»A könyvpiac és a könyvkiadás, köszöni szépen, jól van« | Interjú Nyáry Krisztiánnal

Domak István |

Nagy sikerű író, kommunikációs szakember, könyvkiadó, irodalomtörténész. A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója, emellett a Magvető Café irodalmi kávéház művészeti vezetője. Könyvekről, írókról, olvasókról és olvasásról szóló podcastsorozata, a Buksó folyamatosan megdönti a nézettségi, hallgatottsági rekordokat. Előadásai, tematikus stand upjai telt házzal futnak. Élmény vele beszélgetni. Nyáry Krisztiánt ezúttal – többek között – a művészet támogatásáról, a mecenatúráról, a könyvpiac helyzetéről kérdeztük.

Mit gondol a mecenatúra szerepéről a magyar kultúra fenntartásában?
Nagyon fontosnak tartom, hogy akik megtehetik – és főként a saját pénzükből tehetik meg, tehát a magyar vállalkozói osztály, de nevezhetjük őket a magyar kapitalizmus képviselőinek is –, támogassák a kultúrát. A mecenatúrának mély magyar hagyományai voltak, amelyek most talán nem túl acélosan vannak jelen, ezért minden kezdeményezést lényegesnek tartok. Nagyon örülök, ha a művészet és az üzlet egymásra talál, hiszen ez a kapcsolat nem természetellenes, hanem nagyon is természetes dolog. Az adományozásnak magától értetődőnek kellene lennie. Egyesek számára az is, másoknak kevésbé. Van, aki a marketing részének tekinti – ez sem baj, ha érti, hogy ezért nem jár közvetlen ellenszolgáltatás, és profi módon, módszeresen áll hozzá. Aki pedig a mecenatúrához bármiféle infrastruktúrát alakít ki, azt nemcsak üdvözlöm, hanem – amennyiben van rá módom – valamilyen eszközzel támogatom is.

Sokan úgy gondolják, hogy az irodalom és az üzleti gondolkodás igen távol áll egymástól. Ön hogyan látja ezt?
Szerintem a magyar kultúra intézményrendszerén belül épp az irodalom áll a legközelebb az üzlet világához. A könyvkiadás nyilvánvalóan önmagában is üzlet. Amíg az író a dolgozószobájában ír, az alkotáspszichológiai, illetve esztétikai eszközökkel értelmezhető folyamat. Onnantól válik irodalommá, amikor valaki olvassa a művet. Olvasó pedig akkor terem, ha a művet forprofit üzleti folyamat során könyvvé – vagy bármilyen más hasonló médiummá – alakítjuk.
Ha megnézzük a magyar kulturális élet különböző területeit, kimondható, hogy közülük a könyvkiadás működik a leginkább üzleti logikával. Azt látjuk, hogy nem lehet az állam pénze nélkül kőszínházakat fenntartani, független színházakat is egyre nehezebb. Ahol nincs állami pénz, ott sorra megszűnnek az értékes alkotóműhelyek. De igaz ez a filmre is: nem tud jelentős filmalkotás készülni állami pénz nélkül. Ha mégis, az kivételes dolog, hiszen azt, hogy az alkotók ingyen vagy nagyon kevés pénzért dolgozzanak, túl sokszor nem lehet elvárni.

Ehhez képest a könyvpiac és a könyvkiadás köszöni szépen, jól van. Természetesen lehet benne szerepe az állami támogatásoknak, sőt bizonyos alterületek nincsenek meg nélküle, a magyar tudományoskönyv-kiadás például a nyelvi kultúra kicsiny volta miatt el sem képzelhető állami támogatás nélkül.
Azt még a kapitalizmus logikáját nem szerető írók is tudják, hogy a könyveladásért tenni kell, és ez az ipar más logikával működik, mint a film vagy a színház finanszírozása. Nem véletlenül dolgozom ezen a területen, a kapitalizmus és a verseny híve vagyok, és azt képviselem, hogy a kultúra – azon belül az irodalom – és az üzlet nagyon is összefügg. Ez a két világ nem különböző kontinenseken lévő, egymással nem is kommunikáló rendszer, hanem ezer szálon kapcsolódik össze.
A könyvkiadó – gondoljunk akár cégre, akár személyre – köti össze ezeket a világokat. A ma működő infrastruktúra a 19. században alakult ki, és azóta is szinte változatlanul, ugyanazon logika szerint működik. Az egyik legrégebb óta folyamatosan működő hazai kiadó az 1842-ben alapított Athenaeum (most a Líra Könyv Zrt. része). Nem jellemző a hazánkéhoz hasonló, viharos történelmű országokban, hogy léteznek százötven-kétszáz éve működő cégek, és az sem véletlen, hogy ez a könyvkiadásban van így. Ráadásul a legrégebbi magyar cég is rokon területen tevékenykedik: 1561-ben alapították a debreceni nyomdát.  [Ma Alföldi Nyomda néven működik – A szerk.]
Ősi hagyományai vannak tehát a kultúra és az üzlet együttműködésének. A Nobel-díj is bizonyítja ezt: nemcsak azért, mert egy üzletember alapította – valamilyen lelkiismeret-furdalástól vezérelve –, hanem a nyertesek személye is ezt igazolja. Az az író lesz Nobel-díjas, akinek a könyveit világszerte kiadják, sok nyelvre lefordítják. Emögött nagyon erős, nemzetközi üzleti infrastruktúra működik, rengeteg szereplővel, miközben a díj kulturális alapú – ha tetszik: esztétikai alapú – döntéssel születik meg. A kettő nem mond ellent egymásnak.

Mennyire nehéz rávenni a szerzőket, hogy részt vegyenek a marketingmunkában?
Ma már egyre kevésbé nehéz. Az 1970–’80-as években szocializálódott generációk olyan könyvkiadási, irodalom intézményrendszert ismertek meg, amelyben tulajdonképpen nem volt kötelező tenni azért, hogy az író sikeres, ismert legyen. Ezt ugyanis megoldotta az állam – kultúrpolitikai és gazdaságpolitikai eszközökkel. Az Aczél-korszakban minden lakótelepi lakásban, minden vidéki „Kádár-kockában” ott volt a polcon a Szép versek meg a Körkép. Olcsón lehetett könyvet venni – annak minden előnyével és hátrányával együtt. Mert a kínálat jóval szűkösebb volt, és a politikai hatalom fontosnak tartotta a magaskultúrát, a magasirodalmat. Szórakoztató irodalom akkoriban kevésbé létezett. Tehát mesterséges keretek között, de mégiscsak széles közönségréteget ért el az irodalom. Kivételes helyzet volt, sem előtte, sem utána nem fogyott annyi könyv az országban. A rendszerváltás óta kiderült, hogy a szöveg nem magától jut el az olvasóhoz – tenni kell érte. Egyesek lelkesen, mások szomorúan veszik ezt tudomásul, de hogy erre szükség van, azt ma már mindenki tudja.

Némelyik író céget alapít, úgy vesz részt ebben.
Valóban több író alapít könyvkiadót, mostanában több ilyen picike könyvkiadó született. Örülök ennek, mert segít egy rossz sztereotípia megcáfolásában. Sok író szereti azt gondolni, hogy a rendszerben ő van a tápláléklánc végén. Tehát a „gonosz könyvkereskedő” elveszi a kiadó hasznát, a „gonosz kiadó” ezért elveszi az író remélhető bevételét. Ezért időről időre előfordul, hogy vállalkozó kedvű írók kis könyvkiadót alapítanak. Aztán nagyon hamar kiderül, hogy mások szemében – már ha jól csinálják – ők válnak a „gonosz könyvkiadóvá”, mert piaci logika nélkül bukás a vége.
Körülbelül háromévente kiválasztok a Líra könyvkínálatából két-három tipikusnak mondható könyvet – tisztán szöveges, szépirodalmi művet, ismeretterjesztőt, valamint külföldi szerző magyar kiadását – és megnézem, hogy a megjelenése után egy-két évvel hogyan részesedett a haszonból a három szereplő: a kereskedő, a kiadó meg a szerző. Azt látom, hogy szinte mindig egyenlő mértékben.

Ez példányszámból független?
Nem teljesen független. Minél magasabb a példányszám, annál többet kap a haszonból a szerző. Az író munkája a leadással véget ér, a kiadónak van még vele teendője, a kereskedő meg folyamatosan dolgozik vele. Ne felejtsük el, hogy kedvezményt is elsősorban a kereskedő adhat a saját hasznából – és ez egy régebbi könyvnél már szinte elvárás. Az új árkötöttségi törvény értelmében az egy évnél régebben kiadott művekre legfeljebb tíz százalék kedvezmény adható, az annál régebbiekre korlátlan. (…)

Fotók: Csapó Gábor

A teljes interjú elolvasható az artisbusiness.hu oldalon