Valódi zászlóvivők | László Ágnes: Értékteremtők

Posted on 2017. augusztus 31. csütörtök Szerző:

0


Bedő J. István |

Örömteli élmény olvasni az Értékteremtők idei kötetét, és persze szomorúság is. Hét díjazottja közül kettő már nem vehette át a József Attilát ábrázoló szobrocskát. A kötet így aztán nem egészen olyan lett, mint ahogy szerkesztője – és interjúkészítőként szerzője – eredetileg elképzelhette.

A Hazám-díjról, a jelölésekről és a díjazásra méltók kiválasztásáról már írtunk korábban itt és itt és itt. Az idén megjelent kötetben a szokásoknak megfelelően a beszélgetések egész életutakat fognak össze – ahol lehet. Mert nem mindig lehet. Kocsis Zoltán még a nagy kimerítő beszélgetés előtt váratlanul hagyott itt minket, Esterházy Péterről már keserves, könyvvé írt betegsége és halála után döntött úgy a XXI. Század Társaság, hogy posztumusz neki ítéli hetedikként a díjat.

Ám ezek csak összegzések, az igazi szép munka a beszélgetések tartalmában rejlik. László Ágnes több órányi beszélgetései szakmailag is taníthatók. (Nem szép dolog valakit azért dicsérni, mert csinálja a dolgát, hiszen az operaénekest is leminősítené az afféle értékelés, hogy nem tévesztett hangot. Mégis megteszem.) Ugyanis a beszélgetések során olyasmit is ki tud szedni a partneréből, amit talán sosem készült kiteregetni. Mégsem kelt olyan érzést, mintha kihallgatás lenne, csupán megvalósítja azt, amire az újságíró teremtetett: képviseli a kíváncsi, információra vágyó olvasót.

Felszíneset, igaz, egyáltalán nem tudunk meg, viszont a mélyebb gondolatokat úgy, mintha könnyedén kerültek volna elő. Nehezen is lehetett volna szó ilyesmiről, hiszen Csomós Mari színművész – már jó ideje a Radnóti Színház tagja – az egyik díjazott, Bojár Gábor, a világsikerű Graphisoft atyja a másik, mellettük Iványi Gábor lelkész – nem hinném, hogy van olvasó ember Magyarországon aki ne becsülné és tisztelné –, aztán Szalai Erzsébet szociológus és Komoróczy Géza történész a tudományok világából, és két fájdalmas emlékezés: a zongoraművészre és az íróra.

Kiemelni szeretnék – kicsit saját elfogultságom okán – két nagyon markáns beszélgetést, amelyek mintha ’egy levél két felelapja’ volna (Dsida Jenő szavai). Az egyik Bojár Gáboré. A saját életútját, szüleitől örökölt hiúságát (ő mondja), talentumait és gyengeségeit is elemzi a beszélgetésben. A többletet az jelenti, hogy egyben látleletet ad arról is, miért és miképpen kellene és lehetne a világhoz felzárkózó céget alkotni, működtetni, fejleszteni. És arról is, hogyan viselkedik egy sikeres vállalkozó a magánéletében – vagyonfitogtató allűrök nélkül. Kétlem, hogy bármelyik korábbi interjúban bármelyik kérdező eljutott volna e megállapításokig. (Igaz, ez a mostani nem is napi- vagy hetilapos terjedelemben született meg.)

A másik az Iványi Gáborral készült beszélgetése László Ágnesnek. Iványi emblematikus alakja a közéletnek, állhatatossága, becsületessége és tisztasága egy közismert református lelkész három évtizeddel ezelőtt volt kiállására emlékeztet. Minden megvádolása, meghurcoltatása, melynek állomásait napilapos híradásokból követhettük, itt gyűjtve kerül elő, és amíg olvassuk, gombóc nő a torkunkba.

Akik ismerik az ’56 körüli anekdotákat, emlékezhetnek a Rajk-temetésen elhangzott keserű szellemességre: „Hej, ha Laci [ti. Rajk] élne, de közénk lövetne…” Miért jut eszembe? Mert a beszélgetésből (Hej, de jól van terelgetve!) kiviláglik, mennyire útjában van a hatalomnak az az ember, akinek sokat köszönhet, de aki nem nem cserélt zászlót, ezért aztán magas helyeken nagyon nem szeretik, de se kiköpni, se lenyelni nem tudják.

Azért nem bírom ki, hogy meg ne említsem: a szemérmes, visszahúzódó, csak színpadon szikrázó Csomós Marit vajon hogyan lehetett rábírni egy ilyen mindenfelé (még Vajdácskára is ) elkalandozó beszélgetésre? Amióta először láttam filmen, színpadon, még sosem mesélt ennyit magáról…

A Komoróczy Géza történésszel folytatott beszélgetést csupán azért említem meg, mert ez a hatalmas méretű interjú nem ide készült, az első közlője az ÉS volt. Károlyi Csaba tanítványként cseveg nagyon szakmai kérdésekről a professzorral, de a beszélgetésből az jön le, hogy az irodalomkritikus, író nagyon is otthonosan kérdez, mintha maga is történész volna. Mindenképpen jó, hogy olyanokhoz is közelebb hozza az idős tudóst, akik tán még a nevét sem hallották, vagy csak azt.

Kényszerűségből került a kötetbe egy, a maga helyén nagyon informatív beszélgetés Kocsis Zoltánnal a Nők Lapjából (Szegő András), és egy hasonlóan érdekes interjú Esterházy Péterrel (Marie Claire, Köves Gábor), azonban ezek sem terjedelemben, sem mélységben nem érnek fel a kötet színvonalára. Pedig milyen érdekes lehetett volna mindkettő; a két végtelenségig igényes művész – az engedményeket nem tévő muzsikus meg a szavak világát újra meg újra megteremtő író – portréja. De hát kész anyagból kellett választani.

Az az érdekes, ha a kötet egészét nézzük, hogy ezek a szakterületükön kiemelkedő, nagyon különböző emberek – bármivel is foglalkozzanak – a minket körülvevő világról egybehangzóan és igen kritikusan beszélnek. Ezért az alapállásért a korunk kurzusművészei, kurzusírói és kurzusideológusai hihetőleg nem lesznek hálásak, azonban mi, olvasók emlékezhetünk arra, hogy a kötetben (és elődeiben) bemutatottak lexikoncikk vagy utcanév formájában még mindig részei lesznek a közös emlékezetnek, amikor az előbb sorolt kurzuscsalogányoknak már a nevét is elfelejtették. (Anekdotakedvelőknek: vö. az egykori miskolci rendőrkapitány esetével, aki lecsukatni készült a helyi éjszakai élet bejáratott darabját…)

László Ágnes

László Ágnes: Értékteremtők
Kossuth Kiadó, Budapest, 2017
180 oldal, teljes bolti ár 2800 Ft,
kedvezményes webshop ár 2380 Ft
ISBN 978 963 098 9060

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Kiválóságok, akik a kultúrában, a tudományban, az üzleti világban maradandót alkottak. Bojár Gábor, Csomós Mari, Iványi Gábor, Kocsis Zoltán, Komoróczy Géza, Szalai Erzsébet és posztumusz Esterházy Péter kapták meg 2016-ban a Hazám-díjat. A könyv őket, az alkotó egyéniségeket mutatja be egy-egy portréinterjúban. Gondolataikat, érzelmeiket, hitvallásukat, pályaívüket, fontos és tanulságoktól sem mentes életrajzi történeteiket, humorukat és bölcsességüket ismerhetik meg az olvasók.

A XXI. Századi Társaság rangos kitüntetését minden év novemberében a magyar szellemi élet hét kiválósága veheti át értékőrző és értékteremtő életművük elismeréseként. A díj a feledés elleni emlékezést, valamint példát adó értékeink megbecsülését szolgálja.