Xénia | Az alternatív színjátszók és színjátszóhelyek bemutatkozására harmincadik alkalommal kerül sor, mint szokásosan, Szegeden. A programban sok minden szerepel: színház, báb- és táncelőadás, zene, kiállítás, akadémia, sőt még nemzetközi színházi fesztivál is. Az augusztus 14-én, pénteken kezdődő és 22-éig tartó hagyományos és nem-tradicionális előadásoknak mint korábban, most is több intézmény ad helyet: a Kisszínház, […]
augusztus 10, 2020 Szerző: olvassbele.com
Xénia | Törless iskolaévei címmel mutatja be új előadását az FAQ Színház, a Kerekasztal és a Manna a szegedi THEALTER Fesztivál keretében. Az osztrák író, Robert Musil regénye alapján készült színpadi mű augusztus 14-én kerül először a nézők elé. A darab szövegét a kortárs költő és slammer Kemény Zsófi írta. Az FAQ Színház művészeti vezetője, […]
augusztus 6, 2020 Szerző: olvassbele.com
Xénia | Egy hónap múlva, szeptember 4-én, közös koncertet ad a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom-ban a Szent Efrém Férfikar és a Pro Musica Leánykar. Szeptember elseje – nálunk az iskolaév, a keleti egyházban pedig a 4. század óta az új egyházi év, az Indiktion kezdő napja. A járvány miatt felfüggesztett Orientale lumen sorozat újraindulásának időpontja nagyon […]
július 23, 2020 Szerző: olvassbele.com
BJI | Egy évvel ezelőtt, 2019. július 19-én hunyt el a nemzetközi hírű filozófus, Heller Ágnes. Emléke előtt tisztelegve Bitó László, Kovács Róbert és Tunyogi László az ő nevét viselő díjat alapított, amely olyan, negyven év alatti fiatal magyar filozófusnak adható, aki mögött már jelentős tudományos teljesítmény áll. Az első Heller Ágnes-díjat kilenctagú, kiváló társadalomtudósokból […]
július 20, 2020 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | A csaknem hetven éve (angolul) megjelent hatalmas családregényt ismerve azt gondoltam, talán mostanra már elveszítette népszerűségét, de ahogy látom, 1958 óta hét magyar kiadást is megért. (Igaz, a legutóbbit egy tucat éve.) Vajon ebben része volt Elia Kazan legendás, 1955-ös filmváltozatának, s a főszerepet játszó, tragikusan fiatalon (még a bemutató évében) […]
július 7, 2020 Szerző: olvassbele.com
Xénia | Az elmaradt márciusi premier helyett július 9-től érkezik a filmszínházakba A mi Kodályunk című rendhagyó zenés ismeretterjesztő film, amely a korszakalkotó zenetudós, népzenekutató és zeneszerző kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel. Petrovics Eszter filmjének főszereplője Ránki Fülöp zongoraművész és Devich Gergely csellóművész, akik a 2019-ben újból megrendezett hangverseny során barátaik, a Kruppa Kvartett közreműködésével […]
július 3, 2020 Szerző: olvassbele.com
Az Olvassbele.com nem kívánt soha beszállni a direkt politizálásba. Nem erre alapítottuk. De mivel az oldal nevének második fele: A kultúrakirakat ― mégiscsak meg kell szólalnunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem ma még szép és álságos szavakba csomagolt, de egyre markánsabban látható einstandolása ügyében. Publicisztikát nem írunk, szépirodalmat azonban adhatunk közre, ezért kértük el Sándor […]
április 25, 2020 Szerző: olvassbele.com
Májusban is szombat esténként Take a Seat! a Trafó Kortárs Művészetek Háza virtuális nézőterén. Bemutatják Mundruczó Kornél, Kelemen Kristóf rendezéseit, Molnár Csaba táncelőadását és még sok mindent. Online látogatható a Trafó Galéria aktuális kiállítása, valamint #addigamíg címmel friss interjúk és művész-ajánlók olvashatók a Trafó-blogon. A Trafó március végén indította el Take a Seat! néven rendhagyó […]
április 16, 2020 Szerző: olvassbele.com
Galambos Ádám | Esterházy Péter 70. születésnapján jelentették be hivatalosan, hogy az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat a család a Magyarországi Evangélikus Egyháznak ajándékozta. A könyvtár kezelője az egyház országos könyvtára lesz. [Cikkünk az evangelikus.hu oldalon megjelent interjú rövidített, szerkesztett változata.] Az ajándékozás előtörténete Pannonhalmához kötődik, ahol Fabiny Tamás püspök tavaly májusban egy értelmiségi társasággal […]
április 13, 2020 Szerző: olvassbele.com
BJI | A közelmúltban több előadását is láttuk a Turay Ida Színháznak. A túlnyomórészt vállaltan szórakoztató programmal működő színház a világjárvány idején, akárcsak a többi, becsukta kapuit. Ám majd „a háború után hatkor” sejthetően módosul mindenfajta közönségigény – ahogy a háborúk után a könnyedebb mozifilmek iránt nőtt a kereslet, elképzelhető, hogy a tévézés, a számítógépen […]
április 7, 2020 Szerző: olvassbele.com
K A R A N T É N G A L É R I A Rózsa Gyula | Ferenczy Noémi merészelt szürke szálakat használni. Nem tudom, ebben az arisztokrata műfajban, amelyben jobb korok selyem- és arany-ezüstszállal dúsították a gyapjúszövést, volt-e példa szürke mint főszín érvényesítésére, de az Összefogás jobb oldali kalapácsos emberén szürkék modulálják-hitelesítik a […]
április 6, 2020 Szerző: olvassbele.com
Hozzávalók A tésztához: 500 g liszt 1 tk só 1 csomag instant élesztő 3 ek olívaolaj 2 ek szójajoghurt 1,5-2 dl langyos víz A töltelékhez: 500 g spenót 2 közepes póréhagyma 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2-3 ek olaj 1 csomag vegán fetasajt 1 ek növényi tejföl ízlés szerint só, bors, szerecsendió + növényi […]
április 3, 2020 Szerző: olvassbele.com
Xénia Menő Könyvek | Ha a karantén egyszer majd véget ér, megérkezik az élő szereplős Mulan-film. Ehhez (is) kapcsolódik, hogy a Menő Könyvek kiadója ifjúsági regény-sorozatot indít Sorsfordító történetek címmel. Ezekben a regényekben, ismerős és kedvelt történetekben minden másképpen alakul, máshogy folytatódik, mint ahogyan megszoktuk… Mi lett volna,… …ha Mulannak az Alvilágba kell leszállni, hogy […]
március 21, 2020 Szerző: olvassbele.com
Rózsa Gyula | Ideje emléket állítani Olgyai Viktornak. A mes-ternek, aki nemcsak megalapozta a sokszorosított grafikát Magyarországon, nemcsak évtizedeken át tanította a főiskolán, a források szerint tanár-társaknak is, hanem, aki e történeti érdemektől nem függetlenül valóban kiváló alkotója volt a karcolótűnek és a metszőkésnek. Havas falucska című színes linóleummetszete a Szépművészeti új kiállításának remeke. (Amely […]
március 19, 2020 Szerző: olvassbele.com
Bagi Ágnes | »Olyan témát kerestünk, amely politikai tartalmú, állásfoglalás a diktatúra ellen, de talán mégis elkerülheti a cenzúra figyelmét. Várkonyit a széles skálájú zenei megfogalmazás lehetősége miatt izgatta és inspirálta Néró, az ókori diktátor figurája, én pedig a politikai sztárcsinálás példázatát akartam megírni a császárrá emelt kamasz és a római kazamaták mélyén szervezkedő első […]
augusztus 10, 2020 Szerző: olvassbele.com
0