Az Olvassbele.com nem kívánt soha beszállni a direkt politizálásba. Nem erre alapítottuk. De mivel az oldal nevének második fele: A kultúrakirakat ― mégiscsak meg kell szólalnunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem ma még szép és álságos szavakba csomagolt, de egyre markánsabban látható einstandolása ügyében. Publicisztikát nem írunk, szépirodalmat azonban adhatunk közre, ezért kértük el Sándor Erzsi Facebookon megjelent írását, hadd olvassák minél többen. (A szerk.)
Sándor Erzsi |
Nehéz napja volt a kulturális államtitkárnak. Már a reggel rosszul indult, amikor felkeléskor beakadt a lába az ágyán heverő lófejbe.
– Istenem – gondolta –, már megint, pedig még az előző is bent van a frizsiderben. – Spórolhatnának a lófejekkel, mert a kulturális államtitkár önmagától is pontosan tudja, mit kell tennie.
A kezdődő migrénje azt jelezte, hogy most is így van, hamarosan listára lesz szüksége. Szép, kerek névsorra, aláírásokra és okvetlenül eggyel több névre, mint amennyien az SZFE mellett aláírtak. Kettővel lehet több, de ugyanannyi nem lehet. Nyílt levélben tiltakoznak olvasta a tudósításban, aztán át is számolta a névsort, de borzadva vette tudomásul, hogy bizonyos portálokon, bizonyos neveket kihagynak, és ez csakis azért lehet, hogy őt az ő felelősségteljes munkájában összezavarják. Most akkor pontosan mennyi, mert nem tévedhet.
Hetvenöt kell! – summázta délelőtt 10-kor, addigra már a lófejet beszuszakolta a többi mellé a hűtőbe. Majd megpendíti a miniszternek, hogy ha valakinek küldeni kell, ő át tud adni, ne vágjanak már le ezért több lovat. Hogy fog így a Lovasszínház szemébe nézni? A minisztériumban már kettesével szedte a lépcsőt és közben mobilon adta az utasításokat, hogy mire az íróasztalához ér, előtte legyen minden névsor, ami szokott. Verítékezett és szorult a szíve, amikor rájött, hogy azokat a neveket kívülről tudja és csak annyit ér velük, mint a vizes zsemlével a libamájas töltelék. Olyan mintha lenne benne valami, petrezselyemmel még zöld is. De honnan lesz a libamáj?
A titkárnők körbetelefonálták a vizes zsemléket, akik mind azonnal melléálltak a mindegy is, hogy minek, ami mellé éppen kellett állni, hogy színesítsék zöldre. Délre a szöveg is megvolt, amit alá kellett írniuk, arról addig nem is kérdeztek semmit, nekik mindegy volt. Akkor jött a neheze. A kulturális államtitkár maga elé tette az egyik listát és számolni kezdett. Hány Császár Angelát ér egy Udvaros Dorottya? Blaskó Balázs Balázs Péterrel vkitesz esetleg egy fél Dést? Vagy adja hozzá még Koltay Gábort is? Hasogatott a migrénje, mert azért azt látta, hogy Krizsik Alfonz neve nem fogja egészen elhomályosítani Ragályi Elemérét, nem beszélve arról, hogy ez a Krizsik az életben nem járt az SZFE-re, megint csak ilyeneket találnak neki, mindegy, valaki hozzon egy Algoflexet és mondjon két Kossuth-díjast, vagy legalább olyat, aki majd megkapja jövőre, ha most aláírja. Ne idegesítsék itt a Dózsa Lászlóval, tudja, hogy az aláír bármit bármikor, amit a Koncz Gábor is, de most a Dózsa nem az a név, amire neki szüksége van, akkor már inkább a Pruck család.
Beszélt egész nap, számolt, azt se bánta, hogy vannak, akik tíz napja mindent aláírtak, amit üresen elébük tettek, akár a lapostányért is, a lényeg, hogy meglegyen a 75 aláírás. Estére már zsibbadt a fáradságtól, de úgy érezte, megcsinálta, megoldotta, véghez vitte. Ha eddig valami még egyben lett volna a színházi életben, az most végérvényesen kettészakadt, és ezt ő intézte, ő valósította meg, mondhatja, hogy igazi bűvészet volt. Mágia! – gondolta elégedetten és tudta, hogy ezt a szellemet már soha semmi nem parancsolhatja vissza a palackba. Ez már kint van, kiszabadult és nincs semmi, ami megállíthatná. A kulturális államtitkár sok hét után végre nyugodt álomban reménykedve bújt ágyba egy igazán derekasan végigártott nap után.
#feketepéternagynapja
Olvass bele 
Posted on 2020. július 3. péntek Szerző: olvassbele.com
0