Ungváry Krisztián: Budapest ostroma (részlet)

Előszó

Budapest ostroma a II. világháború egyik leghosszabb és legvéresebb városostroma volt. A főváros határában az első szovjet páncélos megjelenése és a budai Vár elfoglalása között 102 nap telt el. Ezzel szemben Berlin két hét, Bécs hat nap alatt elesett, Párizs és a többi európai főváros – Varsó kivételével – nem is vált hadszíntérré. A legkitartóbb német helyőrségek is, mint a königsbergi (Kalinyingrád) vagy breslaui (Wrocław) 87, illetve 89 napig álltak ellen az ostromlóknak. Breslau elfoglalását a szovjetek nem is erőltették, a város csak május 6-án kapitulált. A budapesti harcok hevességével csak Leningrád (ma: Szentpétervár), Sztálingrád (ma: Volgográd) és Varsó ostroma vethető egybe.

Budapest hadászati jelentőségét jellemzi, hogy Európa legtöbbet támadott fővárosai közé tartozott: a történelem során 15 különböző hevességű ostrom színhelye volt, de az 1944–45. évi ostrom pusztításaihoz egyik sem mérhető.

A varsói felkelés leverése a német csapatok 63 napját vette igénybe, Leningrád blokádja majdnem három évig tartott, itt azonban utcai harcra nem került sor. Sztálingrád négy hónapon át volt csatatér, de a civil lakosság nagy részét még a harcok kezdete előtt evakuálták. Ezzel szemben Budapesten 800 000 ember feje fölött folyt a véres küzdelem, melynek hevességére jellemző, hogy már a korabeli katonai iratok is Sztálingrádhoz hasonlították.

A budapesti ostrom eseményeiről alig maradt fenn német és magyar levéltári dokumentum. A korabeli katonai és nyilas iratok nagy része elégett vagy eltűnt. Csak a 10. gyaloghadosztály hadinaplója áll a kutatók rendelkezésére: ezt Benyovszky Győző, a hadosztály vezérkari főnöke az Orlay utca egyik házának udvarán ásatta el. E napló léte is több mint négy évtizeden át titok volt: csak 1986-ban került a Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárába, ahol ma már mindenki számára hozzáférhető.

A történtekről azonban sokan készítettek feljegyzéseket. Az átélt borzalmaknak több százezer tanúja volt, mivel senkit sem evakuáltak. A lakosság vesztesége mintegy 35 000 halott, az ostrom minden második halottja (a szovjet áldozatokat nem számítva) civil volt. A szovjet hadsereg – 1918 és 1946 közötti nevén Vörös Hadsereg – közel 80 ezer fős vesztesége valamivel több volt, mint a német–magyar védők és a polgári lakosság áldozatainak száma együttesen.

Magyarországon 1975-ben először Tóth Sándor írt könyvet Budapest ostromáról. A korszak politikai viszonyai és a források szűkössége azonban nem tette lehetővé a szerzőnek, hogy az ostrom történetét minden részletében bemutathassa. A Bernben élő Gosztonyi Péter a napi politikától függetlenül már az 1960-as években elkezdte az ostrom történetének kutatását, és értékes tanulmányokat is publikált erről. Neki köszönhető a parlamenterek halálának objektív bemutatása is.

Bár 1989 óta megszűnt a történettudományra nehezedő politikai kényszer, sokáig csak részfeldolgozások jelentek meg a főváros ostromáról. 1998 és 2000 között azonban egyszerre négy kötet is napvilágot látott: Gosztonyi Péter Budapest lángokban cím alatt foglalta össze kutatásainak eddigi eredményeit, Gasparovich László A rettegés ötven napja címmel jelentetett meg 1999-ben népszerűsítő jellegű kötetet, jómagam pedig 1998-ban adtam ki a Corvina Kiadó gondozásában Budapest ostroma című munkámat. Ezt követte a Budapest Negyed különszámaként publikált Budapest ostromai című tanulmánykötet.

E könyv célja, hogy a rendelkezésre álló források és visszaemlékezések alapján rekonstruálja a II. világháború egyik legvéresebb városostromának eseményeit. A hézagosan fennmaradt hivatalos dokumentumok miatt a szerző fokozottabb mértékben volt ráutalva a résztvevők beszámolóira, emlékezéseire. Az ostrom poklát egyébként sem adják vissza hitelesen a hivatali helyiségekben vagy katonai harcálláspontokban írt jelentések – csak a közvetlenül érintettek beszámolói képesek az apokalipszis leírására. Ez a munka jelentős részben az ő írásaikra támaszkodik.

Budapest ostroma egyaránt része a magyar, a német és az orosz történelemnek. Tragikus, nem egy esetben szégyenteljes eseményeihez fájdalmas emlékek fűződnek. Tárgyilagosnak és méltányosnak lenni még nagyobb történelmi távlatból se könnyen teljesíthető erkölcsi kötelesség. (…)

A szerző

Előszó a 8. kiadáshoz

Amikor ennek a könyvnek az első kiadása megjelent, nem gondoltam, hogy néhány éven belül hét magyar, négy német, két angol és két amerikai kiadás fogja követni. Álmaimban sem jutott volna eszembe, hogy orosz verzióját egy kiadó más szerző neve alatt jogtalanul is megjelenteti. Viccnek tartottam volna, ha azt mondja valaki, hogy a könyvet román és kínai nyelvre is lefordítják (ezeken a nyelveken a megjelenés 2021-ben várható). Azt sem tartottam elképzelhetőnek, hogy az ostrom szovjet hadműveleti iratainak túlnyomó többségét az internetről bárki le fogja tudni egyszer tölteni. Mára mindez valósággá vált. Az 1998-as első megjelenés óta mind a mai napig töretlen érdeklődés mutatkozik Budapest ostromának története iránt, amit számos tévéműsor és az ostromról rendezett, Budapesten és Berlinben egyaránt bemutatott kiállításom, valamint számos általam vezetett „ostromtúra” is bizonyított.

Ez az érdeklődés nyilvánult meg abban, hogy a könyv megjelenése óta több mint egy évtizeden keresztül folyamatosan kaptam a világ minden tájáról leveleket, visszaemlékezéseket, amelyek sok értékes adalékot szolgáltattak az ostrom történetéhez. Íróiknak rendkívül hálás vagyok, hiszen munkám erényeit elsősorban ezeknek a visszaemlékezéseknek köszönhetem!

Könyvem első megjelenése óta a Budapest ostromával kapcsolatos kiadványok mennyisége megsokszorozódott. A magyar memoárok és feldolgozások mellett ki kell emelni a szovjet forrásokra is alapozott könyveket, amelyek a témában minőségi áttörést értek el. Két szerző ezen belül is külön említést érdemel: Számvéber Norbert a budapesti csata páncélos vonatkozásait dolgozta fel, Kamen Nevenkin pedig alapvetően orosz szemszögből írta meg a főváros ostromának történetét. 2015 óta a Pamjaty naroda című honlapon korábban elképzelhetetlen bőségben érhetőek el a szovjet hadműveleti iratok – és a zsákmányolt német hadműveleti dokumentumok is. Ezekből kellő forráskritikával minden korábbinál pontosabb képet alkothatunk arról, ami Budapest ostroma során történt A Budapest Főváros Levéltára honlapján a legfontosabbnak tekintett szovjet dokumentumok kritikai bevezetővel ellátott és annotált fordítását Meruk Józseffel közösen tettem közzé.

A szovjet források elérhetősége és a szakirodalom hatalmas bővülése mellett az újonnan elérhetővé vált német források is indokolják, hogy könyvemet jelentősen átdolgozott verzióban bocsássam olvasóim elé. A Budapest ostroma monográfia mellett számos kisebb írásban tárgyaltam az ostrom részkérdéseit, illetve egy külön kötetben is írtam a budapesti német katonai elit életrajzairól. Az új átdolgozott kiadás, ahol szükséges, hivatkozik ezekre a munkáimra, azonban annak tartalmát nem veszi át. Egyetlen esetben, a budapesti hidak sorsának ügyében tartottam indokoltnak, hogy az erről szóló tanulmányom rövidítve ugyan, de ebben a kötetben is helyet kapjon. Nem tartottam feladatomnak a város előterében folyó harcok sokkal részletesebb ismertetését: akit ezek a hadtörténeti aspektusok érdekelnek, annak az előszóban említett műveket ajánlom. Ugyanígy mellőztem a kitörésről szóló részek jelentősebb bővítését is – erről hamarosan külön kötet kerül az olvasók elé. Fontosnak tartottam viszont a városon belüli hadi események minél pontosabb rekonstruálását.

Az újonnan hozzáférhető források több ponton módosították könyvem adatait. Szembesítve a korabeli szovjet hadműveleti iratokkal, néhány visszaemlékezésről kiderült, hogy az abban szereplő állítások akkor és úgy nem történhettek meg. Mindez elsősorban bizonyos támadások során megsemmisült harceszközökre és harcosokra igaz – a szovjet harckocsi veszteségek ugyanis alvázszám szintig azonosíthatók, és a szovjet emberveszteségek is több oldalról ellenőrizhetők. Azonban ugyanez a tapasztalat fordítva is igaz: a források kritikus vizsgálata sok esetben azzal a tanulsággal is jár, hogy az azokban szereplő adatok szelektívek, torzak vagy hamisak. Mindez a most már bőséggel rendelkezésre álló szovjet iratokra éppen annyira igaz, mint a német vagy magyar dokumentumokra. Minden esetben vizsgálni kell a dokumentumot keletkeztető személy érdekeit és céljait, keresni kell más forrásokat, amelyek az adatot alátámasztják. Munkámban külön hangsúlyt fektettem arra, hogy reflektáljak a korabeli források torzításaira is.

Szerencsére az utóbbi években is számos, Budapest ostromát is érintő visszaemlékezés és monográfia látott napvilágot. Amennyire lehetséges volt, ezek információit beépítettem munkámba. Mivel Budapest ostromának emlékezete ma is politikai viták kereszttüzében áll, hasznosnak tartottam a kötet zárásaképp egy erről szóló fejezet beillesztését is.

Az új kiadást számos szakmai beszélgetés és együtt gondolkodás előzte meg. Önzetlen segítségéért külön köszönettel tartozom Meruk Józsefnek és Ványai Mártonnak, akikkel megoszthattam a szovjet és német forrásokkal kapcsolatos problémáimat.

A szerző

Ungváry Krisztián: Budapest ostroma (8. kiadás)
Corvina Kiadó, Budapest, 2021
423 oldal, teljes bolti ár 5490 Ft