Kellemes bestseller | Lévai Katalin: Romkocsma

Posted on 2017. április 25. kedd Szerző:

0


Cserhalmi Imre |

Nem ismerem Lévai Katalin eddigi szépirodalmi igényű és jellegű munkáit, de közéleti publicisztikájának mindig is híve voltam. Az egyik vezércikkét sok éven át tanítottam is az újságíró akadémián. Nem tudom tehát, hogy oeuvre-jében ez a regénye hol s miként foglal helyet, írónőségének fogyasztójaként friss szem vagyok – hogy virtigli képzavarral éljek.

Ami így, ha nem is elsőként, de hamar szembetűnik: a szerző olvasóként és tollforgatóként is rendkívül rutinos. Ennek minden előnyével és némi hátrányával. Gördülékenyen mesélni el történetet, poentírozásában is hatásosan szerkeszteni meg fejezeteket, nem direkt módon, nem magamutogatóan, mégis hatásos-halványan utalni közéleti, társadalmi motívumokra, sőt az olvasó lehetséges irodalmi asszociációira is – nem gond. Otthonosan mozogni – és szereplőket mozgatni – a jelenkor morális és egzisztenciális sztereotípiái között, a különböző életkorú nők érzelmi és racionális viszontagságainak világában – ezt Lévai Katalin az ujjából kirázza. Nem csoda, ha a könyv könnyen olvasható.

Nagyon is.

A fülszöveg – a konkrét esetben inkább hátszöveg – azt ígéri, hogy a történet végén meglepetés éri az olvasót. Bevallom: ez nálam nem jött be. Elég hamar rá lehetett jönni erre a „meglepetésre”. Ami csak kriminél lenne gond, bestsellernél – szerintem – erény. Az egyik nőrokonom, aki igazán nem szappanoperákon nevelődött, ám időskora mind sűrűbben kötötte székhez és tévé elé, a sikeres nyomozók büszkeségével újságolta nagy sejtését, miszerint kedvenc szappanoperájának hatszáznemtudomhányadik folytatásában mintha Muci és Joci közt alakulna valami, amiben még ők maguk sem biztosak. Ő bezzeg észrevette, ezért aztán fokozott izgalommal várta a folytatást. Csalódottan értesült tőlem arról, hogy mindössze professzionális dramaturgiai trükknek lett célszemélye, ha azt hiszi, hogy csak ő és csak ennyiből…

Igen, a bestsellernek is jó előre lehet sejteni, de legalábbis várni a végét, mert nem kell ahhoz meglepetést produkálnia, hogy az olvasó békésen, akár álomra is kész nyugalommal konstatálja: így kerek a világ, és ha talán nincs is jól minden, meg vannak, ugye, könnyek és gondok, a nők meg a férfiak ilyenek meg olyanok, mint tudjuk, a szerelem, hát az végképp olyan, amilyen, de azért tragédia egy szál se.

Ugyanis mélység se.

Fájlalom ezt a hiányt. A regény a legjobb részeiben – és ezek többnyire nem dialógusok – Rakovszky Zsuzsa regényeire emlékeztet (nagyon rangos minta ez!), a gyengébb részekben inkább az érettebb korú hölgyeknek készülő magazinokra. Azt hiszem, a szerzői szándéknak az is megfelel, hogy a leggazdagabban ábrázolt két szereplő a két főszereplő is: a Nagymama, és unokája – utóbbi E/1-ben monologizálja végig a regényt.

A történet(ek)ben is, a tolmácsolásukban is gyakran találkozhatunk a már sokszor és nagyjából hasonlóan megírottakkal. Az ismerősségnek ezt a hangulatát szerintem emelt fővel vállalhatja a bestseller, amelynek ettől még nem kell okvetlenül közhelyközeli szövegminőséget produkálnia.

Igaz konfliktusok, igaz figurák (bár a férfiak többsége inkább csak statiszta), igaz díszletek között, nagyon úgynevezett mai történet. Gyorsan olvasható. Kár, hogy ennyire.

Lévai Katalin

Lévai Katalin: Romkocsma
Kossuth Kiadó, Budapest, 2015
215 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes webshop ár 1495 Ft,
ISBN 978 963 098 3143

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Lévai Katalin új kötete nemzedékeken átsöprő érzelmi viharok regénye. Egy pesti iskolás lány mesél a családjáról, pontosabban a család széthullásáról. Helyét soha nem találó, túlfűtött anya, szelíd és kitartóan szerető apa – az egykori polgári életek lepukkant kulisszái között élő, családalapítóként is örök kamasz romkocsmázók nemzedéke ez, és felrémlik, hogy magánéletük a díszletekhez hasonlóan kopárrá válik.

A regényben a két „szélső” nemzedék – a többgenerációs családot erőnek erejével fenntartani igyekvő nagymama és a bakfis – összetalálkozik a szülők megítélésében és az irántuk érzett különös felelősségben. A kislány mindeközben átéli első gyermeki szerelmeit, rátalál az írás örömére, s történetünk végén sikerül meglepnie az olvasót.