»A nyelvtanírás igazi flow-élmény« | Beszélgetés Hegedűs Ritával a Magyar nyelvtan új kiadásáról

Posted on 2019. október 28. hétfő Szerző:

0


Hegedűs Rita

Kiss Gábor |

A közelmúltban jelent meg a Tinta Könyvkiadónál Hegedűs Rita Magyar nyelvtan című kézikönyve. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel a kiadó igazgató-főszerkesztője, Kiss Gábor.

Ennek a kötetnek 2004-ben már volt egy kiadása, akkor 338 oldalon. Most, 15 évvel később a terjedelme 560 oldal. Ennyit bővült tudásunk a nyelvtanról?
Nyelvtanom, ahogy már az első kiadás előszavában kifejtettem, a gyakorlati nyelvtanári munkám folyománya; az okos, érdeklődő diákokkal folytatott együttgondolkodás eredménye, alátámasztva a folyamatosan gyarapodó elméleti eredményekkel. Az új diákok új kérdéseket tesznek fel, melyek megmutatják, hol van szükség arra, hogy mélyebbre ássunk. A kollégák kritikája is sokat segített.

Nem nagyon sok nyelvtana van anyanyelvünknek, egy ilyen terjedelmű pedig még ritkábban születik. Tekinthető valamelyik előzménynek?
Meglepően sokat merítettem a 19. század eleji, illetve 18. század végi, a magyart idegen nyelvként tanító könyvekből, Brassai Sámuel elméleti írásaiból. Az újabb hazaiak közül nagyon sok funkcióra vonatkozó megjegyzést tartalmaz az 1968-as egyetemi tankönyv, A mai magyar nyelv – meglepő, hogy lényegesen közelebb áll a nyelvhasználat leírásához, mint a későbbiek. De a könyv a bibliográfiájából teljes válasz nyerhető.

Milyen múltra tekint vissza a magyar nyelvtani szabályok könyvbe foglalása?
Európában a reformáció lendítette fel a nemzeti nyelvek tudományos feldolgozását. Ennek tipikus példája Sylvester János Grammatica Hungarolatina című műve 1539-ből. Sylvester úttörő feladatot vállalt, igazi „alkalmazott nyelvész” módjára járt el: az Új Testamentum fordításához volt szüksége egy az akkori időszak mércéjével mérve korszerű tudományos nyelvtanra. Mivel ilyen nem létezett, megírta. Nyelvtana – szintén a kor szokásainak megfelelően – a latinban gyökerezik, de munkája során észrevette a két nyelv alapvető tipológiai különbségeit, s kiváló érzékkel magyarázta az eltéréseket.

Ön az idegen anyanyelvűek magyar nyelvre tanításának elismert szakembere. Segítette ez a megírásban?
Kizárólag ez segített: nyelvtanom a nyelvet nem ismerő perspektívájából írja le a magyart. Ez az objektivitás teszi lehetővé az idegen nyelv és az anyanyelv közötti összehasonlítást, átjárást; emellett friss szemléletmódot jelent, szemben az anyanyelvtanítás unalmas, normatív gyakorlatával.

Mennyi ideig készült vaskos műve?
Az első füzetet 1983-ban nyitottam: ebbe írtam fel a diákjaim kérdéseit, amelyekre nem tudtam gyorsan és kielégítő választ adni. A kéziratot 2013 decemberében adtam le a kiadónak. Ha lenne kapacitásom, akár most is folytathatnám a munkát, mert a nyelv él, működik, alakul; a leíró szabályok nem örökérvényűek. A nyelv leírására vállalkozó szakember feladata, hogy felismerje a tendenciát, amelynek mentén a változások követik egymást.

Az elmúlt évtizedekben megjelent leíró jellegű művek többnyire egy-egy kutatóközösség műhelyéből kerültek ki. Miért választotta a ,,magányos farkas” szerepét?
Szó sincs „magányos farkasról”: állandóan konzultáltam a kollégákkal, diákokkal. Csakhogy ezzel párhuzamosan nyelvkönyveken, tananyagokon dolgoztam – de sohasem egyedül. Ez a nyelvleírás néha kínkeserves rabszolgamunka volt, de alapvetően örömforrás, igazi flow-élmény.

Mondana néhány eltérő jelenséget a magyar és az idegen nyelvek között?
A kommunikációvezérelt szórend; a kétféle – határozott és általános, leánykori nevén tárgyas-alanyi – igeragozás; az, hogy a magyar nyelvben igen sok az eset… és folytathatnám.

A nyelvtudományban az 1960-as években a strukturalista szemlélet uralkodott, az elmúlt évtizedben pedig az ún. kognitív nyelvfelfogás vált uralkodóvá. Az ön műve milyen nyelvfelfogást követ?
Alkalmazott nyelvész, pontosabban nyelvtanár vagyok, aki empirikus anyaggal dolgozik. A meg nem válaszolt kérdésekre adekvát választ kerestem – így jutottam el a funkcionális szemléletig, amely magában foglalja mind a nyelvtörténeti-tipológiai, mind a kognitív megközelítést.

A nyelvtanának alcíme: Formák, funkciók, összefüggések. Ez a három szakkifejezés nem éppen nyelvészeti.
A forma és funkció viszonya minden nyelvelmélet alapkérdése. A hagyományos szemlélet ezt leszűkíti a grammatikai funkcióra. Az összefüggésekkel az volt a célom, hogy az elszórt, általában erőteljesen elméleti következtetéseket érthetően, taníthatóan tárjam a nyelvtanárok és fordítók elé.

A könyvben igen sok táblázatot, ábrát találunk, például összefoglalót a településnevek toldalékolásáról. Nem egyszerű ez a magyarban: Tihany-ban, Zamárdi-ban, de Bajá-n, Kolozsvár-on, sőt Győrött, Pécsett. Van erre egyszerű szavakkal megfogalmazható szabály?
Ez tipikus példája a hangtani, nyelvtörténeti és történelmi hatások együttes befolyásának. A táblázat egyébként Szűcs Tibor kollégánk ötletét fejlesztette tovább.

Pécs esetében mondhatjuk, hogy Pécs-ett, és azt is, hogy Pécs-en. Ha párhuzamosan létezik többféle helyes nyelvi alak, megoldás, akkor egyáltalán meg lehet ezt tanítani a magyarul tanulóknak?
Nincs olyan nyelv, amelyben ne léteznének párhuzamos alakok. A nyelvtörténet változásai időben és térben haladnak – nem egyenlő sebességgel. Az is természetes, ha a folyamat megtorpan – például az adott terület nyelvhasználói tudatosan ragaszkodnak az archaikus alakhoz, netán mások is átveszik ezt a formát.

Az időhatározókat bemutató részben egy érdekességre bukkanhatunk. Azt mondjuk: hétfő-n, kedd-en, szerdá-n stb. Azonban kivételként a vasárnap esetében csak annyit mondunk: vasárnap, és nem vasárnapon. Sok ilyen és ehhez hasonló kivétel van a magyar nyelvben?
A kivétel csak addig kivétel, ameddig meg nem vizsgáljuk alaposan az okokat. Az a jelenség, hogy egy főnév határozói funkcióban is használható, tipikus nyelvtörténeti folyamat: a grammatikalizáció egyik állomása. Gondoljunk csak a reggel szóra, melyben a hangutánzó passzív reg- tőhöz járul a sokfunkciós, hasonult -val/-vel rag. Míg a hét napjainak nagy része – idetartozik a szerda is – jövevényszó, átvétel más nyelvekből, addig a vasárnap magában rejt egy jelöletlen birtokos szerkezetet: a vásár(nak a) napja. Amennyiben mutató névmási jelzőt kapnak a hét napjai, máris egységesül a használatuk: Ezen a vasárnapon sokkal többet aludtam, mint azokon a hétfőkön, amikor munkába kellett mennem. Nyelvtanom írása során pontosan azt igyekeztem nyomatékosítani, hogy a nyelv nem statikus alakzat, kőbe vésett szabályokkal, hanem élő organizmus. A szabályokat, kategóriákat mindig utólag állítják fel, előre legfeljebb jósolni lehet. Higgyék el: sokkal érdekesebb, sőt akár élvezetes is lehet egy nyelvtanóra, ha nem a száraz, sokszor idejétmúlt normatív szabályokkal töltjük meg, hanem együtt indulunk felfedezőútra a diákjainkkal.

Milyen fogadtatásra számít a nyelvész kollégáktól és milyenre a nagyközönségtől?
Pozitív jelnek tekintem, hogy az első kiadás példányait már több könyvtárból is ellopták. Tehát hasznosult, akárki vitte el. Ha egy nyelvtanár eljut odáig, hogy belelapozzon a könyvbe, akkor valószínűleg használni is fogja. De ha eszébe jutnak a nehezen emészthető szakirodalommal kapcsolatos rossz tapasztalatai, elriasztja a vastagsága, akkor nincs mit tenni.

Az interjú teljes terjedelemben megjelent a Könyv7 folyóirat oldalán

A kötetből részletek itt olvashatók

Hegedűs Rita: Magyar nyelvtan
A magyar nyelv kézikönyvei 31.
Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2019
560 oldal, teljes bolti ár 7990 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 6392 Ft,
ISBN 978 963 409 1585