Hattyúdal | John le Carré: Ezüstfény

Tóth Zsuzsanna |

Az egyik legnagyszerűbb dolog, ha a könyvek birodalmában kóborolunk, a sokszínűség; hogy mindenki kedvére találhat olyan olvasmányt, amilyet szeretne, háborúsat, szerelmeset, vígat és szomorút. A műfaji sokszínűség néha el-elragadja az embert, s előfordul néha, hogy az ember, kilépve szokásai közül meglepően izgalmas regényekbe botlik. Engem az úgynevezett kémhistóriák (vagyis inkább ez a címke) nemigen vonzottak eddig. De belekóstolva John le Carré főztjébe, rendkívül ízletesnek találtam.

Nyilván nem véletlenül, hiszen a szerző – akinek Ezüstfény című regénye sajnos már csak halála után jelent meg – saját tapasztalatokból ismert, kívülállók számára titokzatos világot tár elénk. Az angol titkosszolgálat belső játszmáiba, az ügynöki élet és a diplomácia rejtelmeibe láthatunk bele ebben az írásában is.

A látszólag érdektelenül és hétköznapian induló történet szereplői mintegy véletlenül sodródnak egymás közelébe, ám valamennyien hatást gyakorolnak egymásra. Így aztán – mondani sem kell – az álmos kisváros élete is felbolydul, s még a teljesen ártalmatlannak tűnő könyvesbolt is rejt furcsaságokat. (Igaz viszont, az ilyen tengerparti településen a jótékony köd sokáig elfed lényeges dolgokat.) A legizgalmasabb mégsem maga a kémhistória, hanem az a fajta kutatás, amellyel a karakterek cselekedeteinek rugóit keressük – a hidegháborús időkben, Lengyelországban, majd a boszniai háború idején, és a regény jelen idejében.

• Olvass bele!

Az idősíkok és történések sokszor váltogatják egymást, igénybe véve az olvasók agytekervényeit is. Nem könnyű ugyanis eligazodni a „valódi” személyek és „álcáik”, a felvett és az életben használt karakterek között. Le Carré biztos kézzel vezeti olvasóját a szövevényes cselekmény labirintusában, miközben semmi nincs túlmagyarázva, és természetesen csak olyan titkokat köt az orrunkra, amiket szabad megtudnunk. Többnyire erősen érezhető elítélő véleménye, olykor haragja a Szolgálat bürokráciája – és sokszor pusztán pragmatikus döntései – ellen, amelyek semmibe vesznek emberi érzéseket, néha embereket is. Mégis sok mindent felülír a hűség a hazához/a Szolgálathoz, és hogy „a parancs, az parancs”.

A bonyolult és érdekes históriában nem az az igazán fontos, hogy igaz-e vagy hamis, amit megtörténtként olvasunk, hanem azok a kérdések, amelyek a szereplők motivációit vizsgálják. És (vagy inkább mert) ha megértjük az emberi cselekedetek rugóit, máris hasznos igazságokat fedezhetünk fel. Talán még azt is felfogjuk, hogy semmi sem fekete-fehér, és hogy olykor szükséges áldozatot hozni, meg az áldozatokkal szembenézni. Sokszor kerül szóba az egyén szabadsága – beleértve a benne foglalt kötelezettségeket is. Az említés szintjén eljutunk Nietzschéig (nem mellesleg az ő weimari házát hívták a címet sugalló Silberblicknek). Ám közben olyan közhelyszerűen érvényes mondatok is olvashatók, amelyek a kapcsolatainkról szólnak, hogy kit engedünk be az életünkbe, milyen ajtók nyílnak, csukódnak a folyamatban. Amúgy nekünk külön kis ajándék, hogy az egyik főszereplő, Edward, többek között magyarul is beszél. (Persze „mire jók a nyelvek, ha az embernek nincs mit mondania rajtuk?”)

John le Carré több sikeres regénye után, ez az utolsó – amelyet még életében befejezett (noha állítólag fiát kérte arra, ha csonka mű maradna utána, azt tegye teljessé – de ez esetben csak minimális kiegészítésekre volt szükség) – méltó hattyúdal. Szépen kidolgozott alakjai, feszültsége, emberi történései mindent összevetve jó fajta élményeket ígérnek az olvasónak.

John le Carré: Ezüstfény
Agave Kiadó, Budapest, 2022
Fordító: Orosz Anna
232 oldal, teljes bolti ár 3680 Ft,
online ár a kiadónál 2944 Ft
ISBN 978 963 598 0390

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Utolsó regényében John le Carré figyelme a titkosszolgálat belső működésére irányul: arra a világra, amely hatvan éven át meghatározta írásművészetét.
Julian Lawndsley maga mögött hagyta menő londoni állását egy nyugodtabb élet kedvéért, és egy tengerparti kisvárosba költözött, hogy könyvesboltot nyisson. Egy este, nem sokkal azután, hogy a városba érkezett, különös látogatója akad: Edward, a lengyel emigráns, aki a városszéli birtokon, Ezüstfényben él. Gyanúsan sokat tud Julian családjáról, és mintha túl nagy figyelmet szentelne a férfi szerény vállalkozásának.
Mindeközben Londonban a titkosszolgálat egyik vezetője levelet kap, amelyben arra figyelmeztetik, hogy valaki a Szolgálat információit szivárogtatja. A nyomok éppen abba az álmos kisvárosba vezetnek, ahol Julian él.