Varázsló vagy bűvész? | Neil Gaiman: Tükör és füst

Posted on 2012. január 7. szombat Szerző:

1


Írta: Salamon Eszter

Tükör és füst - címlapAz illuzionisták ősidők óta tükröket (is) használnak trükkjeikhez, a csalások leplezéséhez pedig szokványos kellék a mindent eltakaró füst. Neil Gaiman ma már kultikusnak számító Tükör és füst című novelláskötetében, amelyet néhány hónapja adott közre ismét, új fordításban az Agave Kiadó, nem látjuk, hol és hogyan történik a trükk, de a novellák végén mégis megtörténik a látszólagos csoda. Gaimannél természetes, hogy semmi sem a szokványos mederben folydogál, de éppúgy meg tud lepni, mint egy jó bűvész, amikor szétfűrészeli az első önként jelentkezőt.

Ahhoz, hogy az itt megjelenő trükköket, azaz a novellákat igazán élvezni lehessen, csak lassan szabad fogyasztani, bár az ember legszívesebben felfalná az egész könyvet egyetlen éjszaka alatt. Mindegy, hogy versben vagy prózában íródott, mindegyik opus a kifejezés legjobb értelmében egy nagyon beteg agyú ember alkotása. Tökéletes kóstoló azok számára, akik még nem kerültek be a brit szerző bűvkörébe, és önmérsékletet kívánó fieszta azoknak, akik már rákattantak valamelyik film vagy regény után.

Novelláskötetről, különösen egy ennyire sokszínűről recenziót írni csak úgy lehet, ha az ember kiválaszt néhány mozzanatot, amely különösen megragadta. A Tükör és füst, ahogy az már az eddigiekből is kiderült, nem hagyományos novelláskötet, hiszen a terjedelmesebb novellák mellett egészen rövid, nem egészen 100 szónyi kis „szösszenetek” és versek is vannak benne. Ezeket tetszés szerinti sorrendben vehetjük elő, attól függően, hogy hány megállót megyünk még a busszal, vagy mennyi időnk van a következő kötelezettségünkig. Ami összeköti őket: az író összetéveszthetetlen szómágiája.

Teljesen mindegy, hogy Gaiman prózát, verset vagy regényt ír, valahogy elvarázsolja az olvasót azzal, ahogy a szavakat egymásba fűzi. Az olvasó azt hiszi, hogy ha végigmegy az utcán és lát egy járdaszegélyt, ott egy sarok következik, ahol akár be is fordulhat. Gaimannél ebben soha nem lehetünk biztosak, lehet, hogy a házak folytatódnak, bár nem úgy láttuk, de az is lehet, hogy a sarkon a hétfejű sárkány vár ránk.

Mert Neil Gaiman novellái ebben a kötetben is tele vannak szörnyekkel, vérfarkasokkal és hasonló teremtményekkel, akiktől mégsem félünk, mert ahhoz túlságosan is emberiek. Az ártatlan nénikék és királykisasszonyok viszont nem annyira ártatlanok, mert mindegyiküknek van valami sötét is a múltjában.

A novellák műfajilag is igen változatosak. Van köztük sci-fi, fantasy és horror, ám valahogy mindegyikük összekapcsolódik az itt-és-mosttal, a mindennapi valósággal. Vannak köztük tündér- (vagy inkább szörny-)mesék, mint például a híd alatt lakó troll meséje, ami szinte az utolsó sorokig egyszerűen mese, aztán a végén, ahogy a bűvész ráfúj, kiderül, hogy sokkal mélyebb mondanivaló bújik meg a füst alatt.

Ennek fordítottja történik a novellák egy részében, például a Lovagkor címűben. A filléres boltban vásárló öregasszony történetesen épp a Szent Grálra talál rá, ami tökéletesen illik a kandallópárkányra. Ez azonban természetesen csak akkor derül ki, amikor a kerekasztal lovagjai ostromolni kezdik ezért, ám a tökéletes dísztárgyat nem könnyű megszerezni az idős hölgytől.

A tündérmesék is új értelmet kapnak, hiszen nála semmi nem úgy alakul, ahogy megszoktuk. a kötet utolsó, Hó, üveg, alma című története Hófehérke történetének sajátos átértelmezése, amelyben Hófehérke nem annyira ártatlan, a mostoha pedig nem is annyira gonosz.

Neil Gaiman

Neil Gaiman

Természetesen a novellák nem egyformán tetszenek, és valószínűleg más olvasó más elemeket emelt volna ki ebből a varázslat-kavalkádból. A kötet legnagyobb problémája, ami az eredeti kiadásban is ugyanígy szerepel, hogy az előszóban, egy igazán különös bevezető mese után a szerző valamennyi novella történetét megismerteti velünk, aminek bizony ott se füle, se farka. Így azt az olvasási technikát ajánlom a reménybeli olvasónak, hogy hagyják abba az előszó olvasását ott, ahol ezek a történetkék kezdődnek (spoiler!), majd az egyes opuszok elolvasása előtt vagy után lapozzanak vissza az előszó megfelelő részéhez.

A Tükör és füst új fordításban jelent meg, többek munkájáként. Bár a korábbi fordítást nem olvastam, nincs összehasonlítási alapom. De ezekből a magyarításokból jól látszik, hogy akik „elkövették” őket, egy igazi varázsló hatása alatt álltak. A fordítók: Galamb Zoltán, Gálla Nóra, H. Kovács Mária, Huszár András, Pék Zoltán, Roboz Gábor, Török Krisztina.

Olvass bele: Novella a kötetből

Adatok: A könyv fülszövege

Neil Gaiman: Tükör és füst

Agave Kiadó, 2011