Paddington | Rachel Kushner regényét, A teremtés tavát még a magyar kiadás megjelenése előtt olvastam angolul. Nos, az amerikai szerző pontosan azt tudja, amit a legnehezebb mostanság: úgy beszél a politikáról, ideológiákról és nagy ügyekről, hogy közben nem egyszerűsíti le őket a végtelenségig. Nem tesz úgy, mintha a világ fekete és fehér lenne, és nem […]
március 16, 2026 Írta: olvassbele.com
A Neander-völgyiek hajlamosak voltak a depresszióra, írta. Azt mondta, hajlottak a függőségekre is, kiváltképp a dohányzásra. Bár szerinte valószínű, hogy ezek a nemes és titokzatos Thalok (ahogy olykor a Homo neanderthalensist, a Neander-völgyieket nevezte) a dohánynövényből durvább módszerrel, például a levelek megrágásával nyerték ki a nikotint, még a világtörténelem ama kritikus fordulópontja előtt, amikor az […]
április 17, 2025 Írta: olvassbele.com
Paddington | Jean Reno színészként igen népszerű a magyar közönség előtt. És nem az első, aki a színpad és a filmvászon világa mellett irodalmi babérokra is pályázik. Reno elsősorban akciófilmek és vígjátékok sztárja. Az olvasó pedig nyilván részben azonosítja a játszó személyeket szerepeikkel, így alapvetően ezekben a műfajokban vár tőlük alkotásokat akkor is, ha épp […]
április 17, 2025 Írta: olvassbele.com
Azelőtt November van, alig 10 fok lehet a nagy, kéklő ég alatt. A négysávos autópályán szinte senki, csak egy kamion imbolyog a láthatáron. A sebességmérő százharminc fölötti értéket mutat. Emma tovább gyorsít. Az út mámorítóan suhan tova. A kormány remeg az ujjai alatt. Habozik, hogy bekapcsolja-e a CocoRosie-t, a mostani kedvenc CD-jét, de Jeanne, az […]
január 9, 2025 Írta: olvassbele.com
● K A R Á C S O N Y U T Á N I A J Á N D É K N A K A J Á N L J U K ● Paddington | Kaliane Bradley irodalmi bemutatkozását igen nagy felhajtás övezte. A regény megjelenésekor jelentős szerzők dicsérték nagy szavakkal, majd szerepelt Barack […]
február 2, 2024 Írta: olvassbele.com
● A T Ö R V É N Y E K M E G H A L N A K , A K Ö N Y V E K S O H A ● Paddington | A legjobb kémtörténeteket általában egykori kémek vagy éppen aktív hírszerzők írják. A Peter Schmalz írói álnév mögé rejtőző szerzőről […]
február 2, 2024 Írta: olvassbele.com
Szürkéskék füstöt okádtak a hideg dízelmotorok, ahogy éjfél után kigördült a konvoj a kurszki német katonai laktanyából. A csapatszállító járművek dübörgésére a város egyetlen ablakában sem bukkant fel kíváncsi tekintet. Elöl egy féllánctalpas haladt, rendszámtábláján két villám volt látható. Az üléseken a hideg ellen jól beöltözött, fekete egyenruhás németek ültek. Az SS jelzésével ellátott autót […]
február 18, 2023 Írta: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Az egyik legnagyszerűbb dolog, ha a könyvek birodalmában kóborolunk, a sokszínűség; hogy mindenki kedvére találhat olyan olvasmányt, amilyet szeretne, háborúsat, szerelmeset, vígat és szomorút. A műfaji sokszínűség néha el-elragadja az embert, s előfordul néha, hogy az ember, kilépve szokásai közül meglepően izgalmas regényekbe botlik. Engem az úgynevezett kémhistóriák (vagyis inkább ez a […]
február 18, 2023 Írta: olvassbele.com
~~ 1 ~~ Egy esőáztatta reggelen a londoni West Enden, pontban tíz órakor egy bő viharkabátot viselő fiatal nő masírozott elszántan bele a South Audley Streeten tomboló viharba. Gyapjúsálját fejére húzta. Lilynek hívták, zaklatott idegállapota időnként felháborodásba csapott. Ahogy a házszámokat fürkészte, kesztyűbe bújtatott kezével védte a szemét az esőcseppek elől, a másik kezével pedig […]
január 16, 2022 Írta: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Ahogy a szél képes csendesen, lágyan simogatni, majd tájfunná dühödve ordít és letépi a házak tetejét, úgy hullámzik, változik számomra olvasás közben Mai Jia* regénye. A történet látványosan könnyedén meghúzott tusvonalai, bár egyszerűnek tűnnek, bonyolult összefüggéseket rejtenek; a keleti finomságok mögött nyers erővel ütközik ki a(z emberi) természet vadsága; a politikai és […]
január 16, 2022 Írta: olvassbele.com
I. KELETI SZÉL | Első fejezet ~ 1 ~ Történetünk 1941-ben játszódik, mikor nyárba fordult a tavasz, a japán megszállás idején. A helyszín Kína, a Jang-cétől délre található híres város, Hangzhou, a Nyugati-tó partja. Az előző évszázad harmincas-negyvenes éveiben Hangzhou városa még ötödakkora sem volt, mint manapság, de a város lelke, a Nyugati-tó nem volt kisebb, […]
január 3, 2022 Írta: olvassbele.com
Paddington | Amikor a közelmúltban olvastam és ajánlottam A hetedik nővér története című Lucinda Riley-regényt, és megemlítettem, hogy a folytatására még várni kell, drága főszerkesztőm azt mondta, addig is olvashatom A nyolcadik nővért. Megtettem, és nem bántam meg. Az ügyvédből sikerszerzővé vált Robert Dugoninak nem ez az első magyarul megjelent regénye, egy korábbi sorozata a […]
szeptember 22, 2020 Írta: olvassbele.com
Somogyi András | A szokványos kémregényekben terepügynökök harca zajlik az ellenséggel, hadititkokra – vagy gazdasági információkra – vadászó kémek nyüzsögnek bennük. Az Utolsó befutók egy titkosszolgálat, nevezetesen a brit MI5 belháborújáról, hataloméhségről, árulásról szól. Az Utolsó befutók valaha az MI5 központjában végezték feladatukat, de hibát követtek el, ezért kerültek száműzetésbe. Az intézményre az Utolsó Kör […]
szeptember 22, 2020 Írta: olvassbele.com
|| 1 || Íme így esett, hogy River Cartwright lecsúszott a gyors pályáról, és az utolsó befutók közé került. Kedd reggel, nyolc óra húsz volt, és a King’s Cross zsúfolásig tele azokkal, akiket a VB mindig csak úgy emlegetett, hogy a többiek. – Nem kombattánsok, River. Békeidőben persze teljesen tiszteletre méltó foglalkozás. Majd mintegy utógondolatként […]
június 23, 2015 Írta: olvassbele
| 1 | Nincs abban semmi különös, ha egy török nehézsúlyú bokszolóbajnok, miközben az anyjával karonfogva ballag egy hamburgi utcán, nem veszi észre, hogy egy fekete kabátos, vézna fiú szimatol utána. Nagy Melik, ahogy rajongó szomszédsága nevezte, óriás termetű fickó volt, slampos, borzas és szívélyes, arcán örökké ragyogóan széles vigyor ült, fekete haja lófarokba kötve, […]
június 23, 2015 Írta: olvassbele
Lengyel Szilvia | John Le Carré a kémregény-irodalom egyik legnevesebb szerzője, nem meglepő, hogy Az üldözött is ebből a forrásból táplálkozott. Hozza is kategóriájának jellemzőit: a történet izgalmas, szövevényes, meglepő – és teljességgel elképzelhető a valóságban is. Le Carré csaknem tizenöt évig dolgozott az angol hírszerzésnél. Keresett szovjet ügynököket, tiszti rangot szerzett, majd kémelhárítóként is […]
március 16, 2026 Írta: olvassbele.com
0