Kierkegaard és álnevei | Søren Kierkegaard: Esszék (5.)

Posted on 2014. május 26. hétfő Szerző:

0


Kierkegaard_Esszék5-bor180Gágyor Péter Imre | 

Kierkegaard korának, a 19. századnak a különce. Álnevek alatt közölte fontos tételeit. Talán szerénykedett? Talán nem. Mindenesetre különös, hogy az egzisztencializmus megalapozója saját gondolataihoz nem adta a saját nevét.

Közvetett és közvetlen módon jelentős hatást fejtett ki a magyar filozófiai gondolkodásra. Százada, viszonylag békésnek tűnő korszakában észleli a kísértő válságokat, a társadalom polgári fejlődésének megtorpanásait és ellentmondásait. Ezek hatására járja, tapogatja körbe az egyén lélektani kudarcait, szembesüléseit a sorssal. Irodalmi, szinte novellisztikus dolgozataiban teremti meg az elidegenedés elfogadott és máig is vitatott axiómáit.

»Mert hiszen titok, barátocskáim, hogy ennek a mesterségnek a birtokában vagyok. Ők pedig, nem tudják, nem is ezt híresztelik felőlem, hanem azt, hogy fölöttébb kellemetlen alak vagyok, és zavarba hozom az embereket.« (Platón mondja Szókratészről Theaitélosz című dialógusában.)

Az ember saját szintézisét félreérti, és saját énjét tudattalanul vagy tudatosan elhibázza: az ember nem tudja, vagy nem akarja Én-jét megvalósítani. Amikor a kétségbeesés az ember Isten-eszméjével együtt létezik, bűnné válik. Az ember nincs bizalommal és hittel Isten iránt, ami a kétségbeesés határozott folyománya.

Kierkegaard (olykor, ha rejtőzve is) jelen van a tudatunkban, s nem csupán Camus vagy Sartre magyarra lefordított szépirodalmi műveinek hatása ez, amely nemzedékek gondolkodását hozta izgalomba még Lukács György és követői monoteisztikusan marxista szellemi diktátuma ellenére is. Az első Kierkegaard-fordítások még a két világháború között láttak napvilágot. És ez a folyamat nem szakadt meg. Bár az 1982-es válogatás előszavában Suki Béla még ’cselezésre’ kényszerül kényszerűen elpufogtat pár kötelező marxista véleményt Lukácstól, Gajdenkótól a polgári létforma agóniájáról, Feuerbach és a francia materialisták hatását emeli ki a vallásos Kierkegaard világképének kialakulásában, majd az idézett kötet terjedelmes előszavában rátér a lényegre. Összeköti a korai egzisztencializmus kierkegaardi útjának meghatározó állomásait, egészen Ábrahámtól Szókratészen át Schellingig, Hegelig, Heideggerig. A rendszerváltás után könnyebb lett a szerkesztők, kommentálók helyzete, már nem kényszerültek kötelező penzumokra.

Kierkegaard legújabb esszégyűjteménye – a sorozat ötödik darabja – vaskos kötet, a kihagyhatatlan jegyzetekkel együtt 750 oldal. Nem könnyű olvasmány. Az ismétlés, a Félelem és reszketés, a Filozófiai morzsák, A szorongás fogalma és az Előszó című tanulmányokat tartalmazza. A kiadvány javára írható, hogy megkímél a korábbi idők szokásos terjedelmes bevezető tanulmányaitól, amelyekben annyi mindent el lehetett mondani a szerző rovására és az előszóíró javára. Ez a kötet felnőttnek nézi az olvasót. Ettől az olvasó dolga, hogyan olvassa Vörösmarty dán kortársát. Mennyi időt szán a szépirodalmi jellegű, korunkban olykor viszont terjengősnek tűnő gondolatmenetekre.

Mindenesetre sok izgalmas párhuzam villan elő Kierkegaard gondolatai, sejtelmei és a 19. századi magyar irodalom alkotóinak, például Madáchnak művei és sorsa között. Az ellentmondások párhuzama Faust és Mefisztó, Ádám és Lucifer alakjában egymásra rímelnek anélkül, hogy Madách olvasta volna a dán filozófus műveit. Ilyenkor úgy véljük, hogy benne volt a korban, mint ahogy életükben is feltételezhető némi hasonlóság Regina Olsen és Fráter Erzsébet ürügyén. Ahogy Madách Imrét élete végéig kísérti a beteljesületlen, boldogtalan házasság kínja, hozzá hasonlóan Kierkegaard sem szabadul meg életében Regina, az elhagyott menyasszony árnyékától.

»Kora reggel volt. Ábrahám házában minden készen állt az útra. Ábrahám búcsút vett Sárától, hű szolgája, Eliézer elkísérte egy darabig, aztán visszafordult. Egyetértésben lovagoltak, Ábrahám és Izsák, míg el nem érkeztek Mória hegyéhez. De Ábrahám mindent előkészített az áldozathoz, nyugodt volt és szelíd, amikor azonban elfordult, és előhúzta kését, Izsák látta, hogy balja kétségbeesetten ökölbe szorul, s teste megremeg – Ábrahám mégis előhúzta a kést. Aztán hazatértek, Sára sietett elébük, de Izsák elvesztette hitét. Soha egyetlen szót nem ejtettek erről, Izsák soha senkinek nem mondta el, mit látott, és Ábrahám nem is sejtette, hogy valaki látta.« (Félelem és reszketés IV.)

Mintha Örkény István egyperces novelláját olvasnánk. Abszurd, groteszk és tragikus. Az élet megbocsájthatatlan rezdülései valóban ilyenek.

»Szerette-e Ábrahám Izsákot? Ha nem a legszentebb lett volna számára, nem kellett volna feláldoznia. Ha viszont teljesíti isteni kötelességét, lehet-e másképp, mint hogy gyűlöli a fiát? Ezt az utolsó idő-pillanatot (tér-pillanatot) erre a két egyidejű cselekvésre kell osztani, hogy a kötelesség teljesíthető legyen. Hogy ment ez végbe Ábrahám lelkében?« – kérdezi Rácz Péter, a Félelem és reszketés egy rövid tanulmányában. Messziről villan elénk, különös időbeli és térbeli (földrajzi) messzeségből Kierkegaard ismerősnek vélhető szövege.

Örkény olvashatta tán Kierkegaard ezen sorait, de el is kerülhette a figyelmét. Ne is nyomozzuk, mennyire lehetett ihletője Örkény zseniális prózasorozatának a dán filozófus, vagy egyáltalán a zárt társadalmunkba beszűrődő egzisztencialista eszme. Mindenképpen figyelmünkre méltó jelenség, mind Madách, mind Örkény esetében, hogy érzékeny írói vénájuk ráérzett a változások szellemét még csak dajkáló saját koruk üzeneteire, mint ahogy annak idején arra rezonált Kierkegaard is.

Søren Kierkegaard

Søren Kierkegaard

A küldetés mindig egy emberéletre szól – vélték már az ógörögök is. Kierkegaard leadta utolsó művét – a Félelem és reszketést – a nyomdába, majd hazafelé menet rosszul lett, és pár nap múlva meghalt. 42 évesen. Apjától örökölt jelentős vagyonát felélte, műveit mások támogatása nélkül saját költségére adta ki. Nem a saját dicsőségére, mert művei álneveken jelentek meg. A címlapokon általában csak kiadóként szerepelt. Nem tűrte el az öncenzúrát, a külső kényszert. Bátor volt és tisztességes.

Jó ilyen szerzőket olvasni, változó, a jövő ismétlődő különös variációit sejtető, örökkön átmeneti korunkban. Megéri a fáradságot még akkor is, ha a 19. század terjengősnek vélt, szokatlanul cizellált irodalmi stílusában jutunk hozzá Søren Kierkegaard gondolataihoz és az általa tükröztetett világ képéhez.

Søren Kierkegaard: Esszék (5)
Fordította: Soós Anita
Jelenkor Kiadó, Pécs, 2014
700 oldal, teljes bolti ár 4200 Ft
ISBN 978 963 676 5316

ISBN 963