Csehov: Három nővér / Morcsányi Géza fordítása (részlet)

Posted on 2021. október 29. péntek Szerző:

0


Olga
Ma meleg van, nyitva lehet hagyni az összes ablakot, pedig a nyírfák még nem rügyeznek. Apuka tizenegy éve kapta meg a dandárt és jött el velünk Moszkvából, és – tisztán emlékszem – ilyenkor, május elején, Moszkvában már minden virágzik, meleg van, csupa napfény minden. Tizenegy éve, de úgy emlékszem ott mindenre, mintha tegnap jöttünk volna el. Édes istenem! Ma reggel felébredtem, megláttam ezt a fényözönt, megláttam a tavaszt, és zakatolni kezdett a szívem az örömtől, vadul vágyni kezdtem haza.

Csebutikin
Meg a jónyavalyát!

Tuzenbah
Persze hogy marhaság.

Mása elmereng a könyv fölött, halkan fütyülni kezd valamit.

Olga
Mása, ne fütyülj. Hogy vagy képes! Szünet. Attól, hogy mindennap bent vagyok a gimnáziumban, és aztán estig órákat adok, állandóan fáj a fejem, és a gondolataim, mintha már megöregedtem volna. És tényleg, ez alatt a négy év alatt, mióta a gimnáziumban dolgozom, érzem, ahogy mindennap csöppenként megy ki belőlem az erő is, a fiatalság is. És csak arról ábrándozom egyre többet, hogy…

Irina
Elmenjünk Moszkvába. Eladjuk a házat, itt mindent befejezünk, és – Moszkvába…

Olga
Igen! Minél előbb Moszkvába.

Csebutikin és Tuzenbah nevet.

Irina
Andrejből valószínűleg egyetemi tanár lesz, ő úgyse maradna itt. Csak szegény Másával lesz gond.

Olga
Mása majd mindig egész nyárra följön Moszkvába.

Mása halkan fütyülni kezd valamit.

Irina
Ha isten segít, minden ki fog alakulni. (Kinéz az ablakon.) Szép idő van ma. Nem tudom, mitől van ilyen jókedvem! Ma reggel eszembe jutott, hogy névnapom van, és úgy megörültem, és eszembe jutott a gyerekkorom, amikor még élt anyuka. És milyen csodálatos gondolatok jártak a fejemben, micsoda gondolatok!

Olga
Csak úgy ragyogsz ma reggel, szebb vagy, mint valaha. És Mása is szép. Andrej csinos lenne, csak nagyon meghízott, az nem áll jól neki. Én pedig megöregedtem, jól lefogytam, attól, biztos, hogy mérgelődök az iskolában a lányokkal. Ma szabadnapom van, itthon vagyok, nem is fáj a fejem, fiatalabbnak is érzem magam, mint tegnap. Huszonnyolc éves vagyok még csak… Minden jól van, isten akarata minden, de az az érzésem, hogy ha férjhez mentem volna és otthon ülnék egész nap, akkor jobb lenne. Szünet. Én szeretném a férjemet.

Tuzenbah
(Szaljonijnak.) Ez olyan marhaság, amit mond, hogy nem hallgatom tovább. (Bejön a szalonba.) Elfelejtettem mondani. Ma meglátogatja magukat az új ütegparancsnokunk, Versinyin. (Odaül a pianinóhoz.)

Olga
Nocsak! Nagyon örülök.

Irina
Öreg?

Tuzenbah
Nem, az nem. Legföljebb negyvenéves lehet, negyvenöt. (Halkan játszani kezd.) Látszik rajta, hogy rendes fiú. Esze is van – az egyértelmű. Csak sokat beszél.

Irina
Érdekes ember?

Tuzenbah
Igen, eléggé, csak ott a felesége, az anyósa és két kislány. Ráadásul ez a második házassága. Megy mindenhová vizitbe, és mindenütt elmondja, hogy nős és van két kislánya. Itt is el fogja mondani. A felesége kicsit félnótás, hosszú copfot hord, mint egy bakfis, csak éteri dolgokról hajlandó beszélni, filozofál, és gyakran megpróbál öngyilkos lenni, nyilván, hogy borsot törjön a férje orra alá. Én az ilyet már rég otthagytam volna, de Versinyin tűri, és csak panaszkodik.

Szaljonij
(Csebutikinnal bejön az ebédlőből.) Egy kézzel csak huszonöt kilót emelek meg, de kettővel nyolcvanat, sőt százat is. Amiből azt vonom le, hogy két ember egy embernél nem kétszer erősebb, hanem háromszor, sőt többször…

Csebutikin
(Menet közben olvassa az újságot.) Hajhullás esetén… fél üveg alkoholhoz tíz gramm naftalint… feloldjuk, és naponta alkalmazzuk… (Egy noteszba jegyez.) Ezt kérem, följegyezzük! (Szaljonijnak.) Tehát ahogy mondom, a dugó bele van dugva a fiolába, és azon keresztül megy egy kis üvegcső… Akkor vesz egy csipetnyi közönséges, sima timsót…

Irina
Iván Romanics, aranyos Iván Romanics!

Csebutikin
Mi van, kicsi lányom, gyönyörűségem?

Irina
Tessék nekem megmondani, hogy mitől vagyok én ma ilyen boldog? Mintha vitorláznék, fölöttem a széles, kék égbolt, és nagy, fehér madarak szállnak. Mitől van ez? Hm?

Csebutikin
(Irinának mindkét kezét megcsókolja, gyengéden.) Drága fehér madárkám…

Irina
Ma, amikor fölébredtem, fölkeltem, és megmosdottam, akkor hirtelen olyan érzésem támadt, hogy tisztán látom az egész világot, és tudom, hogy hogy kell élni. Aranyos Iván Romanics, én mindent tudok. Az embernek munkálkodnia kell, dolgozni, az arca verejtékével, mindegy hogy kicsoda, és ez az egy dolog az életének a célja és értelme, ez számára a boldogság, a gyönyörűség. Milyen jó munkásnak lenni, aki hajnalban kel, töri az utcán a követ, vagy pásztornak, vagy tanítónak, aki tanítja a gyerekeket, vagy mozdonyvezetőnek… Édes istenem, és nemcsak embernek, hanem még ökörnek is jobb, egy egyszerű lónak is jobb lenni, csak dolgozhasson, mint olyan fiatal nőnek, aki délben kel, aztán ágyban kávézik, aztán két óra hosszat öltözködik… jaj, az szörnyű! A legnagyobb kánikulában tud néha olyan szomjas lenni az ember, amennyire én most vágyom a munkára. És ha nem fogok korán kelni és dolgozni, akkor tagadja meg tőlem a barátságát, Iván Romanics.

Csebutikin
(Gyöngéden.) Megtagadom, megtagadom…

Olga
Apuka ránevelt bennünket a hétórás kelésre. Irina mostanában hétkor ébred, és legalább kilencig még fekszik és gondolkodik. De milyen komoly arccal! (Nevet.)

Irina
Te még mindig kislánynak látsz, és meg vagy lepve, amikor komoly az arcom. Húszéves vagyok!

Tuzenbah
Vágyakozás a munka után, te jóisten, mennyire ismerem! Én még soha életemben nem dolgoztam. Péterváron születtem, abban a rideg és fennhéjázó városban, egy olyan családban, amelyik soha nem tudta, mi az, hogy munka meg gond. Emlékszem, amikor a kadétiskolából mentem haza, inas húzta le a csizmámat, én közben pimaszkodtam, anyám meg szent áhítattal nézett rám, és mindig csodálkozott, ha mások nem így néztek. Óvtak a munkától. De teljesen nem sikerült nekik megóvniuk, csak majdnem! Eljött az idő, közeledik egy óriás, érik az egészséges, erős vihar, jön felénk, már itt van a közelben, és nemsokára elfújja a társadalmunkból a lustaságot, a közönyt, a munkával szembeni előítéletet, a poshadt unalmat. Dolgozni fogok, és mondjuk huszonöt-harminc év múlva már minden egyes ember dolgozni fog. Mindegyik!

Csebutikin
Én nem fogok dolgozni.

Tuzenbah
Maga nem számít.

Szaljonij
Huszonöt év múlva ön már nem lesz a világon, hála istennek. Két-három éven belül megüti a guta, vagy én földühödök, és golyót röpítek a homlokába, angyalom. (Zsebéből parfümösflakont vesz elő, beparfümözi a mellét, kezeit.)

Csebutikin
(Nevet.) Én aztán tényleg soha semmit nem csináltam. Amióta kikerültem az egyetemről, a kisujjamat se mozdítottam, de még egy könyvet se olvastam el, hanem csak az újságokat olvasom… (Másik újságot vesz elő a zsebéből.) Tessék… Az újságokból tudom, hogy volt például egy Dobroljubov, de hogy aztán miket írt – azt nem tudom… A jó ég tudja…
Hallatszik, hogy az alsó szintről kopognak a padlón.
Na… Hívnak lentről, valaki jött hozzám. Mindjárt jövök… Várjanak meg… (Sietősen távozik, a szakállát fésülgeti a kezével.)

Irina
Kifundált valamit.

Tuzenbah
Igen. Olyan ünnepélyes ábrázattal ment el, nyilván mindjárt hoz kegyednek valami ajándékot.

Irina
Jaj, de kellemetlen!

Olga
Igen, borzalmas. Mindig butaságokat csinál.

Anton P. Csehov * Morcsányi Géza

Mása
Zöld tölgy a tenger szögletében, színarany lánc a derekán… Színarany lánc a derekán… (Föláll, és halkan dúdolni kezd.)

Olga
Rosszkedvű vagy ma, Mása.

Anton Pavlovics Csehov: Három nővér
Fordította: Morcsányi Géza
Magvető Kiadó, Budapest, 2021
116 oldal, teljes bolti ár 1299 Ft