Végtelenített hazugságflipper | Benjamin Stevenson: Ebben a bankban mindenki tolvaj

Paddington |

Ernest Cunninghamnek lényegében „a meghalás a hobbija” – legalábbis a menyasszonya, Juliette szerint. Ezt negyedszerre bizonyítja az ausztrál Benjamin Stevenson. Ahogy BS korábbi köteteiből már megszoktuk, ez a történet is egyes szám első személyben íródott, és meglehetősen erősen kezdődik: „Tekintettel arra, hogy haldoklom, és csak egy tollam van, szerintem hagyjuk az udvariassági köröket.” Ezt fogom tenni én is ebben a könyvajánlóban, hiszen egy haldokló utolsó kívánságát még akkor is tiszteletben illik tartani, ha végül nem hal meg. (Hoppá, ezt elszpojlereztem, bocs.)

Azok számára, akiknek ez az első rodeója Stevensonnal és Cunninghammel, már a cím alapján is sejthető, hogy most nem klasszikus bankrablós történetre nyílik a könyv. Ha valaki mégis ezt várná, néhány fejezet után neki is nyilvánvaló, hogy itt valami egészen másról van szó. Sokkal többről. Ez a regény egyszerre a bezárt szoba hagyományait követő krimi, logikai fejtörő, humoros karakterdráma, és olyan történet, ahol a nagyon figyelmes olvasót is palira veszik.

Aki már ismeri Ernest Cunningham történeteit, valószínűleg sejti, mire számíthat, de akkor is izgalmas utazásban lesz része a bűn labirintusában. Ha viszont ez az első találkozás vele, akkor sem kell megijedni: Stevenson ügyesen adagolja az előzményeket, így a regény önállóan is teljes élményt nyújt. Persze a korábbi kötetek ismerete hozzáad ezt-azt a karakter fejlődésének megértéséhez, valamint néhány pikírt megjegyzés értelmezéséhez, de egyáltalán nem kötelező feltétele annak, hogy élvezni lehessen ezt a történetet.

Ernest ezúttal egy egészen hétköznapi ügy miatt érkezik egy kisvárosi bankba. Hitelre lenne szüksége, hogy végre megvalósíthassa álmát, és saját nyomozóirodát nyithasson. A terv azonban már az első percekben kisiklik. Egy fegyveres bankrabló érkezik, túszokat ejt, majd szép lassan kiderül, hogy a helyzet sokkal bonyolultabb annál, mint bárki gondolná. A bankban tartózkodó emberek mindegyike rejteget valamit, és hamar világossá válik, hogy itt nem csupán egyetlen bűntényről van szó.

A cím nem túlzott: ebben a bankban tényleg mindenki tolvaj. Így aztán beindul a „végtelenített hazugságflipper” (a könyvajánló címéül is választott szóösszetétel Farkas Veronika amúgy is remek fordításából vett idézet). A labda pedig addig pattog, amíg egyszer csak Ernestnek valahogyan meg kell akadályoznia a túszok kiszabadulását, hogy megfejthessen minden rejtélyt.

Pont ez az alaphelyzet teszi a regényt annyira szórakoztatóvá. Stevenson fog egy ismerős krimiszituációt, majd addig csavarja, amíg teljesen kiszámíthatatlanná válik. Ahelyett, hogy egyetlen rejtély köré építené a cselekményt, több egymásba fonódó titkot mozgat egyszerre. Minden újabb felfedezés új kérdéseket vet fel, minden szereplő gyanússá válik, és mire azt hinnénk, végre összeáll a kép, újabb váratlan kanyart vesz a történet.

Stevenson soha nem csal, és ez nekem különösen tetszett, bizonyára másoknak is. A klasszikus fair play krimik hagyományát követi, vagyis minden fontos nyomot megmutat az olvasónak. Nincsenek kalapból váratlanul előhúzott nyulak (csak egy beszélő papagáj) vagy utólag kitalált magyarázatok. A megoldás végig ott van a szemünk előtt – csak éppen olyan ügyesen tereli el a figyelmünket, hogy szinte lehetetlen összerakni a teljes képet. Ez csak Ernestnek sikerül, egy széfbe zárva.

• Olvass bele!

Minden szempontból ő a kulcsfigura. Ernest intelligens, kiváló megfigyelő, de közben elképesztően béna. Hajlamos rossz döntéseket hozni – mit hajlamos, nem is igen vannak jó döntései! –, értelmetlen kockázatokat vállal, és rendre olyan helyzetekbe sodorja magát, hogy olvasás közben legszívesebben rákiabálna az olvasó: „Hé, ennyire még te sem lehetsz lökött!” (S**ghü**ét írnék, de tartok tőle, nem engedné át az algoritmus.) Ellenségei sem állítanák róla, hogy tévedhetetlen zseni. Valójában olyasvalaki, aki csak próbál eligazodni a káoszban, épp úgy mint mi. A különbség annyi, hogy neki eddig még mindig sikerült is.

A narráció ismét zseniális. Ernest folyamatosan kiszól az olvasóhoz, kommentálja a saját történetét, utalgat a klasszikus detektívregények szabályaira, és gyakran saját magát sem kíméli. Ez az önironikus hangvétel könnyeddé teszi a regényt, miközben a feszültség egy pillanatra sem tűnik el. Nagyon szeretem, amikor egy krimi nem veszi halálosan komolyan önmagát, de a rejtélyt mégis komolyan veszi. Stevenson pontosan tudja, hol húzódik ez a keskeny határmezsgye.

Ehhez sokat hozzátesz Ernest menyasszonyának karaktere is. Juliette ezúttal sem csupán díszlet vagy aggódó háttérszereplő. Okos, talpraesett, remek a humorérzéke, és gyakran ő az egyetlen, aki képes egy kis józan észt vinni Ernest meglehetősen vakmerő ötleteibe. Kettejük kapcsolata természetes, szerethető és sokszor kifejezetten vicces, ami kellemes ellensúlyt ad a bűnügyek keltette feszültségnek, no meg annak, hogy Ernest egy ponton még fegyvert is fog rá.

A szereplőgárda elsőre talán kicsit népesnek tűnhet, de Stevenson ügyesen bánik velük. És még telefonkönyvet sem kell írni, hogy megjegyezzük őket. A könyv tempója is remek. Rövid fejezetek, folyamatos új információk és jól időzített fordulatok váltják egymást. Tipikusan az a regény, aminél az ember „csak még egy fejezetet” szeretne elolvasni lefekvés előtt, aztán azon kapja magát, hogy már éjfél is elmúlt.

Bár Stevenson könyvei tisztelegnek a klasszikus krimik előtt, egyáltalán nem tűnnek régimódinak. Éppen ellenkezőleg. Modern a humora, lendületes a történetvezetése, szerethetőek a karakterei, és közben végig meghagyja az olvasónak a logikai játék örömét, azt, amiért annyian szeretjük ezt a műfajt.

Benjamin Stevenson:
Ebben a bankban mindenki tolvaj
Fordította: Farkas Veronika
Agave Könyvek, Budapest, 2026
400 oldal, teljes bolti ár 5980 Ft,
online ár a kiadónál 5382 Ft
e-könyv változat 4280 Ft
ISBN 978 963 598 5197 (papír)
ISBN 978 963 598 5203 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az elmúlt években elég sok gyilkosságot sikerült felgöngyölítenem. De egy bankrablás… na, az még nekem is új. Túsz pedig még sosem voltam.
Az ajtókat lezárták, senki sem juthat ki vagy be. Így, amikor valakit holtan találnak a bankban, hirtelen minden túsz gyanúsítottá válik:

Hamarosan kiderül, hogy nem csak egyvalaki tervezte kirabolni ma a bankot. És nem mindenki a pénzért jött. Ki mit akar ellopni? Mi ér olyan sokat, hogy gyilkoljanak érte? És vajon meg tudom oldani az ügyet, mielőtt a rendőrség ránk töri az ajtót, hogy megmentsen minket?