének sem vidám a címe: Hanyatló világok**. Szubjektív tudományos önéletrajznak nevezett kötetében az előbbiekkel összhangban, de keményebben és keserűbben fogalmaz: „A legutóbbi évtizedekben… erősen megnőtt a szegregált településeken és településrészeken élők aránya. A Csereháton (Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi, északkeleti részén) kezdtek összeérni a gettófalvak; már gettósodó térségekről is indokolt beszélnünk. Ráadásul ma már Nógrád, Heves, Szabolcs, Hajdú-Bihar, Baranya, Somogy és Tolna megyék országhatárhoz közeli… részein is hasonló folyamatok játszódnak le. (…) Kivonult innen az állam, feladta az országnak ezt a részét.”

L. Ritók Nóra egy ilyen területen, a felsorolásban szereplő Hajdú-Bihar megyében, Berettyóújfaluban és környékén próbál tenni valamit. Évtizedek óta, kitartóan, következetesen, szelíden és állhatatosan. S nem csak próbál: tesz is. 1999 óta működik az Igazgyöngy Alapítvány, 2009-ben indították el, húsz évre tervezve, az egyre több településre, egyre több családra kiterjedő esélyteremtő stratégiát. Az állam azonban aligha véletlenül vonult ki ezekről a területekről, aligha véletlenül adta fel őket: számára így kényelmesebb. Aki itt próbál valamit tenni, aki ezzel közvetve és közvetlenül kötelességére figyelmezteti a feladatát semmibe vevő, valójában névleges fenntartót, az kellemetlen, le- vagy félreállítandó figura; s úgy állítják be, mint aki gyakorlatilag államellenes tevékenységet végez.

A harmadik idézetem Radó Péter nagyszerű könyvének (Az iskola jövője***) zárszavából való: „nem csupán a bevezetőben említett terjedelmi korlátok miatt nem szomorítottam a magyar állampolgár olvasót az új oktatási paradigma irányába mutató (…) skandináv vagy észak-amerikai példáival. Azért sem tettem ezt, mert amíg e fejlesztések és politikák strukturális előfeltételei Európában szinte mindenhol régóta megvannak, Magyarországon ma éppen teljes mértékben hiányoznak.” Teljes mértékben! 2017 óta persze eltelt hat év. Akár történhetett volna valami jó is. De az említett előfeltételek most még „teljesebb” mértékben hiányoznak. Mindig van lejjebb. Nem véletlenül hallatja egyre elnémíthatatlanabb hangját a pedagógus-társadalom egy része – még mindig nem az egész. (E sorok megírásakor is újabb, mind általánosabb, hosszabb sztrájk zajlik.)

L. Ritók Nóra ebben szakmai közegben munkálkodik: évtizedek óta, kitartóan… Ha találkoznánk, megkérdezném, honnan van az ereje. A hite. A kitartása. Megkérdezném, hányszor sírt az Igazgyöngy Alapítvány létrehozása óta. Hányszor érzett tehetetlen dühöt, miért folytatja, miért tudja folytatni mégis. A felcsillanó gyermekszemek, persze. Amik, ugye, mindenért kárpótolnak. De nem csillannak fel azok olyan könnyen. A gettók közepén? És ha mégis: valóban kárpótolnak mindenért?

• Olvass bele!

A könyv négy nagyobb részre oszlik. A Szegregáció és oktatás írásai egy kivételével a 2010-es esztendők második feléből valók. Bemutatják a terepet, ami sok ember számára lakóhely (otthont nem mondanék, hazát végképp nem), amitől nemhogy Budapest, de a megyeszékhely is elérhetetlen távolságra van, és szólnak arról, hogy mit lehet tenni a leszakadás ellen. Hogy lehet, az L. Ritók Nóra számára nem kérdés. „Kell a kríziskezelés is, de az elmozdulást segítő támogatás az igazi.” Tisztán lát: pontosan tudja, hogy ez pokolian nehéz. Szavainak ez a tisztánlátás ad hitelt, meg a több évtizedes tapasztalat.

A második blokk címe: Pedagógusszerepek változása. A szerző teljes joggal jelenti ki, hogy a főiskolákon, egyetemeken tanult módszertan „működtetését lehetetlenné teszik azok a problémák, melyeket a gyerekek otthonról hoznak magukkal, amelyekről a pedagógusok nem tudnak semmit, és nem is akarnak tudomást venni.” Ők a másodfokú egyenlet megoldóképletét akarják megtanítani vagy Vörösmarty nyelvszépségeit (ahogy Karinthy írta: a Tanár úr kéremben), és akiket ez nem érdekel, érzéketlen, leírandó lények, akiktől meg kell szabadulni. L. Ritók Nóra más mellett érvel: kellene egy olyan tantárgyat tanítani a leendő tanítóknak, tanároknak: „ami szociális nézőpontból tekint rá a pedagógiára.” Tanítani kellene például „a lakhatási szegénység mindent meghatározó szerepéről, a szegénységben működő túlélési stratégiákról, látni és érteni a 21. századi fogyasztói társadalom hatásának lecsapódását náluk, ismereteket átadni… a mennyiségi és a minőségi éhezésről, a családon belüli erőszakról, kommunikációról, droghasználatról, a jelzőrendszerről, a kiemelésről, az uzsoráról, mindenről.” A harmadik csoportban a vizuális nevelés hátránykompenzáló lehetőségeiről beszél – L. Ritók Nóra földrajz–rajz szakos tanár, képzőművész (többek közt). Kár, hogy a bemutatott gyerekrajzok, festmények mellé, ha már nem láthatjuk őket színesben, nem írták oda az alkotók nevét, nekik sokat számítana.

A negyedik egységben mindössze három rövid, egészen friss írás. Az elsőben ott van mindaz a feszültség, keserűség, amit a szerző az összes többiben fegyelmezetten magába fojtott: „Először nagyon harciasan próbálkoztam. (…) Aztán megmutatták nekem is a határokat. (…) Megértettem, hogy a támadásból vesztesen fogok kikerülni.” De azért kimondja: „ma Magyarországon nincs szakpolitika. Csak pártpolitika. Vagy velünk vagy, vagy ellenünk.” És nem azzal zár, hogy „Be kell fogni a számat”, hanem azzal, hogy „Be kellene fogni…”

Már az írás címe is keserű: „Kiterítenek úgyis…” A sokszor idézett József Attila-versben a végkimenetel nem opcionális: „kiterítenek” így is, úgy is. (Ami nem feltétlenül a kikészítenek, megsemmisítenek szinonimája. Jelentheti „csupán” azt is: mindenképp meghalok, meghalunk.) Választható csupán az, hogy miként élünk addig: „Mért ne legyek tisztességes?” – kérdi a költő némi daccal, és nem kétséges, hogy ő ezt választja. (Egy magyarórán megkérdezném, hogy vajon miért?)

L. Ritók Nóra különleges ember. Ahogy Arató László, Petőné Nagy Csilla, Radó Péter, Winkler Márta, vagy éppen Ferge Zsuzsa, Ladányi János az. Kevesen képesek arra, amire ők. De ezzel egyikünk se mentse fel magát. Mert nagyon is sok van, amit el lehet, el kellene tőlük tanulnunk.

(L. Ritók Nórának tavaly egy másik könyve is megjelent, a címe: Kettészakadt világ. Korábban (2017) a Láthatatlan Magyarország, de mert aktuális, tavaly e-könyvként is.)

* Ladányi János: Leselejtezettek. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2012 (110. o.)
** Ladányi János: Hanyatló világok. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2020 (64. o.)
*** Radó Péter: Az iskola jövője. Noran Libro, 2017

L. Ritók Nóra: Minden gyerek számít
Taní-tani Könyvek
Kocsis Kiadó, Budapest, 2022
296 oldal, a könyvre nyomtatott ár 4500 Ft,
online ár a kiadónál 3990 Ft
ISBN 978 615 637 2321

******

A könyv kiadói fülszövege

A könyvben szereplő írások az elmúlt években születtek, de az írást kiváltó helyzetek, okok nem változtak.
A könyv első két része az okokat járja körül, a harmadik rész az Igazgyöngy modell működésével és módszertanával foglalkozik. Mivel az oktatás mindenkit érint közvetve vagy közvetlenül, ezért nem csak a szakembereknek lehet érdekes a könyv tartalma.
A magyar oktatási rendszer megbukott. Esélykiegyenlítés és esélyteremtés helyett inkább a különbségek növelése a jellemzője. Miért? Mik az okok?
L. Ritók Nóra az okokat kutatja, napi munkájában pedig azért harcol, hogy a feltárt vagy éppen nyilvánvaló okokat megszüntesse.
Egy civilnek soha nincs annyi eszköz a kezében, hogy rendszerszintű változásokat érjen el, de a terepi tapasztalatait, módszertanát felhasználva tehetünk a leszakadás ellen. A tanulók ne kötelező rossznak éljék meg az iskolát, legyen az a gondolkodásra, önállóságra, kreativitásra nevelő, sikerélményt biztosító iskola, ahova tanár és diák egyaránt szívesen megy.
Jó lenne, ha a könyvben szereplő írások többsége néhány év múlva csak egy rossz pillanat lenyomatai lennének, egy kor dokumentumai, amit szívesen elfelejtünk