Paddington |
Seres László újságíróként ismert sarkos véleményéről, karakteres megszólalásairól, és ennek megfelelően állíthatjuk: nem közkedvelt ember. Most pedig megírta első kötetét, a Láger sztornó című kisregényt – ezzel sem hazudtolja meg önmagát. Nagyjából tabunak számító témához nyúlt, részben tiszteletlenül és fergeteges humorral: tintába és epébe mártott tolla hegyére a holokauszt, az endlösung és Auschwitz kerül. A kisregény beszól és elgondolkodtat, és legalább négy, szorosan összekapcsolódó témát jár körül hatalmas szarkazmussal.
A karcsú kötetet egy Budapest–Palermo repülőúton olvastam, aminek része volt egy 9,5 órás rövid éjszakai megálló Zürichben, mégpedig ott egy (angolul) kapszula hotelnek vagy koporsó hotelnek nevezett helyen. De része volt az utazásnak az az egészen sajátos beszélgetés is, amelyben olasz kollégáink teljes tudatlanságukról tettek tanúbizonyságot arról, ami az elmúlt másfél-két évben náluk történt a Covid elleni – elvileg szabadon választható – oltást be nem adatókkal. (Olaszországban hosszú ideig sem boltba, sem orvoshoz, sem a munkahelyükre nem mehettek, sőt még az otthoni munkavégzést is megtiltották, így pénzt sem kereshettek.) Ekkor már túl voltam anyám nagynénjének láger-visszaemlékezésein, amit két, egymástól meglehetősen eltérő verzióban írt meg. Így találtam meg mindkettőt anyám iratai között egyéb, kapcsolódó és felkavaró dokumentumokkal együtt. A többrétegű mondanivaló körül igencsak szétszaladtak a gondolataim, amihez bizonyosan hozzájárult ez a keret. Így a könyvajánló is bizonyára csapongó lesz.
A tematika miatt először is azon gondolkodtam el, írhatna-e hasonló hangvételben erről a témáról valaki, aki nem „bizonyos származású” (a regényben nincs leírva a zsidó szó, ez a rendszeresen használt megnevezés). Azt hiszem, nem, sőt talán egy ilyen könyvajánlóhoz is érintettnek kell lenni. Viszont a kötet elolvasását ajánlom mindenkinek, akit irritálnak az érinthetetlenként kezelt témák. Ajánlom azoknak is, akik nem értik, érintett barátaik, szeretteik, a másod- vagy harmadgenerációs túlélők generációkon átnyúló traumáját és az abból adódó baromságainkat.
András, a kötet főhőse a felújítás előtt álló és a látogatók elől elzárt auschwitzi táborban bujkál. Azért teszi ezt, mert szeretné megérteni, feldolgozni a fent említett transzgenerációs traumát. Ám traumája egészen sajátos, mivel a szüleinek sikerült elbújniuk az elől, hogy ide kerüljenek egy marhavagonban. A bezártságáról szóló beszámoló tele van helyzetkomikummal és (ön)iróniával. A megrendelt pizzát átdobják neki a láger kerítésén. Rendszeres programja a 10 perc önsajnálat. A legképtelenebb helyeken talál megfelelő zugot ahhoz, hogy dolgozni is tudjon, nem egyformán jó az internet a gázkamrában és a barakkokban. Ez a történet fő cselekményvonala, és jól megdolgoztatja az olvasót. El kell ugyanis gondolkodni azon, vannak-e helyek, amelyek annyira „szentek”, hogy ott nem szabad jelen lennie a mindennapi élet átlagos helyzeteinek.
Ezt a kérdést Seres a felütéssel tágabb keretbe helyezi. Amikor András Auschwitzba érkezik, a tábor még nyitva áll a látogatók előtt. Amit látunk, egy Disneylandbe oltott horrormúzeum, a „teljes holokauszt termékcsalád”, ahol a látogatók és a helyszín működtetői éppen úgy viselkednek, mintha a brit horrorkiállításon, a London Dungeonban járnának. Erre a tiszteletlen lágerképre rátesz egy lapáttal a helyszínt a „soha többé”, illetve az „életünneplés” giccsébe öltöztető szervezetek jelen lévő képviselői éppúgy, mint a megjelenő szalon– és keményvonalas (soft- és hardcore) holokauszttagadók. Ezért már az elején felmerül a kérdés: szükséges-e, hogy Auschwitz látogatható legyen, és ha igen, milyen üzenettel és kinek kellene ezt a programot megvalósítani.
A regény egy másik síkja a „soha többé” üzenetet teszi zárójelbe, amikor felidéz néhány aktuális vagy közelmúltbeli eseményt – a srebrenicai mészárlást, a szíriai gáztámadásokat vagy a magyar halálkamiont a menekültválság idejéből –, amelyeket a világ éppúgy félrenézve asszisztált végig, ahogy a holokausztot. Mindezt pedig az NDK életérzéssel spékeli meg. Seres ad egy magyarázatot arra, mitől volt mégis egyedi az, ami itt történt, és erről igen szívesen beszélgetnék vele. Az általa emlegetett egyedi tervszerűség talán mégsem volt annyira egyszeri. Viszont abban egyetértünk, koránt sem megismételhetetlen.
András találkozik a láger egyik őrével, aki éppen büntetésként látogat el egykori „munkahelyére”, és felhívja a főhős figyelmét arra, a holokausztot nem más tette lehetővé, mint „egy lelki igény”, „az, hogy abszolút rendnek kell lennie. Semmi rejtély, semmi bonyolult ok.” Ez pedig bármikor létre hozhat egy újabb hasonló helyzetet. Bár a holokauszt-túlélők szervezetei nagyon felháborodtak ezen, tagadhatatlanul hasonló helyzet állt elő a fejlett világban a koronavírushoz kötött intézkedésekkel. (Amit sajnos a hipertoleránsnak látszani akarók nem vettek észre – ám sok modern szélsőséges politikai áramlat igen.)
Ha pedig bekövetkezik „egy újabb hasonló helyzet” – a regény fiktív valóságában a lengyelek „befejezték a holokausztot” –, különösen a Seres által szintén alaposan megcsipkedett Európai Unióban?… Nos, a cselekvés előtt az EU annyit tanácskozna, ülésezne és ejnye-bejnyézne, hogy közben akármit végre lehet(ne) hajtani. Ezt – hívja fel a figyelmet a szerző – erősen támogatja a közösségi médiában nem ismeretlen patkányozás és csótányozás, amit az elmúlt két és fél évben döbbenten olvastam olyan ismerőseim billentyűzetéből is, akiknek a szüleit „bizonyos származásuk” miatt a 20. század fajvédő lapjai éppen így dehumanizáltak.
Seres László regénye végtelenül szórakoztató és elgondolkoztató. Őszintén remélem, hogy nem az utolsó.
Seres László (Fotó: Reviczky Zsolt)
Seres László: Láger sztornó
Illusztrációk: Papp Rita
Scolar Live könyvek
Scolar Kiadó, Budapest, 2022
192 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2542 Ft,
ISBN 978 963 509 4639
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
„Bezárattam magam ide direkt, hogy jobban megismerjem magam meg a szorongásaimat” – mondja a Láger sztornó elbeszélője. Az auschwitzi tábor felújítási munkák miatt két hónapra bezárja kapuit a turisták előtt – a regény főhőse azonban a falakon belül szeretné eltölteni ezt az időt. Az elmúlt években társadalompolitikai kutatóként amúgy is sokat foglalkozott a holokauszttal, és most a saját bőrén akarja megtapasztalni, milyen a gázkamrában állni. A bizarr vakációtól reméli, hogy végre maga mögött hagyhatja személyes és transzgenerációs traumáit…
Seres László kisregénye fekete humorral és gyógyító öniróniával megírt szürreális utazás a történelem legsötétebb korszakába és egy ember elméjébe.
Olvass bele 
Posted on 2022. augusztus 3. szerda Szerző: olvassbele.com
0