Ír kávé ǀ Ferencz Győző: Út Tipperarybe; Koncentrikus körök

D. Magyari Imre |

Mint egy sorozat darabjai, úgy hasonlít egymáshoz az immár emeritus professzor Ferencz Győző tavalyi és idei, a Gondolatnál megjelent kötete: keménytáblás, védőborítós mindkettő, ugyanaz a formátum, ugyanaz a betűtípus, ugyanaz a kávébarnás színárnyalat, bár az egyiken felül a szerző neve és a cím, a másikon alul. (Noha ez talán csak a szerencse oly ismerős forgandóságát van hivatva példázni, amiről igen frappánsan írt a 18. században élt Faludi Ferenc, verse olvasható A magyar költészet antológiája című kiadványban, válogatta és szerkesztette Ferencz Győző, aki kivételesen szorgalmas és alázatos munkása is a szakmájának.)

Szeretem, ha egy könyv tárgyként is szép, ami esetünkben Lipót Évának köszönhető.

Azt egy ideig nem értettem, hogy a tavalyi borítóján miért egy bécsi kávéház enteriőrje látható (a köteten belül is vannak mindenféle képek!), ha egyszer az a címe, hogy Út Tipperarybe? Ami ráadásul utalás egy másik szövegre, egy ír népdalra (ha népdal). „Tipperary megye és város Írországban – olvashatjuk a szerző akkurátus ismertetőjét. – A dalt az első világháború alatt a brit seregben szolgáló ír katonák énekelték. Háborúról nincs szó benne, a Londonban munkát kereső ír Paddy búcsút int a Piccadillynek és a Leicester Square-nek (és a pénzkeresetnek), hogy hazatérjen Mollyjához.” Ezt tanította meg neki és osztálytársainak Miss L., általános iskolai angoltanárnőjük. Ha nem tanítja meg, kérdi a költői kérdés szép példájaként a szerző, „ki tudja, tartanék-e ma órákat az egyetemen az ír költészetről?” De ezt mintegy mellékesen veti fel, Miss L. és a többi angoltanár másért kerül az írásba, olyasmiért, ami megmagyarázza a kávéházi fotót is.

Négy angoltanárra emlékszik vissza ironikusan „kultúrantropológiai vázlat”-nak nevezett írásában. Egy vörös hajú fiatal nőre, Mrs. B.-re, F. nénire és Miss L.-re. Az utóbbi három mindegyike „igazi madam volt” (az első csak kilógott a tantestületből), ugyanazt a magasabb hétköznapi kultúrát képviselve, mint a bécsi kávéház. „Ha csak tehetjük – olvassuk a Café Bräunerhofban, rögtön az első tárcában –, néhány napot Bécsben töltünk minden évben. … Nem tartok tőle, hogy a megszokás látni kényszerítene, amit nem akarok látni. amúgy sincs mit leleplezni, ismerem árnyaival együtt. De Bécs, egyik nevezetes polgárának szóhasználatát kölcsönvéve, számunkra afféle Über-Ich, amely a Strukturmodell természetéből fakadóan mindig is elérhetetlen vágykép marad. Budapest csökevényesen megvalósított kultúrtörekvéseire, amelyeket időről időre önmaga siet lerombolni, csak azért van szükség, hogy a vágyképp el ne tűnjön végképp.” Ennek a kultúrának a jelképei az ottani kávéházak, Ferencz Győző számára elsősorban a Bräunerhof, falán „a notórius Bécs-gyűlölő” Thomas Bernhard ott készült híres fényképével, de megemlíti a Sperlt, az Alt Wient, a Kleines Cafét meg a Hawelkát is. Barangol köztük reggeltől késő estig. „Mindez látszólag céltalanul, valójában azzal a kizárólagos céllal történik, hogy ne ott legyek, ahol vagyok, hanem egy olyan városban, ahol békén hagyják az embereket, bármifélék legyenek is. És ettől szelídebbek, nyitottabbak, biztonságban érzik magukat. Erre áhítozom.”

Mondjam-e, hogy ha csak tehetem, néhány napot Bécsben töltök minden évben? A szervezet védekezik.

Az Út Tipperarybe tárcoid írásai eredetileg a Litera.hu internetes fórumon jelentek meg 2019 és 2015 között. A műfajnak megfelelően akadnak könnyedebb hangúak, csevegők, például a Dubliners együttes énekesének, Luke Kellynek szobrairól szóló. De többségük komolyabb, töprengőbb. Az Apám kiugrási kísérlete pedig, ami egy nagyszerű ember életét és utolsó éveit idézi fel, megrendítő és megrázó, épp visszafogottsága, szomorú iróniája miatt válik azzá.

Irodalomtörténész, költő írta a tárcákat is, gyakran beszél a szakterületéről, az irodalom nagyjairól, Nemes Nagy Ágnesről, Ottlikról, Vas Istvánról, olykor még némi magasrendű pletykálkodástól sem tartóztatva meg magát, de érezhető örömmel lapozgatta a többség számára ismeretlen Fűri Anna posztumusz verseskötetét is.

A tavalyi kötetnek az irodalom csak mellékszereplője: az ideiben főszereplővé lép elő. Hiszen ez Ferencz Győző legsajátabb területe, amin teljes otthonossággal mozog. De még ha rendelkeznék is az ő képességeivel, akkor sem tudnám a hátralévő terjedelemben méltóképp bemutatni ezt a nagyszerű könyvet. A legfontosabb, hogy a szerző azon irodalomtörténészek közé tartozik, akik a minőségből jottányit sem engedve minél szélesebb közönséghez akarnak szólni. Ennek legszebb bizonyítéka először 2005-ben megjelent Radnóti Miklós-monográfiája. A geometriai jellegű cím – a költő végül is földmérő – megértéséhez talán nem árt ismerni Ferencz egy fiatalkori versét – Ahogy a koncentrikus köröket –, de ez nem biztos. A középpontban, vélelmezem, most az irodalom van, ezt járja körbe szűkebb és tágabb körökben, ezt próbálja megközelíteni különböző módokon. (Istenem, volt olyan kötetcíme – a Magamtól egyre messzebb, 1997-ben – amiről Lator László nem tudta megmondani, mire céloz vele.)

Ady publicisztikájáról szól az első, hosszú tanulmány: még soha nem olvastam róla ilyen jó és alapos írást. És a szerzőhöz aligha Ady áll a legközelebb… Persze, vannak kapcsolódási pontok. „Ez volt publicisztikájának alapszólama. A magyar ugar víziója: a Magyarországon mindent elborító elmaradottság, butaság, barbárság, önkényeskedés, korrupció ostorozása.” Ami elől ki Párizsba megy, ki Bécsbe, igen.

Az abszolút főszereplő Radnóti Miklós, hat írás kapcsolódik valamiképp hozzá. Az Egy nyugtalanító költő abból az alkalomból született, hogy 2013-ban – nem tévedés: 2013-ban, tizenhat éve, tegnap – „a megtisztulás éjszakáján” a Magyar Nemzeti Arcvonal tagjai Miskolc mellett nyilvánosan könyveket égettek, köztük Radnóti összes verseit. „Radnóti Miklós folyamatosan és súlyosan jelen van a magyar gondolkodásban – kezdi higgadtan, de ezúttal kivételes határozottsággal Ferencz Győző –, amely azonban nem tud vele mit kezdeni.” Később pedig ezt mondja: „A baloldaliság, a kereszténység, a magyarság és a zsidóság olyan eszmék, amelyekből kettő-kettő még összebékíthető, de három már bajosan, és a négy, így együtt, szinte képtelenség. De ő ezt kísérelte meg. (…) …azt kérdezte ezzel, az lehet-e, aki akar. Ezt az igényét sajnos egy olyan országban jelentette be, ahol emberemlékezet óta soha nem hagyták békén az embereket.”

Egy hiteles képet adni igyekvő irodalomtörténeti monográfia így lesz bátor cselekedet, kiállás.

Radnóti mellett a Koncentrikus körök főszereplője még Nemes Nagy Ágnes és Tandori Dezső, az előbbiről négy, az utóbbiról három írás szól. És itt van Kántor Péter, Lator László, Nádasdy Ádám, Rakovszky Zsuzsa. Nagyon rokonszenves pályatársi gesztus, hogy Ferencz Győző azokról sem feledkezik meg, akiknek kevesebb figyelem jutott és jut, Imre Flóráról, Jánosy Istvánról, Szepesi Attiláról, Villányi Lászlóról. Nem túlzás, hogy az ilyen portrék, portrévázlatok, elismerések életmentőek tudnak lenni. És Ferencz Győző olykor erre érdemes barátokat, kollégákat is az írás fényébe emel: a szerkesztő és műfordító Borbás Máriát, az orvos Khoór Sándort, az antropológus Szuhay Pétert, az irodalomtörténész Takács Ferencet. Vagy épp Horváth Máriát, aki Kálnoky László feleségeként segítette férjét és szolgálta az irodalmat – nem közismert, hogy egy-egy házastárs, hozzátartozó áldozatosságának mennyit köszönhetünk.

Vajon van a Bräunerhofban ír kávé?

Ferencz Győző: Út Tipperarybe
Gondolat Kiadó, Budapest, 2025
256 oldal, teljes bolti ár 4500 Ft,
omnline ár a kiadónál 4050 Ft
ISBN 978 963 556 608 8

⁎ ⁎ ⁎ ⁎ ⁎ ⁎

Ferencz Győző: Koncentrikus körök
Gondolat Kiadó, Budapest, 2026
496 oldal, teljes bolti ár 6500 Ft,
online ár a kiadónál 5850 Ft
ISBN 978 963 556 722 5