Látlelet az emberiségről | Jessica Williams: Merre tart a világ?

● Ú J R A O L V A S Ó ●

Pál Attila |

Szinte nem múlik el nap, hogy újságban, internetes portálokon ne olvasnánk, rádióban, televízióban ne hallanánk arról, hogy az emberiség a vesztébe rohan. Ha így megy minden tovább, néhány évtized, jó esetben évszázad múltán lakhatatlan lesz a Föld. A természeti (erő)források végzetes apadása miatt járványok, háborúk pusztítanak, amíg lesz kit és mit.

Ritka alkalom, hogy a jövőt vizsgáló könyvek közül egy régebbit ajánlunk az olvasó figyelmébe, és most is csupán azért, mert érdemes összevetni a bő másfél évtizeddel ezelőtti számvetést a mai állapotokkal: mi javult, mi romlott az akkori látlelethez képest.

Merre tart a világ? című könyvében Jessica Williams (a BBC akkori munkatársa) számba veszi napjaink legaggasztóbb jelenségeit, amelyek keresztül-kasul összefonódnak egymással, forrásuk gyakran ugyanaz, leginkább az anyagi javak eloszlásának végletesen – és gyakran indokolatlanul végletesen – egyenlőtlen eloszlása. Hol közvetlenül, hol közvetve.

Noha a könyv 2005-ben jelent meg először, s így egyes adatai már elavultak, a tények, a szerző megállapításai ma is érvényesek. Írásomban néhány éppen ilyen jelenséget emelek ki.

Például elég közismert, hogy Afrika egyes részein még ma is gyakorlat az a kegyetlen, értelmetlen, sőt sokszor életveszélyes „hagyomány”, mint a leányok nemi szerveinek megcsonkítása. A tudatlanságnak, az oktatás alapvető hiányosságainak következménye e műtét (?) 21. századi továbbélése. Ez utóbbi oka pedig rendszerint a szegénység – az országé és a lakosságé. Könyvtárnyi irodalma van annak, hogy a legtöbb afrikai ország miért küzd súlyos anyagi gondokkal, sokszor még azok is, amelyek természeti erőforrásokban (még ma is) igen gazdagok. Vissza lehet tekinteni a gyarmati örökségre, a nyersanyagexportra épülő, a nyerészkedő multiknak kiszolgáltatott gazdaság hátrányaira. A digitális világ betörése ellenére egyenetlen színvonalú az oktatás, nem is jut el mindenhová. Williams számos, főleg afrikai példát hozott: nem javult azóta sem eléggé az egészségügy. A diktatúrák pazarlása, az újabb és újabb polgárháborúk pusztítása mellett számtalan tényező okozza, hogy a szegény országok szegények is maradnak.

• Olvass bele!

A most újra kézbe vett könyv már foglalkozott a globális felmelegedéssel, melynek legszörnyűbb következményei elsősorban az afrikai országokat, leginkább a Szahara és a Száhel-övezet államait sújtják. Most már Közép-Európában is érezzük a dél felől érkező, természetes ellenség nélküli rovarok invázióját, a ritkuló havazásokat, esőzéseket. Ez már az úgynevezett fejlett világ sara és felelőssége. A rendre nagy garral meghirdetett, világmegváltó nyilatkozatokkal záruló, s végül semmibe vett klímacsúcsok nem jelentenek (egyelőre) mást, mint porhintést, pedig az ott elhangzott gondok igencsak valósak és egyre fenyegetőbbek. Az időjárás egyre hektikusabb és szélsőségesebb, és nemcsak hétköznapjainkat, nyaralásunkat keseríti meg, hanem súlyos anyagi károkat is okoz. Még mindig fontosabb a gazdasági növekedés, a termelés és fogyasztás égbe szökő spirálja, hogy a világpiac tortájából minél nagyobb szeletet hasítsuk ki. Keresztül-kasul röpködjük planétánkat egy koncertért vagy focimeccsért, az óceánokat úszó szállodák hasítják, és milliárdos magánemberek is úgy érzik kereknek a világot, ha saját luxusjachton nyaralnak, miközben a világon minden ötödik ember napi egy dollárnál kisebb összegből tengődik.

De fejlett világ sem fenékig tejfel. Szakértők becslése szerint az irigyelt országok lakói évente fejenként hat-hét kilogramm élelmiszer-adalékot fogyasztanak el. Ez az ára annak – hangoztatja az élelmiszeripar – hogy ételeink három napnál tovább is elállnak, csábítóan néznek ki, s még illatuk, ízük is ínycsiklandó. „Hétmillió amerikai nő és egymillió amerikai férfi szenved étkezési rendellenességektől” – írja Williams, talán ma még több, habár az elmúlt másfél évtizedben dinamikusan megnőtt az egészségtudatosok száma – persze ehhez is vastagabb pénztárca szükséges.

A fejlett országok közül az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a legmagasabb a kamaszkori terhességek aránya – állapítja meg a statisztikák alapján a szerző – s épp ebben, az abortusz kérdésében ütközik élesen a bigottság és a korszerű gondolkodásmód. Az egyik oldal minden esetben gyilkosságnak tartja a terhesség művi megszakítását – még ha a fogamzás nemi erőszak következménye is, míg a másik oldal a nő önrendelkezési jogát, egészségét hangoztatja, és a méltányolható praktikus érveket. A magzatok elszánt védelmezői az erőszaktól, sőt olykor a gyilkosságtól sem riadnak vissza. Néhány évvel ezelőtt lengyelországi ötlet volt, hogy a nemi erőszakból fogant nőknek is meg kellene szülni a gyermeket, és akkor is, ha az anya élete veszélyben forog, vagy ha a magzat súlyos károsodással születne.

Az említett erőszak nem kizárólag jelent utcai támadást. A családokban dúló harcokat módosult néven, párkapcsolati erőszakként emlegetjük. Williams saját kora adatait sorolja: „Minden évben több mint tizenkétezer nő hal meg Oroszországban családon belüli erőszak következtében.” De ez néhány hozzátartozón, a női jogok valamivel több elszánt védőjén, családjogi aktivistán és ügyvéden kívül keveseket ráz meg, sajnos.

Nagyobb érdeklődést váltanak ki a politikai és vallási csatározások, a kettő olykor egybe is mosódik. Sokáig úgy hittük, puccsok, polgárháborúk, terrorcselekmények, tüntetések és azok véres elfojtása csak Afrikában, Dél-Amerikában és Ázsia szegény országaiban fordulhatnak elő. De íme, hazugsággal, manipulálással és a valóság meghamisításával épp a szomszédságunkban rohanta le Ukrajnát egy birodalmi álmokat kergető, korlátlan hatalmú diktátor.

Az emberek, akik eljutottak az „elég nekem a magam baja”, az „úgysem változik semmi” álláspontig, épp eléggé fáradtak ahhoz, hogy a világ vagy legalább az ország bajain gondolkodjanak. Különösen a kevésbé iskolázottak keresnek egyszerűbb, érthetőbb világot szabadidejük eltöltésére. Ezt a bulvár alternatív világa adja meg számukra. Az ukrajnai háborúnál sokkal érthetőbb, hogy „X. beszólt Y-nak”, „válik a híres színész” vagy „összeveszett a menyével a királynő”. Erről lehet beszélni a metrón, a munkahelyen, a kocsmában vagy a fodrásznál, ezt mindenki érti. Williams példája: „A 2001-es nagy-britanniai választásokon csaknem huszonhatmillióan voksoltak. Az ottani Megasztár első sorozatában több mint harminckét millió szavazatot adtak le.”

A könyv szerte a világból idéz tényeket, jelenségeket. Hazánkat ugyan nem említi, de egy percig sem gondolhatjuk, hogy másfél évtizeddel ezelőtti megállapításai ránk nem vonatkoznak. A felsorolt gondok, bajok jelentős része jelen van Közép-Európában is. Tehát nekünk sem árt gondolkodnunk és cselekednünk. Ahogy a közismert jelmondat hirdeti: „Gondolkodj, globálisan, cselekedj lokálisan!” A világot megváltani egyetlen ember, egyetlen szervezet, egyetlen ország sem képes, ám felismerve a helyi gondokat sokat tehetünk azok megoldásáért vagy legalább enyhítéséért, hogy unokáinkra is élhető környezetet hagyjunk.

Jessica Williams ötven jelenséget sorolt fel és járt körül könyvében. De ha figyelmesen olvassuk, belátjuk, hogy a bajok gyökereit két kezünkön meg tudjuk számolni. Mert szinte minden összefügg szinte mindennel. Hogy is írta József Attila az Eszmélet című versében?

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.

Jessica Williams: Merre tart a világ?
– 50 tény, amely megrengethetné a világot
Fordította: Komáromy Rudolf
HVG Kiadó, Budapest, 2005, bőv. 2006
376 oldal, teljes bolti ár 3200 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2880 Ft
ISBN 978 963 752 5957

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A BBC köztudottan az elfogulatlan, pontos tájékoztatás mintaképe. Jessica Williams, a BBC televíziós világszolgálat HardTalk című műsorának munkatársa, s könyve is nyílt, egyszerű „kemény beszéd” – elgondolkodtató, nem egyszer megdöbbentő tények, okos, rövid háttérmagyarázatokkal. Noha a tények nem mindig a mi közvetlen környezetünkről szólnak, nem lehet olyan illúziónk, hogy nem vonatkoznak ránk – ha tetszik, ha nem, ma már a jó is, a rossz is globális hatású. Nem véletlen, hogy éppen korunkban fogalmazódik így a közös földi létünk fenntarthatóságának előfeltétele: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan. A gondolkodáshoz ismeretek, megbízható információk szükségesek, a cselekvéshez pedig az indíttatás. Mindkettőhöz hozzájárul Jessica Williams könyve. Nem ez az egyetlen lehetséges gyorsfénykép a világról, egészen másmilyet is lehet készíteni, de aligha tehetjük meg, hogy ezeket a tényeket figyelmen kívül hagyjuk. Rajtunk múlik, milyenek lesznek a gyermekeink gyorsfényképei.