Czető Bernát László: Veszettek (részlet)

Posted on 2015. október 31. szombat Szerző:

0


CzetőBL_Veszettek-bor200|| 1. ||

Meghúzatta a Hondát. Tizenhat szelep spric­celte a benzint, felbőgött a négy hengerben az erő. Hétszáz kiló lendült az emelkedőnek. Ha nem zárt sisakot vesz fel, ezer muslica vágna sebet az arcába. Már ha október végén lenne muslica. Fák, út, árok, erdő, legelő. Felért a tetőre, ott volt előtte a város. Fészkelődött kicsit a nyeregben. Hegyeken át veze­tett az út, sokat kellett kanyarognia, a combja egészen elzsibbadt. Visszavett a gázból, megállt.

Sarkával kitámasztotta a hatalmas motort, leszállt róla. Levette sisakját. Nyújtózott. Néhány karaterúgással ébresztette az izmait. A dombokon csupasz fák, a város fölött ólomég, és szürkeség, szürkeség, szürkeség. Az út mellett az árokban az eldobott pillepalackok és sörösdobozok között döglött kutya ázott. A férgek, a madarak már kikezdték. Ács nem sokat bajlódott, lehúzta a bőrnadrág cipzárját, és a dög mellé, az árokba vizelt. Nézte a kutya nyitott opálbarna szemét, cserepesre száradt orrát.

A hovatartozás egyértelmű. Ezt az áll nélküli ember is megmondta. Nem mosolygott, csak köpte ki a szavakat.

– Janika, te az én csapatomban focizol. Ezt soha ne feledd! Ha meg valamiféle memóriazavarod támadna, akkor a földbe döngöllek. Kiválasztottalak, kihúztalak a szarból, felelősséget vállaltam érted. És ha nem védtem volna meg a szaros seggedet, akkor is csak annyi vagy nekem, mint egy hangya. Bármikor el tudlak taposni. De amíg nekem dolgozol, megvédelek.

Még szép, hogy megvédsz, munkád van bennem – gondolta, de szája egészen mást mondott: – Az embered vagyok. Mondd meg, mit akarsz, és én csinálom.

Az áll nélküli ember ritkás bajszot növesztett, talán hogy ne álltalanságára figyeljenek. A szőkés szőrszálakat már megfestette a paprikás lé. – Rendet! Meneteljenek a hangyák szép, hosszú sorban. Hogy hogyan csinálod, az a te dolgod, én nem szólok bele. Megkapod azt a kurva várost, hozd ki belőle, amit lehet. Térdig járj a vérben, és nem foglak baszkurálni. szabad kezet kapsz. Pénzt, embert, eszközt azért nem, mert nincs, de szabad kezet, azt igen. Ne is halljak rólad! – A megyeszékhely legjobbnak tartott halvendéglőjében, a Csukafogóban kanalazták a halászlét, törték hozzá a parasztkenyeret, itták a savanyú olaszrizlinget. Hárman ültek az asztalnál, Ács, az áll nélküli és az öltönyös nyakkendős férfi valami bizarr focistafrizurával. Szőkére festette, taréjszerűen ágaskodott, és kétoldalt messze füle fölé nyírták.

Az áll nélküli Ácsra vigyorgott. – Csak vicceltem. Baszkurálni foglak, és mindenbe beleszólok. Odafigyelek rád. Pongrácbánya miatt nem fogom elveszíteni a helyemet.

Az áll nélküli ember egyidős lehetett Áccsal. A bortól vagy talán a forró levestől vörösödött ki arca. Lehet, hogy a vérnyomásával van baj. Folyamatosan fészkelődött, egy pillanatra sem állt le. Ács arra gondolt, hogy semmiképpen sem engedné a motorjára ülni. Az utasnak nyugton kell maradnia. A súlypontot a vezető rakja helyre, az utas csak utas. elég egy kis megingás, és vége. Motorozásnál minden a súlyponttól függ. Na, ja! Mindennél minden a súlyponttól függ. Az áll nélküli ember újabb adag csípős paprikát morzsolt forró levesébe, hogy aztán szürcsöljön és izzadjon. Időről időre szálkát bányászott ki fogai közül. Ilyenkor kicsit abbahagyta a beszédet. A szálkákat szép sorban a tányérja szélére ragasztotta, és témát váltott. – Van ott Pongrácon az a nyanya. A polgármester asszony. Na, hogy hívják? Nálunk legalább egy tízessel öregebb. Olyan, mint a matektanárnőm volt: nagy segg, vastag vádli, és a mellei durván gravitálnak. Az öreg főbíró, a Sass felesége.
– Bodor Bözse – szólalt meg végre a nyakkendős.
– Prókay doktor mindent tud – vigyorgott az áll nélküli.
– Orvos?
– Jaj, nem – válaszolt a nyakkendős férfi, egy névjegykártyát varázsolt elő, amin az állt: Dr. Prókay Zsolt Prókay és társa Ügyvédi Iroda. Ács kitalálhatta volna, mert a sötétszürke Brioni öltöny és a tarka nyakkendő ügyvédeknek jár. Orvos nem öltözik ilyen jól.

– Prókay doktor jó barátunk. Benne van a csapatban. Csak ha tényleg fontos, akkor hívd! Kicsiség miatt ne zavard!
– Miért?
– Mert egy osztállyal feljebb focizom – mosolyodott el fölényesen a nyakkendős. Ács továbbra sem értette, ki a csoda ez a Prókay.

– Képviselő – világosította fel a másik. – Na, a Bodor Bözse. A férje bandája csinált belőle polgármestert, persze kinőtte magát. Már ő diktál. Píranya – elhúzta az első szótagot, ami Ácsot zavarba hozta. Időbe telt, míg rájött, hogy a főkapitány a ragadozó halról beszél. – Én mondom, hogy az a nő egy píranya. Na, ez a nagy seggű píranya kilóra vette meg Rétváryt. Rétváry egy szemét pöcs. Audival jár. Villa az Ipoly-parton, vadásztársaság, külföldi nyaralások. Mismás. Egy nagyarcú kisvárosi pöcs! Mert ha a szemétdombján ő a kakas, attól még nem volt nagyfiú.

– Akkor nem a tévészereplés miatt repült – értelmezte a főkapitány monológját Ács.

– De nem is a gyújtogató fiúk miatt. Azért jól jött, hogy elnyilatkozta magát. Maga szolgált munícióval. Celeb akart lenni. A hülyéje. Audi 6-os! Azt én sem engedhetem meg magamnak. – Felemelte kanalát. – Na, jó. Meg ne tudjam, hogy a csaj téged is lenyúl, mert akkor véged, mint a kisvakondnak. El tudom intézni, hogy életed végéig cigánytelep mellett őrizd a rajkókat. Szóval az a nő veszélyes. – A nagy ember krákogott, bányászott, minek eredményeképp egy villás szálka került a tányér szélére. – Beszélj már te is, hagy zabáljak! – fordult egy pillanatra a nyakkendőshöz.

– Pongrácbánya kupleráj. Lopnak, bandáznak, verekednek, drogoznak! Ami nem baj, mert ha ez zajlik, az az élet jele. De most mindenki azt csinál, ami az eszébe jut…

– Hát ne jusson eszükbe! Basszus! Erről tegyél! – egész este fröcsögtek, sorolták, hogy ki mindenki pöcs, ki mindenki tolvaj, és hogy Ácsnak mi mindenről kell tennie. – A cigánymaffiát ki kell nyírnod. De csak csendesen, lassan. Ki ne ejtsd a szádon, hogy cigány, mert mész hozzájuk egy életen át büdös-bunkó rajkókat hajkurászni. Meg ne halljam, hogy rasszista vagy, mert akkor kirúglak. Utálhatod a cigányokat, buzikat, de rasszista nem lehetsz. Kurvák a kamionparkolóban, de vigyázz rájuk, hagyd őket dolgozni, mert ezért kerülnek a kamionok Szlovákia felől. Pénzt hoznak az országnak. El ne felejtsem. egy szerb díler is kavar arra. Ne nyúlj hozzá, csak ha feltétlen szükséges, mert az adu ászt nem játsszuk ki idő előtt. És fogd vissza az embereidet! Ne lopjanak sokat! A határnak is van határa. Érted, mire gondolok.

– Akkor ez egy küldetés.

– Békemisszió – röhögött az áll nélküli ember, elégedetten átnyúlt az asztalon, és megveregette Ács vállát. – Fog ez menni, nem igaz, Zsolti?

A gyomra egész éjjel görcsölt. Talán a savanyú bor tehette. Vagy az állatlan fenyegetőzése. Felesleges, mert anélkül is neki dolgozik. Nincs más választása. A rendőrszálláson persze nem volt gyógyszer. Körbejárta a megyeszékhelyet, mire egy éjszakai patika hajlandó volt neki savlekötőt adni. Eltévedt. Amikor visszaért, az induló hajnali műszak csörömpölése miatt már nem tudott aludni. Reggel bevásárolt az áruházban. Vett új cipőt, elfogadható áron öltönyt, amiben hivatalokba járhatott. Csak délután ült fel a motorra. Az úton a feje kiszellőzött, és mire Pongrácbánya határához ért, helyükre kerültek a dolgok. Messze a megyeszékhelytől, még messzebb a fővárostól.

Végzett. A hab lassan oszlott az árokban. Csend, madárcsicsergés, alig halható morgás a város felől. Az állomásra érkező vonat kürtjének elmosódott hangja. A völgybe telepedett város felé fordult. Balra a lakótelep, középen a gyár, mögötte a belváros, jobbra az alsóváros, azon túl lehet a szabadságtelep, a gettó. Milyen cinikus névadás. Felhúzta a cipzárt. Térkép a fejében. Le a városba, végig a lakótelep mellett, a gyár előtt a hosszú Széchenyi úton a Martinász térig. Öt perc. Szép innen ez a város! Játék házak, játék autók, a vasúti síneken játék vasút mellett az emberek bolháknak látszottak. Bolháknak vagy hangyáknak. Ugrálnak vagy dolgoznak. Autó húzott el mellette. Mire leér a városba, ez is játék autó lesz, amit egy bolha vezet. Vagy hangya. Valahonnan fentről nézve a Hondája is csak egy játék motor, és ő is csak bolha. Na, nem. Bolha semmiképp sem. Ránézett a döglött kutyára. A bolha csak ugrál, mígnem egy kutya fogai között végzi. Vagy egy kihűlt dögön. Bolhapiac. Bolhacirkusz. A hangya épít. Bolyt, társadalmat, jövőt. Másokért él: a társaiért, az utódaiért, a világ tisztaságáért, mert mi is lenne hangya nélkül a Föld, ha szorgos hangyák nem szednék össze a hulladékot, nem takarítanák el a piszkot. egy szemétkupac. A hangya becsületes, hűséges, a bolha csak élősködik. A hangya életének messziről is van értelme. Ha távlatot kapnak a dolgok, minden kitisztul. Egyszerűbbek lesznek a megoldások, kézenfekvőbbek a feladatok. Mindenki tudja, mi a teendő, és azt is teszi. Megszűnik a zűrzavar. A tekintetével követte az idegen autót. Amikor a kocsi leért a városhatárra, lelassított, majd megáll. Két bolha állt az út mentén. A mellékúton kék-fehér autó. A sofőr bolha kiszállt a kocsiból, közelített a két bolhához, megállt. Aztán visszaszállt, és indított. A két bolha visszament az út menti fák közé. Rendet kell tenni. Hiába szemét egy alak az áll nélküli, ebben igaza van. Bolhacirkusz helyett hangyabolyt kell építeni.

Ránézett az órájára, ideje indulni. Visszaszállt a motorra, és gázt adott. A hátsó kerék csíkot húzott az aszfalton, a nehéz túramotor eleje kicsit megemelkedett, nekiindult a lejtőnek. Ács élvezte az erőt, amit a túlságosan is sok – ezernyolcszáz – köbcenti adott, élvezte, hogy a stabil, súlyos gép önálló életre akar kelni, és mégis ő uralja mind a százhúsz ló erejét. Jó dolog kézben tartani a dolgokat. Ettől férfi a férfi.

Az utolsó kanyar előtt mintha látott volna valamit. Sejtette, hogy micsodát, de nem törődött vele. Figyelnek. Legyen. Figyeljenek. Történjen meg, aminek meg kell történnie. Ez is csak egy próba. Rákanyarodott a város előtti utolsó egyenesre. Ellenállt a kísértésnek, hogy még egyszer meghúzassa a motort, így cukkolja a lesben állókat. Lassított. Alig ötvennel ment el a város határát jelző tábla mellett. Csak innen lehetett látni a bekötőúton várakozó két rendőrt és a rendőrautót. Az egyik kilépett az útra, és leintette a motort.

– Jogosítványt, forgalmi engedélyt, személyigazolványt kérek – mondta az öregebb, akinek három ezüstcsillag volt a váll-lapján. A másik körbejárta a motort.

– Valami probléma van? – vette le a sisakot.
– A traffipax szerint száznegyvennel jött a lejtőn. A hetvenes táblához képest kicsit sok.
– Erős a gép.
– Sokba tud kerülni az ilyesmi…
Ács elővette bőrdzsekijéből tárcáját. Sorra vette ki a papírokat. A fiatalabb rá se nézett, elbűvölte a motor. – Shadow? – kérdezte, és leguggolt, hogy közelről láthassa a csodát. Sok autóst kell még megkopasztani, hogy ez összejöjjön.

– Még hogy Shadow! Gold Wings. Jogosítvány… személyi… forgalmi… – adta a törzsőrmester kezébe.

– Most mit csináljak magával? – nézett Ács szemébe az öreg. Erre a kérdésre az országúti illem szerint kérdéssel kell felelni: „Mennyibe fájna ez nekem biztos úr?” És akkor lehet alkudni, hogy hány pénzbe kerül a rendőr felejtése. A nyakkendős és az áll nélküli igazat beszélt, állapította meg magában.

– Lehet benne száz ló – találgatott a fiatal.

– Még több is – vigyorgott a motoros. Az öreg rendőrt zavarba hozta, hogy állja a tekintetét. Miért nem fél? Legalább izzadhatna.

– Vízhűtéses? – firtatta a fiatal őrmester, és ujjával halvány csíkot húzott a krómozott lengéscsillapítóra tapadt porra.
– Az.
– Látszik rajta, hogy törődik vele.
– Szeretem – mondta Ács derűsen.
Az öreg rendőr belenézett a papírokba, és kiment fejéből a vér. Ez maga a lidércnyomás.
– Mibe volt? Négymillió? – A fiatal őrmester megpiszkálta a gyertya gumikupakját.
– Ha Shadow-t vettem volna. De ez Gold Wings. Zsír újan bő hatba van.
– És az extra…
Az öreg nem bírta tovább.
– Kussoljál már!
– Mi van?
A fiatal rendőr sértődötten állt fel, már azon volt, hogy visszaszóljon, de a két férfi arcát látva, megértette, hogy ez a helyzet nem az a helyzet. Ács magabiztosan várakozott, az őrmester arcán rémület. A motoros elővette jelvényét.
– Mutatkozzunk be egymásnak. Ács János százados, a maguk új főnöke.
– Basszus!
– Ez a rendszeresített bemutatkozás a megyében?!
– Nem. Bocsánat. Darvas Csaba főtörzsőrmester – tisztelgett az öreg.
– Mohácsi Róbert őrmester – préselte ki magából a fiatal.
– Szeretném, ha most bemennénk a kapitányságra.
– Azonnal – mondta a főtörzs, és elindult a bekötőúton álló rendőrautó felé. A motoros nem mozdult.

Czető Bernát László

Czető Bernát László

– Várjon! A büntetés? Az el van felejtve? – bökött egyet az öreg rendőrön.
– Vicces a százados úr – fordult vissza savanyúan a főtörzs.
– Na ja! Őrmester, tud motort vezetni? – szólította meg a fiatalt.
– Igen.
– Jogsi is van? Mert ha nem, az szívás lenne.
– Van egy Yamahám. De csak krossz.
Ács kivette a kulcsot a motorból, odadobta az őrmesternek. Aztán a sisakot. Mohácsi az üléshez szíjazott sportzsákot nézte.
– És a cuccal mi legyen?
– Ha megérkezik, hozza be maga. Városi kapitány vagyok. Csak nem cipekedhetek.
– Okés. – Vigyázzon, mert nagyon érzékeny a gyorsulásra. Hét másodperc alatt már száz fölött van – azzal beült a rendőrautóba. – Ja! A gyorshajtásért büntetés jár.

Czető Bernát László: Veszettek
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2015