Anyám bársony, apám vas | Per Petterson: Irány Szibéria

kistibi |

Néha nehéz egy regény teljes világát felderíteni; ha a szerző önéletrajzi elemekből sző egy olyan bonyolult hálót, ahol az önálló regények között áthallások, összefüggések vannak, akkor csak az egész életmű vizsgálatával láthatjuk igazán az alkotói világ teljességét. Per Petterson kozmosza is ilyen. Az író személyes tragédiája jelen van több korábban megjelent művében (például itt): egy hajóbalesetben elveszítette szüleit, öccsét, unokahúgát. Hősei lelkében mindig visszatér valamilyen formában a megemészthetetlen, a feldolgozhatatlan élmény. Pettersont olvasva mintha a történelemből kiesett volna két és félezer év – a szereplők közelebbi rokonai a görög tragédiák hőseinek, mint a mának, sokkal inkább sorsukat elviselő, mint alakító emberek.

Az Irány Szibéria mesélője egy kislány, a regény kezdetén hét év körüli. Egy furcsa, kemény, szeretettelen családban él: „Anyám bársony, apám vas. Apám többnyire egy szót sem szól, és vacsoránál néha puszta kézzel fogja meg a tűzforró lábos vasfülét, miközben szedek magamnak, és amikor leteszi, látom a vörös nyomokat a tenyerén.” Az anya zsoltárokat ír, és zongorával kísérve magát, hosszan énekli ezeket. A hallgatag apa fogát összeszorítva küzd a család anyagi fennmaradásáért. Az 1930-as évek elején járunk, a ma irigyelt skandináv jólét még a távoli jövő. A helyszín Észak-Jütland egyik kisvárosa.

Furcsa eleme a regénynek, hogy az egyes szám első személyben mesélő főszereplő nevét nem tudjuk. Az életmű más műveiből be lehet azonosítani, de ebből nem. Petterson rendkívül tudatos író, aligha véletlen ez.

A cím megtévesztő. Ha a Szibéria szót hallja a kommunizmus-viselt korosztály, akkor elsősorban a gulágok jutnak az eszébe, a magyar olvasónak a „málenkij robot”, és csak másodsorban Szibéria csodái. Különös vágy ez egy hétéves kislány lelkében, aki egyébként a hétköznapokban elég sokat fázik, mégis ezt dédelgeti. Bátyjának, a négy évvel idősebb Jespernek is van egy álma. Ő Marokkóba szeretne eljutni: az legalább meleg!

Az első részben a hétéves főszereplő mesél, a másodikban tizennégy éves, ekkor szállják meg Dániát a németek, a záró rész a már felnőtt, huszonkét éves nő története. Az életkorokon kívül még egy fontos dolog különíti el az egységeket. Főhősünk sodródó figura, mindig a bátyja, Jesper talál ki valamit, aki természetesen magával viszi imádott húgát minden kalandba, minden őrültségbe. Jesper az első két rész után, a harmadikban eltűnik, hogy ne is kerüljön elő többé. „Emlékszem Jesper karjára a vállamon, elég behunynom a szemem, és mind a mai napig emlékszem rá, pedig már elmúltam hatvan, és életem több mint fele úgy telt el, hogy Jesper már nem él… Lenin kopasz, fénylő fejét nézem, meg a fényképünket, és a Jesper hóna alatti piros labdára gondolok.” – Érdekes szerkesztés ez, hiszen az első részben található az idézet, amit még a hétéves leány mesél.

• Olvass bele!

Az első rész a gyerekkor. Ez az okos, furcsa lány megérez, megálmodik dolgokat, melyek aztán valósággá válnak. Pettersonnak sikerül egy gyerek szemével nézni, leírni a világot. Jutna eszébe felnőttnek ilyen hasonlat? „…látom, hogy a halászhajók árbócai fordított ingákként dülöngélnek, a hajók teste pedig a kikötő falát dörzsöli nyikorogva.” Bevallom, kellett nekem némi idő, amíg el tudtam képzelni fordított ingaként a halászhajót. A kislány rendkívül jó megfigyelője a családnak is. A legnagyobb titok: a Nagyapa. Ő a saját tanyáján él elviselhetetlen feleségével, aztán havonta egyszer befogja Lucifert, a fekete paripát, aki csak neki fogad szót, és végigjárja a város összes kocsmáját. Este meg, mikor már merevrészeg, Lucifer hazahozza.

A sötét istállóban a gyerekek azzal ugratják egymást, hogy Nagyapa odabent lóg. Egy idő után ez tényleg meg is történik. Legjobb öltönyében, órával, óralánccal, megborotválkozva, tíz évet fiatalodva Nagyapa a gerendán himbálózik. Amikor levágják, a zsebében egy cetlit találnak: „Nem bírom tovább”

„Ezzel minden bizonnyal tisztában voltunk, Jesper is, én is, hogy nem bírja tovább, de hogy mit nem, azt nem értettük, mivel erős volt, mint egy bika, és keményebben és tovább bírt dolgozni, mint bárki, akit valaha ismertem.”

Néha humor csillan meg a mesében.

„A hosszú barna haj a kígyószerű fürtökkel futás közben a hátamat verdeste… amikor felvetettem, hogy vágjuk rövidre, anyám nem engedte:
– Így a legjobb – mondta –, a kerek arcod miatt úgy néznél ki nélküle, mint egy eszkimó.
Az eszkimók anyám szerint az Északi-sarkon élnek, és szalonnából és csontból készült istenekben hisznek, és sajnos Dániához tartoznak.”

A kislányt nagyon korán munkára fogják. Tejboltjukból ő hordja ki a megrendelőknek a tejet, kerékpárral. Jó tanuló módjára a feladat pozitív oldalát nézi. Lábizmai megerősödnek, ő lesz korosztályának legjobb úszója. De nem csak ebben jó. Rengeteget olvas, és mindenfélét. Jesper biztatására az olvasmánylistára felkerül Martin Andersen Nexö, akit kommunistának tartanak, de jól van ez így, hiszen a bátyja Lenin arcképe mellé Rosa Luxemburgét is kiplakátolja, és Lenin rendkívül jól megfér a Jézus él! feliratú függönnyel. Jesper amúgy, saját bevallása szerint, nem kommunista, hanem szindikalista.

Vidámság, derű csak akkor érezhető, ha kettesben vannak. Amikor együtt a teljes család, az ilyen:

„Kongóban meghalt valaki maláriában, az anya együttérzésében szipog.
– Ó, ó, szegény ember!
Aztán a zongorához vonul, eljátssza és elénekli az egyik saját zsoltárát, fényes hangja betölti a szobát, a falak majd szétrepednek bele. Mintha abba sem akarná hagyni, apám zörög az újsággal, és amikor ez sem használ, leteszi és megszólal:
– Az isten szerelmére, hallgass már el, Marie!
A hangáradat megszakad, anyám lehajtja a fejét, és a billentyűkre néz.
– De Magnus, kérlek! – suttogja.”

A regény második részében bemasíroznak Dániába a németek. Jesper természetesen az ellenállási mozgalomhoz csatlakozott. Hamar gyanúba keveredik, s egy helyi, Jørgensen nevű náci vezetésével vadásznak rá.

„…a gestapós Jørgensen. Ő kötözte ki Billegård kőművesmestert a radiátorhoz, és verte agyon puszta kézzel a Gestapo kragholmeni épületében. Az egész város tudja. Billegård apám barátja volt az Iparosegyletben. Ha ez a háború véget ér, Jørgensen halott lesz. Ezt is tudja az egész város.”

Hősünk kiválóan elvégezte az iskoláit, de szülei nem engedik továbbtanulni. Nagy törés ez, de az igazán nagy, hogy Jespernek menekülnie kell, sikeresen áthajózik a semleges Svédországba.

A harmadik részt a már felnőtt nő meséli. Cél nélkül bolyong, otthon nem bír maradni, Stockholmban köt ki, majd visszatér Dániába, üvegfúvóként dolgozik, aztán telefonközpontosként, pincérként… Sodródik egyik helyről a másikra, már nem is olvas. Az alábbi párbeszéd idézetnek kicsit hosszú, de annyira telitalálat, annyira jellemző Pettersonra, hogy egyszerűen muszáj megmutatnom, egy férfihang beszél:

„– A feleségemmel szeretnék beszélni.
– Itt dolgozik?
– Azt gondolja, hogy az én feleségem a Telefonhivatalban dolgozik?
– Nem tudhatom, mindenesetre ön kérte a feleségét.
– Mondja csak, kisasszony, nem szégyelli magát?
Nyilvánvaló volt, hogy a férfi alaposan felöntött a garatra, és ettől nem lett jobb kedve.
– Nem, egyáltalán nem.
– Hát jó. Úgy hallom, maga észak-jütlandi. Tudja meg, hogy sokszor meggyűlt a bajom az észak-jütlandiakkal. Szóval legyen szíves további időhúzás nélkül kapcsolni a feleségemet. (…)
– Ami a származásomat illeti, semmi köze hozzá, ami pedig a feleségét illeti, a leghalványabb fogalmam sincs arról, ki ő, és hol lehet, így pedig elég nehéz kapcsolnom. Jó lenne, ha segítene egy kicsit.
– Mondja csak, kisasszony, maga nem tudja, ki a feleségem?
– Sajnálom, de nem tudom.
– Azt se tudja, én ki vagyok?
– Fogalmam sincs. De nyilvánvaló, hogy többet ivott a kelleténél, ezért szerintem jobban tenné, ha elmenne aludni. Lefekvés előtt vegyen be két aszpirint egy pohár vízzel. Ezt javaslom magának. Viszonthallásra.”

Hősünket másnap reggel kirúgják. Ugyanis a kapatos férfi a dán király volt.

Az Irány Szibéria számomra legerősebb vonala a szimbolikája, mely a két főszereplő jellemében és kapcsolatában rejlik. Miért szeretne elvonatozni a hétéves kislány Vlagyivosztokig, amikor gyermekévei legnagyobb problémája a hideg, az örökös didergés – testi-lelki értelemben. Milyen a kapcsolat Jesper és a húga között? Érezzük, hogy ez a szerelmen még innen van, de sokkal több, mint barátság, mint testvéri szeretet. Végül ha belegondolunk abba, hogy Jesper, az örökmozgó, céltudatos Jesper beváltja élete álmát, elutazik Marokkóba, de ez halálos út, onnan soha nem tér vissza. Húga, akinek sem ez a cél nem sikerül, de más sem, aki semmivel és senkivel nem tud szorosabb kapcsolatot teremteni – az életben marad. Mi a fontos? Mi a fontosabb? A cél vagy a túlélés?

Válasz természetesen nincs. Ha lenne, nem tudna ilyen hatással lenni az olvasóra.

A Petterson-rajongók eddig Földényi Júlia kiváló fordításaiban olvashatták a norvég alkotót. Most Patat Bence vette át a stafétát, hasonlóan magas színvonalon.

Per Petterson: Irány Szibéria
Fordította: Patat Bence
Scolar Kiadó, Budapest, 2018
238 oldal, teljes bolti ár 3750 Ft,
online ár a bookline.hu-n 3573 Ft,
e-könyv változat 2490 Ft
ISBN 978 963 244 9531 (papír)
ISBN 978 963 5091 799 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Északról a fagyott tenger, délről a bevonuló németek – nincs kiút a jeges szorításból. Egy testvérpár mégis messzire vágyik: Jesper Marokkóba, a húga, elbeszélőnk, pedig Szibériába. Amikor a németek megszállják Dániát, a különc Jespernek menekülnie kell. A két testvér ekkor látja egymást utoljára…