Páternoszterbe zárva | Pallavicini Zita: Egy őrült őrgrófnő naplója

Posted on 2011. december 4. vasárnap Szerző:

5


Írta: Kibédi Varga Sándor

Egy őrült őrgrófnő naplójaMinden írónak megvan a specialitása: B.-é a flóra és a fauna leírása, H.-é a sivár térbelsők, K. pedig mindent tud a pillanatról, amikor elered az első hó – ezt olvasom egy kritikában. Hűha! Annyira ütős, hogy átveszem. Tehát: Pallavicini Zita specialitása a páternoszter. Beugrik a felvonóba, utazgat, és elfelejt kiszállni. Mondjuk azért, mert fél, vagy mert nincs is hova mennie. A körforgást végző, folyton mozgó lift felviszi a legfelső emeletre, majd leengedi a földszintre. És újra fel, és újra le.

A felívelés – a hangulati, érzelmi, gondolati – az ötödik fejezetig tart (akár az olvasói szimpátia), onnan a zuhanás jön. Vannak ugyan szünetek, azaz kiugrások valamilyen szintre, de ezek az epizódok nem befolyásolják az általános tendenciát.

A szerző az előszóban azt ígéri, hogy „egy különös társadalmi réteget” mutat be. Ez sajnos nem sikerül. De nem is sikerülhet, hiszen P. Zita inkább celeb, mint grófnő. Hogy egy celebet mi tesz celebbé, azt mindenki tudja. Kétségtelen, „hősünk” arisztokrata ősöket vonultathat fel. Károlyi Mihály felesége, az ún. vörös grófnő (Andrássy Katinka) a dédmama testvére. Az apai nagyapja, Pallavicini Antal szintén főúr, de felveszi a Pálinkás nevet, és katonatiszt maradhat a néphadseregben. Az ’56-os forradalom után kivégezik. A felmenők sorát folytatni lehetne. A szerzőben mégis nehéz igazi arisztokratát látni.

Gyerekkorában a Sparta Praha egyesület tornásznövendéke. Egyik május elsején Gustáv Husák államfő előtt hány cigánykereket. Az anyja ezt botrányosnak tartja, ámbár pont a mániás depresszióban szenvedő cseh anyuka az, aki bárhol, bármikor, bármiért képes botrányt csapni. A kamaszlány később a budapesti balettintézet növendéke, és az apai nagymamánál lakik. Rettentően szegények. A második pár cipő megvétele is gondot jelent. A kritikus időszakokat a múltból maradt tárgyak eladogatásával vészelik át. Mami legfőbb intelme: „Az a fontos, hogy magunkat ne adjuk el soha.” Hogy a tanácsot az unoka megfogadta, vagy sem, azt döntse el az olvasó …

Egy baleset kerékbe töri a P. Zita alakulgató balett-karrierjét. Kanadába utazhat, végre-valahára, az apjához, aki pont akkor hagyja el a második feleségét, és költözik vissza Magyarországra. Mindenek ellenére a lány szívesen látott vendég. De ott csak él bele a nagyvilágba. Speciális képzettséget nem szerez, viszont a cseh és a magyar mellett megtanul még öt idegen nyelvet.

Hamar megunja Kanadát, Svájcba, Bázelbe megy a család egyik régi barátjához. Ott ismeri meg Harry nénit, az igazi dámát. Nála tanul némi úri etikettet: az előkelő emberek étkezés előtt nem kívánnak egymásnak jó étvágyat, csak imádkoznak, majd a fejükkel biccentenek. És nincs fogvájás! A rendszerváltáskor visszatér Prágába, a Radka nevű bohém barátnője fogadja be, ugyanis az anyukája éppen egy szanatóriumban gyógyulgat. Munkát talál, egy amerikai modellügynökség közép-kelet-európai képviselője lesz. A cég tulajdonosa „nagy gazember”, de stílusa és humorérzéke van. Jönnek a partik, a pezsgős vacsorák. Ő nem eszik, hiszen az anyától örökölt betegségén kívül van már sajátja, az anorexia nervosa. Aztán a viszonylagos nyugalomnak vége: a tragikus körülmények között elhunyt anyukát nem tudja méltó módon meggyászolni. Lelki nyugalma visszaszerzését a Mamitól és Budapesttől reméli. Csakhogy: „Budapest szürke, az emberek szürkék. Mindenhol kosz és mocsok.”

Megtalálja a média, és az interjúalanyból médiamunkatárs lesz. Néha grófnőnek szólítják, és nagymama-korúak pukedliznek előtte. Kész kabaré, gondolja. Lenézi azokat, akik a semmiért felnéznek rá. Azt is eldönti, hogy ő nem lesz „sápadt páternoszter-töltelék”. Hogy a jelen recenzióban mégis azzá avanzsál, az a szerencsétlen véletlen műve.

Hogy eltarthassa önmagát, tovább dolgozik a modellügynökségnek, és gyakran ugrik ki Bécsbe. Ott jön össze a jövendőbelijével, aki „egy osztrák polgári dinasztia sarja”. Esküvő után a grinzingi családi házba költözik, ahol pokol az élete. Az após szigorú, konzervatív úr (két szeretővel), és utál mindent, aminek liberális szaga van. Zita, az ifjú feleség, amikor csak teheti, elmenekül a házból. Budapestre. Majd jön a nagy fordulat: megismerkedik a dúsgazdag, német nevű, csehországi herceggel, aki nála harmincnégy évvel idősebb. Amikor már nem bírja a grinzingi légkört, elfogadja a herceg invitálását egy Karib-tengeri nyaralásra. Hazaérve elképedve tapasztalja, mindenki tud a szerelmi viszonyról. Mert a Kurier megírta.

Jön az ötödik fejezet és a lejtmenet. Házasságának vége, így számára legfontosabb személy a herceg lesz, de ez fordítva nem igaz. Részletesen ír a zavaros viszonyukról: hotelek, bárok, estélyek, hírességek, új és újabb barátok, és sok-sok hiábavaló várakozás. Beugrik a képbe Peter Ustinov, Roger Moore. Bécsben olyan emberek között mozog, akiknek az élete abból áll, hogy egyik szórakozóhelyről a másikra vonulnak. Mivel a herceg elhanyagolja, sőt megcsalja, ő szőrével gyógyítja a kutyaharapást. Első szeretője háziorvos, a második építész. Szórakozás, csalódás, kiborulás, sikertelen öngyilkosság.

Ismét Budapestre költözik, ahol folytatódik a félvilági élet, a habzsolásnak látszó vergődés. Társasági feladatot vállal, részt vesz egy ún. arisztokrata bálon, mint díszvendég. „Az élmény felülmúlhatatlan volt.” „A házigazda Apor báró úgy festett, mint egy békebeli cirkuszigazgató, neje pedig okkersárga műszálas díszmagyar jellegű kreációba préselte nem éppen karcsúnak mondható termetét. Báját emelte az idegességében nagy intenzitással rágcsált rágógumi.” „Már csak a törpék és udvari bolondok hiányoztak.” Ha ez az ironikus, némileg önkritikus hang uralkodna a kötetben, akkor az olvasás élmény és öröm lenne.

A baj az, hogy a celeb élet fokozódik. Egy nagykövet kínál neki vadonatúj Porsche Cabriót. Azt hiszi, hogy… Ezzel vérig sérti. A Káli-medencében egy színésznél vendégeskedik, ahol meglátogatja a dúsgazdag politikus, a cseh herceg. Ez az egyre ritkuló találkozások egyike. Szinte természetes, hogy színre lép a friss szerető, a menő üzletember. Gyereke születik P. Zitának, talán a Sch. úrtól. A herceg mindent megtesz, hogy a szülés rendbe menjen, és a barátnő meg az érkező gyermek semmiben sem szenvedjen hiányt. Csakhogy kiderül, nem ő az apa, így véget ér a nagy kaland. Ami ezután következik, az olyan, mintha a szeretők ki-be ugrálnának P. Zita páternoszterébe, amely egyre sebesebben halad. Talán Abszurdisztánba. Egyébként a szerző egyik kedvenc szava az abszurd. Egy orosz műgyűjtő az újabb gyerek apja. Őt váltja az angol festőművész…

Pallavicini Zita

Pallavicini Zita

A könyv utolsó mondatát idézem: „Arisztokratának lenni nem egy foglalkozás, csak egy ősi privilégium, amit optimális esetben jó célra kell használni!”.

Ezt el lehet fogadni. Viszont az „optimális eset” gombot a liftben hiába keresem.

Adatok: A könyv fülszövege

Olvass bele: Részlet a könyvből

Pallavicini Zita: Egy őrült őrgrófnő naplója

Ulpis-ház Kiadó, 2011