Valami nagyon pezseg a színházakban | Gogol: A revizor / Miskolci Nemzeti Színház / Városmajor

Posted on 2022. szeptember 9. péntek Szerző:

0


A postaigazgató meg a polgármester (Kokics Péter, Görög László)

Tóth Zsuzsanna |

Nem nagyon érdemes azon törni a fejünket, miért is A revizort játsszák most éppen Miskolcon (korábban másutt, újabban szinte évente felbukkan). Ennek a darabnak talán már régóta porosnak, elavultnak kéne lennie – de a rendezők nagy szerencséjére, a legtöbb régi drámaíró alaposan ismerte az embert, és olyan helyzeteket örökített meg, amelyeknél a körülmények talán változnak, a lényeg alig.
Így van Gogol örökbecsűjével is. Béres Attila rendezése, noha frissített fordítással dolgozik (Morcsányi Géza remek munkája), hűen adja vissza e szatíra kínkeserves derűjét, megmutatva, milyen világban élünk – úgy tűnik, már legalább 200 éve. Magunkon nevetünk, mert már sírni sem tudunk igazán.

Az elmúlt pár évben nagy rajongója lettem a Miskolci Nemzeti Színháznak, így aztán mindig van bennem pici aggodalom az újabb találkozások előtt, nehogy csalódnom kelljen. Ezt szerencsére most is elkerültem. A nagyszerű játék, amit a Városmajori Színpad Színházi Szemléjén volt szerencsém látni kevés kívánnivalót hagy maga után. Finom árnyalatokkal átrajzolva, de pontosan értelmezett Gogol-előadást kapunk.

A nyitókép impozáns belsőt mutat (díszlet: Cziegler Balázs) – kastélyszerű tér, körben trófeák a falakon. Ugyanakkor nem érzékelhető sem különösebb pompa, sem igazi fényűzés. Mint a későbbiekből kiderül, a vadászat itt afféle kötelező külsőség, brancsbeli szokás, noha többnyire csak nyulakra mennek. A térbe betóduló szereplők valamennyien zöldes árnyalatú ruhában vannak – a szokásos vadász öltözék színe egyúttal az összetartozásukat is jellemzi. (Pilinyi Márta munkája) Szinte valamennyiük kezében fegyver. (El is sül némelyik, ahogy kell.) Isznak, és nem most kezdték. A doktor (Zalányi Gyula) már szinte kómában van, hiába figyel rá időnként a társaság egyetlen női tagja (Seres Ildikó), a kórház igazgatónője, nem pusztán főnöki viszony okán. A tanfelügyelő (Feczesin Kristóf), aki szorgosan jegyzeteli a vadász tudnivalók alapjait, még csak tanulja az „úriságot”, most kezd belejönni…

A polgi meg a járásbíró félszavakból is érti egymást (Görög László, Gáspár Tibor)

A háttérből fura, gépies hangot hallunk, hamarosan megtudjuk, az iratmegsemmisítő hangját. Ebbe a tablóba lép be a rendkívüli határozottságot mutató polgármester (Görög László), bejelentve, hogy revizor érkezik a településre. Nem kell sokat várni, hogy kiderüljön, a jelenlévők mind joggal aggódhatnak egy ilyen vizsgálat miatt. A stiklik, amelyekre fény derül – éppenséggel nagyon is ismerősek napjainkban. Itt mindenkinek vaj van a fején, bár, ahogy a járásbíró (Gáspár Tibor) megjegyzi, vaj és vaj között is van különbség. Mindenesetre az ismerős azonosító szavak kapcsán fel-felvinnyog a közönség, pontosan értjük, miről beszélnek. S nyilvánvaló, hogy a tabló valamennyi szereplője – és azok is, akikről csak hallunk – benne van a stiklikben alaposan.

A polgármester erős ember. Kis diktátor ugyan, de mint a bors, erős. Igazi kakas az ő szemétdombján, a díszes tabló valamennyi résztvevője haptákban áll előtte. Szinte halljuk, ahogy beindul az agya, kattog a gépezet (őrlik a papírokat is), és elgondolkodom, hogy ennyi energiával talán dolgozhatna a város hasznára is. De persze nem. A jelenlévők mind eltérő módon esnek szét és pánikba – ám úgy tűnik, még hisznek a főnökben. Később látunk majd (sikertelen) „kitörési kísérleteket” is.

A polgi felesége és lánya ráhajt Hlesztakovra (Varga Andrea, Simon Zoltán, Rudolf Szonja)

Az igazi pánik-fergeteg persze akkor kezdődik, amikor megjelenik Bobcsinszkij (Bodoky Márk) és Dobcsinszkij (Farkas Sándor) bohóc-párosa (hamarosan megtudjuk róluk, hogy nem csak a biciklijüket tolták össze) a fergeteges hírrel, hogy már itt is van – inkognitóban – a revizor! És persze, erre már megjelenik a kisvárosi szép/nagyasszony, a polgármester felesége (Varga Andrea), és kissé különcnek tűnő kamaszlánya (Rudolf Szonja). Végre valami felkavarja a kiskirályok állóvizét!

A történetet nyilván minden olvasó ismeri, nem szándékozom elmesélni, de kiemelnék olyan finom részleteket, minthogy a „revizor” szolgája itt nem egy Hlesztakovval hasonkorú lókötő társ, hanem egy „becsületben megőszült” hű cseléd – Oszip (Szegedi Dezső) –, aki elsősorban Hlesztakov apjának akar megfelelni. Az is megér egy misét, ahogyan a körülmények hatására ő is beszáll a játszmába, és igazi zabrálási-clown-jelenet keretében fosztja ki Abdulint, a Nemzeti Italbolt folyton lerabolt tulajdonosát (Kincses Károly).

Nem esett még szó magáról a revizornak hitt Hlesztakovról (Simon Zoltán). Kicsinyes, felfuvalkodott nagyravágyó ő, mondhatjuk, beszari is, de könnyedén belejön a háryjánoskodásba. Görög Lászlóval közös első jelenete remek libikóka játéka az összetalálkozó jellemeknek. Hlesztakov azon nagyotmondók körét gazdagítja, akik úgy vélik, minden jár nekik, persze verejtékes munka nélkül. Jó beszélőkéje és helyzetfelismerő képessége tartozik kevés pozitív jellemvonása közé, és nyilván sármosnak is mondhatjuk (ha valaki kedveli a mutatós, ám üres figurákat). A potenciális nők – a polgármesterné és a lánya – versengve csapnak le rá. Ő pedig érdekei tükrében választ. Élvezetes mozzanat az is, amikor – a mi nagy mulatságunkra – e gogoli vígjátékba Gogol személyét is beleveti, neki írja meg a leleplező levelet.

Tabló! Az egész kompánia gazsulál Hlesztakovnak (elöl Simon Zoltán)

Meg kell említenünk az ünnepi lerészegedés folyamatát – amiben persze újabb titkok derülnek ki, például a szerelmi körtánc, ami az elit körökben zajlik. Ebben a gátlástalanul felszabadult jelenetsorban Simon Zoltán Hlesztakovja az ivással azonos arányban mond egyre vadabbakat – és már-már ő is elhiszi. Közben a többiek kicsit óvatosabban, de hamarosan szintén lerészegednek, és felböfögik a divatos mulatós nótákat, s egy érzelmes pillanatban persze nagy nemzeti érzelemkitöréssé degradálódott gyönyörű népdalunk néhány sorát. (Zene: Rusznyák Gábor) A tér pillanatok alatt válik disznóóllá, az unalomtól kiéhezett nők ordenáré módon kelletik magukat. S egyszerre vég- és fénypont a medencébe ugrálás.

A másnap(os) reggel sem kevésbé mozgalmas. Némiképp rendet raktak, és indul a leleményes megvesztegetések, árulások újabb kis forgataga. A polgármester még ekkor is kézben tartja a dolgokat. Annál látványosabb viszont kecsegtető álmainak felröppenése és kihunyása, amikor kiderül, hogy Hlesztakov – miután megkérte lánya kezét – lelépett. Görög László játéka elhitteti velünk, hogy a végsőkig hisz magában, ahogyan az összeomlása is hiteles. A kijózanodás pillanataiban szegezi nekünk a kérdést: „Mit röhögtök?” – és rá is csapja a választ: „Magatokon röhögtök!”

Aaaaaaaakora buli voooolt! (elöl Simon Zoltán)

És tényleg. Tudjuk, ráismerünk a helyzet igazságára. Még akkor is, sőt ha voltaképpen mi vagyunk az igazi revizorok. Nekünk kéne azzá válni. Béres Attila rendezése ezt a tükröt tartja elénk, miközben remek egyéni alakításokat, jól mozgatott színészeket látunk, s ezúttal is lenyűgöz bennünket a Miskolci Nemzeti Színház erős csapatjátéka.

Fotók: Miskolci Nemzeti Színház

Rudolf Szonja

Az előadás a Miskolci Nemzeti Színház
vendégjátékaként szerepelt

a 2022-es Városmajori Színházi Szemle
programjában.

Gogol: A revizor
Morcsányi Géza fordítása alapján
Rendező: Béres Attila
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara

Szereplők
Polgármester: Görög László
Anna, a felesége: Varga Andrea
Marja, a lánya: Rudolf Szonja
Járásbíró: Gáspár Tibor
Postaigazgató: Kokics Péter
Hlesztakov: Simon Zoltán
Oszip: Szegedi Dezső
és sokan mások

Hegedűn közreműködik: Váradi Zoltán
Díszlet: Cziegler Balázs
Jelmez: Pilinyi Márta
Zene: Rusznyák Gábor