Trójai puzzle | Natalie Haynes: Ezer hajó

kistibi |

Érdemes újramesélni több ezer éves történeteinket, mert a világ, a technika, a sebesség változik, de az emberi lélek viselkedése nem. Amit pedig a görögök nem tudtak a legbensőbb titkokról, érzelmekről, gyászról, hübriszről (vagyis gőgről, önhittségről), mindent elsöprő szerelemről – az gyakorlatilag nincs is. Csodálatos folyamat indult el az utóbbi néhány évben, évtizedben. Újrafogalmazódnak a mitológiák, akár görögök, akár északiak, és olyan művek látnak napvilágot, amelyek méltán tarthatnak számot a mai olvasók érdeklődésére.

A színház történetéből tudjuk, hogy soha nem a szöveg a klasszikus, hanem a helyzet, a figura, az emberi jellem. Nem a szöveghez kell ragaszkodni tehát, hanem a történethez, a szituációhoz, és nem isten ellen való vétek hozzányúlni ezekhez a narratívákhoz. A szöveg öregszik, újítani kell, átírni, tömöríteni, újrafordítani, hogy a klasszikus klasszikus maradhasson. Ebbe a sorba lépett be az utóbbi időkben Colleen McCullough, Madeline Miller, Genevieve Gornichec és sokan mások után Natalie Haynes.

Az Ezer hajó új szempontból írja újra az Íliászt és az Odüsszeiát. Egyrészt mindkét eposzból emel ki részeket, másrészt Haynes történetének főszereplői nem az eposzok hősei: itt elszenvedők vannak. Azok a nők, akiket tönkretett a háború. Megalázottak, rabszolgák lettek önhibájukon kívül, elszenvedve azon férfiak kegyetlenségét, akiket a kortársak és az utókor hősöknek látott, láttatott.

Haynes regényében az eddigiekhez képest teljesen új az, hogy nem egyetlen hőst emel ki, és nem egyetlen nézőpontból láthatja az olvasó a történetet, hanem több apróbb történetből, részletből áll össze Trója hatalmas pannója. Ennek a megoldásnak óriási előnye, hogy sokkal teljesebb a kép, bonyolultabb, összetettebb a struktúra. Igaz, a hátránya is ez: nem tudunk egy hőssel végigutazni a történeten, és azonosulni vele a katarzis hullámvasútján.

Hogy a szerző milyen finom szálakkal fűzi össze történeteit, az talán Pentheszileia, az amazon királynő epizódja mutatja meg legpontosabban. Hippolüté, Pentheszileia nővére. Haláláról három mítoszváltozat maradt fenn. Egyik szerint Héraklész ölte meg az aranyöv körül kialakult csatában. Más változat szerint nem itt halt meg, hanem Thészeusz az amazonok ellen küzdve elfogta, magával vitte Athénbe. Itt feleségül vette, majd eltaszította magától és újranősült. A lakodalomba berontott a féltékeny Hippolüté, és az amazon királynő a kibontakozó csetepatéban vesztette életét. A harmadik változat szerint egy vadászaton ölte meg Pentheszileia eltévedt nyílvesszője. Haynes természetesen a harmadikat választja. „Az amazon lányok olyan egyformák voltak, hogy amikor Hippolüté meghalt, Pentheszileia úgy érezte, egy nővérnél többet veszített el. A tükörképét. (…) Pentheszileia tudta, hogy nemcsak a nővérét veszítette el, hanem önmagát is.”

Így viszont nem lehet élni. A világ legjobb, leggyorsabb harcosa éppen Trójában öldököl, oda kell hát menni, és az ő fegyverétől elfogadni a halált. „Nagyot sóhajtott, amint a nő ajka közül kibuggyant a vér. Ő, aki sosem ismerte a tétovázást vagy a félelmet, látta, hogy a nő szája kinyílik, és csak egyetlen szót mond, majd látta kihunyni a szemében a fényt. (…) Eltűnődött, ölt-e meg valaha is embert, aki haldokolva azt mondta volna neki: K ö s z ö n ö m.”

Milyen csodálatos az irodalom! Madeline Miller regényében Akhilleusz összetett, bonyolult személyiség, sok-sok réteggel, vággyal, tragikus sorsa előérzetével. És a szerelem közte és Patroklosz között: hiteles, gyönyörűen megrajzolt. Itt viszont egy ugyanolyan pontosan megrajzolt gyilkológép – csak most Briszéisz szemszögéből és elbeszéléséből látjuk. Briszéiszt Akhilleusz úgy tette ágyasává, hogy előzőleg a szeme előtt mészárolta le anyját, apját, fivéreit, férjét. Nem csoda, hogy ezek után Thetisz, az édesanya szemszögéből is meg kell mutatni Akhilleuszt, de nem az élő hőst, hanem a halottat. „És most a boldogok szigetén lakik, és tudta jól, hogy a fia legszívesebben másként választott volna. Egy napon Odüsszeusz rátalál majd az alvilágban, és megkérdi tőle, milyen volt a halál, és a fia azt feleli, inkább lenne élő paraszt, mint halott hős. Ez Thetiszt haraggal és szégyenkezéssel töltötte el. Akhilleusz, az ő fia valóban halandó volt, ha drága életét többre értékelte bármi másnál. Hogy lehetett ilyen ostoba, ilyen hálátlan, amikor az anyja olyan sokat adott neki.”

Ez az apró részlet nem csupán a figurák ábrázolásának cizelláltságát mutatja meg, hanem a mitológia gondolkodásának finomságát is. Thetisz, az istennő imádja halott fiát, de halhatatlan lévén képtelen megérteni, hogy az ember élete egyszeri és megismételhetetlen, és az ifjan halott Akhilleusz lelke végtelenül keserű, mert már sohasem láthatja a való világot, sohasem harcolhat, sohasem ölelhet többé asszonyt. Ezt az egész lelket betöltő hiányt egy isten soha nem értheti meg, mint ahogy Ahilleuszt sem érzékenyült el az általa megölt emberek tragédiáján.

• Olvass bele!

Hogy mennyire mai Haynes szövege, figurái, helyzetei milyen élőek, hadd idézzem: „Briszéisz rámeredt, de látta, hogy a férfi nem ingerelni akarja. A görögök mind egyformák: semmiben nem láttak értéket, ami nem az övék.” Ha Briszéiszt és a görögöket a ma regnáló magyar hatalomra cserélem, akkor is teljesen pontos és jellemző a gondolat. Ezért érdemes újraírni a mitológiát. Gyönyörű egy ókori tükörben felismerni mai magunkat – és elkeserítő, hogy háromezer év alatt nem változtunk semmit.

Az ifjú királynő, Laodameia története talán a legtragikusabb és legkevésbé ismert a trójai epizódok közül. Egy jóslatból tudja, ha férje, Próteszilaosz Trója partjára teszi lábát, meg fog halni. A szerelmes asszony mindent megtesz, hogy erről lebeszélje férjét, de ez természetesen nem sikerül. Végül alkut köt Hádésszal, és három órára visszakapja a halottat. Aki irodalmi ínyencségek közötti kalandozásra vágyik, az is megkaphatja ettől a kötettől, amire vágyik. Nem tudtam megállni, hogy ne olvassam újra Babits „ógörög drámáját”, a Laodameiát. Haynes így zárja a tragikus sorsú ifjú szerelmes történetét: „Laodameia csíkokra szaggatta lepedőjét, hurkot formált belőlük, és követte férjét. Az istenek felfigyeltek odaadására, és amikor Phülaké népe szentélyt épített a királyának és királynéjának, mosolyogva hallgatták imáikat.” Babits nem ezt emeli ki a történetből:

„Szörnyű, szörnyű dolgokat élünk,
szörnyű, szörnyű éjeket érünk
harcot, harcot végzetek ellen,
rémes, véres éji szerelmet,
árnyat a vággyal, lelket a vérrel
leget a hússal, tűzzel jegeket,
elevent egyesülni halottal!”

Három folyamatosan visszatérő puzzle-darab van Haynes kirakójában. Kalliopé az egyik. Folyamatosan veszekszik, morgolódik az eposzok alkotójával, de eközben rálátunk az alkotói folyamat nehézségeire, az alkotás kínjára: „Ha igazán meg akarja érteni annak az eposzi történetnek a természetét, amelynek a megalkotására ihletem, el kell fogadnia, nemcsak azok a hősök, akik meghalnak. És a csatatéren kívüli halál sokkal nemesebb – ha úgy tetszik, sokkal hősiesebb – lehet, mint harc közben meghalni.” Szerintem erre a gondolatra épül a regény. Sok hasonló művet találhatunk az irodalomban – de ilyen szerkezettel, ilyen mozaikos építkezéssel még nem találkoztam.

A másik visszatérő elem: a trójai nők. A város bukása után egybeterelik őket, és a tengerpart szikláin várják sorsukat. Hekabé, aki egy nappal ezelőtt még királynő volt, ma özvegy, fiait elveszítette, sorsát nem önmaga írja már. Kasszandra, aki a legnagyobb büntetést kapta, amit halandó kaphatott. Úgy olvassa a jövőt, mintha a múltat látná, de senki nem hisz neki. És még sokan…

Odüsszeusz kalandjaiba Pénelopeia levelein keresztül tekintünk bele. De nem az ismert türelmes, okos Pénelopeia lép itt elénk, aki bölcsen aggódva óvja fia életét, s játssza ki a kérőket, hanem Ithaka türelmetlen királynéja, aki tíz év magány után már egyre sürgetőbb, számonkérő leveleket ír férjének: „De én nem leszek fiatalabb, Odüsszeusz, és palotád sem lesz biztonságosabb.”

Natalie Haynes angol író, újságíró, rádiós-televíziós személyiség, humorista. Életrajzában az fogott meg legjobban, hogy volt egy olyan műsora, ahol szórakoztató megjegyzéseket tett egy-egy ókori görög vagy római mitológiai-történelmi figurára. Krimije tette igazán ismertté, de írt és forgatott dokumentumfilmet is. Egyszóval kivételesen sokoldalú személyiség.

Az Ezer hajó hősei nem az irodalmunkban megszokott névalakokat viselik, de ehhez hamar hozzá lehet szokni, és Szántó András fordítása minden tekintetben kiváló.

Natalie Haynes: Ezer hajó
Fordította: Szántó András
General Press Könyvkiadó, Budapest, 2022
302 oldal, teljes bolti ár 5490 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 4392 Ft,
e-könyv változat 3899 Ft
ISBN 978 963 452 6049 (papír)
ISBN 978 963 452 6056 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az éjszaka közepén Aineiasz felesége, Kreúsza arra ébred, hogy szeretett városa, Trója lángokban áll. A tíz éve tartó háborúnak vége, a görögök győztek. Az asszony kétségbeesetten próbál menekülni a tűz elől, hogy elérje a városkaput, és reményei szerint találkozzon kedves férjével és kicsi fiával. Az utcákat azonban már ellepték a görög katonák. Vajon sikerül Kreúszának elkerülnie őket… és a végzetét?
Mindenki hallott már a trójai háborúról. Azt azonban jóval kevesebben tudják, mi lett a sorsuk azoknak a lányoknak, nőknek és asszonyoknak, akikre általában az események mellékszereplőiként gondolunk. Mi várt rájuk a háború után? Miért küzdött meg az amazon hercegnő Akhilleusszal? Hogyan cselezte ki Pénelopeia a férje trónjára áhítozó kérőit?
Az Ezer hajó az ő szemszögükből meséli el a nyugati világ egyik legnagyszerűbb és legmeghatóbb történetét.