Browsing All posts tagged under »konfliktusok«

Tűrhetetlen tolerancia? | Sausic Attila: Félhold Németországban

március 6, 2024 Írta:

0

Pál Attila | „Ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak” – szól a latin szállóige, ám úgy tetszik, hogy ezt az Európában élők is inkább csak másoktól várják el, mint betartják. Elvárjuk ugyanis, hogy aki kontinensünkön keres megélhetést, jobb életet, az alkalmazkodjon a befogadó ország törvényeihez, és amennyire lehetséges, a szokásaihoz is. (Nem mintha […]

Sausic Attila: Félhold Németországban (részlet)

március 6, 2024 Írta:

0

Például a hidzsáb ~~ Haj és kendő 1958-ban Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök derűs beszédet tartott Kairóban többezres hallgatóság előtt. Felidézte öt évvel korábbi találkozóját a fundamentalista Muszlim Testvériség fejével, abból az időből, amikor röviddel hatalomra jutása után még megegyezést keresett a szervezettel: „Együtt ültünk, és ő követeléseket támasztott. Nos, mit követelt? Az első, amit akart, […]

Látlelet az emberiségről | Jessica Williams: Merre tart a világ?

április 19, 2022 Írta:

1

● Ú J R A O L V A S Ó ● Pál Attila | Szinte nem múlik el nap, hogy újságban, internetes portálokon ne olvasnánk, rádióban, televízióban ne hallanánk arról, hogy az emberiség a vesztébe rohan. Ha így megy minden tovább, néhány évtized, jó esetben évszázad múltán lakhatatlan lesz a Föld. A természeti (erő)források […]

Lévai Katalin: Romkocsma (részletek)

április 25, 2017 Írta:

0

| 1 | A kislány, a könyv narrátora beszél Ma megint összevesztek a szüleim. Ki hinné, hogy a tangó miatt? Az olyan tánc, amit összesimulva kell táncolni, és az én Anyum tegnap este nem az Apummal táncolt, ezért most kiabálnak egymással. Egy világ omlik össze bennem. Mi lesz most? Anyu tagadja az összesimulást, de Apu […]

Kellemes bestseller | Lévai Katalin: Romkocsma

április 25, 2017 Írta:

0

Cserhalmi Imre | Nem ismerem Lévai Katalin eddigi szépirodalmi igényű és jellegű munkáit, de közéleti publicisztikájának mindig is híve voltam. Az egyik vezércikkét sok éven át tanítottam is az újságíró akadémián. Nem tudom tehát, hogy oeuvre-jében ez a regénye hol s miként foglal helyet, írónőségének fogyasztójaként friss szem vagyok – hogy virtigli képzavarral éljek. Ami […]