Szerelemügyi kitárulkozás 2.0 | LIAison * Zenés randevú Pokorny Liával / Centrál Színház

F R I S S Í T É S ● Ú J R A N É Z Ő

Bedő J. István |

Pokorny Lia zenés szerelemügyi randevúja, a LIAison teltházas bemutató előtt zajlott. (A sajtófőpróbát már korábban megnézhettem.) 

A LIAison kedves szójátéka szerint a múlt előtti századfordulón még erősen használatos kifejezés a MÉG nem törvényesített kapcsolat, viszony francia megjelölése volt ez (mondom az ifjabb olvasók kedvéért), és persze beleszőve a színész törvényesített keresztnevét.

Pokorny e zenés randevúhoz kilépett a prózai szerepköreiből, és a magyar nyelvű sanzontermésből – meg máshonnan is – összeválogatott műsorral állt elő. Ezek – természetesen – a szerelemről, az emberi viszony(lat)okról szólnak. Hiszen a szerelemnek oly sok arca van. Most így együtt látva-hallva veszi észre az ember, hogy kaleidoszkópszerűen tudnak változni egyikből a másikba, akár három perc alatt – mert ennyi egy átlagos dal időtartama.

A sanzon kényes műfaj ám, lehet belőle népszerű dal, sláger, de a hasonlóság felszínes. A sláger mulattat, szórakoztat vagy hangulatot fest, de a sanzon mélyén majdnem mindig dráma van. Félig rejtett vagy kitárulkozó érzelmek, és sokszor igazi költészet is. Ebbe a liezonba jutott mindenből. Aki már sok zenét, sok dalt hallgatott, egymés után ismeri fel a dalokat. Lia koncepciót választott hozzá, egyetlen házba hozta össze a különböző korú szerelmeseket, és – mint a vérbeli riporter E. E. Kisch, a száguldó – bekukucskál az ablakokon, elgyönyörködik a szerelem arcaiban.

Már az első pillanattól egyértelmű, hogy a közönség nélkülözhetetlen játszótársa a színésznek. Reakcióitól, a levegőbe dobott kérdésekre adott válaszaitól, a cinkos összenézésektől melegszik, majd forrósodik fel az est.

Lia mindenekelőtt bemutatkozik, hiszen a színésznő dolga, hogy minden szerepet eljátsszon, akár kedveli a szerepet, akár csak szerelmetesen vágyódik utána, akár a magánéletbe kell kényszerűen átvinnie – például ha a kedves úr lelép –, és azt is jól el kell játszani. (A színésznő dala – Sennyei Vera vitte először sikerre, utána mások is.) Persze az az igazi, ha a színésznő mindent jól el tud játszani, de nem válik azonossá a szereppel (és a néző sem azonosítja vele – de ezek csak afféle mellékgondolatok).

Szóval ebben a keretjátékbeli házban laknak mindenféle korosztályból valók: egészen fiatal garzonlakó lány, aki hiába epekedik Sanyi, a Végzetes futballista után, aztán a mondjuk így: erősen harmincas, akinek alaptulajdonságain még a szerelem sem fog változtatni (Ilyen vagyok, ilyen), egy másik negyvenes, aki a kissé megfakult érzelmeket szeretné újrafényezve látni (Néha az kell, hogy dédelgess), az aggódó feleség, aki nagyvárosban dolgozni siető párját nem csupán a forgalomtól, de a pajkos női tekintetektől is félti (Vigyázz magadra, ne jöjj későn haza).

És mennyi mindenki még: az asszony aki úgy tekint bíró férjére, mint a hangya a katedrálisra (A bíróné dala, Egy szerelem három éjszakája), aztán a csőre töltött barátnő, aki alig várja, hogy megjöjjön a fiú a munkából, ami ugyan csak kilenctől tart fél ötig, de ő már nyolctól fél hatig van besózva, egészen a szilaj, mondhatjuk: vérgőzös Mazochizmus tangóig (ami a Ha megversz is, imádlak én mai, abúzus-követelő változata), és Heltai Jenő örök bájú ezüsthajú házaspárjáig, ahol is Nagymamácska kapásból megbocsátja nagypapácskának az egykori, egyetlen hűtlenséget: „…az az egy is, te pazarló, / Nékünk mily jól esne ma.”

Nem a legvégén hangzott el, de szívemnek igen-igen kedves az a feleség, aki megorrontja, hogy a férje a hivatalban kalandba bonyolódott, de nem balhézik, sőt! Használati utasítást ad az „öltönyben még mutatós, na de az ágyban…” férj következő „jelöltjének” (Levél a férjem kolléganőjének).

Nem soroltam föl valamennyit sanzont, inkább csak jelezni akartam, hogy igen különböző karakterek megmutatását követeli a játék, de közben kevés eszközzel, hanggal, mozgással kell megtölteni a színpadot. Pokorny – ahogy kell – a sanzon hangulatához illeszkedő játékkal teszi élővé a dalokat, a keretjáték közben vizet iszik (a prózás torkot edzeni és karbantartani kell az énekhez), pakol, privatizál, kommunikál a nézőkkel meg a hang- és világításvezérlőkkel. (Persze ez is a játék része. Vagy mégis improvizáció?) Jól bírta a váltásokat, bájjal hozta a figurákat 18-től 78 évesig, és amikor a minidráma megkívánta, prózai hangjára váltott, kellő sejtelmességet, drámaiságot kölcsönözve a pillanatnak. (Beleértve az Önsajnálati dalt is…)

Botos Éva volt ennek a többszöri halasztást elszenvedő (a járvány, naná) előadásnak a rendezője, a dalok válogatásába ő és Zöldi Gergely mellett Lia is beleszólt – végül is az ő liezonja készült.

A sanzonhoz természetesen kíséret kell. Mégpedig ellágyulni és harcosan harsogni képes kíséret. Általában zongora vagy más billentyűs szokott lenni – itt és most Babicsek Bernát húzta a szerelmetes lombsusogást és az érzelmi vihart tangóharmonikán. A színész-muzsikus szerepét a rendező Botos Éva úgy fogalmazta meg, hogy nagyobbrészt háttérben legyen, de néha rávetül a fény (nem csak ha szólót játszik), és nem csupán zenéjével partner, hanem egy-egy páros jelenetben együtt játszó, megszólaló szereplő is. Egyébként a Tabányi Mihály-díjasról itt tessék olvasni, s csak ismételni tudom: naggggyon jó.

És hogy el ne feledjem, a boldog szerelemről is hangzik el egy dal, azzal a koncepcióval, hogy minden konfliktus eltörlünk a múltból (I love you baby / ez ma egy csodás nap / minden a régi, hidd el, hogy imádlak… / I love you baby / te vagy az ajándék / a szívem érzi, jobbat nem találnék / mindegy, hogy meddig tarthat…) – amit úgy is értelmezhetünk, a szerelemben a legfontosabb: ne tekintsünk a jövőbe! Akkor tartós lesz a liezon – aLIAison is…

Fotók: GloriArt / Forgács Bea, Tót Rózsa / Rózsa Fotó  (TR)

LIAison – zenés randevú Pokorny Liával

Centrál Színház
1065 Budapest, Révay utca 18.

Részletek, további előadások és jegyvásárlás