Naomi Alderman: A hatalom (részlet)

Posted on 2018. április 17. kedd Szerző:

0


A nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek. Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is. A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás… Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni?

Roxy

A szekrénybe zárják. Nem tudhatják, hogy már máskor is bezárták oda. Az anyja rakta be időnként, ha rossz kislány volt. Csak pár percre, amíg lehiggad. A szekrényben töltött órák alatt körömmel vagy egy iratkapocs segítségével apránként kilazította a zárat a csavarok mentén. Bármikor kiszedhette volna, mégsem tette, hiszen akkor az anyja fölszerelt volna kívülre egy reteszt. A sötétben kuksolva azzal a tudattal is beéri, hogy ha nagyon akar, kijuthat, és ez majdnem felér a szabadsággal.

Szóval, ezért hiszik azt, hogy jól bezárták. De kijut. És lát mindent.

A férfiak este fél tízkor érkeznek. Eredetileg úgy volt, hogy Roxy aznap az unokatestvéreinél éjszakázik, hetekkel korábban megbeszélték, de Roxy csúnyán beszélt az anyjával, mert az nem jó harisnyát hozott neki a Primarkból, és az anyja szobafogságra ítélte. Nem mintha Roxy rajongott volna a hülye unokatesóiért. Amikor a fickók berúgják az ajtót, és megpillantják őt, ahogy az anyja mellett duzzog a kanapén, egyikük így szól:

– Bassza meg, itt a gyerek. – Ketten vannak, egy magas, patkányképű meg egy köpcös, szögletes állú. Roxy nem ismeri őket. A köpcös torkon ragadja az anyját, a magas a konyhában Roxyt hajkurássza, aki már majdnem kijutott a hátsó ajtón, de az az alak elkapja a combját, Roxy fölbukik, az meg a derekánál fogva felkapja. Roxy rúgkapál és visítozik, és amikor az alak betapasztja a száját a kezével, ő véresre harapja azt a kezet. Az alak szitkozódik, de nem engedi el, hanem átviszi a nappaliba. A köpcös ezalatt nekiszorítja az anyját a kandallónak. Roxy ekkor kezdi érezni, ahogy feltolul benne, habár egyelőre még nem tudja, hogy micsoda. Egyfajta bizsergés az ujjai hegyén, mintha csiklandoznák.

Sikít. Az anyja meg:
– Ne merjétek bántani a kislányomat, rohadékok, nagyon megkeserülitek, azt is megbánjátok, hogy megszülettetek. Az apja Bernie Monke, az ég szerelmére!
A köpcös nevet.
– Éppen apucinak hozunk üzenetet.
A magas olyan ripsz-ropsz gyömöszöli be Roxyt a lépcső alatti szekrénybe, hogy a kislány föl se fogja, mi történik, csak később, amikor körülöleli a sötétség meg a porszívóból áradó poros-édeskés szag. Az anyja sikoltozni kezd.

Roxy szaporábban veszi a levegőt. Megijedt, de muszáj valahogy kijutnia az anyjához. Körmével elforgatja a zár egyik csavarját. Fordít rajta egyet, kettőt, és a harmadikra már kint is van. Egy szikra villan a csavar fémje meg a keze között. Statikus elektromosság. Fura érzése támad. Mintha csukott szemmel is képes lenne látni. Az alsó csavaron is fordít egyet, kettőt, hármat. Közben az anyja esdekel, hogy ne. Ne tegyék ezt. Mit képzelnek? Hiszen még csak gyerek. Egy kicsi lány, az isten szerelmére!
Az egyik férfi öblösen fölnevet:
– Nem tűnt gyereknek.
Anyja fölvisít, mint egy rossz motor.
Roxy próbálja kisakkozni, hogy merre vannak az idegenek a szobában. Az egyik az anyjával küzd. A másik… ekkor balról zajt hall. A terve a következő: kimászik, elkapja a magasabbikat a térdhajlatánál, megtapossa a fejét, és akkor ketten lesznek egy ellen. Ha van is fegyverük, egyelőre nem vették elő. Roxy azelőtt is keveredett verekedésekbe. Néha mondanak rá ezt-azt. Meg az anyjára és az apjára is. Egy. Kettő. Három. Anyja közben újból fölsikolt, Roxy pedig kitépi a zárat a helyéből, és kirúgja az ajtót.

Szerencséje van. Az ajtóval pont eltrafálta hátulról a magasabbikat. Az elvágódik, Roxy megragadja a férfi föllendülő jobb lábát, és a fickó a szőnyegen puffan. Valami reccsen, a pasas orrából pedig dől a vér.

A köpcös kést szorít az anyja torkához. A penge ezüstös mosollyal kacsingat a lányra. Anyjának elkerekedik a szeme.
– Fuss, Roxy – mondja suttogásnál alig hangosabban, de Roxy mintha a saját fejében hallaná: fuss. Fuss!

Nem szokása meghátrálni az iskolai harcok elől. Máskülönben sosem hagynák abba a csúfolkodást, hogy anyád ringyó, apád csaló, vigyázz, Roxy egy tolvaj tahó. Addig kell ütni őket, amíg nem könyörögnek. Nem szabad elfutni.

Valami történik. Dobol a vér a fülében. Bizsergető érzés terjed szét a hátán, és továbbterjed a vállára meg a kulcscsontjára. Az érzés azt mondja neki: képes vagy rá. Azt mondja: erős vagy. Acsarogva veti rá magát a földön elterült alakra, belekarmol az arcába. Mindjárt kézen fogja az anyját, és kimenekíti innen. Csak jussanak ki a házból. Ez nem történhet meg fényes nappal a nyílt utcán. Megkeresik az apját, ő majd intézkedik. Néhány lépés az egész. Meg tudják csinálni.

A köpcös kíméletlenül hasba rúgja Roxy anyját. A nő összegörnyed a fájdalomtól, és térdre esik. A fickó Roxy felé suhogtatja a kést.
– Tony. Jusson eszedbe. A lányt ne – nyöszörgi a magas.
A köpcös arcba rúgja társát. Egyszer. Kétszer. Összesen háromszor.
– Ne. Mondd ki. A kibaszott nevemet.
A magas elnémul. Az arcán habzik a vér. Roxy megérti, hogy kutyaszorítóba került. Az anyja egyre csak azt kiabálja, hogy fusson. Roxy karját mintha ezernyi gombostűvel szurkálnák. A fény tűi indulnak ki a gerincoszlopából a kulcscsontja felé, meg a torkából a könyöke, csuklója és az ujjbegyek felé. Belülről sugárzik. A fickó fél kézzel utánanyúl, a másikban a kést tartja. Roxy kész arra, hogy megrúgja vagy megüsse, az ösztöne azonban mást súg. Megragadja a fickó csuklóját. Elcsavar valamit a mellkasa mélyén, mint aki egy vele született tudást mozgósít. A férfi próbál kibújni a szorításából, de ezzel már elkésett.

Tenyerébe zárá a villámot, és vezérlé azt. Valami recsegve villan. A szag egy kicsit olyan, mint zivatarkor, de van benne az égő haj szagából is. Kesernyés narancsízt érez a nyelve alatt. A köpcös a földre került, és most hangtalan siránkozik. Keze hol ökölbe szorul, hol elernyed. Hosszú, vörös sebhely fut végig a csuklójától a karján. Skarlátpirosan virít a szőke szőrréteg alól, egy páfrányt mintáz levelekkel és kacsokkal, rügyecskékkel és ágakkal. Anyja leesett állal bámulja, még ekkor is potyognak a könnyei.

Roxy az anyja karját cibálja, de ő még lassú a sokktól, és a szája most is csak azt ismétli: fuss, fuss. Roxy maga sem tudja, mit művelt az imént, ő csak annyit tud, hogy ha az ember földre küldi a nála erősebb ellenfelét, akkor pucoljon meg. De az anyja nem mozdul elég gyorsan. Mielőtt még Roxy fölhúzhatná a földről, megszólal a köpcös:
– Azt már nem.
Óvatosan föltápászkodik, és odabiceg a két nő meg az ajtó közé. Fél karja élettelenül csüng az oldalánál, a másikban viszont ott a kés. Roxy emlékszik, mit érzett, amikor az előbbi dolgot csinálta, akármi volt is az. Berántja az anyját a háta mögé.
– Mi van nálad, kicsikém? – szólal meg a férfi. Tony. Roxy megjegyzi a nevet, hogy később majd elmondja az apjának. – Sokkoló?
– Húzz el – mondja Roxy –, vagy akarsz még?
Tony hátrál néhány lépést. A lány karját figyeli. Azt nézi, hogy rejteget-e valamit a háta mögött.
– Elejtetted, igaz, kicsi?
Roxy emlékszik arra az érzésre. A csavarra és utána a robbanásra. Lép egyet Tony felé. Az nem tágít. Még egy lépés. Tony lenéz a bénult karjára. Az ujjai most is rángatóznak. Megrázza a fejét.
– Nincs is nálad semmi.
Tesz felé egy mozdulatot a késsel. Roxy karja kivágódik, és megérinti a fickó ép keze fejét. Megcsinálja ugyanazt a csavart.
Nem történik semmi.
A férfi nevetni kezd. Foga közé veszi a kést, és fél kézzel megragadja Roxy mindkét csuklóját.
A lány újra próbálja, hasztalan. Tony térdre kényszeríti.
– Könyörgök – rebegi az anyja. – Könyörgök, ne!
Aztán valami lesújt a lány tarkójára. Filmszakadás.

Felébred. Félrebillent a világ. A kandalló a szokott helyén áll. A peremén körbefutó faszegély vágja a lány szemét, a feje is fáj, a szőnyegbe préselődik a szája. Vér ízét érzi a fogán. Valami csöpög. Becsukja a szemét. Kinyitja, és tudja, hogy közben néhány percnél több idő telt el. Odakint csöndes az utca. A ház hideg és dülöngél. Földeríti a saját testét. A lába egy széken van. Arca lelóg, a szőnyeghez és a kandallóhoz nyomódik. Megpróbál fölemelkedni, de nincs hozzá elég ereje, így inkább csak fészkelődik, hogy leessen a lába a padlóra. Fájdalmas érzés, de legalább egy szintbe kerültek a tagjai. Sebes villanásokban tér vissza az emlékezete. A fájdalom, a fájdalom eredete, aztán az a dolog, amit csinált. Aztán az anyja. Szép lassan fölnyomja magát, s közben konstatálja, hogy ragad a keze. És valami csöpög. A szőnyeget átáztatta egy vörös folt, amely szélesen terjeng a kandalló körül. Ott az anyja, a feje a kanapé karfájáról csüng alá. Egy papír fekszik a mellén, rajta filctollal rajzolt kankalin.

Roxy tizennégy éves. Egyike a legfiatalabbaknak, és az elsők közül való.

Tunde

Tunde (ejtsd: [tundí] – A ford.) a medence habjait szeli, az indokoltnál vehemensebben fröcsköli a vizet, hogy Enuma végre észrevegye, mennyire igyekszik leplezni a törekvését, hogy észrevegyék. A lány a Today’s Womant lapozgatja; valahányszor Tunde fölnéz, ő visszakapja a pillantását a magazinjára, és úgy tesz, mintha rendkívüli módon érdekelné a Toke Makinwáról és a YouTube csatornájára fölkerült téli meglepetés esküvőről szóló cikk. A fiú tudja, hogy Enuma figyeli őt. És szerinte ő is tudja, hogy tudja. Izgi.

Tunde huszonegy éves, éppen túljutott az esetlen kamaszéveken. Enuma négy évvel fiatalabb, de több benne a nőiesség, mint a fiúban a férfiasság, szende, ugyanakkor nem együgyű. És nem is túl gátlásos, ha a járását tekintjük, vagy a mosolyát, amely olyankor suhan át az arcán, amikor mindenkinél hamarabb ért meg egy poént. Ibadanból érkezett Lagosba; unokanővére egy haver haverjának, akit Tunde a sajtófotó-szemináriumról ismer. Páran bandába verődtek a nyáron. Tunde már az első napon fölfigyelt rá; a titokzatos mosolyára meg a vicceire, amelyekről neki először le se esett, hogy viccek. A csípője ívére, meg a pólóját kitöltő domborulatokra, igen. Macerás volt megoldani, hogy ma kettesben lehessenek, de Tunde nem ismer lehetetlent.

Enuma mindjárt az érkezésekor kijelentette, hogy sosem szerette a tengerpartot: ott túl sok a homok meg a szél. Akkor már inkább az úszómedence. Tunde kivárt egy, két, három napot, az után felvetette, hogy autózzanak át Akodo Beachre, piknikeznek egyet, és jól érzik magukat. Enuma azonnal kijelentette, hogy ő ezt kihagyja. Tunde meg úgy tett, mint aki nem hallja. A kirándulást megelőző este gyomorbántalmakra panaszkodott. Márpedig rossz gyomorral veszélyes úszni a hidegsokk miatt. Maradj inkább itthon, Tunde. De mikor olyan jó lenne strandolni! A tengerben akkor sem úszhatsz. Enuma úgyis marad, majd ő kihívja neked az orvost, ha szükséges.

Az egyik lány megjegyezte:
– De hát akkor kettesben lesztek a házban.
Tunde azt kívánta neki, hogy abban a szent pillanatban némul jon meg.
– Később beugranak az unokatesóim – válaszolta.
Senki sem kérdezte meg, hogy melyikek. Forró, lusta nyár volt, ki-be járkáltak a népek az Ikoyi klubtól egy sarokra álló, tágas házban. Enuma rábólintott. Tunde figyelmét nem kerülte el, hogy nem tiltakozik. Nem simogatta meg a barátja hátát, hogy őt is maradásra bírja. Egy szót sem szólt, amikor fél órával az utolsó kocsi távozása után a fiú fölállt, nyújtózkodott egyet, és közölte, hogy már sokkal jobban van. Elnézte, ahogy Tunde a rövid ugródeszkáról a medencébe veti magát, csak egy gyors mosolyt villantott a fiúra. Most átfordul a víz alatt. Példás kivitelezés, épp csak egy kicsit bukkan ki a lábfeje. Azon tűnődik, hogy a lány vajon látta-e, de Enuma nincs ott. Tunde körülnéz, és a konyha felől látja közeledni a formás, meztelen lábakat. A lány egy dobozos kólát tart a kezében.

– Hé, te – szól oda neki Tunde uras hanglejtéssel. – Hozd csak ide azt a kólát!

A lány megfordul, nagy, tiszta szemében mosoly ragyog. Jobbra néz, balra néz, majd a mellére bök, mintha azt kérdezné: kicsoda? Én?

Ej, de kell neki ez a csaj! Nem igazán tudja, hogyan csinálja. Eddig csak két lánnyal volt dolga, és egyik se lett a „barátnője”. Az egyetemen azzal heccelik, hogy a tanulás az asszonykája, mert olyan rettenetesen szingli. Ez nincs ínyére. De mindeddig a nagy Ő-re várt. Akit igazán tud akarni.

Tenyerét a nedves csempére nyomja, kiemelkedik a vízből a kőre. Egyetlen elegáns mozdulatsor az egész, jól látszanak közben a deltái. Jók az előérzetei. Menni fog.

A lány egy nyugágyon ül. Ahogy a fiú peckesen megindul feléje, Enuma becsúsztatja a körmét a kólanyitó füle alá, mintha ki akarná nyitni.
– Ejnye – mondja Tunde tovább mosolyogva –, cseléd kezébe nem való.
A lány a hasához szorítja a kólát. Jó hideg lehet. Szemérmesen mondja:
– Csak hadd kóstoljam meg. – És beharapja az alsó ajkát.
Ezt tuti szándékosan csinálja. Tunde izgalomba jön. Célegyenes. Megáll a lány fölött.
– Ide vele!
A lány fél kézzel fogja a dobozt, és végiggörgeti a nyakán, mint aki hűti magát. Megrázza a fejét. És akkor Tunde ráveti magát. Birkóznak. A fiú vigyáz, hogy ne legyen túl erőszakos. Biztosra veszi, hogy a lány is éppen úgy élvezi a dolgot, mint ő. Fölemeli a kólát tartó kezét a feje fölé, hogy a fiú ne érhesse el. Tunde hátrébb feszíti a lány karját, amitől az eltátja a száját, teste hátratekeredik. Aztán búgó hangon fölkacag, ahogy Tunde a kóla után kapdos. A fiú szereti a nevetését.

– Áhá, szóval nem akarod ideadni az itókát uradnak és parancsolódnak – mondja. – Nagyon rossz szolgálólány vagy. Enuma újból fölkacag, és folytatja a fickándozást. A melle meg közben kis híján kibuggyan az úszódresszéből.
– Sose kapod meg! – mondja. – Az életem árán is megvédelmezem!
A fiú azt gondolja: okos és gyönyörű, az Úr legyen hozzám irgalmas. Együtt nevetnek. Tunde odanyomja magát a lány meleg bőréhez.

– Azt hiszed, megtarthatod? – Újra támad, de a lány egy csavarodó mozdulattal kitér előle. Tunde derékon ragadja. A lány ráteszi a kezét a kezére.

Narancsvirág illatát érzi. Szellő támad, és besodor néhány fehér szirmot a medencébe.

Tunde kezét mintha megcsípte volna valami. Lenéz, hogy elhessegesse a rovart, de a kezére csak a lány meleg tenyere simul. Az érzés egyre fokozódik, először csak tűszúrásokat érzékel a kezén meg az alkarján, aztán veszettül zsibongani kezd, végül megjön a fájdalom is. Túl gyorsan zihál, képtelen hangokat kiadni. A bal karja megbénult. Szíve a fülében dobol. Mellkasa megfeszül. A lány tovább kuncog, puhán és halkan. Előrébb hajol, hogy magához húzza a fiút. Belenéz a szemébe, az övé barna- és aranypettyes, és nedves az alsó ajka. Tunde fél. De izgatott is. Rádöbben, hogy képtelen lenne megfékezni a lányt, bármit akar is tenni vele. Ez a gondolat megrémíti, de föl is villanyozza. Közben kőkemény lett, és fogalma sincs, hogy ez mikor történt. Egyáltalán nem érzi a bal karját.

A lány hozzáhajol, rágógumi-illatú a lehelete. Gyöngéden szájon csókolja. Aztán elhúzódik, a medencéhez szalad, és kecses, jól begyakorolt mozdulattal a vízbe ugrik.

Tunde várja, hogy a karjába visszatérjen az érzékelés. A lány csöndben rója a hosszokat, nem hívja őt, és nem fröcsköli le vízzel. A fiú izgatott, de közben szégyelli magát. Beszélni akar a lánnyal, de nem mer. Talán csak elképzelte az egészet. Talán csak kinevetteti magát, ha megkérdi tőle, mégis mi volt ez.

Kisétál a sarki bódéhoz egy jeges narancsléért, hogy ne kelljen a lányhoz szólnia. Amikor a többiek visszaérkeznek a strandról, jószerével ráugrik a javaslatra, hogy másnap látogassák meg az egyik unokatestvérét. Másra szeretné terelni a figyelmét, és nagyon nem akar egyedül lenni. Fogalma sincs, mi történt, és nincs senki, akivel megvitathatná. Gombóc nő a torkában, ha arra gondol, hogy kikéri Charles vagy Isaac barátja véleményét. Ha úgy mondaná el, ahogyan történt, akkor őrültnek, pipogyának vagy hazugnak titulálnák. Hiszen a lány is kikacagta.

Azon kapja magát, hogy az események nyomait kutatja Enuma arcán. Mi volt ez? Akarattal tette? Azzal a szándékkal, hogy neki személy szerint fájdalmat okozzon, esetleg ráijesszen, vagy csak véletlen baleset volt? Tudja egyáltalán, hogy mit tett? Vagy tán nem is a lány volt, hanem az ő vágytól lüktető testében állt be valamiféle üzemzavar? Rágódik. A lány azonban nem adja jelét, hogy bármi is történt volna. A vakáció utolsó napján már egy másik fiú kezét fogja.

A szégyen rozsdaként eszi be magát Tunde lelkébe. Kényszeresen arra a délutánra gondol. Éjjelente az ágyban fölidézi a lány ajkát, a sima anyagnak feszülő keblét, a bimbók körvonalát, önnön kiszolgáltatottságát, az érzést, hogy Enuma bármelyik pillanatban két vállra fektethette volna. Felizgul a gondolattól, és miközben magához nyúl, arról győzködi magát, hogy a lány testének emléke hozta tűzbe, a hibiszkuszvirágot idéző illata, csakhogy ez nem feltétlenül van így. Összekuszálódott a tudatában szexualitás és hatalom, vágy és félelem.

Talán mert fejben már oly sokszor visszacsévélte az ominózus délután filmszalagját, mert annyira vágyott valamilyen kézzelfogható bizonyítékra, egy fotóra, videóra vagy hangfelvételre, talán ezért nyúl a telefonjáért akkor a szupermarketben. Vagy az is lehet, hogy elkezdett leülepedni benne a tudás, amit az egyetemen igyekeztek a fejükbe verni a civil újságírásról és a jó sztori „kiszagolásáról”. Néhány hónappal az Enumával történtek után Isaac barátjával vásárolnak a Goodiesban. A gyümölcssoron szívják magukba az érett guáva töményen édeskés illatát, ami úgy csalogatta őket át az áruházon, akárcsak a túlérett, fölhasadt gyümölcsöt megszálló muslicákat. Tunde és Isaac a lányokról vitáznak, pontosabban arról, mi jön be a lányoknak. Tunde igyekszik jó mélyre temetni magában a szégyenét, nehogy a cimborája rájöjjön, hogy titkol valamit. Ekkor egy egyedül vásárló lány összevitatkozik egy fickóval. A fickó harminc körüli, a lány tizenöt vagy tizenhat lehet.

A fickó mézesmázos stílusa miatt Tunde először azt hiszi, hogy ismerik egymást. Csak akkor ébred rá, hogy tévedett, amikor a lány így szól:
– Na, tipli van. – A fickó elmosolyodik, és lép egyet felé.
– Egy ilyen csinos lánynak kijár a bók.
A lány előrehajol, lefelé néz, és mélyeket lélegzik. Egy mangóval teli láda szélébe kapaszkodik. Izzik körülötte a levegő. Tunde előveszi a zsebéből a mobilját, és videóra állítja. Itt valami készül, ugyanaz, ami vele is történt. Birtokolni akarja, hogy hazavigye és aztán rongyosra nézze. Az Enumával töltött nap óta nem ment ki a fejéből a dolog, azóta is abban reménykedik, hogy újra bekövetkezik valami hasonló. A fickó azt mondja:
– Hé, ne fordíts nekem hátat, mosolyogj rám!
A lány nyel egy nagyot, és tovább néz lefelé. Intenzívebbé válnak a szupermarketet belengő szagok; Tunde beleszimatol a levegőbe, és egyszerre érzi benne az almák, a zöldpaprika és az édes narancs illatát.
Isaac suttogva mondja:
– Mindjárt leüti egy mangóval.
Képes vagy irányítani a villámokat? Vagy azok járulnak tehozzád? Tunde felveszi, ahogy a lány megfordul. A telefon képernyője homályos lesz egy pillanatra, amikor a lány lecsap. Ezt leszámítva mindent sikerül fölvennie. Ahogy a csaj megérinti a vigyorgó fickó karját, aki azt képzeli, hogy a lány pusztán az ő szórakoztatására vágja be a durcit. Ha ennél a pontnál kimerevítjük a képet, jól látni az elektromos kisülést. Egy ágakra osztódó, vad folyóhoz hasonlatos, vörös Lichtenberg-ábra fut föl a fickó bőrén a csuklótól a könyökéig, ahogy elpattannak a hajszálerek. Tunde a kamera optikájával követi, ahogy a fickó összeesik és hörögve vonaglik a földön. Majd pördül egyet, és azt is fölveszi, ahogy a lány kirohan az áruházból. A háttérből valaki kiabál, hogy egy lány megmérgezett egy férfit. Leütötte és megmérgezte. Mérgezett tűt döfött belé. Ó, nem, ott egy kígyó a gyümölcs között, egy puffogó vipera, csak a sok guáva eltakarja. Valaki azt kiáltozza:
Aje ni girl yen, sha! Az a lány boszorkány! Csak a boszorkányok ölnek így.

Naomi Alderman

Tunde kamerájával visszasvenkel a földön fekvő alakra, aki sarkával a linóleumcsempét verdesi. Rózsaszín hab folyik a szájából. A szeme fönnakadt, hányja-veti a fejét. Tunde egy pillanatig azt hiszi, ha be tudja zárni ezt a dolgot a telefonja fénylő ablakának keretébe, elmúlik a félelme. De a vörös levet köhögő, síró fickót elnézve inkább a hideg rázza. Most már tudja, mit érzett a medence mellett: Enuma megölhette volna. A mentők érkezéséig a fickón tartja a kamerát.

Ez a videó lesz majd, amelyet feltölt a netre, és ezáltal életre hívja a Lányok Napját.

Fordította: Borbély Judit Bernadett

Naomi Alderman: A hatalom
21. Század Kiadó, Budapest, 2018
384 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes webshop ár 3192 Ft,
ISBN 978 615 575 9086