Kiss Gábor | A napokban jelent meg Tinta Könyvkiadónál Forgács Tamás szegedi professzor nagy monográfiája Történeti frazeológia címmel, amely alcíme szerint A történeti szólás- és közmondáskutatás kézikönyve. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel a Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője. Munkakapcsolatunk csaknem két évtizedes, hiszen 2003-ban jelent meg a Tinta Könyvkiadónál a Magyar szólások és közmondások szótára, 2007-ben […]
április 22, 2021 Írta: olvassbele.com
Cserháthalápy Ferenc | A napokban jelentette meg a Tinta Könyvkiadó reprintben, vagyis hasonmás kiadásban az Esopus meséi című könyvet, mely kissé bőbeszédű alcíme szerint 300 tanulságos állatmese és más történet a tanulóifjúság okulására. A könyvről, a tanmesékről kérdeztük Kiss Gábort, a Tinta Könyvkiadó főszerkesztőjét Melyek a legismertebb Ezópus-mesék? Mindenki ismeri a gólya és a róka […]
március 8, 2021 Írta: olvassbele.com
Kiss Gábor | A napokban jelent meg Molnár Csikós László vajdasági nyelvésznek az Újabb divatszavak című szógyűjteménye, folytatva a bő egy évtizede piacra került hasonló válogatás, a Divatszavak koncepcióját. A szerzővel a Tinta Kiadó vezetője, Kiss Gábor beszélgetett. Ez a szótár a 21. század magyar nyelvének lenne a lenyomata? Szépen hangzana ez, de nem teljesen […]
december 10, 2020 Írta: olvassbele.com
CsF | Ötévnyi gyűjtő- és szerkesztőmunka után még e hó folyamán megjelenik a Jókai-enciklopédia, és ezzel a magyar nyelv- és irodalomtudomány régi és nagy adósságát törlesztette a Tinta Könyvkiadó. Jókai műveit olvasni már a saját korában sem volt könnyű, igaz, akkor akkor többen ismerték, használták az idegen nyelveket – főleg a németet és a franciát. […]
szeptember 12, 2020 Írta: olvassbele.com
Cserháthalápy Ferenc | Éppen tíz évvel ezelőtt jelent meg az Ünnepi Könyvhétre egy igen vaskos kötet, az Etimológiák, szóelemzések a Czuczor–Fogarasi-szótárból. A 950 oldalas válo-gatás egy már jócskán meghaladott, de máig is izgalmas és érdekes arcát mutatja anyanyelvünk történetének, amikor a biztos tudást sokszor a jószándékú képzelgés egészítette ki, olykor pótolta. Mivel manapság számos hozzá […]
július 21, 2020 Írta: olvassbele.com
Halápy Ferenc | A napokban jelent meg a Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája a Tinta Könyvkiadónál. A csaknem ötszáz oldalas mű kapcsán beszélgetett Halápy Ferenc a két szerkesztővel, Balázsi József Attilával és Kiss Gáborral. Halápy Ferenc: Napjainkban világszerte zavargások vannak. Mintha erre rímelne az a régi közmondás, hogy aranyat hord a szamár, mégis bogáncsot […]
december 30, 2019 Írta: olvassbele.com
Cs. F. | A Tinta Könyvkiadóban 2009 óta minden év végén internetes szavazással összegyűjtik az adott évre legjellemzőbb szavakat. Kiss Gábor szótárszerkesztő, kiadóvezető azt vallja: a szó az élet tükre. A szavazással évről évre összegyűlt szavak a kort írják le: pontosabban mutatják be mindennapjainkat és a bennünket körülvevő világot, mint a nagy történészi tanulmányok. A […]
október 28, 2019 Írta: olvassbele.com
Kiss Gábor | A közelmúltban jelent meg a Tinta Könyvkiadónál Hegedűs Rita Magyar nyelvtan című kézikönyve. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel a kiadó igazgató-főszerkesztője, Kiss Gábor. Ennek a kötetnek 2004-ben már volt egy kiadása, akkor 338 oldalon. Most, 15 évvel később a terjedelme 560 oldal. Ennyit bővült tudásunk a nyelvtanról? Nyelvtanom, ahogy már az […]
július 15, 2019 Írta: olvassbele.com
Kiss Gábor | A napokban jelent meg Kovács László* tanulmánya, a Márka és márkanév. Ebből az alkalomból kérdezte könyvének témájáról a szerzőt Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője. Melyik a világ három legismertebb márkája napjainkban? Nehéz kérdéssel kezdjük. Ebben nem értenek egyet a szakemberek és egzakt módszerekkel nem is mérhető; csak találgatni lehet. A Coca-Cola […]
december 26, 2018 Írta: olvassbele.com
Sz. M. | A magyar nyelvet többen nevezték „rejtélyesnek”, köztük Kosztolányi Dezső és Berzsenyi Dániel, idézte fel Kiss Gábor, a kiadó igazgatója a Tinta Könyvkiadó idei utolsó könyvbemutatóján. Ami pedig a végtelenségét illeti: nem igényel bizonyítást, hogy a véges számú építőelemből (szóból) végtelen számú mondat rakható ki. (Ide kívánkozik a nyelvész Laziczius Gyula 1941-ből származó […]
február 17, 2018 Írta: olvassbele.com
Kiss Gábor | Az év elején jelent meg Chaïm Perelman könyve A retorika birodalma a Tinta Könyvkiadónál. Ebből az alkalomból Adamikné Jászó Annával és Adamik Tamással beszélgetett Kiss Gábor, a kiadó igazgatója. Ezt a könyvet Adamikné Jászó Anna ajánlotta kiadásra. Mit kell tudnunk a szerzőről? Adamikné Jászó Anna A 20. század második felében a retorika […]
április 1, 2017 Írta: olvassbele.com
Kiss Gábor | Bár nem mindig gondolunk rá és még ritkábban vesszük észre, de az embert körülvevő világban minden döntést valamilyen szintű vita előz meg. Hiszen ugyanazokról a dolgokról gondolkodhatunk különbözőképpen. (Sőt: ez a leggyakoribb eset.) A sokféle nézőpontból végül egy kerül ki győztesen. De hogyan lehet meggyőzni a másik embert, hogy feladja korábbi álláspontját? […]
március 22, 2017 Írta: olvassbele.com
Kiss Gábor | A közelmúltban jelent meg Krúdy körül című kötet a Tinta Könyvkiadónál. Kemény Gábor stilisztikai tanulmányai közül hat Krúdy Gyula írásművészetéről szól. Ezek kapcsán kérdezte a szerzőt a kiadó igazgató-főszerkesztője, Kiss Gábor. Krúdy Gyula ma nem tartozik a divatos írók közé. Életében, majd az 1933-as halálát követően hogyan alakult népszerűsége? A „Nagy Könyv” 2005-ös […]
december 22, 2016 Írta: olvassbele.com
Cserháthalápy Ferenc | A napokban került a könyvesboltokba a Mit jelent? című kötet. Szerzője Daniss Győző, aki leginkább tudományos újságírói minőségében ismert. A könyv megjelenése alkalmából kérdeztük a szerzőt arról, miért is kell ilyesfajta szótár a diákoknak. A mű alcímében olvashatunk három különös szót: nyakhegedű, göreb, ösztöke. Azt tudom, hogy az ösztökét két dologra is […]
augusztus 12, 2016 Írta: olvassbele
Cserháthalápy Ferenc | A közelmúltban köszöntötték 70. születésnapja alkalmából Simoncsics Péter nyelvészt a Magyar Nyelvtudományi Társaságban. Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó vezetője az ünnepeltet egy új fordításkötetével ajándékozta meg, ugyanis a kiadó erre az időpontra időzítette Thass-Thienemann Tivadar A nyelv interpretációja – A nyelv szimbolikus jelentése című kiadvány megjelenését. A köszöntés után beszélgettünk a nyelvész […]
június 5, 2021 Írta: olvassbele.com
0