Gágyor Péter* | Saját bevallása szerint Gyenge Zoltán zenét (például Bachot) hallgat, miközben a mitológiáról írt elemzésein dolgozik. A Kép és mítosz második kötetében ugyanezzel a munkamódszerrel folytatja elemzését, mint az elsőben és az olvasóknak is ajánlja a zenét, a zene kiváltotta nonverbális üzeneteket. Amik, ugye, összerímelődnek a témáival, mert a kreatív gondolkodás már csak […]
június 10, 2016 Írta: olvassbele
Gágyor Péter | A Szlovákul szeretni – kissé megtévesztő címe ellenére – felületesen rárímel Durica Katarina első regénye, a Szökés Egyiptomba hangulataira, de ugyanakkor határozottan túl is lép rajta. Ez a műve is magán viseli a fiatal szerző újságírói múltját és jelenét, az utazásai, munkavállalásai közben szerzett élményeit. Stílusán átütnek a helyszínen odavetett kurtább-hosszabb jegyzetek […]
május 19, 2016 Írta: olvassbele
Gágyor Péter | „Ateista vagy? Nem. Jóllehet az Isten létezése mellett szóló érvek engem nem győznek meg, de Isten nemlétezését sem vagyok képes bebizonyítani. Nehéz dolog valaminek a nemlétezését bizonyítani – írja könyvében Kurt Flasch, majd így folytatja: – Bár hallom a teisták örömujjongását az ateizmus bizonyíthatatlansága láttán, de semmi alapjuk nincs erre, ugyanis az […]
február 8, 2016 Írta: olvassbele
Gágyor Péter | Ismerd meg tenmagad (Thalész) A „végtelenül lusta teremtő” (Peter William Atkins* által megfogalmazott) elmélete, amolyan kompromisszumkeresésnek is felfogható a kreacionista és az evolucionalista szemléletmód olykor már-már elkeseredett vitáiban. Vagyis a „végtelenül lusta teremtő” – (végül is, mint sok minden, ez is csak megközelítés kérdése)lehet maga az ősrobbanás, mikor a teremtő a teremtés […]
január 25, 2016 Írta: olvassbele
Gágyor Péter | Optimista és tárgyilagos történésszel van dolgunk, hiszen John Lukacs életének meghatározó élményei átívelnek a századon, sőt a rokonlélek politikus, George F. Kennan (1904–2005), a megbízható barát segítségével többet is megismerhetett erről a „rettenetes” századról – és mégis optimista maradt. Lukacs úgy írja meg a huszadik század rövid történetét, mintha részletes függeléket írna […]
január 6, 2016 Írta: olvassbele
Gágyor Péter | Peter Sloterdijk német irracionalista gondolkodó szellemes, szarkasztikus, nem szokványos esszéi már indulásakor feltűnést keltettek – első kötete: A cinikus ész kritikája volt. A német akadémiai hagyomány nehézkes stílusával szemben érthető közlésmódja arról árulkodik, hogy nem a francia esszé gyakorolta rá a legnagyobb hatást, inkább Heidegger és Nietzsche. Érzékenynek maradni – Adorno szerint […]
december 28, 2015 Írta: olvassbele
Gágyor Péter | Mielőtt a könyv ismertetését – vagy inkább, hogy óvatosabban mondjam, a téma megközelítését – elkezdeném/próbálnám, előbb a könyv bevezetőjéből és elejéből is idézek szavakat, melyek különösen fontosak, mert erőt adnak/adtak a nekem oly ismeretlen kvantumfizika naiv elemzéséhez. Patkós András türelmesen, szinte gyengéden magyarázó fejezeteinek a rám gyakorolt hatása felért egy nehézlovassági rohammal. […]
december 1, 2015 Írta: olvassbele
Gágyor Péter* | Szükség van a finn Esko Valtaoja realista világképére? Mindentudó kézikönyv című műve a világ nagy kérdéseit és a témák összefüggéseit öleli fel a csillagászat, fizika, nyelvtudomány, szociológia, tudománytörténet, lélektan, filozófia világában. Könnyed a stílusa, csodálatos és szeretni való a tájékozottsága. Derűs nyugalma magával ragadja olvasóit. Valtaoja csillagász, aki az átlagosnál szélesebb látószöggel nézi térben […]
október 20, 2015 Írta: olvassbele
Gágyor Péter | »Az agyam rabja vagyok… megtanultam kételkedni a saját állításaimban, és beláttam, hogy legalább ugyanolyan fontos megkísérelni cáfolatukat, mint bebizonyításukat« – írja Esko Valtaoja szellemes, színesen szerkesztett művében, a Mindentudó kézikönyvben. A tudás örök, telhetetlen vágya jellemző a gondolkodó emberre. Mert nem gondolkodni lehetetlen annak, akinek ez a képesség megadatott. Az embernek megadatott. […]
október 10, 2014 Írta: olvassbele
Gágyor Péter | A huszadik században az egyik totalitarizmus, a nemzeti szocialista átcsapott a másikba, az internacionalistának nevezett ikertestvérébe. Ezt a folyamatot elemzi Anne Applebaum vaskos könyvében, a Vasfüggönyben. Bizonyára nagy érzelmi nyomásnak volt kitéve, mint amerikai, mint a lengyel külügyminiszter felesége, de azok vagyunk szinte valamennyien Közép-Európában, akiknek több nemzedékre visszanyúló emlékeit összekarcolták a […]
augusztus 5, 2014 Írta: olvassbele
Gágyor Péter | „Azért nem filozófus, mert gondolkodását nem fogalmi általánosságokhoz, hanem egy szinguláris eseményhez igazítja… a szinguláris esemény a mese rendjébe tartozik, Pál nem lehet művész vagy tudós, vagy egy állam forradalmára, de a filozófiai szubjektivitás sem hozzáférhető számára… Pál az egyetemesség antifilozofikus teoretikusa.” (Badiou) A mozgalmas korok aktualitása, úgy tűnik: örök. Néha beleborzongunk, […]
július 6, 2014 Írta: olvassbele
Gágyor Péter | Mózes Endre egy alapvető pedagógiai axióma jegyében nyúl a kényes téma, a magyar-zsidó együttélés darázsfészkéhez – nevezetesen hogy a leghatásosabb nevelő eszköz a jó példa. És irodalmunk gyöngyszemei között, történelmünk fényes és borús pillanataiban bizony hemzseg a sok jó példa. Ezeket szerkeszti össze szebbik arcunk bizonyságául. Íme, Káin leszármazottaiként is ragaszkodunk lelkünk […]
június 28, 2014 Írta: olvassbele
1985 | December 24. Karácsony este a kórházban. Hatvankét esztendő alatt ez az első karácsony este, amit nem élünk meg együtt. Mikor érkezem, a szoba már sötét, a betegeket előkészítették éjszakára. Nem lát, nem ismer meg, fogom a kezét, egy órán át ülök így az ágy mellett. Soha nem hittem, hogy megélem ezt az estét. […]
június 28, 2014 Írta: olvassbele
Gágyor Péter Imre | Páratlan írás. Márai Sándor talán mintegy mellékesen kezdte írni naplóját. Később úgy érezte, hogy több ez ujjgyakorlatnál, és belőle részeket még az életében publikált. Az egész, a Teljes napló a nagy, a megrendítő opus most évekkel halála után kerül fokozatosan az olvasókhoz. Aki belefogott olvasásába, annak nehéz kivárnia a még hiányzó […]
június 22, 2014 Írta: olvassbele
Gágyor Péter Imre | Az igazi filozófus nem fél a haláltól, nem kíván szembeszállni vele, mert kész meghalni az életének értelmet adó alapelvek igazolására. (Szókratész) Szókratész nem akart tanítani, nem írt le semmit, nem vállalt hivatalt. Így ragaszkodott a lehető legteljesebb emberi szabadsághoz. Járta szerelmetes városa, az ókori Athén utcáit és társalgott az emberekkel. Előítéletek […]
május 26, 2014 Írta: olvassbele
Gágyor Péter Imre | Kierkegaard korának, a 19. századnak a különce. Álnevek alatt közölte fontos tételeit. Talán szerénykedett? Talán nem. Mindenesetre különös, hogy az egzisztencializmus megalapozója saját gondolataihoz nem adta a saját nevét. Közvetett és közvetlen módon jelentős hatást fejtett ki a magyar filozófiai gondolkodásra. Százada, viszonylag békésnek tűnő korszakában észleli a kísértő válságokat, a […]
július 29, 2016 Írta: olvassbele
0