Élet-apoteózis | Paul Auster: Brooklyni balgaságok

Posted on 2018. szeptember 24. hétfő Szerző:

0


Virginiawoolf |

Új ruhában, de a korábbi kiadásból ismert nyelvi köntösben (Pék Zoltán kiváló fordításában) jelenteti meg a 21. Század Kiadó az amerikai sikerszerző, Paul Auster remekműveit. A 71 éves szépíró igazán sajnálhatja, hogy nem beszéli a nyelvünket, mert hihetetlenül élvezné regényeinek „magyar hangját”. Az pedig nem kérdés, hogy a Nobel-várományos a Brooklyni balgaságok friss-új borítóját tervező Somogyi Pétert jókora dicséretben részesítené gondos, értő munkájáért.

Jóllehet nem vagyok fizetett ügynöke a kiadónak (ennek sem), kitűnő gondolatnak tartom Paul Auster életműkiadását. Ennélfogva az olvasó egyértelműen jól jár, hiszen az újrafazonírozott külsőbe a sok éve tesztelt elsőrangú irodalmat csomagolták. Szép számmal akad ugyanis olyan szépíró, aki úgy van jelen az életünkben, mint egy régi vágású szerető. Ráunhatunk, ennélfogva egy újabb kalandért önző módon elhagyhatjuk, de egykori kedvesünk mégis kitart élethosszig mellettünk. Mindezt persze csak akkor teheti meg (értünk és velünk), ha a könyvét bármikor leemelhetjük a polcunkról.

Meggyőződésem szerint, Paul Auster is egy ilyen írószerető. Akárhány éve vette is a kezébe utoljára az időközben hűtlenné vált olvasó a New York-trilógiát vagy a Holdpalotát, előbb vagy utóbb újra élvezni akarja a nem vénülő szövegtesteket. Azt pedig könnyű szívvel kijelenthetem, hogy a Brooklyni balgaságok betűgardróbja nem kopott meg az eltelt több mint egy évtized során. Mi több, kevés olyan ütős nyitómondat keveredik elénk, mint ahogyan ez a regény indul: „Egy csendes helyet kerestem a halálra.”

Kérem tisztelettel, innen szép (életet) nyerni! A balgaságok hőse – Nathan Glass – azonban nem hogy túléli a halálát, de a regény végére teljesen megszabadul hibernált lelkiállapotától. S hogy miért jut el valaki odáig, hogy a halál iránti vágy erősebbé váljon benne, mint az életösztön?

Nos, a kiindulópont abszolúte életszagú. A regény elbeszélője – nyugdíjba vonulása előtt életbiztosítási ügynökként dolgozott –, amiatt készül bedobni a törülközőt, mert hatvanéves korában tüdőrákot diagnosztizáltak nála. S miután Brooklynt ajánlják neki a „csendes végre”, így odaköltözik. A regénysors azonban nem úgy rendelkezik, ahogyan azt Glass szép-gondosan eltervezi. Ahelyett, hogy az elvált, korosodó urakat jellemző magányba süppedne, lépésről lépésre kinyílik körülötte egy szép, máskor éppenséggel rémisztő, de mindenképpen új szellemi játszmákkal kecsegtető világ. Egyrészt visszatalál a régi családi kapcsolatokhoz, másfelől pedig vadonatúj ismeretségekre tesz szert. Ráadásul, de semmiképpen se mellékesen, fontolóra veszi egy szórakoztató kiadvány – Az emberi balgaság könyve – megírását is.

Ez utóbbi – mármint az emberi gyarlóság és idiótaság különböző megnyilvánulásait összegyűjtő könyv – a regény metaforájának is tekinthető. Mert hogy a szerző ezen a ponton szabadon ereszthette könnyed, gunyoros írói énjét, és szemmel láthatóan boldogan dagonyázott a butaság enciklopédikus (és monumentális) tárházában. Természetesen a szerte- és összeágazó (!) történetek sorában számos bonyolult és nehéz sors is elénk tárul, de Shakespeare-t némiképp átírva azt mondhatnánk, hogy: Minden jó, ha a vége (előtti pillanat ígérete) jó.

Ahogy a többi regényéből, úgy ebből is kitűnik, hogy Paul Auster valóban elsőrangú regényíró. A saját, ezúttal nem túlontúl bonyolult meséjében remek arányérzékkel helyez el történeteket írótársakról, és ettől a Brooklyni balgaságok az olvasás, az írott betű egyfajta kortárs fölmagasztosításává válik. Mindeközben pedig az immár életigenlő főhősnek az emberi balgaságról szóló, soha el nem készülő (mert kimeríthetetlen témájú) könyve egyben az amerikai sikerszerző reflektálása az önreflexióra. Vagyis, ha úgy tetszik, Paul Auster részéről ez ironikus (írói) játék a ráaggatott „posztmodern utáni” címkével.

Aki még emlékszik a Brooklyni balgaságok fent idézett nyitómondatára, annak hadd idézzek egy szintén Nobel-várományostól egy nem kevésbé figyelemkeltő regény-nyitányt. Joyce Carol Oates a következő mondatpárral kezdi a Luxusvilág című regényét: „Gyermek gyilkos voltam. Ne értsenek félre, nem gyermekgyilkos, bár foglalkoztat ez a gondolat…”

Remélem, sokakat tett kíváncsivá a folytatás iránt… Ahogy azonban Paul Auster regényeit sem igazán lehetett fellelni a könyvesboltokban, úgy az amerikai irodalom nagyasszonyának könyveit is csak a kitartó Oates-rajongók tudják innen-onnan beszerezni. A kiadó nem kockáztatna sokat, ha egy másik (anyai ágon egyébként magyar felmenőkkel is rendelkező) írónagyság újra kiadását is fontolóra venné. Az idén kereken 80 esztendős Joyce Carol Oates is kaphatna – hasonlóan Paul Austerhoz – egy életműsorozatot.

Paul Auster: Brooklyni balgaságok
Paul Auster életműsorozat
21. Század Kiadó, Budapest, 2018
304 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes webshop ár 3192 Ft,
ISBN 978 615 575 9444

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az elvált, nyugdíjas Nathan Glass már nem vágyik másra, csak magányra és névtelenségre, ezért visszavonul gyerekkora helyszínére, Brooklynba.
Csakhogy találkozik rég nem látott unokaöccsével, Tommal, aki valaha akadémiai ambíciókat dédelgetett, ám most taxisofőr, majd annak barátjával, a kétes múltú antikvárius Harryvel, és hamarosan azt veszi észre, hogy egy összeesküvés részese, amelynek tárgya egy hamisított kézirat, célja pedig a bosszú.

Paul Auster ebben a regényében a tőle megszokottnál melegebb, derűsebb hangon mesél kallódó emberekről, akiknek élete nem úgy alakult, ahogy remélték, akik már lemondtak a jövőről, de a jövő még korántsem mondott le róluk.
Auster, hosszú évek óta a Nobel-díj várományosa, számtalan irodalmi díj birtokosa, könyveit harminc nyelvre fordították le.