Permutációk a krimi témára | Alex Pavesi: Nyolc nyomozó

Paddington |

Alex Pavesi bemutatkozó regénye, a Nyolc nyomozó az elmúlt év egyik óriási könyvsikere volt a krimi kategóriában. A regény egyszerre kézikönyv krimiíráshoz, tisztelgés a bűnügyi történetek nagyasszonya, Agatha Christie előtt és természetesen detektívtörténet, amely az olvasót szinte az utolsó pillanatig az orránál fogva vezeti. A matematikusnak tanult egykori könyvárus és szoftverfejlesztő Pavesi pontosan tudja, hogy „mi kell a népnek”, vagyis miképpen kell izgalmas, ám kiszámítható detektívtörténetet írni. De azt is tudja, hogy a mai olvasó néha többet vár ennél a kiszámíthatóságnál. Az az érzésem, a Nyolc nyomozóban sem a megszokottra, sem az eltérőre vágyó rajongó nem fog csalódni.

A kötetben hét rövid detektívtörténetet olvashatunk, melyeket kerettörténet fűz egybe. A kerettörténetben Julia Hart vív szellemi csatát Grant McAllisterrel, a történetek szerzőjével. A matematikus Grant egyetlen fikciós kötete ez a novellagyűjtemény, amely még a háború előtt magánkiadásban jelent meg. Julia azért utazik a mediterrán szigetre, ahol a szerző a világ elől elvonulva él, hogy jobban megismerje az alkotót és az alkotási folyamatot, hiszen erre szüksége van, ha az ő feladata megszerkeszteni a kötet új kiadását. Julia és Grant beszélgetéseiből rengeteget megtudhatunk a klasszikus detektívtörténet szabályainak matematikájáról, de azért az olvasónak nem kell attól tartania, hogy túlságosan nagy dózist kap halmazelméletből, logikából vagy kombinatorikából.

Amikor belekezdtem a kötetbe, először azt hittem, Pavesi egy korábbi, rendkívül sikeres mintát követ. A Nyolc nyomozó hasonlóan kezdődik, mint Anthony Horowitz egyik nagy sikerű regénye, a Magpie Murders (magyarul sajnos nem jelent meg), könyv a könyvben. Először az első rövid történettel találkozunk, mint kiderül, Juliával együtt, aki felolvassa őket Grantnek mielőtt beszélnének róla. Utána egy rövid fejezetben az író és a szerkesztő párbeszédét követjük, ami után újabb felolvasás, vagyis egy újabb sztori következik.

Az olvasónak egy pillanatig nincs kétsége, hogy a történeteket főként Agatha Christie ihlette. Miután elhangzott az elbeszélés, Julia a benne található hibákra mutat rá (például egy ház belső szerkezetének leírásában), és bizony valamennyi történetben talál ilyeneket vagy következetlenségeket. Az olvasó egy darabig csak bólogat, hogy hát persze, kezdő íróról van szó, és éppen ez a szerkesztő dolga. Grant azonban a beszélgetésekben elsősorban matematikusként vesz részt. Egyfajta távolságtartással szemléli a maga írta történeteket és rendre megosztja szakmai elemzését Juliával. Viszont egy pillanatig sem harcol a szerkesztővel. Régen születtek ezek a novellák, mondja. De vajon ez az egyetlen oka annak, hogy a szerző ennyire passzív szerepbe kerül?

• Olvass bele!

Matematikai értekezéseiből megtudjuk, hogy Grant definíciója szerint a detektívtörténetnek négy kötelező összetevője van: áldozat(ok), gyanúsított(ak), tettes(ek) és nyomozó(k). A regény félidejében azonban azt is megemlíti, a nyomok nem tartoznak a krimi kötelező alkotórészei közé. És persze tudjuk, a krimiírók rendre elhintenek félrevezető „nyomokat”, hogy megnehezítsék az olvasó dolgát, aki szeretne mielőbb rájönni, mi történt valójában. Pavesi mindent meg is tesz annak érdekében, hogy ne osszon meg túl sok nyomot az olvasóval. Azért persze vannak olyan apróságok, utalások, amiknek súlyára az olvasó inkább csak utólag eszmél rá. Természetesen nem akarom lelőni a poént, így nem fogok túl sokat elárulni, de olvasás közben érdemes odafigyelni arra, hogy milyen minőségűek ezek a könyvben szereplő novellák. Ha semmi más nem is lenne gyanús, arra azért felfigyel az olvasó, hogy matematikus létére Grant mintha túl sok hibát ejtett volna. Vagy ezek szándékosak voltak? A magyar kiadásban ez az érzetet némiképp fokozzák olyan félrefordítások is, mint állomásmesternek fordítani az állomásfőnököt vagy szocialistának a „socialite”, azaz kb. aranyifjú kifejezést. Olyan finom kifejezésbeli árnyalatokkal is küzd a fordító, mint a megfojt és megfullaszt. Viszont ez az a ritka eset, amikor ezek a kisebb hibák csak segítenek, hogy egyre jobban gyanakodjunk, át vagyunk verve, de nagyon. Lehet, hogy ezek is szándékosak? Erre valószínűleg sosem fogunk választ kapni.

A detektívregény műfaja nem azért annyira kedvelt, mert az emberek szeretnek vért látni. Nem vagyok egyedül azzal, hogy kifejezetten kikapcsolódásként, rejtvényfejtésként olvasok ilyen regényeket. Nem szűnő népszerűségüket éppen annak köszönhetik, hogy a fentebb említett elemek kiszámíthatóságára építenek, és bár ezek permutációinak száma – ahogy ezt Julia és Grant beszélgetéseiből is megtudjuk – végtelen, az olvasó mégis pontosan azt kapja, amire számít. A regény végére megoldódik egy bűncselekmény. Pavesi egykori könyvkereskedőként biztosan tisztában van azzal, hogy mekkora eladási potenciál van a krimiben, így hát felkínál egy újabbat az olvasónak. Ez azonban egészen egyedülálló változat, amelyben a szabályokat minden szempontból felrúgja a szerző. Vagy mégsem?

Alex Pavesi: Nyolc nyomozó
Fordította: Orosz Anna
Agave Kiadó, Budapest, 2021
288 oldal, teljes bolti ár 3480 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2610 Ft,
e-könyv változat 2480 Ft
ISBN 978 963 419 8857 (papír),
ISBN 978 963 419 8871 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Minden bűnügyi rejtély ugyanazon az egyszerű szabályrendszeren alapul. Kell, hogy legyen egy áldozat. Egy tettes. Egy gyanúsított. Egy nyomozó. A többi csak játék ezekkel az összetevőkkel és lehetséges permutációikkal.
A detektívtörténetek aranykorának idején Grant McAllister, a matematika professzora kidolgozza a bűnügyi rejtélyek matematikai szabályait, és hét saját maga által írt történettel illusztrálja elméletét. Harminc év elteltével A White-gyilkosságok címet viselő novelláskötet felkelti egy kiadó figyelmét, ezért Julia Hart, az éles eszű, rámenős szerkesztő a csendes mediterrán szigetre utazik, hogy találkozzon a visszavonultan élő Grant McAllisterrel. A kiadó szeretné új kiadásban megjelentetni a kötetet, ezért Julia és Grant közösen nekilátnak a történetek szerkesztésének. Julia nemcsak a történetek mélyére akar leásni, hanem Grant múltjába is, aki mintha titkolna előle valamit.(…)
Alex Pavesi egyszerre tiszteleg Agatha Christie előtt, és csavarja meg a klasszikus detektívtörténetek műfaját.