Roberto Alborghetti: Ferenc pápa asztalánál (részlet)

Bergoglio rektor úr
receptet diktált
a diákok vacsorájához

Kétség nem férhet hozzá, hogy szakácsként is értette a dolgát. Az édesanyja és a nagymama konyhájában elsajátított leckék az élelmiszer-kémiai tanulmányokkal ötvözve a legnagyobb kihívásokra is felkészítették. Arra is, hogy ebédet improvizáljon a novícius barátainak, vagy kezelni tudja az olyan váratlan helyzeteket, amikor az iskolai menza személyzet nélkül marad. Latin-Amerika legnagyobb jezsuita oktatási intézményében – a San Miguel-i Colegio Máximo, ahol előbb növendék, majd rektor volt – megtörtént, hogy saját maga gondoskodott a diákjai vacsorájáról. Szabadnapos volt a szakácsnő? Semmi gond, a fiatal jezsuita pap feltűrte az ingujját, felkötötte a kötényt, majd a fakanalak, lábasok és serpenyők trillázása közben levezényelte személyes gasztronómiai szimfóniáját.

Mindezt ő maga meséi el A jezsuita című, 2010-ben, még a Buenos Aires-i érseksége alatt megjelent riportkönyvben „A Colegio Máximóban vasárnaponként nem volt szakácsné, ilyenkor én készítettem ebédel a diákjaimnak.” Arra a talán nem túl jóindulatú kérdésre, hogy milyen séfnek bizonyult a konyhában, ezt a rokonszenves választ adta: „Hát, az ételeimmel még nem öltem meg senkit…” Szép és alázatos mondat. Mondhatnánk, jezsuitához illő. De Bergoglio séfnek nem volt miért szerénykednie. Azok mesélnek erről, akiknek volt akkora szerencséjük, hogy asztali örömökben osztozzanak vele. Ezek a látszólag jelentéktelen, egyszerű történetek és anekdoták megvilágítják egy férfi és egy lelkipásztor jellemét. világ- és életszemléletét. Fernando Montes jezsuita atya a Santiago de Chiléhez közeli Casa Loyolában tartózkodott. amikor Jorge Mario Bergogliót is oda vetették a tanulmányai. „Jó, nagyon szívélyes és egyszerű társ volt, intelligens, mindenféle entellektüell allűrök nélkül… Elsősorban az egyszerűség jellemezte.”

Később mindketten betöltötték a jezsuita rend tartományfőnöki posztját, Fernando Montes atya Chilében. Bergoglio pedig Argentínában. Fernando atya felidézi: „Amikor jezsuita rendházfőnökként Argentínában jártam. Jorge atya meghívott magához, és asadót. hagyományos argentin sültet készített… Elég izgalmas most belegondolni, hogy a pápa által készített sültet ettem Argentínában!” Bizony, az asado. Azt mondják, Jorge Marin Bergoglio ebben verhetetlen volt. És büszke is az argentin gasztronómiatörténetnek erre az ékkövére. amelynek eredete a zöld pampákig nyúlik vissza. ahol a gauchók negyed marhákat forgattak a forró parázs fölé állított hatalmas grilleken. A sütőben is elkészíthető tökéletes asado – szó szerint: „pirított hús” – titka nemcsak a lassú sütésben áll. Bergoglio atya tudta, hogy a marhahúsból hátszínt vagy szegyet kell választani. hiszen már gyerekkorában megtanulta. amikor elkísérte a henteshez Rosa nagymamát. Azt is tudta, hogyan kell chimichurrival, azaz olajjal és ecettel elkevert oregánóval, fokhagymával, babérral és borssal bepácolni. Volt türelme. hogy megfelelően lassan készítse el, sietség nélkül, mert az étel megköveteli a saját ritmusát és idejét. A következő beszámoló Eduardo Antoniótól, a posadasi Istituto Roque González di Posadas tanárától származik, aki akkor tanult a Colegio Máximóban, amikor Bergoglio volt a rektor.

Emlékezete szerint a későbbi pápa gyakorlottan végezte a mindennapi teendőket: „A konyhai munkákból is kivette a részét, nagyon szeretett főzni. Nem gondolta, hogy ez méltatlan lenne a nagy és híres iskola kiváló rektoráról kialakult képhez…” Elárulja, hogy őriz egy fotót azokból az évekből Jorge Mario atyáról, vállán egy halom lepedővel és abrosszal, amelyeket épp a szárítóról szedett le… Ez a kép szavak nélkül is sokat mond a jezsuita pap szolgálati lelkiségéről, és arról, hogy milyen közvetlenséggel és vidám könnyedséggel vett részt a mindennapi élet teendőiben, amibe az étkezőasztal megterítése is beletartozott.

Asado

Az asado készítéséhez sokféle marhahús megfelel, de hagyományosan marhaoldalasból készítik, amelyet Argentínában tirasokban, jó pár kilós csíkokban adagolva árulnak. Felhasználás előtt fél órával vegyük ki a húst a hűtőből, és jól dörzsöljük be egy maréknyi durva szemű sóval. Amíg a hús pihen, készítsük el az asadóhoz való hagyományos öntetet, a chimichurrit: egy mozsárban törjünk össze egy csokor petrezselymet, egy csipet oregánót, egy csipet csilipaprikát, 1-2 babérlevelet, kevéske ecettel és annyi extra szűz olívaolajjal, hogy nem túl híg, pesto állagú krémet kapjunk. Ha kéznél van, adhatunk hozzá pár szem szegfűborsot is. Az asado hagyományos sütési ideje általában nagyon hosszú, de az „otthoni” változat így készül: olajozzuk meg egy kicsit a sütő grillrácsát, tegyük rá a húst, és 150 fokon süssük másfél óráig (ellenőrizzük közben, mert az idő a sütőtől és a hús súlyától függően változhat). Végezetül grillen vagy forró bifszteksütő serpenyőben süssük a húst még körülbelül 10 percig, miközben továbbra is ellenőrizzük, nehogy odaégjen. Chimichurrival tálaljuk.