Mónica Gutiérrez: A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei (részlet)

Posted on 2021. november 1. hétfő Szerző:

0


Egy nem túl rutinos megfigyelő számára úgy tűnhetett, hogy Twist Olivér nem figyelt a felolvasásra. Agnes azonban észrevette, hogy néhány oldal óta a fiú felhagyott a jegyzeteléssel, és már nem állítgatja a teleszkópját. A november végi délutánon idejekorán besötétedett, és a Holdsugár könyvesbolt gyönyörű, átlátszó kupolája félhomályba borult. Agnes hangosan olvasta neki a Pán Péter-t, olykor egy-egy – leplezett elérzékenyüléstől terhes – kis szünetet tartva, hiszen vannak olyan könyvek e világon, amelyeket mindig ugyanolyan illúziókkal teli lelkesedéssel olvasunk, mint először.

„– Jobbra a második, aztán egyenesen előre, egészen hajnalig.”

Az sem kerülte el Agnes figyelmét, hogy Olivér kedvetlen grimaszt vágott, amikor odalent csilingelni kezdtek a csengettyűk, és neki le kellett mennie a lépcsőn, hogy fogadja az új vevőt. Livingstone úr egy kiadói értekezleten vett részt, és csak egy órával későbbre várták.
– Tartanak DVD-t? – kérdezte egy szép szürke kabátos fiatalember, Burberry sállal a nyakán.
– Ez egy könyvesbolt – mosolygott rá Agnes mentegetőzésképp.
– De nem tartanak filmeket?
A lány értetlenül nézett rá.
– Könyvek filmadaptációira gondolok – fejtegette a férfi. – A Ne bántsátok a feketerigót! című könyvet ajánlották nekem, de nem szeretek olvasni. Inkább megnézném a filmet.

– Van egy példányom Harper Lee regényéből. Csodálatos könyv, kiváló ajánlás!
– Értem.
A férfi továbbra is az ajtó közelében várakozott. Agnes nem tudta, mi mást mondhatna még neki, azon kívül, hogy nagyon szép a szürke kabátja.
– Akkor hát, megvan a film is?
– Nincs.
– És nem rendelhetném meg?
– Ez egy könyvesbolt, és nem tartunk filmeket – ismételte Agnes, s közben kilesett a kirakatüvegen, hogy vajon nem valamiféle rejtett kamerás műsorba csöppent-e.

Kihalt volt az utca; csak Charlie Caldecott szabóságából lépett ki egy hölgy a túloldalon.

Ekkor egy középkorú pár jött be a boltba, mire a kabátos férfi kihúzta magát, majd távozott, miközben az Amazonról rendelhető Armageddon-ról motyogott valamit. Az újonnan érkezettek pár percig bóklásztak az alsó szinten a polcok között, majd felmentek, és a műfajok szerint csoportosított műveket kezdték mustrálgatni. Amikor Agnes megkérdezte, segíthet-e nekik, nemmel feleltek, így a lány jobbnak látta, ha a pénztárgép mellett marad. Ekkor kicsapódott az ajtó, és Dresden asszony csörtetett be feldúltan; biztosan azért, mert nem hétfő volt.

– Muszáj segítenie, hogy megértsek valamit, de most rögtön – lihegte kivörösödött fejjel, kócos, lilás hajjal. – Zsákos Frodó nem hal meg, ugye? Nem halhat meg, mert az bizony keresztülhúzná a számításaimat!

Agnesnek egy szempillantás alatt vagy fél tucat szörnyűségesebb irodalmi katasztrófa jutott eszébe annál, mint hogy valami keresztülhúzza Dresden asszony számításait, ám egy mosollyal igyekezett leplezni a gondolatait. A nő kíméletlenül meglobogtatta Agnes orra előtt A Gyűrű Szövetsége puha fedeles példányát.

– Megsebesítette egy Morgul-tőr Széltetőn. Azt hiszem, a nazgûlok vezére, az angmari boszorkánykirály a bűnös.
– Lenyűgöző felfedezés, Dresden asszony.
– Szerintem is. Ez a fajta sérülés mérgezéses halált okoz. Gondolja, hogy Tolkien olyan kegyetlen író volt, hogy meggyilkolja Zsákos Frodót?
– Nem hinném, hogy a cselekménynek bármi köze volna egy-egy író kegyetlenségéhez – jegyezte meg Agnes. – Gondoljon csak a krimiírókra, akik elbűvölő emberek. Legalábbis többnyire.

A nő kissé közelebb lépett hozzá, hogy egyfajta vallomást tegyen.

– De Tolkiennek orkjai voltak – suttogta. – Orkjai!

– Miért nem olvassa még egy kicsit tovább a könyvet? Akkor eloszlanak majd a Zsákos Frodóval kapcsolatos kétségei. Hétfőn pedig elviheti a következő kötetet; Livingstone úr kikészíti önnek A két torony címűt.

– De ebből már nem sok van hátra – panaszkodott a nő. – És ha nem oldódik meg ebben a kötetben a Frodó-rejtély?

Agnes, aki kamaszkorában olvasta A Gyűrűk Urá-t, az emlékezetében kutatott.

– Szinte biztos vagyok benne, hogy Frodó sebesülésének kérdése még ebben a kötetben megoldódik. De mindjárt megnézem a raktárban, megérkezett-e már a második kötet. Várjon, kérem!

Mire Agnes visszaért, a nő egyfajta katatóniás állapotba került. Meg kellett győznie őt, hogy bár még nem érkezett meg a második kötet, hétfőre feltétlenül ott lesz. A nő bizalmatlanul fürkészte Agnest, de a lány határozottsága végül meggyőzte őt, hogy a legjobb, amit tehet, ha hazamegy és kiolvassa a könyvet.

Sóhajtott egyet, megtörölte verejtékező homlokát, majd egyszeriben megtört az olvasmánya varázsa.
– Nem is tudom, miért jöttem – dünnyögte, és búcsút intett –, nincs is hétfő.

Becsukódott mögötte az ajtó. Agnes arcáról még le sem hervadt a mosoly, amelyet Dresden asszony vehemens intermezzója okozott, amikor a pár az emeletről elégedett ábrázattal megállt a pult előtt.

– Egy könyvet keresünk.
„Eddig rendben van”, gondolta a régészlány.
– Zöld, és arany betűs a borítója.

Agnes várta, hogy folytassák a leírást, ám mindketten csöndben rászegezték a tekintetüket, mintha most rajta volna a sor, hogy valamiféle trükkel elővarázsolja a szóban forgó könyvet a cilinderéből. Ám nem volt cilindere, így nyugtalanul megköszörülte a torkát; már kezdte remélni, hogy a kabátos férfi, Dresden asszony és a Morgul-tőr után egy jól megérdemelt, könnyű kis vásárlásban lehet része.

– Ha megmondanák a könyv címét és a szerző nevét, talán segíthetek.
– Zöld, és arany betűs – ismételte a hölgy.

Livingstone úr semminemű instrukciót nem adott a könyvek kromatikus elrendezését illetően; arra azonban felhívta a figyelmét, hogy nézegesse a kiadói katalógusokat, az egyes gyűjtemények külsejének könnyebb megismerése végett. Agnes a pultra tette őket, és gyorsan átlapozta, az óhajtott zöld szín után kutatva. A Persephone Books és a Faber & Faber kiadványai közt szerepeltek olyan kiadványok, amelyekre ráillett a keresett könyv leírása.

– Nem, ezek közül egyik sem az – elégedetlenkedett a férfi, miután átfutották a katalógusokat.
– Sajnálom – jelentette ki Agnes –, de ilyen csekély információ birtokában… Arra nem emlékeznek, milyen műfajba sorolható a könyv, vagy hogy mi a témája?
– Hogy milyen műfajú?
– Fantasy, vidám könyv, romantikus regény, krimi, melankolikus történet…

A páros csak rázta a fejét; a csalódottság és a bosszúság határán, a semmiből előkerült eladónő alkalmatlansága láttán.

– Majd visszajövünk, ha Edward is itt lesz – jelentette ki a férfi.

Aztán köszönés nélkül elindultak, és arról morogtak, micsoda ostobaság egy külföldit alkalmazni könyvesbolti eladónak. Agnes leverten összepakolta a katalógusokat.
– Nem a te hibád – vigasztalta Olivér, miután visszatért az emeletre.
– De igen. Egy kicsit sem konyítok a könyvekhez.
– De ismered a Pán Pétert, és pontosan tudod, hogy Zsákos Frodó nem hal meg az első kötetben.
– Csitt, ezt úgy hívják, hogy spoiler!
– Kicsinél azért ezek szerint többet tudsz, közepesnek mondanám – nevetett fel Olivér, a hobbitok termetére utalva.
– Nem itt van a helyem. Régész vagyok.
– Ezért vagy szomorú?
– Nem vagyok az.
– Ha azt mondom, asztronauta vagyok, de továbbra is a Föld nevű bolygón tartózkodom, akkor rosszkedvem lesz, mert ugyan miféle asztronauta az, aki a saját lakónegyedét sem hagyja el? – magyarázott Olivér türelmesen.
– Frusztrált – dünnyögte Agnes rosszkedvűen.
– Úgy beszélsz, mint a pszichopedagógusom.
– Bizonyára ő is így érzi magát.
– A trükk abban rejlik, hogy nem szabad kimondani, „régész vagyok” vagy „asztronauta vagyok”. Te sok minden vagy: ember, Livingstone úr asszisztense, csinos…
– Köszönöm.
– …jó Pán Péter-olvasó, szimpatikus, okos… És mindez együtt a javadra válik, úgyhogy ne légy szomorú.

Agnes pár másodpercig elgondolkodott Olivér érvelésének logikáján. Ha elfelejtené, hogy az élete alig terjed túl a szakmája iránti szeretet határain, ebbe belefér, hogy most Londonban van, és egy arany betűs könyvet keres. Ha azonban elfogadja, hogy a régészet csupán lénye egy része, minden katasztrofális arányokat nyer. Az még ugyan nem a világ vége, hogy nem álmai munkáját végzi, sőt még az sem, ha egyáltalán nincs is munkája, a boldogsággal azonban nem lehet jóllakni, attól még nem lesz tető a fejünk felett, sőt az orvos számláját sem fedezi, ha lebetegszünk. Talán az, hogy csinos, és J. M. Barrie-t olvas, a javára válik, ő azonban továbbra is az ásatásokról álmodozik, meg a sigillatadarabokról; az elveszett civilizációkról alkotott új elméletekről és a régi korok gyönyörű darabjainak állagmegőrzéséről.

– Nem voltam tudatában, hogy szomorú vagyok – foglalta össze a tűnődéseit. De talán valóban az vagyok. Nem találom a helyem a világban, akár egy asztronauta, aki eltévedt a világűrben, és hazavágyik.
– Az engem nem zavarna.

Olivérnek nagyon jól állt, ha mosolyog; kis gödröcskék voltak az arcán, nagy szeme, amivel oly sokszor bámult a teleszkópba, és szőke kefefrizurája.

– Miért nem?
– Mert előbb-utóbb mindig akad valaki, aki szeret bennünket annyira, hogy hazavigyen. – Kezébe adta a Pán Péter-t, és szelíd bociszemekkel nézett rá. – Olvasol még egy kicsit, kérlek?

Livingstone úr későn és rosszkedvűen érkezett a könyvkiadók és könyvkereskedők találkozójáról; ha rajta múlik, azok az emberek sem az egyik, sem a másik szakmát nem gyakorolták volna sokáig. Kevéssel hét óra előtt hazaküldte Agnest; meg sem hallotta a sirámait a ki tudja, miféle vevőkről, akik megérdemelnék a Morgul-tőr fenyegetését, és némán tűrte Roberta Twist nagyképű modorát, amikor eljött, hogy hazavigye egyetlen sarját.

Mónica Gutiérrez

– Tökéletesebb már nem is lehetne a munkaideje – közölte sipító hangon, miközben lecibálta magával a lépcsőn a hátizsákos fiát.
– Sajnálom, hogy épp egybevág az önével – felelte szarkasztikusan Livingstone úr.
– Nekem nincs munkaidőm. Szép estét!
– Viszlát, holnap, Livingstone úr! – mosolygott Olivér, igyekezve összekapni magát.
– Soha senki sem volt még képes megfejteni egy ügyvédet – sóhajtotta Edward, miután becsukódott az ajtó –, legfeljebb félreértelmezni.

Fordította: Mester Yvonne

Mónica Gutiérrez: A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei
Európa Kiadó, Budapest, 2021
280 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft