Cigányok és nem cigányok | Forgács István: Cigánynak lenni

Posted on 2014. január 16. csütörtök Szerző:

0


Forgács_Cigánynak-lenni-bor180Nádudvari Anna |

Cigánynak lenni című könyvében Forgács István arról ír, hogy a cigányok is felelősek a köztük és a nem cigányok között kialakult áldatlan viszo­nyért. Hogy változniuk kell. A változás útjáról, módjáról kevés szót ejt, de hát egyetlen ember nyilván nem is kínálhat mindenre megoldást.

Neki, mint beszámol róla, soha semmilyen kellemet­len­sége vagy hátránya nem következett abból, hogy cigány származású. Méghozzá oláh cigány, akinek lovári az anya­nyelve.

A legtöbb nem cigány nem tesz semmiféle megkülönböztetést: a cigány az cigány, és kész. Forgács nyomatékosítja: olyan, hogy cigányság, nem létezik. Mint ahogy Amerikában sincs indiánság. Törzsek vannak, közösségek, ilyen vagy amolyan körülményeik hatására kialakult személyiségek.

Bemutatja a családja, valamint a maga életútját. Hogyan került államigazgatási főiskolára, hogyan közép-európai, majd amerikai egyetemre. Az Európa Tanács munkatársa. Mint ilyen sokfelé megfordul, sok mindent megtapasztal. S egyszerre csak úgy érezte, ideje ki- – kifelé – beszélnie. Ideje utánajárnia a cigányok hibáinak, feltárnia azokat, rájuk mutatnia.

Nem tüntetni kell, nem harcos cigány politikusokat követni. Hanem kinek-kinek a maga helyén megbecsülést szereznie. Többször megemlíti: a cigányok érdekeit védők szerint munka kéne, vagyis a cigány emberek juthassanak munkához, így érkezhetnénk el odáig, hogy a cigány–nem cigány ellentétek megszűnjenek. Forgács István ennek a nézetnek nem különösebben szentel figyelmet. Pedig nem nehéz rájönni: ő is azért tanult, mert a szülei rendes munkásemberek.

Nem kerülheti meg azonban: a szegénység sok rossznak a táptalaja. Nincsenek a cigányok génjeiben a nekik felrótt, s gyakran valóban megtapasztalható rossz tulajdonságok, írja, nincs bennük eleve a bűnözésre, lustaságra, erőszakra való hajlam. A nyomorúságos életkörülmények azonban nem rejtenek magukban jóra ösztönző erőt. Ellenkezőleg: lehetetlenné teszik a továbblépést. A gyerekeknek tanulniuk kéne, ám a mélyszegénység viszonyai között, elszigetelt, szűk látókörű családokból érkezve az iskolában nem fognak tanulni, hiába teszik ki akár a lelküket is értük jó szándékú pedagógusok.

Nagyon emlékezetes a könyvből egy gyereknek a portréja, a családjának az ábrázolása. A tizenhárom éves fiú apja alkoholista, alulképzett, az anyja enyhe depresszióban szenved, láncdohányos, összesen nyolc osztályt végzett. Munkanélküliek, szegények. A gyermekük most apróságokat lop a boltból. S minden esély megvan rá, hogy felnőve majd nem csupán apróságokat fog lopni.

Segítenie kell a többségi társadalomnak, ide jut el Forgács István. Mediátorcsapatok létrehozását javasolja. Ezek szakmai munkacsoportok lennének, melyek előmozdítanák a cigányok és nem cigányok békés egymás mellett élését. Feladatuk lenne a feszültségek feloldása, az együttműködésre késztetés, az akut esetkezelés.

Nem igazán tér ki a könyvében konfliktusokra. Pedig még egy Magyar Gárda vonulásnak is a nyomába szegődik az egyik kisváros cigányok lakta utcáin. Bemutatja, mit láthatunk Csatkán, azon a kegyhelyen, ahová a cigányok legszívesebben mennek búcsúba. Hogyan élnek a cigányok New Yorkban, hogyan Montenegróban? Felkeres egy gazdag, befolyásos cigányt Miskolcon, egy szerény-szegény, rokonszenves asszonyt egy Nógrád megyei községben.

Ő olyat is meglát, mi több, ért, megért, ami egy nem cigány riporter számára rejtve maradna vagy idegenül hatna. Legjobban talán a Nógrád megyei asszonnyal hangolódnak egymásra. Az asszony beismeri: ott hibázott, hogy nem tanult. Mások másban. A „Szerinted kinek kellene változnia leginkább?” kérdésre mit sem kertelve, mit sem hárítva, egyenesen megfeleli: „Hát a cigányoknak.”

A rendszerváltást követő időről beszél. Az utóbbi immár több mint húsz évről. Amikor sok minden megváltozott. Zavarosabbá, kiismerhetetlenebbé vált az életünk. Korábban inkább megvolt kinek-kinek a maga helye. Inkább felismerhette a maga lehetőségeit. Forgács István is leszögezi: egy viszonylag jól élő, jó körülményeket biztosítani képes településen a cigányoknak is könnyebb a beilleszkedés.

A személyek változása és a körülmények változása egymástól elválaszthatatlan. A körülmények változásában segíthet a társadalom. Meg is van rá a készség. Az előítéletesség inkább egyes személyek szintjén tapasztalható. A cigányoknak be kell lépniük a nyitott ajtókon, keresniük és megtalálniuk a segítő kezeket. S változniuk, változniuk. Esetleg nem az asztalt verni a segélyért, észre nem véve a lehetőségeket, vagy éppen lefitymálva őket, elmenni mellettük.

Hadd fűzzek hozzá egy minapi személyes élményt. A budapesti Párbeszéd Házában kerekasztal-beszélgetést rendeztek „A cigányság presztízsvesztésének háttere, megbecsültségük visszaállításának útja” címmel. A kiindulópont egy fél évszázados jogszabály volt, az 1961-es kormányhatározat, mely szerint munkához kell juttatni a cigányokat, felszámolni a cigánytelepeket. Akkor nagyon sokan találtak munkát. Igaz, többnyire a fizikailag legnehezebb területeken, bányákban, építőiparban, de mégis, egymás mellett dolgoztak cigányok és nem cigányok. Nem voltak köztük ellentétek, nem mondhatta senki, hogy a cigányok lusták, haszontalanok, dologkerülők.

Azóta minden megváltozott a munkaerőpiacon. A helyzet viszont ugyanúgy megoldásra vár. Fonákságát hasonlattal világította meg az említett rendezvény egyik hallgatója. »Ha valaki elkészít egy széket, azzal nincs több teendő. De ha csak időnként farigcsál rajta valamennyit, gondosan ügyelve, hogy ne készüljön el, újra és újra kérhet anyagi támogatást a székfaragáshoz. Na így vagyunk mi most a „cigánykérdéssel”. Ha nem oldjuk meg egészen, csak úgy félig-meddig, nagy ritkán lépve valamennyit – akkor folyamatosan lehet fejni az EU-t, ugyan támogassa a cigányprojektünket.«

Sok sérelem, sok mellőztetés érte a cigányokat a múltban, s éri még ma is. Sokuk – talán a többségük – megkérgesedett a rossz tapasztalatok hatására. A kérget azonban meg kell próbálniuk lefejteni magukról, így szól Forgács István könyvének végkicsengése.

Forgács István

Forgács István

Forgács István: Cigánynak lenni. Leszámolás a tabukkal
Heti Válasz Kiadó, 2013
182 oldal, 2490 Ft
ISBN 978 963 946 1420

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Egyedülálló könyvet írt Forgács István. A cigány értelmiségi fiatalember formabontó módon tárja a nyilvánosság elé gondolatait a romaügyről. Írásai­ban hadat üzen a liberális jogvédőknek és meg­élhe­tési cigánypolitikusoknak, s szól arról, miként lett a Soros Alapítvány jól fizetett munkatársából ta­bu­döntő publicista.

Megkérdi, mitől hiteles az a jogvédő, aki még életében nem járt cigánytelepen, s fel­vil­lant­ja, hogy miként juthatnánk közelebb a hőn állított célhoz, cigányok és gázsók meg­bé­ké­léséhez.

Közben szociológiai látleletnek is beillő életképekben ábrázolja a csatkai cigány­búcsút és a hagyományos lányszöktetést, beszámol arról, hogy a tekintélyes vajda mennyire látott jó lehetőséget a romák imázsának ápolására a cigánywellnessben, vagy éppen miként éli hétköznapjait Jamie, minden New York-i romák ura és parancsolója.