Browsing All posts tagged under »integráció«

Tűrhetetlen tolerancia? | Sausic Attila: Félhold Németországban

március 6, 2024 Írta:

0

Pál Attila | „Ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak” – szól a latin szállóige, ám úgy tetszik, hogy ezt az Európában élők is inkább csak másoktól várják el, mint betartják. Elvárjuk ugyanis, hogy aki kontinensünkön keres megélhetést, jobb életet, az alkalmazkodjon a befogadó ország törvényeihez, és amennyire lehetséges, a szokásaihoz is. (Nem mintha […]

Sausic Attila: Félhold Németországban (részlet)

március 6, 2024 Írta:

0

Például a hidzsáb ~~ Haj és kendő 1958-ban Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök derűs beszédet tartott Kairóban többezres hallgatóság előtt. Felidézte öt évvel korábbi találkozóját a fundamentalista Muszlim Testvériség fejével, abból az időből, amikor röviddel hatalomra jutása után még megegyezést keresett a szervezettel: „Együtt ültünk, és ő követeléseket támasztott. Nos, mit követelt? Az első, amit akart, […]

Már akinek… ǀ L. Ritók Nóra: Minden gyerek számít

január 30, 2023 Írta:

0

D. Magyari Imre ǀ A könyvet bevezető idézet a legjobb helyről való, Ferge Zsuzsától. Sajnos, nem derül ki, hogy a szociológus egy tanulmányából vették-e, vagy külön e könyv számára fogalmazta-e meg, mindenesetre amilyen rövid, olyan tartalmas és illúziótlan – de rengeteg tudás meg tapasztalat hitelesíti: „Teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyerekek sorsa a jövő […]

L. Ritók Nóra: Minden gyerek számít (részlet)

január 30, 2023 Írta:

0

A változások sodrásában A rendszerváltás engem az állami általános iskolai oktatásban ért. A főiskolát 1982-ben fejeztem be, utána tanítani kezdtem egy kis falu iskolájában, majd egy kisvárosban folytattam, így volt lehetőségem megtapasztalni az akkori rendszer adta lehetőségeket, korlátokat, és a tantestületi légköröket is. Ehhez képest a rendszerváltást óriási fellélegzésként éltem meg én is, szabadságot, észszerűséget […]