Istenek, angyalok, mindenféle földi csodák (…) Történt már velem is ilyen Pécs és Mohács környékén, mint ahogy Mátészalkán is. Ha valakit megismerek, és például azt mondja, hogy Eger környékéről jön, első dolgom megtudni, van-e közös ismerősünk a városban, s ha kiderül, hogy igen, akkor az már több mint megelőlegezett bizalom. Sokan vagyunk, több ezren. Mire […]
január 16, 2014 Írta: olvassbele
Nádudvari Anna | Cigánynak lenni című könyvében Forgács István arról ír, hogy a cigányok is felelősek a köztük és a nem cigányok között kialakult áldatlan viszonyért. Hogy változniuk kell. A változás útjáról, módjáról kevés szót ejt, de hát egyetlen ember nyilván nem is kínálhat mindenre megoldást. Neki, mint beszámol róla, soha semmilyen kellemetlensége vagy hátránya […]
január 4, 2014 Írta: olvassbele
A diktatúra nagyszerűsége A hatalomra törekvésnek számtalan oka van. A hatalommal befolyás, ellenőrzés, csodálók sora és gyakran gazdagság jár. A nyugati demokráciákban sajnos megvan a határa annak, hogy mekkora politikai hatalommal bírhatunk. A demokratikusan megválasztott vezetőknek mindig tekintettel kell lenniük az ellenzékre, és arra, hogy az emberek ingadoznak az egyes politikai jelöltek között. Amikor a […]
január 4, 2014 Írta: olvassbele
Cserhalmi Imre | Előre bocsátandó, hogy a könyv szerzője az oslói egyetem filozófia szakán szerzett diplomát, Norvégiában, vagyis az általános vélemény szerint a világ jelenleg legerősebb demokráciájában. Mikal Hem volt újságíró, kommentátor, a nemzetközi politika és kapcsolatok kutatója, szinte az egész világot bejárta, s ami e könyv eredete szempontjából nem lényegtelen, évekig élt Zimbabwéban, Mugabe […]
december 11, 2013 Írta: olvassbele
| 2 | Mégis, kik ezek az emberek? | A regényekben és a filmekben a pszichopaták ábrázolása szélsőséges és sztereotipikus. Általában hidegvérű sorozatgyilkosokként, zaklatókként, szexuális bűnözőkként, szélhámosokként jelenítik meg őket, de sokszor ők az ördög megtestesítői, olyan manipulatív gonosztevők, mint Dr. No vagy Hannibal Lecter. A valóság sajnos néha alátámasztja ezt az elképzelést, ám az […]
december 11, 2013 Írta: olvassbele
Cserhalmi Imre A könyv 350 oldalának legalább a fele megtakarítható volna: ez a kiadás költségeire és az olvasó idejére is vonatkozik. Ritkán találkozik az ember a túlírtság ilyen tragikomikus mértékével. Az ismétlések már-már bájos végtelenjébe csöppenve jogos kételyek támadhatnak a szerzők önreflexiója és önfegyelme meglétét illetően, továbbá arról, hogy a mondandó szűkös volta, vagy a […]
november 16, 2013 Írta: olvassbele
Előszó Évek óta tartok előadásokat a Politikai antropológia című tárgy keretében kulturális antropológus szakos egyetemi hallgatóknak. Az egyes témákat igyekeztem alaposan kidolgozni s bemutatni, hallgatóim pedig a maguk által készített jegyzetek alapján készülnek a vizsgára, feldolgozva a megadott szakirodalmat is. Nehezíti azonban a tárgy tanulását, hogy nincs magyarul olyan szöveg, mely egységes keretben, a politika […]
november 16, 2013 Írta: olvassbele
Cserhalmi Imre A hatalomról és hatalmasokról, politikáról és politikusokról, vezetőkről és vezetettekről, felelősségről, döntési dilemmákról, illetve mechanizmusokról, s ezeken kívül is sok olyasmiről szól A hatalom anatómiája, amivel a kor embere hol áttételesen, hol testközelien, de szüntelenül találkozik, olykor anélkül, hogy ez a találkozás tudatosulna benne, olykor meg úgy, hogy érzi a találkozását, érintettségét valamivel, […]
január 28, 2013 Írta: olvassbele
A szociálpolitika egyúttal mindig újraosztást is jelent, és az újraosztás legszélsőségesebb formája a hátrányban részesítettek megsemmisítését is eredményezheti. A magyar zsidóság történetének és a holokausztnak számtalan megközelítési módja és értelmezése létezik. A szerző a kérdést a társadalom nemzsidó részének oldaláról vizsgálja meg. Célja nem csupán az eseménytörténeti rekonstrukció, hanem a tettesek tevékenysége alapján a magyar […]
január 28, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Kibédi Varga Sándor Götz Aly és Christian Gerlach német történészek a kilencvenes évek közepén új szempontot hoztak a holokausztkutatásba. Az utolsó fejezet című munkájuk 2005-ben megjelent magyarul is. A narratíva lényege: nem az áldozatok, hanem a tettesek oldaláról próbálják megérteni a történteket. Persze nem arról van szó, hogy a szerzők az áldozat igaza helyett, […]
január 28, 2013 Írta: olvassbele
Bevezető (A szövegben eredetileg szereplő jegyzeteket ld. a teljes műben – A szerk.) (…) Könyvem a zsidóság kifosztásának szellemi előzményeit és eseménytörténetét a magyar történelem szélesebb összefüggéseibe helyezve mutatja be. Ezért számos olyan kérdést is érint (mint például a németek kitelepítése, az irányított tervszerű gazdálkodás, a szociálpolitika és a modernizáció), amelyeket a témával eddig foglalkozó […]
szeptember 15, 2012 Írta: olvassbele
Szophoklész írta, hogy „sok van, mi égen s földön csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb”. A kérdés csak az, hogy miért van ez így. Könyvünk segítséget kíván nyújtani minden embernek, akit érdekelnek az emberek. Mi azt tartjuk csodálatosnak az emberben, hogy benne van a végtelen, ugyanúgy, ahogyan kívüle is ott van. Aki ezt a kettős […]
szeptember 15, 2012 Írta: olvassbele
Írta: paddington Néhány évtized élettapasztalattal a háta mögött az ember hajlamos nagyon hamar skatulyákba sorolni embertársait. Igaz, néha rájövünk, elnéztük a különböző skatulyákat, sőt az is előfordul, valaki megváltozik és dobozt vált. Talán hajlunk arra is, hogy kissé elnézően soroljuk magunkat az általunk kialakított kategóriák valamelyikébe. Mások és önmagunk megismerésében (is) segít Bíró Judit és […]
szeptember 15, 2012 Írta: olvassbele
Előszó Ma az emberiséget – még ha talán már nem is oly sokáig – az embervilág tölti fel életanyaggal, mint emberi termőhely gyönyörködteti, s az „emberi táj” (Márai) részeként az ismerősség, az otthon érzését is adja. Az emberről szóló ismeretszerzés és cselekvés egységének elvéből következően az embertípusok tanulmányozásának egyik legfontosabb módja az emberhatározás. Cél, hogy […]
január 16, 2014 Írta: olvassbele
0