Tömörödik a csönd | E. Bártfai László: A hallgatás mint hitelesség

Hernád Lajos |

E. Bártfai László mostani – immár ötödik – csend-könyve a csenddel foglalkozó tanulmányokat tartalmaz, amelyeket a választott cím foglal keretbe. Valamennyi a hallgatásnak mint a hitelesség megjelenésének egy-egy alesete.

A Párbeszéd az Úrral kismonográfiának is beillik, 2022-ben a Tinta Kiadó Iránytű sorozatában önálló kötetben is megjelent. (A szöveget a szerző a mostani kiadás számára több ponton megváltoztatta, kiegészítette, esetenként kiigazította.) A tanulmány az Istennel folytatott párbeszéd lehetséges eseteinek számbavétele. Minden kommunikációnak előfeltétele, hogy a megszólító nem kételkedik a megszólított létezésében. A helyzet sajátosságára Wittgenstein világított rá egyik grammatikai megjegyzésében: „Nem hallhatod az Istent valakihez beszélni, csak akkor hallhatod őt, ha te vagy a címzett.” Az Isten-tapasztalat fenomenális tapasztalat, lényegéhez tartozik, hogy csak egyes szám első személyű, belső perspektívából létezik. A megállapítás a fenomenális mentális állapotok mindegyikére igaz. Például aki nem látott még almát, nem tudhatja, hogy milyen egy érett, piros almát észlelni, milyen beleharapni, milyen utána vágyakozni stb. A misztikus tapasztalatok is fenomenálisan reálisak. Az Istennel folytatott imaszerű párbeszéd csendben zajlik, ahogy Weöres Sándor fogalmazott Középkori joculator (1969) című versében:

Az Isten én vagyok
hallgatok, mégis halljatok.

A szerző sorra veszi a misztikus élmény jellegzetességeit is, egybevetette William James, Bertrand Russell, Max Weber, Rudolf Otto és Tőzsér János nézeteit. Rámutatott arra is, hogy gyakorlatilag miért kivitelezhetetlen a vallás nélküli istenhit, a Kierkegaard-féle magánvallás. Mindenképpen említendő, hogy a liturgikus cselekményeket a nemrégiben elhunyt analitikus filozófus, John R. Searle létesítő szabálya alapján értelmezte.

• Olvass bele!

A kötet második írása a szerelem három stációjáról szól, elemezve az egyes szakaszokra jellemző beszéd vagy hallgatás pragmatikai-jelentéstani jellegzetességeit. A szerelem megvallását vagy meg nem vallását az ólomsúlyú szavak kimondásának – vagy ki nem mondásának – kínja jellemzi. A beteljesült szerelem esetében azonban nincs szükség szavakra, mert a felek szavak nélkül is megértik egymást. Ha mégis megszólalnak, nincs új közlendőjük, csak a beszéd kedvéért nyújtják a beszédet. Elizabeth Barrett-Browning például így lelkendezett:

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak.

A kapcsolat megromlását ellenben az jelzi, hogy a beszédnek már nincs semmi értelme, mert minden egyes szó célt téveszt. A szakítás nyelve ennek megfelelően durva és kíméletlen. Példaként álljon itt József Attila Magány című versének két sora:

Bogár lépjen nyitott szemedre.
Zöldes bársony-penész pihézze melledet.

A harmadik tanulmány a 20. század egyik meghatározó művét, Ludwig Wittgenstein Logikai-filozófiai értekezését elemzi. A mű nevezetes 7. tételét – „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell” – nagyon sokan ismerik, bár lehet, hogy nem tudják, ki fogalmazta meg a gondolatot. A filozófus azért tett némasági fogadalmat, mert úgy vélte, hogy az igazán fontos kérdésekről – Istenről, az etikáról, a szépség mibenlétéről – nem lehet tudományos értekezést tartani, tárgyilagosan beszélni, ezért hallgatni kell róluk. A logikai aszkéta így kiszorult a világból, már nincs hová hátrálnia, mert éppen arról kell hallgatnia, amit igazán fontosnak tart.

A negyedik írás a huszonöt esztendeje, 2001. június 3-án elhunyt, kiváló egyetemi tanárnak, Bertalan Lászlónak állít emléket. A szerző az ő előadásaira támaszkodva mutatta be Max Weber értékítéletekről vallott felfogását. A nagy német szociológus érzékletesen írta le a tények és az értékek között húzódó áthidalhatatlan szakadékot:

Korszakunk sorsa, hogy ettünk a tudás fájáról; tudnunk kell, hogy a legalaроsabb történelmi kutatásból sem olvashatjuk ki a világtörténés értelmét; hogy csak mi magunk adhatunk neki értelmet, hogy „világnézetek” sohasem lehetnek a szüntelenül fejlődő tapasztalati tudás gyümölcsei.

Ennek fényében a tisztesség azt követeli az egyetemi oktatótól, hogy a katedrán tartózkodjék az értékítéletektől. Ma is sokan megszegik ezt az elemi morális követelményt. Akadnak, akik tanítás címén pöffeszkedő gőggel hirdetik az egyedül üdvözítőnek tartott eszmét. Az egyes karok és tanszékek olykor szinte pártként működnek, az oktatók pedig hadúrként vezénylik a digitális harctérre (nem ritkán az utcára) diákjaik feltüzelt seregét. Az eltérő véleményeket megbélyegzik, azok hangoztatóit befeketítik. Tevékenységük eredményeként a szociológia mint általános társadalomtudomány tekintélye csaknem teljesen szertefoszlott az elmúlt évtizedekben.

Az utolsó tanulmány John Cage zeneszerző nevezetes művét, a 4´33˝-at, azaz a négy perc harminchárom másodperces néma zeneművet tárgyalja. Az először 1954-ben zongorán előadott műben egyetlen hang sem csendül fel. A karmester csupán arra ügyel, hogy véletlenül se lépje túl a megszabott időtartamot. A szerző azt a folyamatot elemzi, hogy milyen állomásokon keresztül jutottunk el Cage zenei tréfájáig. Az ilyen bolondozásnak jó néhány előzménye volt. Lásd például Mozart csúfondáros darabját: Falusi muzsikusok, K. 522. Alphonse Allais, a mókás kedvű párizsi újságíró 1897-ben gyászindulót komponált egy süket embernek. A kottába egyetlen hangjegyet sem írt. A prágai dadaista Erwin Schulhoff 1919-ben komponálta Fünf Pittoresken című művét. A zenemű harmadik darabjának partitúrája kottafejeket szintén nem tartalmazott, csupán a szünetjelek viharzottak szeszélyesen. Hozzávetőleg fél évszázad alatt így vált a kabaréba illő vaskos tréfából, a kimódolt polgárpukkasztásból konceptuális művészetté. John Cage művét nem harsány röhejjel, meghökkenten vagy felháborodással, hanem megilletődve, a legnagyobb műveknek kijáró tisztelettel fogadja a közönség.

A kötetet 62 oldalnyi jegyzet egészíti ki, és megtalálható benne a szerző műveinek pillanatnyilag teljes bibliográfiája is.

E. Bártfai László: A hallgatás mint hitelesség 
Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2026
218 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
online ár a kiadónál 2690 Ft
ISBN 978 963 409 5200

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Susan Sontag esztétikai alapelvvé emelte a hallgatást mint hitelességet. Vannak alkotók, akik „a végleges csöndet választották”. Ám mindez „művüket nem érvényteleníti. Sőt: annak, amit abbahagytak, visszamenőleg újabb erőt és hitelt ad – az elutasítás a mű érvényességének új forrásává, a vitathatatlan komolyság igazolásává válik.”
A szótárak nem adatolják a hallgatás pragmatikai jelentésárnyalatát, de szólásokban, közmondásokban gyakran bukkan fel hasonló értelemben: Bolond beszél, okos hallgat.