Önvallomás, töredékekből | Polcz Alaine: Magam világa

H. Móra Éva |

A különleges, franciás hangzású névvel egy erdélyi, vízaknai születésű asszony élte egészen különleges életét. Polcz Alaine már tizenöt éve nincs köztünk, de még most is valami babonás tisztelet övezi, hiszen tabukat döntögetett, hétköznapi módon szólt olyan témákról, amelyeket a legtöbb ember kerül, agyonhallgat. Bizony, a halálról nem szokás beszélni, és ő beszélt.

Születésének százéves évfordulója kapcsán sorra jelentek, jelennek meg róla kisebb-nagyobb írások, megemlékezések, idéznek írásaiból. Ablonczy Anna könyve azonban más: gondos, értő válogatása nyomán Polcz Alaine írásaiból, nyilatkozataiból a teljes életpálya kirajzolódik. S mivel minden szava egyes szám első személyű, több ez a szöveg az események egymásutánjának felsorolásánál; megismerjük a tudós nő gondolatait, vívódásait, filozófiáját is.

Igen nehéz élet volt az övé. Szülei kudarcos házasságát megszenvedték a gyerekek, nagy nyomorúságban, egyre kisebb, szegényesebb lakásokba költöztek. De ez csak előgyakorlat volt az igazi nagy szenvedésekhez, a háború borzalmaihoz. Asszony a fronton című visszaemlékezésében kendőzetlen tárgyilagossággal írja le a sorozatos, csoportos megerőszakolások történetét. Súlyos, életre szóló betegségekhez vezetett ez a testi-lelki trauma, s ehhez még első férje hűtlenségének következménye, egy fertőzés is járult.

Csodálatra méltó a munkássága, de még nagyobb csodálat illeti, ha tudjuk, hogy egész életében betegségek kínozták, olykor halálosak is. És mindig talpra állt! „Egyre világosabban látom és tudom, hogyan készített fel az életem minden egyes nagy törése, szenvedése, hogy be tudjam tölteni a célomat. Ha kitértem, el kellett buknom. Miközben sirattam azt, ami elveszett, jött az új.”

Már a tanulmányai sem lehettek zökkenőmentesek, ugyanis az Erdélyben megkezdett pszichológiát a háború utáni Budapesten nem hallgathatta tovább. Az új rendszerben úgy vélték, a pszichológia „burzsoá tudomány”. Azután valahogy mégis engedélyt kapott, s kezdetben elmebetegekkel foglalkozott. Már itt művészetterápiás újításokat vezetett be, például a „pancsolószobát”, ahol a betegek kedvükre alkothattak, érintkezhettek az anyagokkal, sárral, vízzel, homokkal, gyúrták az agyagot. Majd új vezetés került az intézmény élére. „Döbbenten láttam, hogy ott állt Brunecker Györgyi vezető orvos két emberrel, és rendelkezett, hogy ezt a mocskot – homok, agyag, festékek voltak és a befestett fürdőkád – kérem két hét alatt rendbe tenni! Még csak nem is szólt előtte nekem. […] Mindent szétvertek, amit létrehoztam.” A Tűzoltó utcai gyermekklinikára kerülve bontakozhatott ki élete fő műve. Sokan nem is tudják, hogy ami ma már megszokott a kórházak gyermekosztályain: a meseképek a falon, a játékfoglalkozások, az óvónők, tanítók, tanárok jelenléte, a szülők állandó bent tartózkodásának lehetősége – mind-mind Polcz Alaine nevéhez kötődik. Ő mindezt gyógyíthatatlan, daganatos gyermekek érdekében vezette be: amíg lehet, elviselhetőbbé tenni nekik az életet. Óriási – és kezdetben sok ellenkezést kiváltó – újítása volt az is, ahogy a halálról beszélgetett a kis betegekkel. Meggyőződése volt, hogy a gyerekek érzik a közelgő véget, s muszáj velük erről nyíltan, titkolózásmentesen beszélgetni. Kiállt amellett is, hogy joguk van otthon, családi körben meghalni a gyerekeknek – s később, amikor a felnőtt haldoklókkal foglalkozott, ugyanezt hangsúlyozta az ő esetükben is. Azt a szemléletet próbálta egész életében, minden tanításában, könyveiben, interjúiban elfogadtatni, hogy a halál az élet természetes része, s a haldoklónak kijár a biztonságos, szerető légkör.

• Olvass bele!

Életeseményeinek fő vonulatát tehát megismerjük ebből a könyvből. De nem csak ezt: a tőle megszokott nyíltsággal beszél második házasságáról is, Mészöly Miklós mellett is nehéz időszakokat kellett megélnie. Egészen elképesztő az is, hogy baráti társaságukban sokan nem is tudták, mivel foglalkozik, mi a munkája, egyszerűen csak „helyes kis írófeleségnek” ismerték, aki imád és tud főzni. Közben világszerte átvették és alkalmazták szakmai újításait: a játékterápiát, a Világjátékot – sokszor ő maga sem tudott ezekről. Megismerjük az anyagi nehézségeiket is, melyek sok-sok pályakezdő évet végigkísértek; egy áprilisi naplóbejegyzésből tudjuk, hogy a megelőző év szeptemberében kapott utoljára fizetést. Részesei lehetünk gyermekkora temetőjárásainak: az ő életükben vidám, önfeledt ünnep volt a mindenszentek és a halottak napja. A házsongárdi temető ilyenkor gyerekkacajtól volt hangos. (Ezeket az élményeket ő maga is a halálhoz való természetes viszonyulás első állomásának tekinti.) E nehéz, tartalmas élet hozadéka az a mérhetetlen bölcsesség, amely ezeken a sorokon is átsüt. Ilyen megfigyelésekre gondolok: „…érdekes, minél többen voltunk, annál bonyolultabban és annál nehezebben dolgoztunk. Bármi, amikor intézményesülni kezd, egyúttal el is súlyosbodik, és akkor már nem annyira életmeleg, legalábbis én ezt tapasztaltam.” (Szálinger Balázs Kegyhelykilökődés című verse jutott eszembe, pontosan ugyanerről szól.)

Elmélkedik még azon is ez a csodálatos asszony, hogy honnan jött vajon az írás szeretete, képessége. Ügyvéd apjától, a műkedvelő írótól? Az erdélyi emlékiratíróktól? S erre jut: „A könyvem nyitja az őszinteség. Három erőm van: az őszinteség, mindig a valóságot mondani, lehetőleg pontosan, egy kis humor és a szeretet, mert szeretem az életet. Így aztán könnyű írni.”

Kincseket hagyott hátra, mindenki számára példakép.

Polcz Alaine: Magam világa. Szerkesztette: Ablonczy Anna
Jelenkor Kiadó, Budapest, 2022
288 oldal, teljes bolti ár 5999 Ft,
kedvezményes ár a bookline.hu-n 5100 Ft,
e-könyv változat 3899 Ft
ISBN 978 963 518 1643 (papír)
ISBN 978 963 518 1650 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Én csalódtam a szerelemben és Istenben is. Ha azt, ami a háborúban volt, amit átéltem másokkal együtt, ha azt megengedte, akkor nincs Isten. Aztán rájöttem, hogy a háborút mi emberek csináltuk, nem kértünk engedélyt hozzá, mert szabadok is vagyunk. Meg aztán Isten nem kívül, hanem belül van. Mindenkinek olyan az istene és a szerelme, amilyet magának megteremt.”
„Az, hogy elhurcoltak, megerőszakoltak, kemény iskola volt. A szexualitás nekem két iszonyatos ütéssel kezdődött. Az első szerelmem, a férjem, aki életemben először megcsókolt, már a nászút alatt megcsalt, és megfertőzött. Utána meg az oroszok. Hát értheti ezt, el tudja viselni ezt egy fiatal nő? Tudja. A nyitja nagyon egyszerű: még nagyobb szörnyűségek vettek körül.”
Polcz Alaine pszichológus, író, tanatológus születésének 100. évfordulója alkalmából jelenik meg ez a kötet, amely a szerző életútját, szerteágazó szakmai és írói munkásságát mutatja be, megidézve ennek a különös női sorsnak a jelentősebb fordulópontjait is. Az emlékkönyvben Polcz Alaine írásaiból, interjúiból és levelezéséből vett idézetek segítségével rajzolódik ki a pályakép teljes íve, követve az életrajzi kronológiát, a fiatalkor nélkülözésekkel és megpróbáltatásokkal terhelt időszakától a tanatológusként és íróként beérkező szerző utolsó éveiig.
A személyes, a szakmai és az írói kanyarulatok persze éppúgy szövevényesen kapcsolódnak az emlékkönyvben, ahogy Polcz Alaine életét is jellemezte a folytonos útkeresés és a vele történt eseményeket illető önreflexió. A kötet kronologikus szerkezete feltárja egy sokféle irányban, tudatosan építkező intellektus szellemi és személyes eseménytörténetének alakulását.
A Polcz-centenáriumot méltóképpen reprezentáló könyv számos fényképet, dokumentumot, korabeli cikket közöl, valamint a szerző hagyatékából újonnan előkerült leveleit Mészöly Miklóshoz.