Paddington | A napokban három órán keresztül ültem egy távolsági autóbuszon két kisgyerek mellett. Nagyjából három- és hatévesek lehettek. Fiatal édesapjukkal utaztak. Ketten együtt, külön-külön fejhallgatóval rajzfilmet néztek egész úton. A kisebbik néha szerette volna kommentálni, amit lát a képernyőn vagy az ablakon kinézve. Ilyenkor apuka gyengéden megsimogatva elhallgattatta. Még akkor is lepisszegte, amikor nem […]
június 1, 2025 Írta: olvassbele.com
Bevezető ~~ Gyerekkor a Marson Tegyük fel, hogy amikor elsőszülött gyermeked betölti a tizedik életévét, egy zseniális milliárdos, akivel soha nem találkoztál, kiválasztja őt, hogy legyen tagja az első emberi kolóniának a Marson. A lehetőséget a tanulmányi eredményeinek köszönheti – na meg a génjeinek, amelyek vizsgálatához nem emlékszel, hogy hozzájárulásodat adtad volna. A lányod a […]
január 2, 2025 Írta: olvassbele.com
Kiss Gábor | A Tinta Könyvkiadó Arany Penna-díját 2024 novemberének végén vehette át Forgács Tamás, a Szegedi Tudományegyetem nyelvész professzora. Az eseményre az Anyanyelvápolók Szövetségének Nyelvőrző Szalonjában, a Józsa Judit Galériában került sor. A díjazottal ebből az alkalomból beszélgetett a Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője, Kiss Gábor. Mikor határozta el, hogy nyelvész lesz? Forgács Tamás: Egyetemista éveim […]
december 9, 2024 Írta: olvassbele.com
Paddington | A fiatal történész, Bolgár Dániel vaskos kötete az 1867-es kiegyezés idején lehetővé vált zsidó emancipáció és a holokauszt közötti időszakot vizsgálja. Arra keresi a választ, hogy mi volt a valóságtartalma a korszak magabiztos állításainak, amelyeket egyfelől az egyre erősödő antiszemitizmus hangadói, másfelől a teljes jogú állampolgárrá válás társadalmi értékeit hangsúlyozó „büszke zsidók” egyaránt […]
december 9, 2024 Írta: olvassbele.com
I. Bevezetés „Mindenki tudja, hogy zsidó vagyok, csak én nem.” Szép Ernő: „[A zsidóságról]”1 Az olvasó a legszigorúbban vegye tudomásul, hogy e sorok írója zsidó! Ezen az állításon azonban van még mit töprengenünk ahhoz, hogy elfogadhassuk igaznak. Vallási értelemben semmi közöm a zsidósághoz. Az ünnepeket nem tartom, az étkezési előírásokra nem adok. Semmilyen szabályhoz, szokáshoz, […]
július 27, 2024 Írta: olvassbele.com
kistibi | Évek óta visszajárok Palicsra az ottani nemzetközi filmfesztiválra. Már csak azért is, mert az tényleg a filmre vitt valóságról, az életünkről szól, nem arról a múltról, amit ráadásul sok száz millióért még meg is hamisítanak. Mint korábban, a fesztivál helyszíne most is Palics és Szabadka volt. A június 20. és 26. közötti eseménysorozaton […]
május 11, 2024 Írta: olvassbele.com
Paddington | A magyar olvasó számára nem jelent újdonságot, hogy az iskola a politika eszközévé válhat. Nem volt ez másként a 20. században, ahogy ez jellemzi sajnos a mai magyar közoktatást (akarom mondani: „köznevelést”) is. A Tan-szabadság című kötet nagyon amerikai, és az elmúlt 10-15 év hasonló, ám ott komoly sokkot okozó fejleményeiről szól, ám […]
május 11, 2024 Írta: olvassbele.com
Mi a baj az iskoláinkkal? ~~ 1 ~~ Gondolati reform az oktatásban Gabrielle Clark aggódott a gyerekei miatt. Valami nem volt rendjén, de Gabrielle nem tudta pontosan, micsoda. Átmenetileg fogyatékkal élt, és állása sem volt, így a fia, William, miközben levelezőn készült az érettségire, egy gyorsétteremben dolgozott művezetőként, hogy megéljenek valahogy. Gabrielle-nek, aki egyedül nevelte […]
január 30, 2023 Írta: olvassbele.com
D. Magyari Imre ǀ A könyvet bevezető idézet a legjobb helyről való, Ferge Zsuzsától. Sajnos, nem derül ki, hogy a szociológus egy tanulmányából vették-e, vagy külön e könyv számára fogalmazta-e meg, mindenesetre amilyen rövid, olyan tartalmas és illúziótlan – de rengeteg tudás meg tapasztalat hitelesíti: „Teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyerekek sorsa a jövő […]
január 30, 2023 Írta: olvassbele.com
A változások sodrásában A rendszerváltás engem az állami általános iskolai oktatásban ért. A főiskolát 1982-ben fejeztem be, utána tanítani kezdtem egy kis falu iskolájában, majd egy kisvárosban folytattam, így volt lehetőségem megtapasztalni az akkori rendszer adta lehetőségeket, korlátokat, és a tantestületi légköröket is. Ehhez képest a rendszerváltást óriási fellélegzésként éltem meg én is, szabadságot, észszerűséget […]
október 18, 2022 Írta: olvassbele.com
Paddington | Akár írunk, akár olvasunk, annak lehet terápiás hatása. Élet a sorok között című kötetében Béres Judit a biblioterápia világába vezeti be az olvasókat, és ötleteket ad arra, hogyan, milyen egyszerű vagy bonyolultabb gyakorlatokkal lehet a legtöbbet kihozni különböző, mások által írt vagy saját szövegekből kifejezetten terápiás, gyógyító-gyógyuló céllal. Számos magyartanár kedvelt és rettentően elavult módszere, […]
október 18, 2022 Írta: olvassbele.com
Az irodalomterápiáról dióhéjban „Azért hiszek a szépirodalomban és a történetek hatalmában, mert rajtuk keresztül a nyelveken való szólás valósul meg. Nem kell elhallgatnunk. Ha valami nagy baj ér, keresgéljük a szavakat, dadogunk, hosszú szüneteket iktatunk be. Elakadunk. Mások nyelvén keresztül azonban visszakapjuk a nyelvünket. Fordulhatunk a vershez. Kinyithatjuk a könyvet. Valaki már járt odalent a […]
augusztus 22, 2022 Írta: olvassbele.com
Fazekas Erzsébet | Címével ellentétben ebben a könyvben nem a muzsikálás, a zene felszabadító ereje révén vívott szabadságharcról olvashatunk. Nem az elérhető remélt állapotról vagy az odáig vezető lehetséges (nyilván rögös) útról. Az olykor mérhetetlenül zavaros, nagyon regényesen előadott események középpontjában nem a zene áll. Az időben sokat ugráló történet elején fontos helyet foglal el […]
március 22, 2022 Írta: olvassbele.com
Kiss Bernadett | A közelmúltban jelent meg Kajdi Alexandra könyve, az Anya – nyelv – játék a Tinta Könyvkiadónál. Ez olyan anyanyelvi gyakorlatokat tartalmaz, amelyek az óvodától egészen a kisiskolás korig játékos formában fejlesztik a gyerekek anyanyelvi képességeit, kompetenciáját. A kiadvány szerkesztője, Kiss Bernadett kérdezte a szerzőt az ötlet megszületéséről, a munka folyamatáról és a […]
március 20, 2020 Írta: olvassbele.com
Annus Gábor* | A Tiszatáj folyóirat az ország leghosszabban folyamatosan megjelenő szépirodalmi orgánuma (most 74. évfolyamánál tart). Először 1992. októberi számában közölt Diákmellékletet; a szerkesztőség Levendel Júlia József Attiláról szóló írásával indította útjára az azóta is nagy sikerrel futó rovatot. Az elmúlt évtizedekben a hazai irodalomtudomány és szépirodalom legjobbjai által jegyzett Diákmellékletek szinte egy teljes […]
május 5, 2019 Írta: olvassbele.com
Paddington | Nagyon fontos könyv jelent meg az oktatás átalakításáról, Ken Robinson (és Lou Aronica) világszerte bestsellerré vált kötete, a Kreatív iskolák. Ennek nagyon örülök. Viszont borzasztó dühös vagyok, mert a kötet minden eresztékében csikorog és nyikorog, mert szakmai lektora volt, ám nyelvi valószínűleg nem. Az eredmény egy olyan kiadvány, amiből mindazok, akik szerint a […]
június 1, 2025 Írta: olvassbele.com
2