Horthy mint Pilátus | Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege

Posted on 2013. január 28. hétfő Szerző:

0


Ungvary_Horthy-korszak-borÍrta: Kibédi Varga Sándor

Götz Aly és Christian Gerlach német történészek a kilencvenes évek közepén új szempontot hoztak a holokausztkutatásba. Az utolsó fejezet című munkájuk 2005-ben megjelent magyarul is. A narratíva lényege: nem az áldozatok, hanem a tettesek oldaláról próbálják megérteni a történteket. Persze nem arról van szó, hogy a szerzők az áldozat igaza helyett, az gyilkosok igazát keresik, hanem arról, hogy a holokausztot a társadalom nem zsidó részének oldaláról vizsgálják. Ez a megközelítésmód Németországban nagy vitákat váltott ki, és, valószínűleg, Magyarországon sem lesz másként. (A fentiekből vajon nem lehet azt a következtetést is levonni, hogy társtettesnek minősíthető a teljes, közönyös nem zsidó réteg?)

*

Ungváry Krisztián felvázolja a zsidóság helyzetét a társadalomban. Eszerint 1882-ben „a magyar parlamentben a zsidó világhatalomról szónokló Istóczyt kinevették.” Azonban az ezeréves Magyarország felbomlása, azaz a trianoni trauma után sok minden megváltozott. Értelmetlenné vált, többek között, a „politikai nemzet” fogalma, és felerősödött a nacionalista ideológia.

A szerző statisztikai adatok, idézetek százával mutatja be, hogy miért vált bűnbakká a zsidóság. (A zsidó szó a könyvben milliószor szerepel, és bár valamiért zavar, a használat csapdáját magam sem tudom elkerülni.) Azért vált bűnbakká, mert „ők foglalták el azokat az állásokat, melyeket a dzsentri eleinte még rangon alulinak tartott”. Így „1910-ben, a hivatalos népszámlálás adatai szerint, Budapesten zsidó vallású volt az orvosok 59, az ügyvédek 61, a hírlapírók 48 százaléka”. Fogalmat alkothatunk arról, hogy a gazdaság különféle területein is milyen fontos szerepet töltött be az említett réteg. Ennek oka a tanulási készségük, kulturális ambíciójuk, mobilizációs hajlamuk, máshonnan hozott vagyonuk, kapcsolati tőkéjük, és persze a modernizációban kivívott szerepük. Mivel a kapitalista fejlődés motorját képezték, könnyű volt a kapitalizmus minden hibáját rájuk kenni.

Az első világháború után már a Nyugat sem volt minta sok értelmiségi számára. „ A liberalizmus radikális tagadása a keresztény kurzusértelmiség egy részében hisztérikus Nyugat-gyűlöletet is eredményezett. Ezt szolgálta a vélt keleti gyökerekhez történő visszafordulás, az új pogány tanok hirdetése és az áltudományos magyar őstörténeti kutatások járványszerű terjedése.” Hűha! Lehet többször is ugyanabba a folyóba lépni?

*

Ugyanilyen fontosnak tartja Ungváry a lakosság katasztrofális szociális helyzetének elemzését. 1920 és 1930 között az ország lakosságának körülbelül háromnegyede élt a létfenntartás szintjén vagy az alatt. Óriási a munkanélküliség. Ámde téves az a nézet, hogy az „elszakított területekről” jövők okozták a gondot, hiszen 1920 és 1930 között 73.902 fővel többen mentek el más országba, mint mennyien az „anyaországba” jöttek. Kb. 800 ezer földmunkásnak nem volt semmiféle jövedelme. Kivándorlásukat támogatta a kormány. A munkások sem voltak jobb helyzetben, és ha az utcára kerültek, nem volt miből megélniük. A Gyáriparosok Országos Szövetsége ellenezte a munkanélküli segélyt. (A GYOSZ vezetősége döntően zsidókból állt, jegyzi meg a szerző, és ezt a munkások tudták.) A diplomás állástalanok száma – 1936-ban – 34.500 volt. Az Állástalan Diplomások Országos Bizottsága (ÁDOB) a keresztény állástalanokon igyekezett segíteni.

Az ún. progresszív fajvédelem „úttörője”, Endre László gödöllői főszolgabíró tuberkulózis elleni kampányt indított, egészségházak, sporttelepek létesítését támogatta – az amerikai Rockefeller Alapítvány segítségével –, ugyanakkor ellenezte, hogy zsidó fényképész üzletet nyisson Gödöllőn, vagy hogy Csömör községben az új orvos zsidó származású legyen. Később belügyi államtitkárként folytatta a fajvédelmet, és ennek katasztrofális következményei lettek.

Ungváry Krisztián

Ungváry Krisztián

Ungváry Krisztián sorra veszi a különböző kormányok idején hozott pozitív, szociális és negatív, azaz diszkriminációs döntéseket. Gömbös-kormány (amelyben már nem volt egyetlen báró vagy gróf sem), támogatta a Hangya szövetkezeti mozgalmat, amelyben egymillió ember lett résztulajdonos. Ám ez a zsidó vállalkozások ellen is irányult – merthogy ők, állítólag, csak 36 százalékban alkalmaztak keresztény munkavállalót. Az Imrédy-kormány a szociális gondok enyhítése végett a társulási adó (azaz a társasági) 25 százalékos emelését javasolta, ez döntően a nem keresztény kézben lévő vállalkozásokat érintette volna. Ugyancsak Imrédy-kormánynak köszönhető, hogy a gyerektelenek és egy-két gyerekes szülők megadóztatásából támogatták a többgyerekes családokat, és a szegények ingyen vagy kedvezményesen jutottak kerthez, vetőmaghoz, házi állatokhoz. És jöttek a zsidótörvények. Imrédy később, a népbíróságon ezeket a „szélesebb népi tömegek” elvárásával magyarázta. (A sors iróniája, hogy Imrédynek később egy zsidó dédszülő miatt kellett lemondania.) Teleki Pál nevéhez kapcsolódott a numerus clausus, az első és a második zsidótörvény, de hát – olvasom – bár antiszemita és cinikus volt, ő is főleg a mélyszegénységben élők helyzetén akart javítani. Létrejött az Országos Nép és Családvédelmi Alap (ONCSA), amely a családi házak építését és a sokgyerekes családok támogatását szorgalmazta.

A sajátos szociálpolitika eredményeként élénkült a gazdaság, mérséklődött a keresztény értelmiségiek munkanélkülisége, ámde az egzisztenciájukat elvesztettek száma megközelítette 222 ezer főt – 1942. december 31-ig.

*

A „szélesebb népi tömegek” hangulata nem spontán módon alakult ki. Sokan rásegítettek.

Ungváry kiemeli Szabó Dezső Az elsodort falu című művének szerepét. A regény nemcsak ábrázolta, hanem irányította és gerjesztette a közhangulatot. Üzenete az, hogy minden baj oka a zsidó, a sváb/szász és a dzsentri. A népi írók közül sokan részt vettek – akarva, akaratlanul – a gyűlölködés terjesztésében. Cikket közölt a szélsőjobboldali Magyar Élet és Magyar Út című lapban Féja Géza, Sinka István, Kodolányi János, Darvas József, Kovács Imre, Németh László, Veres Péter.

A Horthy-rendszer mérlege az egyházi vezetők cinizmusára is figyelmeztet.

Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspöknek, az „ország apostolának” szellemi hatása meghatározó volt a Horthy-korszakban. Kimondott és leírt szavai alkalmasak voltak szörnyű általánosításra. Pl.: „A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet.” Viszont a népirtástól visszarettent. Ravasz László református püspök elborzadt, amikor a deportáltak sorsáról értesült, de a parlamenti felszólalásaiban támogatta a zsidótörvényeket.

Kevesen protestáltak. A szigorú megkülönböztetéseket tartalmazó első zsidótörvényről gróf Bethlen István – aki miniszterelnökként, 1921 után, igyekezett háttérbe szorítani a szélsőjobboldali különítményeket és politikai csoportokat – azt mondta, hogy a törvény a civilizált élet megsemmisítését jelenti, és logikája a bolsevizmussal rokon. Lázár Andor igazságügy-miniszter lemondott. Egyetlen tiltakozó akció volt, amelyet 37 neves művész írt alá, közöttük Bartók, Kodály, Móricz, Zilahy. A második zsidótörvény megszavazása előtt Bethlen István és néhány konzervatív politikus memorandumot intézett Horthyhoz. Szerintük a törvény „sebeket üt, de nem gondoskodik a gyógyításáról”. Azt is feljegyezték, hogy Kiss Ferenc színész-kormánybiztos a nagy nyilvánosság előtt kérdőre vonta Bajor Gizit: miért nem válik el zsidó férjétől. Akkora pofont kapott, hogy lerepült a kalapja.

A közöny következménye: 1944. március 19-i német megszállás után, április végén döntés született az összes magyar zsidó deportálásáról. A németek napi egy transzportot terveztek Auschwitzba küldeni, Endre László belügyi államtitkár viszont napi 6 transzportot akart. És minden simán, gördülékenyen ment, mert hiszen a „talajt” előkészítették, és mert körülbelül 200 ezer csendőr, hivatalnok, leltározó, motozó segítette a végrehajtást. Július 9-én ugyan leállították a deportálásokat, de addigra már 437 ezer magyar állampolgár zsidót hurcoltak el. Eichmann csodálta a magyar közigazgatás hatékonyságát.

*

Horthy Miklós szerepe – a szerző szerint – 1944. március 19-ig pozitívnak is mondható, hiszen nem állt ki a zsidótörvények mellett, és menteni próbálta, ami mentető. Habitusára jellemző ez a megjegyzése: a zsidók között vannak, „akik egymagukban többet használtak gazdaságilag Magyarországnak, mint az egész szélsőjobboldalba tömörült emberek együttvéve”. És: „messze veszélyesebbnek és értéktelenebbnek tartom hazámra nézve p.o. a nyilasokat, mint a zsidót”. Horthy 1937-ben, a pesti zsidó hitközség vezetőit azzal nyugtatta: „a zsidók elleni izgatás nem hivatalos álláspont”. 1938 elején Szálasi pártját betiltották, és 72 nyilas vezetőt internáltak. Szálasit háromévi fogházra ítélték. Ámde a gyűlölet-kurzus folytatódott, hiszen 1939 nyarán a nyilaskeresztes párt kb. háromszázezer taggal rendelkezett, a legnagyobb tömegpárt volt.

A kormányzó az ún. radikális megoldásokat „a német megszállásig minden erővel akadályozta”. Majd homokba dugta a fejét, mert a haláltáborokról „szándékosan nem akart tudni”. A nürnbergi perben azt állította, csak június végén szerzett tudomást arról, hogy a haláltáborokban mi történik. De hát a szökött foglyok jelentéseit tartalmazó jegyzőkönyvet már május elején megkapta, és valószínűleg nem lepte meg: amit megtudott belőle, az csak „technikai nóvum” lehetett számára. Március 19-e után megsértődött, és igyekezett távol tartani magát a szörnyűségektől. Pilátusként mosta a kezeit. Jelen könyvéről folytatott beszélgetés során Ungvári elmondta, sok bizonyítéka van arra, hogy Horthy nem volt náci. Például már 71 éves volt, amikor egy provokáló nyilast a saját kezével pofozott fel, nyilvános helyen. És ha most életre kelne, mint egy Mikszáth Kálmán-i regényhős, bizonyára sok jobboldali ágálónak adna egy sallert. Jó-jó, de az is mire volna jó?

*

A Horthy-rendszer mérlege hatszázötven oldalas könyv. Csak a bibliográfia és a névmutató több mint harminc oldal. A lapaljai jegyzetek száma, fejezetenként, néhol meghaladhatja a kettőszázat. Ebből is kitetszik, ez nem középiskolásoknak szóló történelemkönyv, nem ismeretterjesztő kiadvány, hanem a történész, a kutató összegzése, egyben vitairata. Vagyis nem kérhető számon a szájbarágó értelmezés, minden esemény, mozaikszavú intézménynév, személynév magyarázata. Aki alaposabb ismeretek nélkül vág neki az olvasás útjának, számíthat arra, hogy eltéved: a történelmi útkereszteződéseknél nincs kitáblázva, mi merre, és hány kilométer. Ez nem baj, hiszen az ember szívesen kalandozik labirintusban, mert tudja, amint a kijárat ért, az maga a győzelem. Sajnos ebből a Horthy-labirintusból kijutva nincs felszabadulás, nincs katarzis.

Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege. Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon.
Jelenkor Kiadó – OSZK, 2012

»Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege – megvásárolható a kiadónál«