Lengyel Szilvia |
John Le Carré a kémregény-irodalom egyik legnevesebb szerzője, nem meglepő, hogy Az üldözött is ebből a forrásból táplálkozott. Hozza is kategóriájának jellemzőit: a történet izgalmas, szövevényes, meglepő – és teljességgel elképzelhető a valóságban is.
Le Carré csaknem tizenöt évig dolgozott az angol hírszerzésnél. Keresett szovjet ügynököket, tiszti rangot szerzett, majd kémelhárítóként is tevékenykedett külföldön, vagyis bőven szerzett tapasztalatot. Munkája mellett kezdett publikálni 1961-ben, azonban érthető okból nem használhatta eredeti nevét, a David John Moore Cornwellt. Néhány év múlva leszerelt, azóta csak írással foglalkozik, ami az eredeti munkájánál jóval látványosabb sikereket hoz, és számunkra is élvezhetőbb.
Az üldözött sokrétű és gondosan kidolgozott történet, pont olyan, amilyet az ember egy profitól várhat. Olykor talán túlságosan is bonyolult, de azért az egyszerű olvasónak is követhető.
A főszereplő, a csecsenföldi muszlim, Iszá Karpov, testén számos sérüléssel, elgyötörve jut el Hamburgba, hogy ott megszerezze apja pénzét, ami piszkos üzletekből származik. A fura külsejű és beszédű menekültet egy török anya és fia fogadja be egy időre. Miközben Iszá jelentkezik a banknál, ahol az örökséget őrzik, egyszer csak minden megváltozik körülötte. Mert egy börtönviselt, iszlám hitű csecsen eleve csak gyanús lehet. Nem csoda hát, hogy azonnal különböző kémelhárító szervezetek látókörébe kerül. Meg is kezdődik a marakodás a koncért, melyikük tudja lekapcsolni a sokat ígérő madárkát.
Iszá ártatlanságában csak ketten hisznek, az ügyvédje (Annabel Richter) és a bankár (Tommy Brue). Igaz, ez utóbbira még nagyobb hatást gyakorol a fiatal, önzetlen ügyvédnő. A nyomozók és ügynökök egymásnak feszülve dolgoznak. Pókként szövögetik hálójukat, amibe két áldozatot várnak: Iszát és egy „másik gyanús elemet” – a híres és elismert arab professzort. A főbb szereplőket le Carré alaposabban megrajzolja, de a mellékfigurákkal kapcsolatban sem hagy hiányérzetet. A hatóság embereinek karaktere is megvillan néhol, valami keveset mindenkiről megtudunk, azt legalább is, hogyan vélekednek az aktuális ügyről. Minden és mindenki a helyén van, nincsenek fehér foltok.
Az események nyomasztó láncolattá állnak össze. Sokszor meglepődünk, és ritkán nevetünk. A könyv története komoly, teljesen valószerű, és birizgálja az orrunkat: vajon meg is történt valamikor? Mindenesetre finoman előszivárognak az előítéletek, a megingathatatlannak tűnő (koholt?) vádak. És apránként világossá válik, hogy a főszereplő nem is fő szereplő. Bár róla szól a történet, de a súlya csak porszemnyi. Csupán csalinak kell ez a bárkivel fölcserélhető figura.
Falvay Dóra fordítása példás. Szinte tapintható, hogy mennyire otthonosan mozog le Carré világában. Több könyvét ültette már át magyarra, ez a szöveg is gördülékeny, szinte végigkergeti az olvasót a történeten.
Le Carré sztoriját természetesen a film is kisajátította. Anton Corbijn 2014-ben nagy sikerű filmet forgatott belőle, amelyet a hazai mozik augusztus 28-ától vetítenek. A vezető nyomozót, Günther Bachmannt – élete utolsó nagy szerepeként – Philip Seymour Hoffmann alakította, aki kevéssel a film bemutatása előtt halt meg. Mellette Willem Dafoe, Rachel McAdams és Robin Wright is feltűnik.
Iszá jól megrajzolt karaktere és sorsa elgondolkodtatja, akár meg is riaszthatja az olvasót. Mert vajon a mi életünk ér-e valamit mások szemében? Vajon ki tekint minket fogaskeréknek, helyettesíthető kis csavarnak egy óriás gépezetben, ami a mi szintünkről nem is látható? Ezt a gépezetet nevezhetjük politikának vagy bűnözésnek – a kettőt időnként nagyon keskeny sáv választja el egymástól. Mint a szeretetet a gyűlölettől.
John Le Carré: Az üldözött
Agave Könyvek, Budapest, 2014
327 oldal, teljes bolti ár 3180 Ft
ISBN 978 615 546 82504
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Egy éhségtől tántorgó orosz fiatalembert csempésznek be Hamburgba az éjszaka közepén. Rengeteg mennyiségű készpénz van nála. Megrögzött muszlim. Vagy nem? Azt mondja, Íszának hívják.
Annabel, az idealista, fiatal német polgárjogi ügyvéd úgy dönt, hogy megmenti a fiút a deportálástól. Ám ügyfele túlélése lassan sokkal fontosabb lesz neki, mint a saját karrierje és biztonsága. Íszá titokzatos múltja után nyomozva találkozik Tommy Brue-val, egy Hamburgban székelő angol magánbank tulajdonosával.
Annabel, Íszá és Tommy szokatlan szövetséget kötnek. Eközben a „terrorizmus elleni háború” örve alatt a rivális német, angol és amerikai kémek elkezdik bekeríteni az ártatlanokat.
Posted on 2015. június 23. kedd Szerző: olvassbele
0